Tamás ráért és átszólt, hogy menne egy kört valamelyik hét végén péntektől vasárnapig. Mindegy, hogy hová, csak foglaljak valami szállást. Első körben Miskolctapolcára gondoltam, meg arra, hogy ezt az alkalmat felhasználnám arra, hogy meglátogassam Bódvalenkét, a freskófalut. 

Miskolctapolcával nem volt szerencsém, de így utólag hálás vagyok érte, mert a környékbeli szállásokat kutatva rátaláltam a Sebesvíz panzióra. Távol minden zajtól, benn az erdő mélyén egy vadászház. Ez pontosan úgy hangzott, mint egy ideális bázis ahhoz, hogy az Északi Középhegység árnyas útjain motorozzunk.

Pénteken munka után indultunk Pestről, a Duna Plázánál találkoztunk valamikor délután. Tamás vezetett, valahogy Fóton, Szécsényen keresztül fel a határig, hogy ott az eldugott kis kedvenc szerpentines utacskákon végigszaladhassunk Salgótarjánig. Különösen Cered környékét kedveljük.

Sebesvíz

A Sebesvíz Panzió és Étterem Lillafüred közelében, Ómassa és Újmassa között van, de csak egy úton lehet megközelíteni Újmassa felől az erdőbe befordulva és a kisvasutat keresztezve. 7 km-t kell motorozni az erdőben, hogy az ember a házhoz érjen.

A panzió őriz egy szép gyűjteményt csengőkből és kolompokból, fejszékből, szekercékből, szalukapákból, faragott juhászkampókból és fokosokból.

Szombaton kényelmesen megreggeliztünk és összedobtunk egy nem túl részletes úti tervet. A lényege az volt, hogy Bódvalenkét útba ejtsük, a többit meg Tamásra bíztuk.

Sebesvízről legurulni már önmagában élvezet volt. Mályinka és Dédestapolcsány felé az út sajnos nem a legjobb, de az a legszebb utak egyike a Bükkben.

Dédestapolcsány után letértünk a Lázbérci-víztározóhoz, de ezt a környéket nem tudtuk meglátogatni, mert csak erdészeti úton lehet megközelíteni. A víztározó elsősorban a kirándulók és a horgászok kedvelt helye. Tamás szerint szép vidék. Kár, hogy nem tudtuk megnézni.

Tovább mentünk észak felé egészen Aggtelekig, ahol Tigrist meg kellett itatni és itt van egy kis benzinkút. A kezelője vidám néni, aki valamikor szabó volt és manapság is árulja apró holmijait az üzemanyag mellett. Mi is kezdtünk kiszáradni, ezért betértünk a hajdani osztálykirándulások hangulatát idéző barlang előtt az étterembe egy jeges kávéra.

Bódvalenke

Bódvalenke kb 20-25 km-re van Aggtelektől 2 é3 három óra között. A 327-esen kell oda menni Aggtelek felől Tornanádaska felé és Komjátinál kell jobbra fordulni. Éppen a bódvalenkei Sárkányünnep első napján érkeztünk a faluba. Meg is kellett állnunk a falu szélen, az átmenő forgalmat lezárták a rendezvény miatt.

Bódvalenke nagyrészt cigányok lakta település és talán soha nem kerül fel a térképre, ha nincs Pásztor Eszter, aki kitalálta és 2009 óta igyekszik megvalósítani a freskófalu projektet a Magyar Református Szeretetszolgálat Közhasznú Alapítvány támogatásával. Eszter roma művészeket hozott Bódvalenkére, akik a falubeli házak újra vakolt tűzfalaira festik a képeiket. Ott jártunkig kb 20-25 kép készült el, a falu főterén térkép mutatja melyiket ki festette és mi a címe. A projekt egyik célja, hogy fellendítse a turizmust és bevételt hozzon a falu számára, de nem csak a pingálásról szól, hanem oktatásról, egy elkeseredett helyzetben lévő falu felemeléséről, büszkeségének visszaadásáról.  Eszter történetét itt kell elolvasni, ehhez nem kell hozzátenni semmit.

Az egyik ház udvarába behívtak, amikor látták, hogy fényképezem a freskókat. Kérdeztem, hogy mit tudnak a képről. Egy fiatal legényt húztak elő valahonnan, ő volt a tárlat vezető. Neki sincs munkája. Elmesélte, hogy a faluban mindössze két embernek van. Az egyik a polgármester, de neki sem ez a főállása, meg van még valaki. A környékbeli földek és erdők mind más falubeliek tulajdonában vannak. Itt mindenki a segélyekből él. A freskófalu projekt is biztosan sikeresebb lenne, ha nem 230 km-re lenne Budapesttől.

Igyekeztem megkeresni Esztert, hogy néhány dolgot megkérdezzek Tőle, de Eszter aznap nagyon pörgött, a projekt iroda is tele volt a rendezvényen fellépőkkel, aki élt és mozgott az dolgozott, kávét főzött, intézkedett. Csak néhány másodpercig láttam és csak annyit tudtam megkérdezni, hogy hogy lehet a kezdeményezését támogatni. “nézd meg az ünnepséget, egyél az ételükből, amit a látogatóknak főztek, hallgasd meg az asszonykórus előadását, …” sorolta Eszter, nem is tudtam mindet megjegyezni, aztán elköszönt, a gázra lépett és elhúzott.

Eszter üzenete egyértelmű volt – ha segíteni akarsz vegyél részt az életükben. Ennyire triviális. Ennyire egyszerű.

[Show as slideshow]

Ha valaki úgy gondolja, hogy legalább az adója 1%-ával támogatná a kezdeményezést, akkor itt az adószám: 18196913-1-42, és ugyanezen a linken egyéb támogatási lehetőségeket is elolvashatsz.

Vendéglátóinktól végül engedélyt kaptunk, hogy átmenjünk a falun és kelet felé folytattuk utunkat Tornaszentjakab, Viszló, Rakaca, Szászfa, Büttös, Szemere, Pusztaradvány, Garadna, Hidasnémeti, Gönc következtek sorban.

Apró kővel beterített aszfalt a Bódvalenkéről kivezető országúton. Kevesen járnak erre.

Göncön megálltunk volna ebédelni, de a helybeliek azt mondták, hogy a városban nincs egyetlen étterem sem, szégyenére a városnak. A következő faluban, Telkibányán azonban ott az Aranygombos fogadó, ahová érdemes betérni. Az Aranygombosban aznap épp egy multi tartott off-site rendezvényt, az udvaron BMW-k és Audik között parkoltunk le a motorokkal. A csoport az ebédet épp befejezte, így még ésszerű idő alatt kaptunk egy kis sztrapacskát a serpenyős fajtából.

Pálháza felé mentünk tovább, itt megcsodáltuk a nagyszerűen kiépített kerékpáros utat, ezúttal kihagytuk Füzérradványt, és Sátoraljaújhely északi határában, a sípálya alatt fordultunk vissza nyugatnak Rudabányácska felé. Eddig nem is tudtam, hogy Sátoraljaújhelyen már négy évszakban lehet síelni. Van egy 300 méteres műanyag pályájuk.

Károlyfalvánál visszatértünk a 37-es főútra, de Tolcsva felé megint elmentünk erdei utakat keresni. A Tolcsva – Erdőbénye – Abaújszántó szakasz egy csomó meglepetést tartogatott Tigris számára. Cica is kezdte megunni a folyamatos rázkódást a hátam mögött, így aztán Szerencsnél megint visszamentünk a 37-esre.

Tokaj hegyaljai borospincék

Este a panzióban egy kiadós vacsora után dartsot játszottunk. Azóta vettem otthonra is egy hasonlót.

A Sebesvíz panzió nagyszerű bázisnak bizonyult és erdei kirándulások céljára is kiváló lehet, csakúgy mint 2 km-rel feljebb Jávorkút, ahová reggel elmentünk, de csak kívülről néztünk rá a házra.

Egernek indultunk hazafelé, de mielőtt oda értünk volna még megálltunk Felsőtárkányban, ahol épp zsibvásárt tartottak.

Egertől a mátrai 24-est követtük, Parád és Pásztó felé. Élménydús kanyargás volt időnként kátyús, máskor apró köves szakaszokkal, de vannak benne nagyszerűen felújított részek is. Recsknél megálltunk a motor múzeumot megnézni, de az ugyanolyan állapotban volt, mint két éve, amikor itt jártunk. Még a port sem törölték le azóta a régi gépekről.

Pásztó után a 21-esen még megálltunk egy szendvicsre, aztán a régi hármason gurultunk vissza Pestre.

A két és fél napos hétvégi túra tanulságait így összegezném:

Ami a legjobb volt  benne:

• A Sebesvíz panzió, különösen annak vendégszerető személyzete;
• Bódvalenke, a freskófalu képei és a projekt üzenete;
• Az Aranygombos fogadó Tornyosnémetiben;
• Csodaszép erdei utak a Mátrában, a Bükkben és a Zemplénben.

• Erdőbényére még egyszer nem mennék Tigrissel (Yamaha FJR 1300), oda a GS való.

Agárdi György, 2012. július 15.