Gurulások Kategória RSS csatorna

Nagy Bihar

… legközelebb a gumibelsők, foltozókészlet és feszítővasak, pumpa, láncdarab, patentszem, láncbontó prés, tűszelep, izzók, biztosítékok, vontatókötél, kötöző drót, kuplung bowden, alap szerszámkészlet mellé még vigyünk olajszűrőt is …

Háromszék

Háromszék Észak-Erdély, a Székelyföld legtávolabbi, délkeleti része, délnyugaton az erdélyi Szászföld és délkeleten a román Ókirályság közé ékelve, 550 méter magasan a tenger szintje felett.

Alpesi szerpentinezés

Mivel kedvesem nemrég kezdte a motorozást, így óvatos voltam a napi etapok kitalálásánál. Úgy terveztem, hogy lendületes motorozással pár száz kilométer megtétele után mindig elérjük az itthon előre lefoglalt szállásokat.

Kalifornia 2010. 7 – Yosemite-völgy

Ezt a napot pihenésre szántuk. Jól esett úgy felkelni, hogy nem kellett összerámolni, csomagolni, kiköltözni a szállodából Mariposában. A távolságokat is visszafogtuk, csak a Yosemite-völgybe akartunk visszagurulni egy kicsit sétálni, kávézni, nézelődni.

Jégsziget

A 20. alkalom után már ketten sem tudtuk felállítani a motort, iszonyatosan kimerültünk. Az erőpróbán egy mögöttünk autózó francia család enyhített azzal, hogy a GS csomagjait átvette, üres motorral pedig már végignyomtuk a kritikus szakaszt.

Karintiai kalandozások

Terveim szerint reggeli találkozó a dán barátom garázsánál, hogy valamit kezdjek a fűtőművel. Tor (a kalapácsos Isten) Dánia szülötte, az öreg Thunderace-ben cseréli a fékfolyadékot, mert mondtam neki hogy anélkül nem jöhet velünk sehova.

Kalifornia 2010. 6 – Glacier Point

A Yosemite-parkot délről közelítettük meg és a Déli Bejárat (South Entrance) nevű kapunál léptünk be. A kb. 3.000 km2 területű nemzeti parkot évente több, mint 3,5 millió ember látogatja. San Francisco-tól 4 órányira van, Los Angelestől kb. 6 órányi vezetés gépkocsival.