Fokozza az izgalmakat, hogy mielőtt odaérünk felhívjuk a szállodát megmondani nekik, hogy nagyon éhesek vagyunk és mindenképpen hagyjanak nekünk valamit, mire közlik, hogy nyolc előtt be is kell fejeznünk a vacsorát, mert bezárnak. Nagy hajrá után 5 perccel nyolc előtt érkezünk, Cica rohan a recepcióra bejelentkezni, ahol közlik, hogy ehhez a szobához nem jár félpanzió. Gyorsan tisztázza a dolgot, mert tudja, hogy éhesen gyakran félreértem a tréfát. Az egészet csak később tudom meg, mert egyenesen rohantam az ebédlőbe, hogy felfaljam a maradékot a büfé asztalokról. Szerencsére sok maradt és nagyon finomak. Fél kilenc körül már olyan vagyok, mint egy túltáplált kismacska, amelyik alig bírja el a saját hasát. Erre mozogni kell egyet. Fogom a fényképezőgépet és kimegyünk felfedezni Zalakaros éjszakai életét.

A Men Dan szálló szemközt elsősorban külföldi vendégek kényelmét szolgálja. Saját élményfürdője még ilyenkor kilenc után is nyitva van és sok vendég ezt ki is használja. Mellette a parkoló egy részén apró kézműves vásárt rendeznek. Fafaragó, üvegfúvó, bőrös, fazekas mesterek unatkoznak a portéka mellett. Odébb két fős banda húzza a lakodalmas rockot, néhányan táncolnak is rá

A legnagyobb forgalom a kürtőskalácsnál van, a legillatosabb asztal pedig a jókedélyű kecskesajt árus házaspáré, akikkel gyorsan üzletet is kötünk. Én küldök nekik a fényképekből, ő meg cserébe adnak nekem egy pár darabka sajtot. A zalakarosi gyógyvíz kénes illatához már hozzászokott az orrunk, most a kecskesajtéval is megküzd. Másnap már nem is éreztem annyira, bár lehet, hogy a szobát ki kellett hypózni amikor elmentünk. Még készítek néhány éjszakai felvételt (csak óvatosan, hogy a gép ne legyen csupa ragacs a kürtős kalácstól) azután visszasétálunk. A hátunk mögött lassan elhalkul, majd csendbe vész a zene:

…ca-umca-elu-tazok-nya-raaalni-Hawaj-baaa …

A szállóban még benyalunk egy-egy koktélt, hogy jobban aludjunk. Holnap korán kell kelni. Azt mondták a recepción, hogy 9-kor nyit a fürdő és 10-ig el kell hagyni a szobát.

Reggel első utam a recepcióra vezet. Ezúttal a mogorva bácsi helyett galambforma menyecske perdül elő az irodából. Haja alul körben vörös, mint a rózsa, felül fekete, mint az ében – időbe telik, amíg szóhoz jutok. Kiderül azonban, hogy megint más a szabály, addig maradunk a szobában, ameddig akarunk még ma, csak a számlát kell reggel kifizetni, és ezért nagyon hálás vagyok. Az alagutat a szállóból a fürdőbe azonban tényleg felújítják, azt majd legközelebb próbáljuk ki.

Kicsivel kilenc után felragasztjuk csuklópántjainkat és fehér fürdő köpenyben, teljes fotófelszereléssel vesszük birtokba a fürdőt. Hamarosan majd rájövünk, hogy a törülközőket otthon hagytuk. A főbejáratnál a gép nem ismeri fel a vonalkódunkat, de sebaj, van itt két, fehér köpenyes hölgy, akik a saját kártyáikkal engedik be az elutasított vendégeket.

Az ismerkedést az új szárnyban kezdjük és rögtön azzal, hogy többször is eltévedünk. A legtöbb kanyarban hatalmas feliratok mutatják az irányt két nyelven, de itt annyi felé lehet menni, hogy nehezen ismerjük ki magunkat. Sokat segít a tájékozódásban, hogy megtanuljuk, ha ki akarunk menni az új szárnyból, akkor a harmadik emeletre kell felmenni, de ez a recept is csak a félköríves nagy melegvizes medence fölött működik. Jó hogy annak idején sokat játszottam DOOM-ot, az ilyen ravaszságokkal ma már nehezen fognak meg.

Az új szárny majdnem elhagyatott. A tömegek eloszlanak a hatalmas parkban, a szabadtéri medencékben és csúszdákon. Alig néhányan vagyunk, akik ki akarják próbálni a multimédiás fekete lyukat, amit csak gumikarikával lehet használni. Valóban sok fényeffekt van benne és hangos is, amennyiben előttünk vagy mögöttünk sikítozik valaki.

A multimédia csúszda szomszédságában stílszerűen multifunkciós medence és multifunkciós TV szoba is van. A sarokban az Üvegtigris büfé – neve talán arra utal, hogy a választékra nem nagyobb a már legendává vált eredeti Üvegtigrisénél. A fürdő új szárnya tiszta, jól karbantartott, egy kicsit talán fantáziátlan. Arra gondolok, hogy láttunk már sokkal kisebb területen sokkal izgalmasabb a látványt, sokkal jobb a térkihasználást.

A szaunában szigorú rend uralkodik. Nagy felirat hirdeti, hogy a köveket locsolni tilos. Hamar megtudjuk, hogy miért. Fehérruhás néni tárja fel az ajtót és egy vödör vizet hoz magával, amiből 2-3 litert azon nyomban rá is önt a felhevült kövekre, miközben alaposan megmossa a fejünket, hogy szabályellenesen törülköző nélkül törtünk be a birodalmába. A néni kimegy a hőmérő 110 foknál kiakad én meg úgy hullok alá a földszinti padra, mint 75 kg főtt leveshús.

A strandot felfedezni komoly feladat. Nagy területe kerítésekkel szabdalt, amelyeken jól elrejtett átjárókon lehet ki meg bejutni. Így választják el a 2000 Ft-ot fizető fürdővendégeket és az 1000 Ft-ot fizető strandvendégeket. Az 1000 Ft-ban is van fedett melegvizes medence, de a vize elég mocsi, tetején foltokban úszik az olaj, nincs is benne senki.

Az éttermek mind műanyag asztalosak. Ebédre a Juliska Csárdába megyünk, ahol harcsát és nyulat kapunk. A főnök úr büszkén járkál a vendégek között, időnként németül, vagy magyarul elmagyarázza, hogy ami az étlapon van az mind kapható és ezen felül még napi specialitások is rendelhetők. Próbáljuk kideríteni, hogy mi lehet az a “csuklópánt infó”, aminek a telefonszáma ott van a szóban forgó pántokon. Felhívjuk, de nem veszik fel. Később a kijáratnál kiderül, hogy ez az itt dolgozók számára is újdonság. Soha nem is hallottak róla. Nos ez Zalakaros egyik máig felderítetlen rejtélye.

Kora délután még fulladozunk egy kicsit a hullámmedencében, azután visszamegyünk a szállodába összepakolni a cuccainkat és továbbállunk. Mielőtt végleg elhagynánk a várost még visszamegyünk egy kürtős kalácsért a tegnap esti mulatság színhelyére és a sajtos nénit lefényképezzük világosban is.

A környékbeli kedvenc motoros útvonalaimat fürkészem, betérünk Keszthelyre és megnézzük a Hintómúzeumot a Festetics Kastély nemrég rendbe hozott melléképületében. Igényes kis kiállítás. Mindenkinek ajánlom.

A Balaton parton egyre több motorossal találkozunk.Ederics előtt az Afrika Múzeum éppen bezár, amikor odaérünk. Tapolca és Kapolcs felé a Balatonfelvidéki Nemzeti Park mellett gurulunk Nagyvázsonyig, majd onnan Herendre és Bándra, ahol a szokásos libacombomat most is elfogyasztom.  Vörös naplemente kísér minket végig a nyolcason, majd az M7-esen. Bándról egy óra alatt itthon vagyunk.  Tartalmas 28 óra volt. Gondolatban visszalapozom miközben lezuhanyozom.

 Agárdi György, 2005. július 5.