Zoli onnan ismeri Robit, hogy egyszer betoppant a lovardájába, hogy szeretne megtanulni lovagolni. Megtanították, aztán az ismeretség fennmaradt. Robi eredeti szakmájára nézve orvos, szívsebész. Egy darabig praktizált, de ma már csak kereskedik egy vezető orvosi műszergyártó vállalat termékeivel. Lojzit (eredeti nevén Wunderlich Alajost) egy Villányban tartott hosszú hétvégén ismerte meg. Ma már együtt gyártják a bort nagyüzemben. Legutóbbi beruházásuk, a Wunderlich Bortrezor és Látványpince 2006. novemberében került átadásra. 2007. március 15-én ide látogattunk Zolival Robi meghívására.

A kis létszámú kirándulást két naposra terveztük. Egyáltalán nem siettünk, bőven adtunk magunknak időt arra is, hogy motorozzunk egyet a tavaszi napsütésben az ország délnyugati területein az egyre illatosabb zöldülő rétek és a friss szántások között – szigorúan csak a mellékutakon.

Ma az FJR-t veszem elő, az kényelmesebb kettőnknek. A csomagolás mehetne gyorsabban is, még össze kell rázni a felszerelést – végülis a múlt héten még síelni voltunk. Kilenckor találkoztunk Érden a szerviznél, aztán lazán gurulunk végig a hetesen Székesfehérvárig. A Velenci-tó mellett kerékpárosok gyülekeznek annak ilyenkor szokásos megkerülésére. Péter jut eszembe, aki annak idején mindig azzal nyitotta az idényt, hogy motoros biztosítóként kísérte őket. Agárd után nagy motoros társaság jön szembe zárt kettes oszlopban. Talán Pestre mennek ünnepelni.

Zoli szerint ma nem lesz kint egy rendőr sem az utakon sebességet mérni. Van elég feszültség, nem tesznek rá még egy lapáttal. Egyébként is nagy mozgósítás lehet. Ki tudja mi lesz ma még a pesti utcákon.

Valami nem a régi az ezüst színű sárkányommal. Az idény eleji bizonytalanságot érezném a mozdulataimban? Székesfehérváron egy körforgalomban a hátsó kerekem megcsúszik oldalra, pedig alig döntöttem egy kicsit. Na majd óvatosabb leszek.

Siófokig a hetesen maradunk, majd a terv szerint a 63-mason délnek fordulunk Pécs felé. Dombóvárnál térünk le a 611-esre és Sásd után a 66-osra, amely a délnyugati országrész egyik legváltozatosabb útja. Kaposvár mellől indul kelet felé és azt a szakaszát is nagyon kedvelem, amit most nem utazunk be. Sásd és Oroszló között élvezzük a “hullámvasutat”, aztán Mánfa környékén a szép ívű kanyarokat. A sárkány egy kicsit még mindig bizonytalan az ívekben, nagyon leng alattam – a rugózás lehet puhábbra állítva? Megnézem, de az rendben van. Biztosan bennem van a hiba.

Pécs után egy rövid időre megállunk Palkonyán, hogy egy pillantást vessünk a híres körtemplomra. A római katolikus templomot 1816-ban építtete a falu földesurai a török korból származó alapokra. Egy mai műemlékvédő erre valószinüleg nagyon csóválná a fejét, bár személy szerint én örülök neki, hogy most egy klasszicista templom áll itt és nem egy halom kő hever a földön, amelyből nekem egy török dzsámit kellene elképzelnem. Romló várainkra gondolok, amelyek köveit megpróbáljuk konzerválni az örökkévalóságnak, és ezzel megőrizzük dicstelen pusztulásuk emlékét, holott milyen jó lenne őket eredeti fényükben újra látni. Legalább a Zsámbéki templomot ismét helyrehoznám, annak a nagy része meg is maradt.

Palkonya már a Villányi borvidék része. Van egy híres pincesora is, amely talán ismertebb is, mint a temploma. Halastavak mellett haladunk el. Rengeteg az autó, a horgászok egymáshoz közel lógatnak a parton a kellemes tavaszi időben. Innen mindössze néhány kilométerre van Villánykövesd, látványos, színes szépen karbantartott kis épületekből álló műemlék pincesora elragadó műemlékegyüttes. Azon gondolkodom, hogy mennyivel szebb lenne ez a vidék, ha a villanyvezetékeit sikerülne egyszer a föld alá rejteni. Magával Villánnyal is ez a helyzet. Az eget sűrűn behálózó drótokat mindig Photoshoppal kell eltüntetnem. Így persze gazdaságosabb.

Villányba érve először Robit próbáljuk előkeríteni, de éppen fut, nem foglalkozik a telefonjával, ezért betérünk az Oportó étterembe megebédelni. Kiszolgálás azonban valamiért nincs, azt mondják még várni kellene vagy háromnegyed órát, ezért aztán újra hátunkra vesszük nehéz felszerelésünket és egy másik étterem után néznénk, de Robi valahonnan előkerül és elvisz minket az új Wunderlich pincészetbe. Anélkül, hogy tudnám mi várt volna ránk az Oportóban, kétség nem férhet hozzá, hogy jobban jártunk.

A Wunderlich éttermében dobáljuk le megint a cuccainkat. 21. századi exkluzív környezet, minden abszolút új és abszolút profi. Az öreg John Hammond jut eszembe a Jurassic parkból – “I spared no expenses” – (nem spóroltam semmin). Utoljára egy felkapott dél-afrikai pincészetben láttam hasonlót Capetown felett a Cabriere birtokon, ahonnan a Pierre Jourdan pezsgők és a híres beszélgetős bor, a Haute Cabrière pinot noir származik – gondolom, de már nem sok idő telik el és újra kell gondolnom, mert hamarosan kiderül, hogy a Cabriere dél-afrikai látványpincéje egyszerűen elbújhatna emellett.

A Wunderlich pincészet új épületét 2006. novemberében adták át. A város szélén álló korábbi épülethez csatlakozik. A föld felett borászati nagyüzem és exkluzív vendéglátóhely. A föld alatt konferenciaközpont, borospincék és bortrezor van benne. Miután megrendeltük az ebédünket (legtöbben a tócsniba tekert tüzes húst választottuk) Robi körülvezet minket.

Az üvegfalú hidraulikus lift a henger alakú lépcsőházban először  felfelé visz minket. Az étterem feletti tető mai burkolása még csak ideiglenes, itt később grillterasz lesz. Nagyszerű kilátás nyílik innen a Szársomlyóra meg az út túloldalán a Gere Attila féle pincészetre is. Robi sodró lendülettel mesél a környékről, a szomszédokról, a terveiről.

A lift most lefelé visz minket, a pincét nézzük végig, amely teljes egészében bontott téglából épült. Nincs benne beton és statikai rásegítés. Ugyanolyan boltívek tartják a födém súlyát, mint az ezer éve épült pincékben. A használt tégla szilárdabb, mint az új, nem repedeznek meg még az ívek zárókövei sem, ahogy azt az új téglákból épített pincékben gyakran lehet látni.

A hatalmas bortrezorban kezdjük a körbejárást, amely most még üres. Rekeszeit majd olyanok fogják bérelni, akik megbecsülik a Wunderlich borok kiváló minőségét és időről időre elraknak belőle egy-egy palackkal. Egy rekesz éves bérleti díja kb. 180 ezer forint lesz, ami persze levásárolható.

A 480.000 palackos érlelőkapacitású pincéhez borkészítő üzem tartozik, amelynek a termelőkapacitása évi 250.000 palack. A prémium kategóriájú borokat legalább 3 évig érlelik palackban. A fehérbor készítése többé-kevésbé automatizálható művelet. Az egyik végén bemegy a szőlő, a másikon kijön a bor, a vörösborral azonban ez nem így van. Robi elmeséli nekünk a technológiát.

A bor vörös színanyaga és a tannin tartalma a szőlő héjában van, ezért azzal együtt kell erjeszteni. A szüret után a szőlőfürtöket lebogyózzák és a szemeket enyhén összezúzzák. Az összetört szőlőszemeket hatalmas erjesztő hengerekbe öntik. A szárazanyag idővel elválik a folyadéktól és a tetejére ül, ahol, ha hagynák 6 óra alatt megszilárdul, aztán olyan kemény lenne, mint a beton. Ezért a folyadékot két óránként csömöszönli kell, vagyis lenyomkodni a felgyülemlett szárazanyagot a folyadékba. Az erjesztés után a cefrét leengedik, a szárazanyagot ekkor kipréselik, ebből készül majd a törkölypálinka. A mustot ezután fahordókban érlelik, közben megtisztítják a seprőtől. Az érlelés során időnként forgatni kell, kóstolni és a hordót folyamatosan utántölteni, hogy teljesen tele legyen. Ehhez nedves helyiség kell, ahol nagy a levegő páratartalma, ezért a hordó nem szárad ki, nem vonja el a nedvességet a benne érlelődő italtól. A könnyű borokat alacsonyabb hőmérsékleten és rövidebb ideig érlelik, az új bor már Márton napon a piacra kerül. A hordós érlelés után a bort lefejtik, palackozzák és még a palackban is érlelik, mielőtt végül címkézik és forgalomba kerül.

A technológia persze ennél bonyolultabb, de a lényeg, hogy végül a cukorból alkohol, az almasavból pedig tejsav lesz és aki ezt a folyamatot a legjobban tudja szabályozni, annak lesz a végén a legfinomabb bora.

A palackozóban megtudjuk, hogy az üvegeket dugózás után még állva kell hagyni egy kicsit, hogy a parafa rendesen zárjon, különben a bor levegőt kap és tönkremegy. Zoli véleménye szerint, ha egy dugónak nem csak az alja vörös, hanem az oldala is, akkor a bort rögtön visszaküldhetitek az étteremben, mert szinte biztos, hogy levegőt kapott és megromlott. Ez persze Zoli véleménye, akit nem olyan könnyű megverni – rám ne hivatkozzatok.

A pincészet konferenciaterme külsőleg egy középkori vár lovagterméhez hasonlít. Tán csak annyi a különbség, hogy azokat ritkán látták el padlófűtéssel és alsó légbefúvásos légfrissítővel, plafonba rejtett elszívással, amely 200 embernek is ugyanolyan jól kondícionálja a levegőt, mint most ötünknek.

A földszinten berendeztek néhány tárgyalót és van egy szivarszoba nagy kandallóval. Ez egy kényelmes klubhelyiség, amit a igazán a trezorbérlőknek szánnak.

A tüzes hús disznóból készül, csípős ízesítésű és különlegesen finom. Ebéd közben Robi az üzletről és a terveiről beszél. A borászat legszívesebben csak prémium kategóriájú borokkal foglakozna, de a Wunderlich név ehhez még nincs eléggé bevezetve a piacon. Szükség van az olcsóbb borokra, amelyek mindig szem előtt vannak a szupermarketek polcain, márpedig ott csak a 2.500 Ft. alatti borokat viszik el. A prémium termékeknek új piacokat keresnek elsősorban Kazahsztánban, ahol a színesfém és az olajbányászat miatt az ország rohamosan gazdagodik és a közös ősök miatt sokan kedvelik is a magyarokat, illetve Kínában, amely 2001-ben aláírta azt a WTO egyezményt, melynek értelmében az ország piaca megnyílt a külföldi országok élelmiszer- és italgyártói előtt. Kínában az egy főre eső éves borfogyasztás mindössze 0,6 liter. Ez nálunk kb. 20 liter felett lehet egy kevéssel.

A délután hátralévő részét kis környékbeli kirándulással töltjük. Villány és Nagyharsány között a Szársomlyó oldalában van egy szoborpark egy elhagyott kőbányában. A művésztelep alkotói itthagyják szobraikat.

Körbejárunk és készítünk néhány kreatív fotót a kreatív kőszobrok között. Rólam is készült egy. Épp a vadiúj felfújódó biztonsági mellényemtől próbálok megszabadulni.

A környék másik nevezetessége a máriagyűdi római katolikus templom a Tenkes hegy oldalában. Híres búcsőjáró hely. Az épületet a ferencesek emelték a török kiűzése után a 18. században. Előtte szent Ferenc szobra áll. A templomban esti misét tart a pap, aztán eloltja a villanyokat és sietve bezár. Szívesen beszélgetnék vele egy kicsit, de látszik, hogy sietősen válaszolgat, menne már haza a késői szolgálat után.

Pécs mellett errefelé még Siklós és Harkány olyan helyek, amelyek vonzzák az idegenforgalmat valamennyire. Pécs egy egész napos program lenne, Harkányhoz fürdőnaci kellene, ami most otthon maradt, Siklóshoz meg már késő van.

Visszatérve a szállásunkon még megnézzük, hogy ünneplik Pesten  március 15-ét. Meghallgatjuk Orbán kormányelkergető beszédét, de a tömegoszlató rendőr rohamoz az Andrássy úton már nincs türelmünk. Magyar módra ünnepeltünk megint. Egy URL jut eszembe: “szánalmas.hu”.

Este vendégségbe vagyunk hivatalosak. Visszamegyünk a Wunderlich étterembe, ahol a háziak azonnal elrendezik, hogy VIP-nak kijáró tisztelettel foglalkozzanak velünk. A borozást egy 2003-mas Pinot Noirral kezdjük. Én már az elején majdnem elolvadok. A bor hihetetlen aromagazdagsága, selymes utóíze, kerek savai azonnal elvarázsolnak. Ezt az élményt utoljára Franciaországban éltem át egy ottani borral, amelyre rendszeresen visszajártam, amíg Toulouseban dolgoztunk az Airbus projekten. Annak 60 Euró volt az ára palackonként. Vacsorára vegyes tálat kapunk a konyha legfinomabb remekeiből. Nekem a kacsacomb jön be a legjobban, Tamásnak és Zolinak a bélszín. A négy személyes tál nem bizonyul elégnek, kérünk még egy két személyest ráadásnak.

Vacsora közben folytatódik mezőgazdasági képzésünk, Zoli a vacsora fölött előadja a lovak idomításának elméletét. (Emlékeztek a Robert Redford filmre? Suttogó volt a címe.)  Megtudjuk, hogy a pacik okosak ugyan, de két gyengéjük van. Nagyon félénkek, mert a tápláléklánc legalján foglalnak helyet és közösségi lények, amelyeknek az egyik legnagyobb büntetés a kiközösítés. Leegyszerűsítve a képlet a következő: fogsz egy lovat és beteszed egy kör alakú karámba, hogy ne tudjon kijönni. Bemész te is, eleinte futtatod a lovat egy kicsit, majd  látványosan nem törődsz vele, amitől a ló úgy gondolja, hogy most ki van közösítve és mivel elmenni nem tud, megpróbál veled kapcsolatot teremteni, mire te a továbbiakban úgy viselkedsz, mintha egy felsőbbrendű ló lennél és leereszkedve hozzá engedményeket teszel neki, de csak akkor ha végrehajtotta a nagyon halkan (innen a suttogás) kiadott utasításaidat. A ló végül beveszi ezt az egészet és kezes bárány lesz, mert végre igazi lónak érzi magát, akit lovi mivoltának megfelelően kezelnek. Tanulságos kommunikációs stratégia – gondolom – miközben mindenféle más élethelyzetre probálom adaptáni az elméletet  – idomár és ló, kis herceg és róka, főnök és beosztott, szülő és gyermek, kormánypárt és ellenzék …

Mielőtt a lovas szakértelmet kérnéd tőlem számon azt javaslom, hogy inkább írd be a google-be, hogy “Pat Parelli Natural Horsemanship módszer”, mert amit itt fenn összehordtam, az már csak egy Pinot Noire színű ködös emlék Zoli hosszú, szenvedélyes előadásából, aminek egy részét el is szalasztottam, amikor az egyik borásszal kicsit áttárgyaltam az épp elfogyasztott borunk tobzódó ízgazdagságát és kiválasztottuk a következő fajtát.

Vacsora után a szivarszobában gyülekezünk a borkóstolóhoz. A dekantáló edényekben kb. 8-9 féle vörösbort készítettek elő. Némelyiken kis post-it helyettesíti a címkét – ezeket még nem lehet kapni a forgalomban.  Az asztalon szépen csengő, az öblösebb, konyakospohárra emlékeztető  burgundi és karcsúbb bordói poharak sorakoznak.

Csatlakozik hozzánk Viktor, az orosz műkincskereskedő és édesanyja (aki 15 évesen átélte Pétervár ostromát – de nagy kár, hogy nem beszél magyarul). Viktor arról mesél, hogy milyen sokk volt számára Európa, amikor ide jött. Itt kétszáz kilométerenként más nyelvet beszélnek, határokon kell átkelni, mások a törvények. Moszkvából 11 órát repülhetsz Vlagyivosztokig, ahol kiszállsz és minden ugyanaz.

Viktor egy kicsit sajnálkozik az Oroszország és a kis európai államok között megromlott kapcsolat miatt. Magyarország szerinte különösen elszúrta. “Ma az oroszok középerurópai bankja lehetne, olyan gazdag, mint Svájc.” A magyar árú egyik napról a másikra tűnt el a piacról a jó viszonnyal együtt és egy hónap alatt a helyére lépett az argentin, olasz és mindenféle más mezőgazdasági termék. Pedig amikor jó volt a kapcsolat, akkor csirkefejjel is tele  lehetett tömni a vagont, amikor elromlott, már a bélszín sem volt elég jó. Ezzel abba is hagyjuk a politikát és vidámabb témákra térünk.

Merlot-val kezdünk, mert ha erőteljesebb bort veszünk előre, akkor a lágyabbnak nem érezzük az ízhatását. “Na zdarovje” – udvariaskodik Tamás, de kiderül, hogy ez a jókívánság nem is annyira udvarias, mint a megszemélyesítő, megszólító “Vase zdarovje” – “a TE egészségedre”.

A 2000-es Cabernet Savignon nem barrikolt, de hat évig ért hordóban. A barrik hordóban csak két évig kellene érlelni a bort, hogy hasonló íze legyen, mert az mesterségesen öregíti az italt. Tamásnak ez jött be nagyon.

Felmerül a kérdés, hogy a vörös bor milyen hatással van az egészségünkre. A legjobbtól kérdezzük. Robi, a szívsebész szerint egyrészt a vörösborban rengeteg olyan nyomelem van, amely az érfal rugalmasságának az állapotáért felelős. A szőlőt mindenhol réz alapú szerekkel permetezik a lisztharmat ellen. A réz nagyon fontos nyomelem, aminek van egy hátránya, hogy csak biológiai kötésben tud felszívódni a szervezetben. Cinket, káliumot, kálciumot meg lehet enni tablettában, rezet hiába reszeled le és eszed meg, az nem szívódik fel.  A szőlő héján a rézből valamennyi megmarad és biológiai kötésbe kerül, vegyületet alakít  a borban lévő anyagokkal és ezért képes felszívódni az emberi szervezetben. Készségesen elhisszük neki, sőt azon kapom magam, hogy már számolgatom hány alkalmat hagytam ki arra, hogy érfalaimat rugalmasabbá tegyem. Van mit bepótolnom.

Robi szerint a Cabernet Franc a villányi borok non-plus ultrája, ez a legizgalmasabb, a legváltozatosabb. Ez itt előttünk 1999-es évjáratú és most Zolit varázsolja el, miközben nekem még mindig a 2003-mas Pinot Noirért dobog a szívem.

Vajon mi kellene Villány felemelkedéséhez? Robi szerint Napa Valley sem volt semmi 30 évvel ezelőtt. A nagy borászok, mont Robert Mondavi, vagy Haraszthy Ágoston, aki 1848-ban a nemes szőlőfajtákat megtelepítette Kaliforniában egyik napról a másikra éltek, amíg Francis Ford Coppola meg nem vásárolt ott egy 400 hektárnyi birtokot. A sok sznob hollywoodi gazdag ekkor áramlott a Napa Valley-be és rakták tele éttermekkel, szállodákkal. Minden csak marketing kérdése lenne? Nos Villánnyal annyi hasonlóság mindenképp lehet, hogy itt a szállodai kapacitás egyre jobban hiányzik.

Valamikor hajnalban gyalog indulunk haza és Robi útmutatása alapján jól eltévedünk Villányban. Átfagyva, nagy kerülővel érkezünk a szállásunkra, de végülis jót tesz a mozgás, legalább egy kicsit kijózanodunk. Gyorsan ágyba bújok és a többire már nem emlékszem.

A borkóstoló utáni napon későn kell kelni. Mindenki kiválóan kialudta magát, semmi fejfájás, semmi gyomorégés, amiért hálásak vagyunk Lojziék technológiájának. OK, beismerem, hogy egy kicsit gyűrött vagyok, de hát mégiscsak fél három körül értünk haza.

A szállásra eddig sem lehetett panaszunk, most azonban komolyan elcsodálkozunk, ahogy háziasszonyunk Györgyike diszkréten megteríti az előszobában a terülj-terülj asztalkát és odavarázsolja nekünk a mesebeli disznótoros reggelit. Az omlós abált szalonna és a disznósajt gyermekkorom legszebb emlékeit idézi. (Mikor is szoktam rá, hogy reggelente csak gyümölcsöt eszem?) Van itt még a legfinomabb májas hurkából, parasztsonka, kolbász, sajt, mindenféle savanyúság. És ez csak az előétel a 8 tojásos rántottához, amit szégyenszemre nem is tudtunk mind megenni. Szegény nagymamám, ha láthatná, hogy mi mindent meghagytunk most lenne ne mulass.

A szőlőben egész nap dolgozóknak persze kell a kalória – ők ehhez vannak szokva. Nekünk a reggeli elég volt egész napra. Én egész késő estig nem lettem éhes. Hálásak vagyunk szállásadónknak ezért a nagyszerű élményért sé javasoljuk nektek is, hogy látogassátok meg, ha tehetitek. Itt a névjegye, felírta nekünk egy cetlire. Háromszor ketten kényelmesen elfértek nála. A motoroknak is lesz fedett szállása éjszakára.

Reggeli után meglátogatjuk a házhoz tartozó kis pincét is. Keresztesék nem a szőlőjüket adják el, hanem bort termelnek, amit a nagyobbak felvásárolnak és saját nevükre címkézve adják tovább. Az olcsón átvett borukért a nagykereskedő tavaly nagy késéssel, csak hosszas utánjárásra fizetett. Vajon hol lesz Villány jövőjében a sok apró házi pincészet helye? Lesz-e egyáltalán helyük? Meddig találnak rá a vendégek a Hunyadi János út 33. számú ház udvarán elrejtett kis pincére és vajon meddig veszik meg “utcán át” a borát?

Ma már nem kóstolunk bort, mert vezetünk. Összeszedjük magunkat és elbúcsúzunk kedves szállásadónktól.

Visszalátogatunk a Wunderlich pincészetbe, mert veszünk néhány üveg bort, amit Tamás erre a célra üresen tartott oldaldobozába gyömöszölünk és elkérünk egy szerződéstervezetet egy bortrezor megnyitására – elhatároztuk, hogy hárman összeállunk és kiveszünk egyet. Nagy bánatomra a 2003-mas Pinot Noir elfogyott, már csak 2004-esből van, amely szerintem alig hasonlít rá. Azért találunk még egy-két jobb dolgot.

Köszönettel és jókívánságokkal firkáljuk tele a vendégkönyv egy oldalát, magunkat is odarajzoljuk, még pózolunk egyet a kapu előtt a kamerának és magunk mögött hagyjuk Keresztesék házi pincéjét az udvar végében csakúgy, mint  Lojzi és Robi világszínvonalú létesítményét, Villány múltját és jövőjét.

Zoli azt tervezgeti, hogy ide majd egyszer egy nagy-nagy társasággal fogunk visszajönni. Rám biztosan számíthat.

Nagyszerű időben cél és sietség nélkül vágunk neki Baranya déli részének. Siklóson már többször jártunk, ezúttal kihagyjuk a várat, amely a reggeli fényben távolról is a legszebb fényképarcát mutatja. Szigetvárra megyünk, de ezúttal szigorúan a mellékutakon.  Túrony után Garé felé térünk le a főútról. A hírekből ismert kis faluról máig meg nem tudtam volna mondani, hogy hol van. A Budapesti Vegyiművek Rt. telephelyéről 2002. áprilisig 18 ezer tonna klórbenzol tartalmú hulladékot, illetve a vegyi anyaggal szennyezett fémet szállítottak el. A talaj még ma sem heverte ki ezt a megterhelést.

Ocsárd, Görcsöny, Bogdánymindszent, Páprád, Vajszló, Nagycsány, Gilvánfa, Magyarmecske, Gyöngyfa, Szentdénes – sík mezőgazdasági vidék alig valami változatossággal. Artézi kutakat keresek a falvakban, de már nem nagyon látok. Egy helyen megállok, végre van egy, de ott nincs rajta a  kilincs. A szomszédos füstös kocsmában nem kerül elő a csapos, egy darabig várok, majd épp mielőtt megfulladnék gyorsan kiszédelgek és tovább megyek szomjasan. A kis települések egyikén cigánysoron haladunk át. háromszor négy méteres házak. Vajon mi fér el bennük? Azután a 6-os út, Nagypetend és Szigetvár következik.

Szigetvár 14. században épült vára a török korban fontos végvár volt. 1554-ben, 1556-ban vissza is verte a támadókat és csak akkor sikerült bevenni, amikor 1566. augusztus 1. és szeptember 8. között ismét megostromolták a várat. A törököket irányító I. Szulejmán szultán az ostrom közben meghalt. A rommá lőtt várból Zrínyi Miklós kitört az embereivel és életét vesztette. A vár ezután 1689-ig volt török kézen. Ma már a török felnőttek csk 500 Ft-os belépővel mehetnek be, de ez igaz a magyar felnőttekre is. A város közelében van I. Szulejmán emlékműve a török-magyar barátság parkjában. Ott virít mellette nagy ellensége a kirohanó magyar várkapitány szobra is.

Elsétálunk a várral szemközti Zrínyi térre, elnyalunk egy fagyit, barátkozunk a kutyás Szent Rókus szoborral, lemegyünk a Makovecz építette vigadó épületéhez és kicsit túl rajta beülünk egy csöpp látványpékségbe egy kávéra és egy süteményre.

A Zrínyi téren idősebb hölgy szólít le minket. A motorok iránt érdeklődik. Azt mondja a múltkor már megkérdezte valakitől, hogy ezek mennyibe kerülnek, most az izgatná, hogy mennyi a súlyuk. Szépen sorban megadjuk az adatokat, és nem szólunk a néninek, hogy egy év lemaradásban van, mert ma már a teljesítmény és az évjárat az érdekes.

Szigetvár után megint igyekszem távol maradni a főutaktól. Somogyapáti, Patosfa, Lad, Hencse, Kadarkút, Bárdudvarnok, kicsit keletnek a 61-esen, majd Juta, Hetes,  Csombárd, Bodrog, Somogyfajsz, Alsókölked, Nikla, Csömend, Marcali. Ez a vidék sem szerepel gyakran a hírekben.

Tamás a Bakonyban akar motorozni, ezért megkerüljük a Balatont, Keszthely után Tapolcának fordulunk. Átmegyek a városon, mert már rég láttam. A belvárosban élénk a forgalom, olyannyira, hogy lehet, hogy jobb lett volna az elkerülő, de legalább végre embereket is látunk.

Végighaladunk a Művészetek völgyén, aztán Vigándpetendnél Pula helyett Nagyvázsony felé fordulok, megmásszuk a szerpentines hegyoldalt, majd az erdős kis mellékúton futunk be Nagyvázsonyba és térek vissza a nemesvámosi, veszprémi útra.

Az elkerülő után a körforgalomnál Győr felé fordulok a 82-esre. Tamás Zircet adta ki követendő úticélnak. Zircen tankolunk egyet a MOL kútnál. Zoli mögöttem áll indulásra készen, én még tetvészkedem. – “Te, nem lehet, hogy lapos a hátsó gumid, mert innen úgy néz ki?” – Három métert kell csak odébb tolni a motort és kiderül. Az elsőben 1,5 bar van 2,7 helyett, a hátsóban 2 a javasolt 2,9 helyett.

Talán nem kell mondanom, hogy addig bizonytalankodó szép ezüst sárkányom a zirci MOL kúttól szárnyakatt kapott és megint szinte magától vette a kanyarokat, mint ahogy az emlékeimben még élt, hogy ennek valahogy így kell lennie.

Csetény, Bodajk, Söréd, Csákvár, Vértesboglár,  Felcsútnál balra, aztán az egyesen végig. Sötétben és fázva érkezünk haza. Ledobom a cuccaimat és beállok egy forró zuhany alá, közben azon gondolkodom mennyi mindent tanultam ezen a hétvégén, és vajon mi is mindebből a legfontosabb? Viktor talán azt mondaná, hogy csak ez a pillanat ami most van. Mert ami volt, az már nincs, ami lesz az még nem tudható. Ami Viktor szerint megjósolható, hogy mindannyian a múltunk rabjai vagyunk – a jövőnk olyan lesz, amilyenre azt a tapasztalataink formázzák. Vajon mi igaz ebből rám, Viktorra, Robira, Keresztes Ádámnéra, Villányra, erre az országra?

Holnap lesz időm átgondolni, amikor majd motort váltok és Tiborral meg Zolival bejárjuk az ország másik felét.

Agárdi György, 2007. március 18.