Valencia (ESP) tartományba a Riviérákon át (3/3)

A cikk eőző részét itt találod.

A következő nap pontban 8-kor ott voltam a szervizben. A motort 14:00-ra igérték, de sajnos 16:30 volt, mire elkészült. Gyakorlatilag a teljes hátsó hajtást kicserélték, csupán a bordásszíj maradt meg. Amikor megláttam a számlát, pindurkát megszédültem, aztán lila lett a fejem aztán átestem a teljes közöny jóleső ürességébe: 1.350 EUR, azaz majd 350 ezer Ft-tal lettem rövidebb VALAMELYIK SZERELŐ HANYAGSÁGA MIATT !!!!!

74. ábra Valencia folyóját pár évtizede kiterelték a városból, hogy a környező földeknek több víz jusson. Azóta a folyómeder focipályák és parkok színhelye. Ez a híd Calatrava tervei alapján készült kb. 10 éve. A kékes háromszögek üvegből vannak, tudni illik ez alatt a híd alatt van az egyik metro állomás, amit nappal természetes fénnyel világítnak meg.

A kései indulás azért sem volt jó, mert így nem egész 28 óra alatt kellett megtennem 1.620 km-t. Tudniillik Csabával – aki Magyarországról indult következő nap – megbeszéltük, hogy a Garda tónál találkozunk és tolunk néhány szép utat a Dolomitokban. Ehhez következő nap délutánjára el kellett érnem Peschierába, ahol a kempingben volt megbeszélve a találkozó.

A jelentős többletkiadások miatt úgy döntöttem, hogy lesz, ami lesz, nem megyek pályán, hanem az autóutat használom. Szerencsémre épp az ingázók utolsó hullámát értem el Valencia fölött, aztán nyélgáz, hogy estére Barcelonába legyek, és ott aludhassak egy barátomnál legalább pár órácskát.

Sajnos egy dugó közbeszólt, és 10-re értem Barcelona elé – nincs idő, menni kell tovább. Gyors telefon, hogy nem megyek be a városba, nyomnom kell, mert egy haveromnak igértem andorrai zászlót Andorrából, így fel kellett mennem a Pireneusokba.

Az út varázslatos, még az autópályának nevezett út is csupa szerpentin, igen nagy szintkülönbségekkel rövid szakaszokon. 600km-rel a lábamban annyira nem élveztem, főleg, hogy ott bőven 1.800 méter körüli hegyek voltak körülöttem, így az időjárás is igen hidegre fordult.
Éjfél lett, mire Andorrába értem. Csípős 10 fok volt minden kis városkában, de úgy éreztem magam, mint Svájcban. Az adómentes kereskedelem – pozitív értelemben – rányomja bélyegét a törpeállam minden városkájára.

 
75. ábra Végre Andorra-ban – éjfélre járt

Muszáj volt aludnom pár órát, így megaludtam egy padon. 3 óra alvás után arra ébredtem, hogy nagyon fázom, tehát inkább felültem a motorra, és irány Franciaország.

Az éjjel még elértem Béziers mellé, de akkor már annyira fáradt voltam, hogy sokszor szinte elaludtam a motoron. Itt is a nem fizetős országos autóúton mentem, ami jó minőségű 2×2 sávos út volt 0 forgalommal hajnali 4 körül.

Fél 5-re már teljesen kész voltam, és a pirkadat első sugarainál amint leértem a tengerpartra a Pireneusokból, azonnal kerestem egy gyümölcsöst, és egy barackfa alatt aludtam reggel 7-ig úgy ahogy voltam, csak a motoros cuccot rántottam le magamról.

9-kor arra ébredtem, hogy meleg van, és munkagépekkel közlekednek a környéken. Gyorsan összepakoltam, mielőtt valaki belém kötött volna és nyomás tovább. Az autópályát megint mellőztem, de nagyon lassan haladtam a folyamatos forgalom miatt, ezért ráálltam a pályára Montpellier előtt. Nem mentem fél óránál többet, amikor mind a három sáv megállt. A leálló sávban vagy jó 10 percet mentem 50-60-as tempóval mire megláttam a dugó okát – egy autógumikat szállító teherautó kigyulladt. A mentést végző tűzoltók gyakorlatilag mögöttem jöttek, mert a dugóban ők is elakadtak.

Itt egy 20 perces kényszerpihenő következett. Néhány francia, spanyol és olasz motoros csapattal együtt néztük páholyból az oltási munkákat.
A tűzre jellemző, hogy akkora füst volt, hogy a szembe jövő sávot is teljes szélességében lezárták.

76. ábra Az első tűzoltó után érkeztem.

77. ábra Zajlik az oltás

78. ábra még 10 perc és helyreáll a rend. Az előtérben egy négy fős olasz chopper-es csapat

A következő 700 km-t autópályán tettem meg, este 7 körül lejöttem Genova fölött a pályáról és meg sem álltam Peschiera-ig. Szerencsémre Csaba szinte folyamatosan esőben volt kénytelen végigjönni Pestről ezért pár perces különbséggel együtt érkeztünk kb 21:30-ra a kempingbe.Rövid élménybeszámoló után bezuhantunk az ágyba – lesz jó pár napunk, hogy meséljünk az élményekről.

Én teljesen kész voltam. Az elmúlt 28 órából 23-at töltöttem motoron, átszeltem három nagy országot és két törpeállamot, 1.620 km távval. Kb. 1,5 – 2 óránként álltam meg 10-15 percre. Ez arra volt elég, hogy megigyak fél liter vizet, egyek pár falatot, és go! Ez alatt az idő alatt volt 10 fok hideg és 30 fok meleg, köd, napsütés, szél, és autópálya tűz. Egy szó mint száz, aznap nem kellett esti mesét mondani, hogy elaludjak.

79. ábra Három ország és két törpeállam rovarvilága a lámpákon – nemzetközi bogár-holokauszt

80. ábra Az utolsó 1000 km-en már nem volt se kedvem, se erőm törölgetni a plexit

81. ábra Sajnos a GPS logból elveszett a Peschiera-tól Bagolino-ig tartó etap

Ez a nap a Dolomitok és az esőruha le-felvételének gyakorlásával telt. Reggel összepakoltuk a cuccot, IFA megvizsgálta a tegnap teljesen elázott felszerelésének állapotát – legnagyobb részt megszáradt, jeje!

Összepakoltuk a motorokat és bementünk a belvárosba meginni egy jó olasz kávét a reggeli napsütésben. A GPS-ek jó félórás pitykézése után megállapodtunk néhány útvonalban, amit IFA az indulás előtt megtervezett.

82. ábra Sirmione a Garda tó déli részének keskeny, de hosszú félszigetén fekszik. Érdemes megtekinteni mesebeli várát.

Viszonylag hamar kellett szembesülni azzal, amit én már az elmúlt másfél hétben megtanultam: a tervezett útvonal az első körülményesebb kereszteződésig, vagy útfelújításig működik – utána a GPS kíméletlenül áttervezi az egész nyomvonalat. Az egyetlen megoldás, ha a kezdő és célállomások közé minél több olyan, a tervezett nyomvonalon lévő falut/helységet jelölünk, ami kényszerként szerepel az útvonaltervezésben. Így legalább megközelítőleg azt az útvonalat járhatja be az ember, amit eredetileg eltervezett. Na, ezek a közbenső megállók nem voltak az eredeti útvonaltervben, így a GPS nemcsak más útvonalon, hanem ráadásul gyorsforgalmi utakon akart elnavigálni minket. Újabb, általam addigra már sajnos kitapasztalt fontos művelet: Mindig állítsd be jól az útvonaltípusok kényszereit, ha szép helyeken akarsz GPS alapján motorozni, hogy ne vihessen fel a navi az autópályára, vagy a főútra!

Néhány csavar és hurok után végre elkeveredtünk egy szép szerpentinre – mire eleredt az eső. Megáll, esőcuccot felvesz, lassan megy tovább.

83. ábra Casa Maniva ideális hely, ha valaki a világ zajától elvonulva szeretné élvezni a Dolomitok szépségét egy erdészházban! A szerpentin igencsak próbára tett a csúszós út miatt, de csodálatos utacskának bizonyult.

A tervek szerint meg akartuk kerülni a Lago d’Iseo tavat. A GPS a tervezett útvonallal szemben egy szép kis szerpentint mutatott, szóval levágtuk ezen a kis úton a kerülőt és óvatosan bár de beértünk Iseoba.Lago D’Iseo varázslatosan szép tó a partján elbűvölő hegyi falvakkal. Az egyik út körbevisz a tó partján, mi ezt választottuk.

84. ábra Iseo-tól Lovere-ig fantasztikus a part menti út.

Körülöttünk tornyosultak a Dolomitok csúcsai, az út sok helyen a sziklába vágott aszfaltcsík volt, mely sziklafal aztán függőlegesen süllyedt a tóba:

85. ábra Az utat sokszor a sziklába vájták.

86. ábra Az Iseo tó – Iseo-ból nézve É felé

87. ábra Az Iseo tó legdélibb csücske – Paratico városkájával a partján.

88. ábra Paratiko városa

89. ábra Pihenő Iseo partján egy kis faluban

90. ábra Vasárnap volt. Itt az elmúlt párszáz évben csak a székek változtak…

91. ábra Szieszta a tó partján

92. ábra Valamit szárítottak, de nem jöttünk rá, mit.

A tavat megkerülve úgy döntöttünk, felkapaszkodunk néhány környező hegyvonulatra. A GPS és tájékozódási képességem egy pindurkát megtréfált, ezért egy, szinte csak a helyiek által ismert síparadicsomra kapaszkodtunk fel – ami egy zsákutcának bizonyult.

Ezzel elég sok időt veszítettünk. A következő gerinc „megmászása” a folyamatosan eső, majd elálló záporok miatt lassabban sikerült – nem a legdinamikusabb motorozás a vizes aszfalton kanyarvadászkodni a hajtűkanyarokban. Az időjárási viszonyok folyamatos változása igen megtörte lelkesedésünket. A folyamatos átöltözések eső és sima motoros ruhába nemcsak sok időt, de energiát is felemésztettek. A nedves úton való motorozás pedig nagy odafigyelést igényelt, tekintettel arra, hogy a szintkülönbség félóránként 500-1.300 méter között változott: a hajtűkanyarokban történő kanyarodás fel-és le egyaránt technikás vezetést igényelt a csúszós és meredek úton.

93. ábra Pihenő – itt épp nem esett.

Szinte már szürkült, mire a csúcsa értünk egy egysávos út szélességű, korlátokkal egyáltalán nem védett úton.

94. ábra kiértünk az erdőből, irány a csúcs – itt már szinte száraz aszfalton ?

95. ábra A csúcsot ezen az úton lehet megközelíteni – se védőkorlát, és a szélessége is igen keskeny volt…

Tekintettel arra, hogy üzemanyagunk fogyatkozóban volt a hegy tetején, a hőmérséklet rohamosan zuhant és megint elkezdett szemeregni az eső, eldöntöttük, hogy az első hegyi faluban megállunk. Jócskán sötét volt, mire beértünk az első olyan faluba, ahol volt benzinkút. Egy automata benzinkutat sikerült „nyernünk”. A készpénzzel fizetős kutak egy külön misét megérnének, de lényeg, hogy a tankolás sikerült – amennyit csak lehetett, beletöltöttünk a gépekbe, hogy másnap ne érhessen minket meglepetés.

96. ábra Csurig töltve ?

Eredetileg vadkempingezni akartunk, de a nap annyit kivett belőlünk, ráadásul kicsit át is áztunk, hogy inkább kerestünk egy hotelt – mint kiderült, az egyetlent a faluban.Életem egyik leghangulatosabb szállásában volt részünk. 300 éves falak között igazán keskeny, sokszor csak gyalog (és motorral ? ) járható utcácskák között pihenhettünk le. A vacsora igazi olasz fogásokból állt. Aki igazán szép, hangulatos olasz középkori városkát akar nézni, annak nyugodt szívvel ajánlhatjuk Bagolinot!

97. ábra Érdemes egy pillantást vetni a keresztgerendára.

98. ábra Ezen az ajtón már több száz éve járnak ki-be – egy történelmi, de élő ház

Reggel kiderült, hogy az égiek is velünk voltak – következő reggelre iszonyú esőzésre ébredtünk – áldottuk az eszünket, hogy nem a sátrazást választottuk! Kb. de. 10-re elállt az eső, így szedhettük a sátorfánkat, indulhattunk tovább.

99. ábra Reggel még szakadt az eső

100. ábra És felhőkben voltak a szomszédos hegyek

A terv az volt, hogy a környező hegyeket járjuk be, különösebb konkrét cél nélkül. IFA-nak volt néhány útiterve, amit még otthon az Internetről szedett le, így alakult ki a napi program. Hogy pontosan hol fogunk megszállni azt, nem tudtuk. Mentünk az orrunk után szép szerpentineket keresve, és reménykedve, hogy az időjárás kegyes lesz hozzánk.

Sajnos nem volt az, és pár óra motorozás után megint szakadni kezdett az eső. Tekintettel a bizonytalan útviszonyokra, és hogy mindenképp segíteni tudjuk egymást, ha valakinek esetleg valami baja lesz, egy kanyarnál messzebb sehol nem távolodtunk el egymástól. Az egyik hajtűkanyarban volt egy vízátfolyás, amit én még sikerrel leküzdöttem, de a visszapillantó tükörbe IFA-t már a motorja alatt csúszva vízszintesen láttam kijönni a kanyarból. Gyorsan visszafordultam, leemeltem lábáról a motort, és közös megegyezéssel úgy döntöttünk, hogy itt lesz a következő pihenőpont. 

101. ábra Az ominózus kanyar – már a baleset utáni pihenő közben

102. ábra fel-szerelés: szerencsére csak az esőnadrág, illetve az egyik lábtartó érezte meg komolyabban az esést, de a ruházatot azért el kellett igazgatni.

Az első ijedelem után újra útnak indultunk. Később újra gondolva az eseményeket mindketten egyetértettünk abban, hogy ennél szerencsésebben nem is alakulhatott volna a dolog – ha már esik az ember, akkor essen úgy, hogy sem a gépnek, sem az motorosnak ne legyen komolyabb baja. Egy-két ilyen baleset meg nem is árt, hogy az ember kellően tudja tisztelni a technikát.

Már dél felé járt az idő, az eső is szakadt, így nagyon örültünk, hogy Molvenoba értünk, ahol egy pizzériában elköltöttük az ebédet.

103. ábra Ebéd Molveno-ban a Molveno tó partján. Itt még szakadt az eső.

104. ábra Az ebéd árában úgy tűnik, benne volt a jó idő is – a nap kisütött, mire elfogyasztottuk az pizzát. A környezetre nem volt panasz: körülöttünk a Dolomitok sziklaormai messziről.

105. ábra … és közelről

A nap további részében igazán szép, és végre száraz utakon élvezhettük az alpesi táj szépségeit.

Az este Cavalese mellett ért minket. Eléggé elfáradtunk és én még nyűgös is lettem, de nem kicsit: Még Valenciában beraktam a tönkrement hátsó hajtást az első csomagtartóba, hogy itthon egy szakival megvizsgáltassam. Sajnos az egyik nagy alkatrész hozzáverődött a borításhoz, és lekoptatta a festéket egy kis darabon. Na, ez volt az, ami elpattintott bennem valamit. Csak ez a dolog nem borított volna ki, de már két hét és 6.000 km motorozás, egy nem várt magas szerviz számla és az elmúlt napok rossz időjárása együtt kihozta belőlem az 5 éves hisztis kisfiút. Semmi nem volt elég jó, és nem akartam mást, mint megállni és átöltözni.

Így esett, hogy az út legdrágább, 80 EUR szállását sikerült megnyernünk Cavalese-ben. A szoba nagyon jó volt, de aznap este valahogy nem tudtam semminek igazán örülni. Csak azt sajnálom, hogy ezzel útitársam szórakozását is egy kicsit elrontottam.

Elérkeztünk a Dolomitokban töltött utolsó naphoz. Bennem továbbra is forrt sok minden, az időjárás is bizonytalan volt, így úgy döntöttünk, inkább megnézzük az Adriát és Velencét a bizonytalan kanyarvadászat helyett.Ez a nap volt a legszárazabb az észak-olasz Alpokban töltött néhány nap alatt. Végig száraz úton szép tájakon haladtunk Velence felé.

106. ábra Igazi alpesi táj

107. ábra Igazi alpesi ház – felhívom a figyelmet a szántalpakra ?

108. ábra Igazi alpesi víztározó

109. ábra Az egyik gyönyörű kis hegyifalu út közben

110. ábra Mint a régi szép időkben – a benzinkutas tankol – hátul a szerelőmúhelyével, kopott overál, napszívott sapka hanyagul a fejébe csapva. Adtunk is borravalót! ?

111. ábra Milka tehén Olasz honban közelről…

112. ábra … és környezetébe olvadva

113. ábra Búcsú a Dolomitoktól – az utolsó csipkézett hegygerincek

Az alföldre vezető út során találkoztunk életem egyik legnagyszerűbb útépítő mérnöki remekével találkozni. Egy szurdokba kellett a tervezőknek megoldani, hogy az autóforgalom a völgy végében lévő településig lefusson. Igen ám, de a szurdok olyan keskeny, hogy nem lehet a völgyben elég szűk visszafordító szerpentint építeni! Ezt a következő képen oldották meg a mérnökök:

114. ábra Figyeljük meg a léptéket (a kép jobb alsó sarkában)

115. ábra Ebbe a szurdokba kell, hogy levigyen az út

116. ábra Ezt láttuk, mikor a szurdokhoz érkeztünk

117. ábra És ezt láttuk, mikor lenéztünk…

118. ábra mindez így néz ki alulról.

Egyszerre csak egy irányú a forgalom, mert két kocsi nem fér el egymás mellett. Két, egymás alatti alagút közötti szintkülönbséget a hegybe vájt egyetlen hajtűkanyar old fel! Nem tudtunk betelni ezzel az útszakasszal…

A Velence fölötti lapos terület enyhén szólva is unalmas – nem is vacakoltunk sokat, és már 2-re az régi cölöpvárosban kóboroltunk. Parkolót találni még motornak is igen nagy kihívás a Velencei pályaudvaron, így egy kicsit szabálytalanul, de a forgalmat még éppen nem akadályozva láncoltuk le a gépeket.

119. ábra Az egyetlen figyelemre méltó épület Velence felé ez az elhagyott, mégis romantikus kúria volt.

Velencét elhagyva legurultunk a partra a Lignano-i kempingbe, ahova már sötétedés után érkeztünk. A kempingben kicsit alulméreteztük a sátorhelyeket, mert egy fiatal pár gazdaságosan kihasznált sátorhelyén talált üres területre vertük fel a sátrakat. Ezt csak következő nap tudtuk meg, de szerencsére kellően lazán álltak a dologhoz – és mi is igen hamar elindultunk – hazafelé.

Indulás haza. Főleg nekem már eléggé tele volt a búrám az elmúl sok-sok kilométerrel, így IFA rendkívül lojális viselkedésének köszönhetően megegyeztünk, hogy egy nem túl lassú, de mégis szép úton hazamegyünk. Szolvéniában volt egy kis kavarás, mert a GPS félrevezetett minket – nem ismerve azt a határátkelőt, ahol mi hagytuk el Olaszországot, ugyanakkor csak a fontosabb utakat látva (nem volt DK Európa térkép a GPS-ben), de amúgy tempósan haladtunk Misselsdorfig.

Ott megmutattam IFA-nak azt a kempinget, ahol megszálltam első alkalommal, és megragadva az alkalmat lefényképeztem a járgány ugyan ott, ahol bő két héttel ezelőtt először ezt megtettem:

120. ábra 2007. augusztus 18. reggel és 16 napra rá 2007. szeptember 01-én délelőtt – 6800 km után – az eső jó motor-mosónak bizonyult.

Innem már csupán egyszer kapott (volna) el minket egy zápor, de jó érzékkel pont akkor ettünk nem messze innen egy igazi Wienerschnitzelt.

121. ábra Kivételesen csak a motorok áznak…

122. ábra … de azok nagyon – ha nem lennének az eresz alatt ?

Innen már csak egy dologra tudtam gondolni:

123. ábra Otthon, édes otthon: a magyar határ – a visszapillantó tükörben az osztrák hegyek.

Én csak idén kezdtem nagymotorral járni az utakat, de összehasonlítva azzal a néhány pár egy napos túrával, amit idén volt szerencsém megtenni elmondhatom, hogy egy ilyen hosszú út minden szempontból sokkal többet ad! Egy hazai többnapos túrával összehasonlítva az ember technikai rutinja, idegen környezetben való tájékozódása éppúgy sokkal jobban fejlődik, mint ismeretei Európa más országainak közlekedési kultúrájával kapcsolatban.

Az út során motorom átlag 3,9 l-t fogyasztott. Az utazó tempó autópályán 130-140 km/h között volt, alsóbb rendű utakon 80-120 km/h a forgalom és a látnivalók arányában. Ennél gyorsabb sebességet ez a motor nem tud kényelmesen és gazdaságosan teljesíteni, de aki látni is akar a tájból valamit, az nem is tud ilyen tempónál gyorsabbat motorozni. Egyedül a ESP-ITA hazafelé vezető úton sajnáltam, hogy nem tudok tempósabban haladni.

Az utak tőlünk nyugatabbra és délebbre közhelyszerűen jó minőségűek, nagyon nagy élmény rajtuk a motorozás. Egymással összehasonlítva talán Ausztria és Szlovénia mellett a spanyol utak minősége kiváló, itt alig találkoztam még olyan mellékúttal is, ami kívánnivalót hagyott volna maga után. A francia utak sokszor kicsit rázkódósak, de kátyút ott sem igen találni. Az olasz úthálózat szintén nagyon jó, de a folytonos felújítások kicsit elhalványítják ezt az amúgy pozitív képet.

A navigációs rendszerrel történő tájékozódástól az elején egy kicsit féltem. Az volt az érzésem, hogy elveszti a túra a kaland jellegét, túlságosan túlbiztosított lesz az egész út. Ez részben igaz is – az ember nem tud úgy igazán, pokolian elveszni, mert amíg a kitakarás nem túl nagy, a műszer talál (ha hosszút is, de) utat a célállomásig.

Ugyanakkor ha valóban kellően részletes a térkép, olyan helyekre is elvihet a navigációs rendszer, ahova garantáltan nem jutottam volna el. A „legrövidebb út” funkcióban az a varázslatos, hogy a geometriai legrövidebb utat választja, ami egészen izgalmas helyzeteket eredményez, ha az ember figyelmen kívül hagyatja a géppel a Fizetős és a Gyorsforgalmi utakat. Ennek köszönhetően keveredtem a legizgalmasabb szerpentinekre, és a legszebb tájakra.

Tény, hogy egy ilyen túra sok költséggel jár, különösen akkor, mikor az embernek egyszerre kell megvenni azokat a dolgokat, amik majd évekig szolgálják később a hosszabb-rövidebb túrák alkalmával. Aki ilyen útra adja a fejét, annak íme néhány támpont, mibe is fáj ez nekünk. A tételes lista talán azért is hasznosabb, mert akinek egy-két cucc már rendelkezésére áll, annak a végösszeg hirtelen lehet sokkal alacsonyabb.

Ugyan elég sokba volt ez az első hosszabb motoros túrám, tanulópénznek fogom fel sok szempontból. Az elköltött összeg jelentős része pedig olyan eszközök vásárlására ment el, ami még hosszú évekig fog kiszolgálni – reményeim szerint.

Ez az út jó volt bemelegítésnek. Azt adta, amit vártam, olyan volt, mint amire számítottam. Néhány buktató, kisebb eltévedések, szép tájak, és ahogy az elején gondoltam: Nyugat-Európában az emberrel kis eséllyel történhet nagy probléma – az elpuhult nyugati ember digitális technikái, az embert mindenhol utolérő kommunikációs „túlhálózatok” és agyonbiztosított globalizált multi-mega-hálózatai miatt mindent el lehet intézni különösebb kreatív problémamegoldás nélkül!

Motoron utazni remek dolog – messzire még inkább! Spanyolországot mindenkinek csak ajánlani tudom!

Széles Utat!

Képek és szöveg: Fekete Gyula Szabolcs (BMW F650CS), 2008. január