A toszkán dombvidéken olajfák, szőlők, napraforgók, magasba törő ciprusok váltják egymást, a dombtetőkön pedig apró, sok száz éves falvak és városok virulnak, amelyekben minden ház eredeti és közel nyolcszáz éves. A napsütötte Toszkána a rejtélyes etruszkok, a csodás reneszánsz, a vérpezsdítő chianti és a kiváló olasz konyha hazája.

Legalábbis ezt sugallja az a hatékony marketing gépezet, amihez hasonló leginkább a francia Provence-nál működik, és amire rásegítenek azok a vadul teljesítményorientált McDonalds’s-on felnőtt amerikai tollforgatók (Phil Doran, Frances Mayes, Elizabeth Adler), akik rengeteg pénzből ebben a számukra idegen, sziesztázós, kapcsolatorientált, nagyon szociális világban kezdtek új életet, amikor a régivel valami gond adódott. 

Jártunk már Toszkánában: Pisa, Firenze és Siena, sőt már Cortona is a kötelező turisztikai célpontok közé tartoznak és szégyelltem magam, hogy a világon már csak nekem nincs olyan fényképem, amin épp megtámasztom a dőlni készülő ferdetornyot. Ezúttal azonban motorosokkal jártam be a vidéket és a szokásos társasági élmények mellett elsősorban a következőket vártam az úttól:

• Találok valami tényleg ehetőt Olaszországban
• Megismerkedem a chiantival
• Jó bort iszom 10€ alatt
• Felfedezem a Toszkána dombjain és hegyeiben kanyargó legkeskenyebb (de még aszfaltozott) utakat
• 800 éves városokban árnyékos kávéházi asztaloknál cappuccino mellett bámulom, hogy hogyan élnek a helyiek
• Készítek néhány szörnyű giccses fényképet a lágyan hullámzó színes toszkán dombokról

Még januárban vettünk egy házat Toszkána szívében, Sienától délre, Chiusdino mellett, medencével, olyan pázsittal ami csak a mesében létezik, hatalmas birtokkal, minden luxussal felszerelve. Igaz, hogy csak egy hétre vettük, és igaz, hogy csak bérbe és egyszerre tizenhatan, de egy hétig nagyjából úgy éltünk, mint azok az amerikai milliomosok, akik gyakran vásárolnak errefelé hasonló házakat, bár általában hosszabb időre.

A ház tipikus toszkán épület volt, kívül kővel és téglával borított hatalmas, szabályos hasáb lapos tetővel, nyers fából ácsolt ajtókkal, ablakokkal. A földszinten óriási nyitott terek, minden furfanggal felszerelt konyha, az emeleten a lakószobák kő és tégla padlóburkolattal, fagerendás födémmel. Olyan hely volt ez, amelyhez különösen jól illettek Van Gogh festményei és Bach zongoraművei. A zene a plafonba rejtett hangszórókból áradva betöltötte az egész földszintet. A XXI. századi berendezés alig használt, a vendégkönyvben az első bejegyzés tavalyi. Loredana, a macedóniai gondnok részletesen elmagyarázta a használati utasítást. Ő a családjával a melléképületben lakott, nappal szinte észrevétlenül mozogtak, itt-ott feltűntek seprűvel a kezükben és rendezgették az udvart, tisztán tartották a medencét.

Egy májusi szombaton érkeztünk; volt, aki motorral, volt, aki trailerrel jött, és egy kísérőautót is hívtunk, hogy semmiben ne szenvedjünk hiányt. Utasnak Katit hoztam magammal, két keréken jöttünk FJR-rel, két nap alatt több mint 1.000 km-t Ausztria és a Dolomitok nemzeti parkjain átvágva. Útközben aludtunk egyet az osztrák Alpokban.

Amikor a Firenze–Siena gyorsforgalmi útról letértünk Poggibonsinál és felhajtottam a sisakom plexijét, azonnal megrohant Toszkána bódító virágillata. A toszkán mellékutak sima aszfaltszalagját és rendkívül bonyolult vonalvezetését látva már úgy gondoltam, hogy bármi következhet, megérte ide jönni.

Vasárnap Massa felé indultunk, hogy a 439-es utat bejárjuk Volterráig, aztán a 68-ason kelet felé haladva meglátogassuk Sienát. Ezeket a térkép szinte végig látványos utaknak jelöli.

Volterrában csak egyórás villámlátogatást tettünk, ami egy rövid sétára és egy fagylaltra volt elég. A motorokat az óvárosba vezető utcában sikerült elhelyezni, közel a főtérhez. A Bandidos MC Italy fekete bőrruhás coloros csapata Pisából bezzeg bevonult a dóm kapuja mellé és ott parkolták le a főként Harley Davidsonokból álló tarka flottájukat.

A városkában nagyon nagyok a szintkülönbségek és sok a meredek utca. Ezekből csak keveset vállaltunk be, pedig megéri megmászni őket: a falakról nagyon szép a kilátás. A városfal alatt a római színház maradványait madártávlatból fényképeztük. Zsuzsa egy felismerhetetlenségig elkopott malacot keresett az útikönyv utalásai alapján, Zoli meg eltűnt egy kínzóeszköz múzeumban, amiből errefelé minden harmadik utcában van egy. Ez a tény azt sejteti, hogy a középkorban a spanyolcsizma errefelé olyan elterjedt lehetett, mint manapság a szobabicikli.

A 68-ason kelet felé tartva beugrottunk San Giminanóba, a tornyok városába. Két központi tere közül a Piazza del Cisterna a nagyobb és látványosabb, közepén a díszes kúttal. Közvetlenül mellette található a Piazza del Duomo, a Dóm tér, ahol végül a társaság nagyobbik része leült kávézni, amíg egy kisebb különítmény felmászott a város legmagasabb tornyába. A kilátás megéri az egyébként sem túl sok lépcsőfok megmászását. A torony a helytörténeti múzeum része, a belépőjegyért 5 €-t kell fizetni. San Giminanóban másfél órát töltöttünk el, ami elég volt ahhoz, hogy kipipáljuk, kevés ahhoz, hogy megismerjük.

Siena viszonylag nagy város, hosszan keresgéltük a legmegfelelőbb parkolóhelyet, míg végül egy helyi robogós útba igazított minket. A két óra, amit a városra szántunk csak arra volt elég, hogy rövid látogatást tegyünk a főtéren, a Piazza Il Campón, meg a Dóm téren. Siena az évente kétszer, júliusban és augusztusban megrendezett Palióról, a főtéren körbe rohanó lóversenyről híres, de a maskarás, zászlódobálós, dobosoktól hangos felvonulásokból egész évben nincs hiány.

Este korán hazatértünk és kipróbáltuk a medencét, amíg Péter egy kartonra való tojásból rántottát készített nekünk.  

A 70-es mellett, a hegyek között egy kis étteremben gyors szendvicseket készítettek nekünk a háziak. Papírvékony füstölt sonka, két szelet sótlan, kemény héjú kenyérszelet között – ez az egyik legegyszerűbb toszkán specialitás.

Poppinál legszívesebben az erdők felé fordultam volna, északnak, de a társaság Arezzót és Cortonát akarta látni. A 71-es itt síkságon halad, sűrűn lakott területeken. Cortonában a főtér mellett sikerült parkolni. Zoli vigyázott a motorokra és távollétünkben ő magyarázta el a rendőröknek, hogy épp csak egy pillanatra szálltunk le és máris megyünk tovább. Találgattam, hogy egy Bandidos MC tag mit csinálna egy ilyen helyzetben? Cortona nem sok látnivalót tartogat, de érdemes ott elidőzni, ráhangolódni a városra. Üldögélni kell a dóm lépcsőjén vagy a kávézók egyikében, lenézni a város alatt dél felé elterülő síkságra, hagyni, hogy ránk esteledjen és egy chiantival megkoronázni a napot.

Nekünk sjanos még volt 110 km-ünk hazáig, amibe Cortona alatt a GPS néhány földutat is beleszőtt. A 146-os szintén látványosnak jelölt és valóban nagyon jól motorozható úton Montepulciano és Pienza érintésével tértünk vissza. Ezek is megértek volna egy rövid megállót, de fél nyolckor már várt minket otthon az azúrkék medence 22 ^oC-os vize és a vacsora, ezúttal extra finom, hazai alapanyagokból készült lecsó.</sup> 

Portoferrárióból indulva az óramutatóval ellentétesen haladva körbejártuk a szigetet. Marciana Marina felé indultunk és első megállónk a Monte Capanne hegyre tartó kötélpálya, ami Poggino falu után és Marciana előtt található. A kosaras felvonóval az 1018 m-es hegyre kb. 15 perc alatt jutottunk fel, fejenként 6 €-ért, és egy gyors csoportkép után már siettünk is visszafelé, mert a felvonót 12:45-kor leállítják két órára. Fentről szép kilátás nyílt az alattunk fekvő településekre és a tengerpartra.

A meredek sziklás nyugati parti úton élénk volt a forgalom, gyakran előzgettünk, de ez a szakasz bizonyult elbai látogatásunk leglátványosabb részének. 60 km-nyi motorozás után Marina di Campóban álltunk meg egy finom homokos tengerparti strand éttermében ebédelni. Először sárgadinnye került az asztalra sonkával, majd mindenféle pizzák, kicsit vékonyabb tésztából, mint amihez itthon hozzászoktam. Desszertként fagyit ettünk, de már 20 km-rel odébb, Porto Azzurróban. Utána megkerültük a keleti oldalt is, és Cavo után egy kevéssé látványos és sokszor göröngyös erdei úton hajtottunk vissza Portoferrárioóba.

Ebben a forgalmas kikötővárosban található a sziget egyik fő látványossága, Napóleon háza, de az idő rövidsége miatt mi beértük a néhány km-rel arrébb, San Martinóban látható villájával is. A belépő 6 €/fő volt, amiért a császár egykori szobáit és a villa alatt húzódó oszlopcsarnokot tekintjük meg, ahol bútorokkal és Napóleon korabeli politikai karikatúrákkal szórakoztatnak minket. Többen vélték úgy a csapatból, hogy láttak már káprázatosabbat. Igaz, hogy Napóleon sem rendezkedett be hosszú távra Elbán, alig egy év után visszaszökött Franciaországba.

A Moby Lally nevű komphajó hozott vissza minket Piombinóba, ahonnan az 1-es autópályán egészen a scarlinói lehajtóig kellett mennünk, mire a jobb oldalon találtunk egy nagyobb benzinkutat, de ott is csak automaták szolgáltak ki minket. Aki Olaszországban motorozik, annak célszerű megbarátkozni a pénznyelő automatás tankolás rejtelmeivel, mert sok kúton nincs kezelő, vagy rapszódikusan tartanak nyitva.

Ezen a napon fürödni mentünk. A San Galgano–Roccastrada–Arcidosso–Saturnia útvonalon, többségében zöld csíkkal jelzett erdei utakon közeítettük meg Saturniát, hogy kipróbálhassuk melegvizes, kénes gyógyfürdőit. A falutól kb. 3 km-re van egy szabadtéri ingyenes fürdő, a Terme di Saturnia, ami az egerszalóki termálvíz kitöréshez hasonló. Teraszos elrendezésű, természetes medencékben fürdőzhetnek az ide látogatók, akik a bóvliárusok sorfala között bejutottak a vízig.

A fürdés után a Monte Amiata 1700 m-es csúcsához motoroztunk el. Toszkána egyetlen vulkanikus hegyét télen síterületként hasznosítják, nyáron azonban a kirándulók, kerékpárosok és motorosok veszik birtokukba a vidéket, így a szállodák is ennek magfelelően alakítják programajánlataikat. A Le Macinaie nevű szálloda előtt már parkolnak motorok, oldalán plakátok hirdetik, hogy szívesen adnak túrázó motorosoknak javaslatokat. Ide térünk be egy kis meleg ételre, amit – egészen kivételes módon – szieszta alatt fogyaszthattunk el.

Ebéd után a szintén sziklaszirtre épült Radicófani felé ereszkedtünk le a hegyről. Mire odaértünk, a V-Rod tankja majdnem kiürült. A legközelebbi bezinkutat a GPS a 10 km-nyire fekvő Contignanóban jelezte. Ez volt a második alkalom, hogy murvás úton motoroztunk Toszkánában. A V-Rod ban két deci benzin maradt, amikor begördültünk a falucska benzinkútjához, amely a hely nagyságához mérten meglepően jól felszerelt volt és nem is önkiszolgáló.

Ma esőnapot tartottam, amíg a többiek megjárták Pisát. Pisában jó idő volt és a motorosok könnyen le tudtak parkolni a dóm közelében. Bejárták a Csodák mezejét (Campo dei Miracoli) és felmásztak a ferde toronyba (Campanile), amely a mellette álló dóm harangtornya. A középkorban még a harangokat külön toronyban helyezték el. A Campanile valószínűleg akkor is világhírű harangtorony lenne, ha nem lenne 4 méterrel odébb a teteje, mint ahol lennie kéne.

Tamás véleménye szerint egyszerűen bolond volt az az ember, aki 3 m mély alapot épített egy 56 m magas toronyhoz. Persze lehet, hogy szegény nem számított a környék laza szerkezetű talajára, ami már a dóm építőit is megtréfálta. A ferede toronyból jól látszik, hogy a dóm is elferdült már építkezés közben, csak nem annyira. A ferde harangtorony 2001 óta ismét látogatható, miután a másik oldalán kilazították a talajt és hagyták ellenkező irányba is dőlni egy kicsit. A statikusok szerint most kb. 300 évig nem lesz vele gond.

Utolsó Toszkánában töltött napunkon két csapat indult útnak, az egyik Firenzébe, a másik délnek, Pitigliano és Ortobello felé. A firenzei különítmény két út közül választhatott: a 2-es látványútként kanyarog Poggibonsitól észak felé, mellette azonban ott fut az ingyenes Siena–Firenze gyorsforgalmi. Keresztülverekedték magukat Toszkána fővárosának sűrű forgalmán, ami két keréken is némi megpróbáltatással járt. Motorral a fontosabb helyek jól megközelíthetők Firenzében, a parkolás is viszonylag könnyen megoldható volt. A legfontosabb látnivalók közel vannak egymáshoz. Arra valószínűleg nem jut idő, hogy az ember az Uffizi-palotát, a helyi szépművészeti múzeumot bejárja (kb. 2 óra), vagy egyáltalán bejusson (kb. 1 óra). A rövid látogatás alatt át lehet sétálni az Arno-folyó fölé épített Ponte Vecchio hídon, amin a firenzei aranyművesek üzletei sorakoznak. A Piazza della Signorát Itália legszebb terének mondják, amin a Palazzo Vecchio előtt ott áll Michelangelo Dávid szobrának másolata. A Vecchio-palotával szemben áll a Loggia del Mercato Nuovo, ahol a Kismalac kútjánál pénzt kell bedobni a vízbe, és meg kell simogatni a bronz vaddisznó orrát, hogy az ember visszatérjen Firenzébe. Kicsit odébb a Santa Maria del Fiore dóm, amelynek a kupolájába érdemes felmenni. Arrébb, a Santa Croce (Szent Kereszt) bazilikában Itália kiválóságainak a síremlékeit nézhetik meg a látogatók. Nagyjából ennyi fér bele egy napba.

A másik csoport Pitiglianóba indult, dél felé, Roccastrada és Arcidosso érintésével, a már ismert 73-mas úton, majd kisebb hegyi mellékutakon. Pitigliano ősi etruszk, majd római település, ami egy három oldalról szakadékkal határolt tufa sziklára épült. Úgy is hirdeti magát, mint a tufa városa. A hajdan jobb napokat látott, tipikus középkori városka a tufán kívül egy valaha itt élt erős zsidó közösségről ismert, ami a keresztényekkel szoros barátságban fejlesztette és védte a települést. Végigsétáltunk az óvárosi utcákon, barátkoztunk az utcákon kóborló macskákkal, lefényképeztük az össze-vissza épült házak közti szűk beugrókat, az esetlegesen elhelyezett ajtókat és ablakokat, amelyeket rengeteg növénnyel díszítenek, ezzel némileg oldva a kövek szürke egyhangúságát.

Pitigliano mellett található a Via Cava di San Giuseppe, egy magas tufa falak között vezető erdei utacska, ami egy VII. századi etruszk település maradványaihoz vezet. A talaj szintje alatt, tufába vájt, viszonylag szabályos kis barlangokról van szó, amit régész különítményünk a fakorlátokon átmászva rögtön belülről is felderített.

Délután nyugat felé tartottunk a tengerből kiemelkedő Monte Argentárióhoz, ami olyan, mint egy sziget, de három töltés összeköti a szárazfölddel. Érdemes a hegyet körbemotorozni, mert mindenütt nagyon szép kilátás nyílik a tengerpartra. A „szigeten” Ortobellótól nyugatra, Porto San Stéfano település kikötőjében találunk némi tengerparti nyüzsgést. A késő délután érkező éhes vándornak azonban nincs sok választási lehetősége. Az éttermek délután kettő és este hat között zárva tartanak, ilyenkor csak a szendvicsbárokban lehet ennivalót kapni. A szieszta alatt még a parkolóórák sem dolgoznak: ingyenes a parkolás.

Reggel kifizettük a villanyszámlánkat, aláírtuk a vendégkönyvet, visszaadtuk a házat Loredánának és elköszöntünk: „Molto grazie! Arrivederci!”

Két napot szántunk a hazaútra, mert szerettünk volna még kóborolni egy kicsit a toszkán mellékutakon. Poggibonsi, Empoli, Vinci, Pistoia, majd a 66-os és a 12-es út szerpentinjei szerepeltek a tervben Modenáig. A rengeteg kanyar miatt viszonylag lassan haladtunk a hegyekben, így aztán végül egy gyorsabb utat választottuk Modena felé és délután Maranellonál értük el az autópályát.

“– Nem itt gyártják a Ferrarit?” – kérdezte Tamás. “– Menjünk be, nézzük meg, hátha van egy Ferrari múzeum a közelben!”

A főtéren egy kis kávézóban megrendeltük a kapucsínókat, és Tamás angolosnak szánt kiejtéssel megkérdezte a picértől: “– Ferrari múzeum?” – Az élénk gesztikulálással kísért útbaigatzítás hasonlóan egyszerű: “– Uno turnaround Modena, turnaround left, 300 meter.”

A Galleria Ferrari épülete modern bevásárlóközpontra emlékeztet. A belépő 12 €/fő, csomagmegőrző egyáltalán nincs, de ezt leszámítva ritka élmény az utóbbi évek Forma 1-es és országúti autócsodái között mászkálni. A 2007-es Formula 1 Ferrari vonalvezetése már olyan, mintha forró szélben megolvadtak volna a spoilerek. Nekem nagyon megtetszett a 2002-es Enzo Ferrari, kérnék is egyet karácsonyra, ha nem félnék, hogy a fenéklemeze minduntalan felakadna az M0-n. Igaz, ezzel sem tudnám legyorsulni az FJR-emet.

Maranellótól aztán már vágtattunk Villachig, ahol az Egger ifjúsági szállóban kialudtuk magunkat, hogy másnap, hazafelé még bejárhassunk néhányat Ausztria látványútjai közül.

Toszkána

Elba: A Capanne-hegy (N42.78630 E10.16755) drótköteles felvonóval, Napóleon villája (N42.7859 E10.2809), ahol a császár rövid száműzetése alatt időnként megpihent.