Kitolom a BMW-t és feltankolom a korábban bespájzolt olcsó benzinből aztán elbrummogok Érd felé. Ma is mindenfelé motorosokat látok gyülekezni. Kisebb-nagyobb csoportokban nekivágva kihasználják a napsütéses hétvégét. Kilenckor az érdi szerviznél találkozunk, mindössze hárman leszünk.

– “Mi a terv?” – kérdezem Tibort – “Először is bemegyünk a sülysápi horgászboltba és megspórolunk tízezer forintot.” – modja. Nagyon hülyén nézhetek rá, ezért folytatja. “Ott lehet ugyanis gátengedélyt kapni, ami kétszáz forint, de ha az nincs nálad, akkor tízezerre büntetnek.” 

Van benne ráció. Tibor terve a Tiszató körülmotorozása, konkrétan azta a helyet szándékozik megmutatni nekünk, ahol már több éve minden nyáron eltöltenek egy hetet vadkempingezéssel a vízparton, aztán meg akarja mutatni nekem a kőbányát Bélapátfalván, ahová már sok motorost elvitt csodálkozni, de ahol még igazán jó fényképeket nem sikerült készítenie. Valamikor délután beugrunk egy jó kis vendéglőbe. Az mondjuk lehetne e Bableves Csárda Alsótoldon, amit a többiek nemrég fedeztek fel és egészen odavannak a konyhájáért.

Megfontolt endurós tempóban motorozgatunk kifelé a városból a Érd felől a nulláson, majd az M5-ön, ahol hirtelen megáll előttünk mind a két sáv. A sorok között is csak nehezen tudunk előre vergődni. Baleset történt, a jobb oldali útpadkán egy nemrég még bizonyára büszke ezüstmetál BMW fejjel lefelé fekszik a motorháztetőre bukva. Zoli szerint a szemközti oldalról érkezett ide. Akárki vezette kevés esélye maradhatott arra, hogy ezt  túlélje.

Az új M0 szakasz, majd a négyes, majd Gyömrő következik. A horgászbolt Sülysápon van az út mellett. Vörös betűs nagy felirat hirdeti az arra járóknak, hogy itt lehet kapni a gátra hajtáshoz szükséges engedélyt. Tiborral ott maradunk megvenni a napijegyeket, amíg Zoli előreszaladt Nagykátára benzinkutat keresni.

A horgászboltban a néni hosszasan elmolyolva, gondos hivatalnok módjára kitölti a papírokat. Nevet, lakcímet kérdez, azokat szépen lassan és jól olvashatóan beleírja a kutyanyelv (fiatal irodista koromban így hívták a hosszú keskeny formanyomtatványokat) megfelelő rublikáiba kétszer is, majd óvatosan letépkedi a nyomtatvány külső felét, megszámolja a három darab kétszaz forintost és utunkra enged.

Nagykáta és Jászberény között az út jobb oldalán szép nagy ménes legel. Drapp és barna világosbarna színeik a lassan kitavaszodó táj színharmóniájába nagyon szépen illeszkednek. Közel vagyok hozzá, hogy leszálljak és fényképezzem őket egy darabig, de ezzel sok időt veszítenék, csak teszek egy jelet a GPS-be, hogy ide máskor is visszataláljak.

Tibort az új Garmin Zümo GPS-e vezeti. Jászberénynél rámegy az elkerülőre – a táblák szerint erre kell menni csak sok értelme nincs, mert egy nagy kerülő után az ember ugyanott találja magát a város közepén, amelyben ilyenkor egyébként sincs túl nagy forgalom. Ugyanaz a helyzet, mint Zólyomban (Zvolen), ahol mindenki elkerüli az elkerülőt, mert egyenesen kereszbe rövidebb. Ha jártál annakidején síelni Donovaliba, vagy a Csorba-tóhoz, akkor tudod miről beszélek.

A Tiszán két vízlépcső van. Először a Tiszalöki Vízlépcső épült meg a Tisza szabályozásának első jelentős beruházásaként. A terv már állítólag 1863-ban megfogalmazódott, de a vízlépcső végül csak 1954-ben, a hajózsilip 1958-ban készült el. (Amikor Chuck Berry lemezre énekelte a Johnny B. Goode-ot és a Sweet Little Sixteen-t, Ritchie Valens La Bamba-t, Little Richard a Good Golly Miss Molly-t.)A Vízerőművet 1959-ben helyezték üzembe. Akkor már négy éves voltam, füst ment a Platters szemébe, majdnem az összes Oskart a Ben Hur kapta, Castro átvette a hatalmat Kubában, Leon Uris megírta az Exodust és Boris Pasternak a Doktor Zsivago-t.

Azután a Kiskörei Vízlépcső és a vele összefüggő öntözőrendszer épült meg Kisköre község határában, amely duzzasztóműből, hajózsilipből, vízerőműből és a hullámtéri duzzasztóból, valamint az egyéb csatlakozó létesítményekből áll. A vízerőműben négy vízszintes tengelyű csőturbina üzemel. A műtárgyak 1973-ban, a vízerőmű technológiai berendezései 1974-ben készültek el. (Abban az évben jelent meg a Kraftwerktől az Autobahn, Bob Marlytől a Netty Dread, Eric Claptontól a 461 Ocean Boulevard, a Tangerine Dreamtől a
Phaedra, David Bowie-tól a Dimond Dogs a Queentől a Sheer Heart Attack, a Rolling Stonestól az  It’s Only Rock’n’Roll, Santanatól a Lotus, az ELO-tól az Eldorado, a Supertramptől a Crime of the Century  és én épp kezdő egyetemista voltam – bocs a kis kitérőért, de olyan szép volt.) Ma mindkét létesítményt a Tiszavíz Vízerőmű Kft. üzemelteti.

Az 1978. évben történt duzzasztás hatására vízlépcső feletti hullámtéren alakult ki a a Kiskörei-tározó, földrajzi nevén a Tisza-tó. A tározótérben fokozatosan kifejlődött az ősi tiszai ártéri tájhoz hasonló élővilág. Nagy nyílt vízfelületek, mocsári és hínárral benőtt vizes területek, holtágak, öblítőcsatornák, szigetek és félszigetek teszik változatossá a mesterséges tavat. A vízelosztó hálózat legfontosabb létesítményei a Jászsági és a Nagykunsági öntöző főcsatornák. Ezek biztosítják a térségek öntöző vízellátását és a halastavak vízpótlását.

A vílépcsőnél állunk meg. – “A tározó teljes vízfelülete 127 km2, ami tulajdonképpen a Tiszai holtágak feltöltött rendszere. Most magasan álla a víz, de ha nyáron idejössz, akkor itt a gát után alig van valami. Enélkül  nem lenne magyar mezőgazdaság.” – kezdi Tibor a bennfentes idegenvezetést. Egyszer járt itt egy újságíró társasággal és rajta ragadt egy csomó adat, amit most sorban elhadar. Elmeséli, hogy hogyan működik ez az egész, mert már járt belül is. A vízügyi és környezetvédelmi szakkifejezések tömegével tűzdelt előadásból csak annyi jön át, hogy Tibor minden valószinüség szerint komoly vízügyi szakismeretekre tett szert az üzemlátogatás alkalmával, később azonban az is kiderül, hogy a térség idegenforgalmának is avatott szakértője.

A duzzasztógáton a váltakozóan egyirányú forgalmat lámpa vezérli. Nyakamba veszem a fényképezőgépet és elindulunk a tavat meg kerülni. A tóparti töltésen keskeny, többnyire egyenes és messzire belátható aszfaltcsík vezet végig. Elég nagy rajta a forgalom ilyenkor hét végén. Sokan csak horgásznak, de a kikötőben már egyre több kis méretű motoros hajó ring a vizen, látszik, hogy hamarosan kezdetét veszi az idény.

Tibor egyszercsak leborít balra és eltűnik a partot szegélyező lombtalan fák között, Zoli utána. Némi szorongással várok még egy kicsit, hátha visszajönnek és kiderül, hogy csak tréfáltak, de lassan megvilágosodik előttem, hogy odalenn arra várnak, hogy kövessem őket a meredek töltésoldalon és a sáros ártéri ösvényen át a partra. Nagy levegőt veszek és hagyom a GS-t legurulni a füves domboldalon. (Jó isten, hogy jutok én egyszer ide vissza!?)

A vízparton arra helyre érkezünk, ahol Tiborék redszeresen táboroznak. – “Mit szoktatok itt csinálni egy hétig?” – érdeklődöm. – “Hogy itt mit szoktunk csinálni? Megmondom kérlek szépen: konkrétan SEMMIT. Kiülünk két campingszékre, sörözünk és nézzük a szemközti nádast. Bedobunk két pecabotot alibinek, hogy ne is nagyon zavarjanak. Vigyázunk itt mindenre, nem hagyunk magunk mögött felfordulást, vagy szemetet. Ez itt a kultúrált horgászok műve.” – mutat a körülöttünk szétszórt flakonokra és konzervdobozokra.

– “Ide szoktuk kikötni a csónakot, ez a tisztás meg itt a konyha helye, itt volt a tűzhely, mág látszik a nyoma, ott meg a salakozó. Ha esik az eső, akkor gáz van, mert olyankor az agyagos föld úgy csúszik mint a szappan. Mindent összevetve azonban hétfőtől pénteken fél ötig itt isteni nyugalom van. Akkor sajnos jönnek a motorcsónakok és az egészet tönkreteszik.” – A Tiszató a kevés vízterületek egyike, ahol a vizisíelés megengedett. Tibor megígéri nekünk, hogy egyszer majd megmutatja a Tisza-tó igazán szép részeit egy csónakból, mert a tavat igazán úgy érdemes felkutatni.

Erősen bízom a motoromban, amely nekiugrik a töltés meredek füves falának és játszva visszakapaszkodik a keskeny aszfaltcsíkra, mintha mi sem lenne természetesebb. Üdülőtelepek következnek, ahol Tibor lefényképezteti velem ezeket a házakat itt lenn, amelyek kerekeken guríthatók A gurulós faházakat ott gyártják Abádszalókon, nyáron levontatják a vízparti kempingbe, ha jön az árvíz, vagy a nyár vége, akkor meg felvontatják a faluba. Télen a környékbeli kertek tele vannak hajókkal, csónakokkal, lakókocsikkal, meg mindenféle ezekre hasonlitó tárgyakkal.

A MOL tiszafüredi töltőállomásán tankolunk. Megmelegítünk egy pár szendvicset a mikróban, aztán irány észak. – “Előbb a lengőhídon megyünk át, aztán a száz lábú hídon. A lengő hidat azért hívják így, mert ha rámegy egy kocsi, akkor rögtön lkezd lengeni, mint a zászló, a százlábú hidat meg azért, mert olyan sok pillére van, bár igazából nem száz, csak 16” – jön a szakszerű idegenvezetés. Amikor a lengőhídon átmegyünk azon tanakodom, hogy vajon a híd burkolata hullámos-e, vagy valóban leng, mert ha az utóbbi, akkor a közelébe sem megyek még egyszer.

Miskolc felé, ahol egyre sűrűsödnek felettünk a felhők. Rövid tanácskozás után úgy határozunk, hogy most kihagyjuk Bélapátfalvát. Inkább nyugatnak fordulunk és a Bükk, majd a Mátra leglátványosabb vidékein keresztül indulunk vissza.

Tibor GPS-e Miskolctapolcán keresztül akar minket Bükkszentkeresztre vinni. Félelmetesen meredek hegyi utcácskákon és murvás kerti utakon keresztül jutunk ki a Gózon Lajos utcára, majd onnan a Mexikóvölgybe, amely már a legszebb erdei útjaink egyike. A GPS-t mindenesetre vissza kell átllítani, hogy a földutakat is vegye figyelembe az útvonaltervezéskor. Ezt akkor kapcsoltam ki, amikor Ostfiasszonyfa felé menet a szántásba vezettem egy egész motoros csapatot.

Az aszfalt Eger felé néha nagyon szép sima, néha agyonszabdalt, rettentően kátyús. Amikor sima úton járunk, akkor Zoli húz el tőlünk nagyon messzire, amikor az utak abszolút járhatatlanná válnak, akkor Tibor érzi magát elemében és száll el előlünk a távolba. Nekem szerencsére mindig van társaságom.

Bükkszentkereszt és Répáshuta környékén, majdnem egészen Felsőtárkányig csupa kanyar az út, nincs benne semmi egyenes. Felsőtárkány felé már kiegyenesedik, utána pedig nyílegyenesen vezet be Egerbe.

Egerben a 24-esre térünk le jobbra a Mátra felé. Recsken lehet elmenni jobbra Mátraderecske felé, ahová moist azért megyünk, mert éhesek lettünk és Tibor ismer itt egy vendéglőt. A Két Vándorhoz címzett fogadó ott is van, meg nyitva is van, de ételt csak héttől szolgálnának ki. Azt nem tudjuk megvárni. Megyünk inkább az eredeti terv szerint a Bablevesbe. Zoli ezt már nagyon komolyan veszi, előkapja a térképet, felhívja Tamást, bejelöli, mindenkivel megbeszéli, hogy pontosan hová megyünk. Láthatóan nem bízik a két GPS-ben. Több jelét látom rajta, hogy nagyon agresszív lesz, ha nem találunk oda nagyon hamar és nem kap enni.

A rövidebb 23-mas út helyett azért persze a szebbet, a mátrai 24-est választjuk Galyatető és Pásztó felé. Tibor egyszer nem kis meglepetésemre hirtelen letér az útról jobbra és felvágtat egy csupa kő ösvényen egy magaslatra. Let’s rock and roll! Arra sincs időm, hogy visszaváltsak kettesbe és máris ott dobálnak az emberfej nagyságú kövek jobbra-balra. Az út mellett magasodó dombtetőről nagyszerű kilátás nyílik a Mátra északi lejtőire.

Készítünk néhány csoportképet, végre lesz olyan, amin én is rajta vagyok – majd csak otthon derül ki, hogy egy nagy fekete folton kívül más nem látszik belőlem. Elmesélem a többieknek mit éltem át, amíg feltriáloztam ide a dombtetőre. Zoli szerinty ez semmi, lefelé a másik oldalon megyünk, az sokkal meredekebb. Végül lejutottam az aszfaltra. Hogy hogyan azt most nem részletezem.

Pásztó után Zoli egyre éberebbé válik, a kanyarokat messzire előre jelzi, az eltévedés kizárva. Ott is vagyunk percek alatt az Alsótold előtti kis útmenti fogadóban. Asztal is van, várni sem kell. Gombalevest eszem gombapörkölttel és juhtúrós sztrapacskával. Rókagombát és Vargányát kérek vegyesen – amelyekhez gyermekkori élményeim fűznek. Itt laktam sokat nem messze Bujáktól, ahol az erdők telis tele voltak ezekkel a finomságokkal. A Bableves híréhez méltóan helytállt nagyszerű konyhájával, udvarias kiszolgálásával. Azon helyek egyike, amelyeket érdemes felkeresni egy kirándulással egybekötve, de előtte foglaljatok asztalt.

Hűvös esti sötétben indulunk haza, továbbra is mellékutakon a dombok között. Csécse, Szarvasgede, Héhalom, Verseg. Balra messze lenn mellettünk a 21-es mentén sorakozó fények olyanok, mintha egy tópartot jelölnének ki, amelynek mi a másik partján lennénk. Köztünk a szántóföldek olyanok, mint egy éjfekete tó. Jobbra az ég szürkésfekete színét a horizont alatt egyre távolodó nap alig látható vörös fátyollal színesíti. A GS óriási szabályos kört rajzol elém, amely megöleli az útmenti fákat. Szimmetriatengelye a felezővonal és egy kis vörös pont ugrál benne. Legyen a pont jele T. T, mint Tibor. Ez pont olyan, mint egy geometria óra az egyetemen. Egy Paul McCartneytől számot dúdolgattam – “Band on the Run”. 1974-ben jött ki.

Agárdi György, 2007. március 21.