Egy újabb nyár, egy újabb lehetőséggel. A társaságunk ismét felkerekedett, hogy a szabadságát eltöltse. Idén Görögországra esett a választás. Ismerősöktől kapott biztos tipp alapján szerveztük le a helyet. A sziget kevésbé populáris mint a többi görög sziget, sokan talán nem is hallottak róla, talán mert mindenki csak fű alatt beszél róla, hogy ne lepjék el ezt is a turisták, minden értékét elvéve a kicsi, szinte érintetlen helynek.

Az utat 3 motorral és 3 autóval tettük meg, de mégsem volt az a klasszikus motoros nyaralás jellege, amikor vándorolsz várásról városra. Itt a hangsúly a nyaraláson volt, és igazi teljesítményt a leút megtétele, és a visszaút jelentette a maga cirka 1.200-1.200 km-ével “egy leülésből”. Vagyis nem álltunk meg a szükségesnél hosszabb pihenőkre, a tankolások és az alapvető emberi szükségletek teljesítése után továbbhajtottunk. Összekovácsolodott társaságunk egymást erősítve kivánta elérni célját – és azt hiszem a piloták mellett joggal lehetünk büszkék utasainkra: a barátnőinkre, akik a hátsó ülésről tartottak minket ébren. És bizony jó volt a hullámzó tengerrel a háttérben képeket csinálni amikben ott feszítettek a motorok mellett ők is.

Még bemegyek a munkahelyemre, de ebéd után már otthon készülődöm én is az éjjeli indulásra. Az idő büntet, zivatarok, felhőszakadások váltják egymást. Imádkozuk, és próbálunk néhány órát aludni. 23.30: eljött az idő, mi motorosok gyülekezünk, kedvünk nem felhőtlen, mert még mindig esik.

Éjfélkor tankolunk az autópálya mellett, majd a szakadó esőbe a pályát választjuk, mert nem akarunk mindjárt az út elején időt veszíteni. Az M1 még jól járható, de az M0-ás már életveszélyes. Az úton több centi vastagon folyik a víz, a nyomvájuk meg akár a magyar címerben is szerepelhetnének a koronázási dombok oldalán. A vakszerencsében bízva – mert az esőben semmit sem láttunk – és az adrenalintól hajtva tesszük meg az első 150 km-t. Kedves Rugó barátommal már nem is csodálkozunk, hiszen nem múlt el úgy külhoni túránk, hogy ne szereztünk volna újabb és újabb rutint esőben motorozásból. De tudjuk, ez benne van a pakliban, esőruhánk meg a tanktáskában, azaz ekkor már rajtunk. Kecskemét magasságában már nyoma sincs víznek. Szegednél tankolunk, a határt Tompánál lépjük át, hallgatva a média tanácsára. Itt vár ránk a társaság másik fele autóval. Hosszú, viszonylag monoton ~ 1200 km-es út vár ránk. Újvidéken át autóúton vezet utunk, napfelkeltére érünk el Belgrádig. Utunkat csak a tankolások idejére szakitjuk meg, és hogy végre megszabadulhassunk az esőruhánktól. Vételezünk magunkhoz némi frissitőt, és pár falat energiát is. Kb ekkor esünk át az első holtponton is, melyet kávék és energiaitalok segítenek.

A Nap gyorsan megszárítja a nyirkos ruhánk, és nem túl kegyetlen, de erőteljes sugaraival izzaszt minkent a hátralevő távon. Viszonylag jól haladunk, a fizetős útszakaszokon a rendőri jelenlét nem számottevő, vagy időben levillogják a szemből jövők. A fizetőkapuknál dínárral és vele egyenértékű euróval is lehet fizetni (5-5-13€ a három kapunál). Mi váltotunk pénzt a biztonság kedvéért, de visszafele már eurot dobunk mi is. A nagyobb kutaknál – MOL, OMW – kulturált módon lehet tankolni, kártyával fizetni és mosdót használni, bár a barátnők elmondása szerint a másik rész mindig peremig volt… Másik komoly ráébredés volt, hogy a tankolt 95-ös erőleves ~330HUF-ra jött ki. De hát motorozunk vagy spórolunk?! 🙂 A Nis fele menő autópályán sok gondunk nincs, komoly tempót diktálhatunk, a forgalom viszonylag gyér. Csak néhány dolgot nem tudok megszokni. A kereszt irányú gyalogos forgalmat az autópályán, és a magát alig vonszolni képes matuzsálemi korú, még éppen mozogni képes rozsdaboglyákat, és ezek inverzét: a több tízezer euró értékű járművekkel, 250km/órával elsuhanó török, bulgár “vendégkétkezimunkásokat”. Velük csak egy apróság van: sajos még a topkategóriás jármű tudása is kevés, hogy pótólja a pilótája vezetési készségeit.

Szófia fele vesszük utunk, mikor Nisnél végetérő pályáról lehajtunk. A bulgár határig tartó szerb út talán a túra egyik legszebb része, és sehogy nem lehet annyira élvezni, mint a motor nyergéből! A völgyben végigfutó út egyik oldalán zugokkal kanyarog egy hegyi patak, az út melleti sziklák 4-500 méterre magasodnak a fejünk fölé. Ezt csak cabrióból lehet még látni! És hosszabb-rövidebb alagutak, mint a Garda-Tó partján.

A Szerb-Bulgár határ előtt még tankolunk, egy nagyobbat szusszanunk, utasaink is nyújtoznak. A déli forróságban várakozunk hogy ismét bebocsájtást nyerjünk az Únióba. Motorosként megússzuk a 2€-os fertőtlenítési díjat és az 5€-os útdíjat sem hajtják be tőlünk. Ismét főutakon tekergünk, amiket városok szabdalnak. Itt komolyabb egy hangyányit a redőri jelenlét, jórészt tényleg a veszély miatt a sebességkorlátozott szakaszokon posztolnak. De a szemből érkezők ezt is levillogják. A nagyobb forgalmú főúton már nehezebb a tempós haladás, de a forróságban nem is nagyon akarunk tolakodni. Itt végképp kiéleződik a eszetlen, de gyors kamikáze piloták jelenléte.

Elérjük végre Szófiát. A térképen szépen jelölt körgyűrű kb egy düllő út minőségével vetekszik. Ilyen volt 5 éve is, de akkor sötét volt. Bár meg kell hagyni, EU-s pénzből épül az új gyűrű. Azért a lámpákkal szakaszolt kereszteződésekben félve lassítunk, mert egy piroslámpa alatt simán szétszedik még a repülő-mozgó tárgyakat is, nemhogy a állót! Különben miből lenne minden putri tetején parabolaantenna? Végre magunk mögött hagyjuk a szennyes várost, minek levegője után serceg a fog és vályogtéglát köpsz.

Komoly útszakaszok jönnek, minőségük irigylésre méltó, bár már 16 órája vezetünk, de ismét rángatózni kezd a csuklónk, és metzeller elefántja is végre megérinti az aszfaltot a kanyarokban. 5-6 óra magasságában érjük el a görög határt. Motorral gyorsan megy minden. A határ utáni szakasz is pazar, én már nem tudok egyensúlyozni a fáradságtól, és a motor puszta mozgatása is megeröltető, de ezt nem lehet kihagyni. 1000 km-t mentünk már, de itt az aszfaltból sugárzik az energia.

Kb még 170 km van hátra, mikor az első görög kútnál tankolunk. Úgy számolom időben vagyunk, úgy gondolom, talán még egy fél óra szundi is belefér. Én személy szerint ekkor már 36 órája nem aludtam (ugyan az indulás elötti órákat pihenéssel töltöttük, de aludni nem sikerült). A cél az utolsó 21.00-ás komp elérése, ami elvisz minket a szigetre, de a pihenő alkalmával ráeszmélünk, hogy mivel más időzonában vagyunk az így 20.00!!! GPS elő, megtételhez szükséges út ellenőrzése, érkezés kb 5 perccel a komp indulása elött! Meg tudjuk csinálni!!! Már csak zsigerből vezetünk, de az adneralin ismét segit, még az utasaink is felébrednek mögöttünk, és az amúgy élesre laposodott popik is kigömbölyödnek. 170 km főuton, falukban, keskeny hegyi utakon.

És akkor az utólsó 30 km-en beérünk a motorosok paradicsomába. Autópálya, 70-es korlátozás a szép ívű kanyarok miatt. Elveszítjük a fejünk. Az elefánt ormánya megint az utat tapizza. Talán egy lehajtót túl is megyünk, kicsit eltévedünk. Az én navigációm mást mutat, mint az autóé. Bevesszük még a nádast is, murvás úton szakítunk. Már csak 6-8 perc a komp indulásáig, és 5-6 km még mindig hátra van. Utólsó roham, mikor ismét a főútra tesszük magunkat. A sebességmérőt már nem nézem, csak az üvöltő motor hangját sajnálom.

20.58-at mutat az órám, mikor a barátnőm leugrik mögülem, és a matrózhoz szalad kompnál Keramotiban (http://www.anethferries.gr/pub/en/tickets/article.aspx?id=324&cid=cat_92), hogy várjanak meg minket. Behajózunk! Vérvörös, talán kicsit könnyes szemekkel összecsapjuk a kezünk. Mecsináltuk! A komp akár egy luxushajó, siklik végig a 30-40 perces útján.

22.00 a lábunk és a kerekek megérintik a sziget földjét. Tanakodás, sörvásárlás, aztán irány a szállás. Még 14 km. A hegyi utak felmorzsolják a maradék energiáinkat is, ekkor már több mint 20 órája vagyunk úton. A hegyi utakról megpillantjuk a tagolt partok öbleiben pislákoló kicsiny tengerparti falukat. A GPS a kordináták alapján megtalálja a villánkat. Mivel erre az éjszakára nagyob kalandot szántunk magunknak, mint hogy ágybaveszve aludjunk el, így péntekre még nem, csak szombattól foglaltunk szállást. Ezt az éjszakát a tengerparton “csövezve”, hippi módon akarjuk élvezni. 10 fős társaságunk legurul hát a homokos tengerpartra, letámasztja a motorokat, sört nyit és felhőtlen mosollyal rogyik le a parton levő nyugágyakra. 1-2 órát bírunk még, nézzük tengert és egymás boldog, de üveges tekintetét. Az elején még zavar a tenger csobogása, Rugó kéri is, hogy kapcsoljam ki, meg néha átgázolnak idegenek a “hálószobánkon”, de pár perc múlva már alszunk.

Reggeli jutalmunk a napfelkelte aranyhíddal.

Pár óra múlva már (Skála Potámia-ban) a Mária-villában mindenki saját szobájában mossa le magáról az út porát. Ideiglenes otthonunk jól felszerelt minden tekintetben. Egy szoba 50€ légkondival, fürdőszobával (még ha 4-en vagytok is pl. gyerekekkel, pótágyazva). Még kemence is rendelkezésünkre áll, már előre látjuk és érezzük az esti frissensülteket.

Az ebédet már egy szimpatikus tengerparti tavernában költjük el. Többen egyből elönyben részesítettük a hely gasztronómiai jellegzetességeit és marhapörkölt, gulyásleves vagy pacal helyett ráksalátát, polipot, tintahalat, szardiniát választuk. (És ez lesz mindennap! Itt senki nem hozzott otthonról kolbászt, szalonnát, páncélost, A szendvicsek meg az úton “átértékelődtek”.) Minden friss – nem tesco fagyasztott gazdaságos –, a reggeli fogásból készítik el igaz, nem kapkodnak. Amíg várunk tatzikis, taromós kenyeret, görögsalátát falatozunk.

Délután azért kijön rajtunk a fáradság, a tengeri fürdőzés után csecsemő módjára alszunk egy olyan igazi nyálcsorgatóst. Ez alatt megérkezik a második autó is 4 újabb társunkkal, akik a 2.5 éves Panna miatt nem merték vállalni a esti csövezést. Estefelé meglátogat minket Ágnes ( mailto:info@agnes-thassos.gr] ), aki a kapcsolatunk volt a szigeten. Neki külön fóruma van és segít szállást szerezni az idelátogatóknak, és útbaigazitást ad a sziget érdekességeiről. Elmondja, hogy sok mediterrán országgal ellentétben a csapvíz itt iható: a szigetnek saját forrása van. Így az ásványízre félretett pénzből is lehet venni sört. A veszélyre nem hívja fel a figyelmet, mert olyan nincs. Lopni nem lopnak, csak estleg mi magyarok – mondta. Ezért merték kinthagyni esténként az aluvázas nyugágyat is, eszméltem rá!!!

Rugónak szülinapja van, nem emlékszem már mindenre kristálytisztán, de van pálinka, meg szállásadónk kinál ciporóval (olyan mint az ouzo, csak erősebb). Otthon bemelegítés, néhány sör, szuflaki a gyorskajáldában, a magyarok által rönkösnek emlegetett helyen. Játékgépeket próbálgatunk, majd egy jólszituált cafféban kötünk ki, ahol koktélra váltunk. A hely nívóját nagyban emeli az ott található medence. De ez csak dísz. Ja. De nem a szülinaposnak. Másodmagával úgy dönt, hogy ők bizony beleugranak. Mikor már nem vagyunk szomjasak, dulakodást színlelve belezúgnak a medencébe. Persze, hogy kidobnak, de nem izomagyúak. Csak egy amolyan személyiségi zavarokkal küzdő fiucska tessékel ki. Még nem is aludtunk ott igaziból a szigeten, de már kidobtak minket az egyik legpuccosabb helyről. Ezen felbőszülve, és hogy beleírjuk magunkat a több ezer éves görög történelembe, úgy döntünk minden este kidobatjuk magunkat egy-egy szórakozóhelyről. Meg eltérítjük azt a klasszikus túristás kisvonatot is! De ekkor még nem vagyunk tisztában a sziget adottságaival. Minden napra új programokat tartogat, és békéjével, nyugalmával megfertőz gyorsan minket is.

Az űrszekerek védőpajzsának teljesítményével vetekedő naptejekkel vonulunk le a strandra, és töltjük el a klasszikus döglős napot. Estére így is remek árnyalatait szerezzük meg a pirosnak. Eldöntjük hogy ez volt az uccsó “strandolós” alkalom. Délutánra befut a 3. autó, hozza a kényelmes motorosok csomagjait is. Így végre nem csak egymással cserélhetünk alsónemüt. Vacsora ismét egy hangulatos helyen. Az izgalom kezd a tetőfokára hágni, a hétfői napra piacozás szervöződik. Mindenki egymás után bérli ki a robogókat, csak a kisgyerekes család marad az autónál, praktikus okok miatt. Természetésen mi sem váltunk át a “lélekvesztőkre”, de többéves fogadalmunkat vagyunk kénytelenek megszegni, és sortban-pólóban ülünk a nagymotorra, a lányok tovább fokozzák ezt strandpapuccsokkal.

8 óra, nagggyon korán van. 4 robogó, 3 motor, 1 autó vág neki a piac felderítésének, ahol helyi friss gyümölcsöt, zöldséget, édességet lehet vásárolni.

De van ruha, bóvli, mint egy klasszikus lengyelpiacon anno itthon. Innen felmászunk egy hegyi falucskába, és árnyékot adó öreg fák alatt jegeskávéval frissitjük magunkat.

Aztán a tervet egyhangúlag elfogadva körbemotorozzuk a szigetet. Változatos partszakaszai minden kilométeren újra és újra elállítják a lélegzetünket. A robogós-kétszemélyes tempó alkalmas a menet közbeni fotózásra is.

A nehézpáncélos motosruha senkinek nem hiányzik. A főút körben kb 100 km, csak kanyarokból áll, akár a menyországban. Itt senki nem siet, és nincsnek ellenségeid az utakon, csak te magad.

Közel a szálláshoz éttermet találunk és tovább mélyítjük görög gasztronómiai tudásunk. A 6-10€ körüli árakba mindenhol belefért még meglepetésként a dresszert, mézbe elrakott füge vagy felkockázott görögdinnye, és persze a ciporó. Ismét elégedetten, és kicsit mámorosan állunk fel az asztaltól.

Estére érünk haza, a piaci szerzeményekből készül gyümölcssaláta, fözött, sült kukorica, ezeken élvezkedtünk tovább. A házigazda egy kalamárival és ciporóval lep meg minket.

Keddre a szirének medencéje van kitűzve ma célként. Megint korán, 9 körül indulunk, hogy elkerüljük a nagy meleget. Az eligazítás ennyi: főút, zöld tábla: sirén bungalow, itt földút, mentek a motorral-kocsival amíg tudtok, utána gyalog. És hogy hova érünk?

Próbálnám leírni, de nincs rá igazán jó szó. A tengerpart szikláit lépcsőzetesen lemunkálták, talán még az ókorban. És egy mesterséges, de mégis varázslatos “medence”. 16-an, de egyedül vagyunk. Mintha mi fedeznénk fel. A víz tiszta, a nagyobb hullámok a lenti peremen átcsapva néha friss vizzel töltik fel. Körben a széle lépcsőzetesen emelkedik, bátorságtól és őrültségtől függően lehet választani magasságot az ugráshoz. A legmagasabb kiszögellés 8-9méter.

Eszményi hely. megint egy újabb pont a szigetnek. A forró délutánt árnyékban töltjük. Este a közeli parton mártózunk, és a 2.5 éves Pannára fogva: dodzsemezünk. Szigorúan frontális ütközéseket szimulálunk. A sör majd enyhíti a kék foltok fájdalmát.

A hajókirándulás napja.

Szinte ekkor találkozunk csak magyarokkal. Megállapítjuk, csúnya nemzet vagyunk. A hajón a kiszolgás remek: reggeli frissitők, péksüti. Délben szuflaki. A program változatos: ugrálás a hajó tetejéről, zsebpecázás, buvárkodás, és érdekes partszakaszok, márványbánya megtekintése a tengerről. Izgalmassá teszi a kirándulást a tenger dagadása, amire a hajó komoly inbolygással válaszol, igencsak megizzasztva a bárka kapitányát. A kikötés után még belefér egy kis nézelődés, kávézás a városban.

És utána megint a kanyargós utak visznek haza a hátukon. Persze este megint egy kellemes étteremben válogatunk a tenger gyümölcseiből, ezeket nem lehet megunni! A pincér nevet rajtunk, mikor kihozza a sört, és azt a csajok kérik, nekünk meg a jegeskávé jut.

Friss információkkal felszerelkezve a Paradiso partszakaszra hajtunk.

Sziklás és homokos. Mindenkinek tetszik. Néhányan elindulnak az instrukciók alapján kagylót szedni és szigonnyal halat lőni. Azért bisztosra mentünk: reggel a halasnál friss halat vettünk. A sziklák tökéletesen alkalmasak arra, hogy a hozott faszénen megsüssük a kagylót, és a halakat.

A tenger hullámfürdője után 2 motorral, 2 robogóval nekivágunk a sziget vízesésének megkerereséséhez. Pontos infóink hamar megsemmisülnek, és a lazára vett túra endurózásba vág át. Ismét ismeretlen helyeken járunk, olajfaligetek között vezet az utunk. Elhagyjuk az utolsó lakott települést, még a TAVAT megtaláljuk, de utat tévesztünk a motorokkal és 15-20km-t krosszozunk a túramotorokkal az erdőben. Találunk egy márványbányát és még újabb 100m-t emelkedünk felfelé. Mi vizesést nem találunk, de ismét felfedezőnek érezve magunkat fényképezzük a festői tájat a naplementével.

4-en hazaindlunk, de az emelkedőn lemaradt robogósok több szerencsével járnak, és meglelik vízesést, bár így csak este 10-re érnek haza. Élménybeszámoló. Egy újabb kalanddal lettünk gazdgabbak. Este egy kicsit fáradtan, de ismét sütögetést rendezünk a zsáknyi kagylóból, vásárolt halakból, szuflakikból. Egy nagy ókori lakomára emlékeztet a vacsora. A vendéglátóink is belefolynak mulatságba, mi bizonyságát adjuk a magyar vendégszeretetnek, és degeszre tömjük a tulajokat. Persze a pálinkásüvegeket is megszellőztetjük.

A pihenőnap. szabadfoglalkozás, délig lustálkodás, ajándékvásárlás.

És délután a kisgyerek adta alibin felbuzdulva a tengerparton homokvár építésbe kezdünk. Nem kapkodjuk el, tervezünk, feladatokat osztogatunk, dokmentálunk, részleteket tárgyalunk. Néhányszor terveket módosítunk. Úgy véljük jól sikerül, mert csodájára járnak. Ekkor még megélhetésünk is áthelyeznénk erre a munkára. Utólsó délután, felfedezzük a banánost. Bár a tulaj már zárná boltját a rossz idő miatt, megesik rajtunk a szíve, mivel ez az utolsó lehetőségünk az extrém marhaságra. 8-an kapaszkodunk fel a banánra, és nagy élvezettel szeljük a habokat, maradandó élményt szerezve magunknak. Még elmegyünk egy utolsó muszaka vacsorára, és persze a ciporó és a dinnye desszert itt is a ház ajándéka.

Éjfélig húzzuk az utolsó este, de tudjuk, másnap ismét kemény lesz a hazaút.

Az első autó 7-kor indul, de mi 14-en csak a tízórási kompot érjük el.

Úgy 11 körül kezdődik el az újabb maratoni 1.200 km-es út. Az első szakasz már idefele belopta magát a szívünkbe a hegyek között kanyargó autópályával. Kicsit elragadtatjuk magunkat és élvezzük, ahogy rabul ejt az út. Még a görög határ elött defektet kap az egyik autó, de talán 20 percet vesztünk. Majd később magunkra öltjük a kedvenc esőruhánkat, és ebben leszünk kénytelenek lemotorozni a hátralavő 1000 km-t a folyamatosan fejünk felett tornyosuló esőfelhők miatt. A hazaút sem lesz unalmasabb, de már kicsit elcsigázottabbak vagyunk, és a bolgár főutak eléggé megviselik az idegrendszerünket. A szerb autópályán is jól haladunk, bár a 150-160-as tempók a lobogó esőruhában fárasztóvá válnak a csupasz motorokon. Belgrád elött kiállunk tankolni, és ekkor leszakad az ég. Végre élesben dolgoznak az esőruhák. A pályán való haladás kicsit rémálommá válik. A felhőszakadásban hiányzik az ablaktörlő a bukóról, és a sokasodó szurokcsíkokon is táncol a motor, a sávváltások sem hiányoznak annyira. Már csak párszáz kilométer van hátra, az út is szárad, de már az éjjel fáradsága tör ránk.

Július 27 vasárnap.Hosszú és monoton az autóút a határig. Bár az első autótól kapunk infót a röszkei káoszról, mi figyelmen kivül hagyjuk. A határon 3 km-es sor vár, és 10 perces megbeszélés alatt 1 autónyit haladunk előre. Mi motorosok már nem vagyunk hajlandóak a tompai kitérőre, így pofátlanul a sorok mellett előremotorozunk, és beállunk a 2. autó mögé az útlevélvizsgálatnál. A körülöttünk lévő látvány valami förtelmes, a balkáni “kultúra” ahogy felszinre tör, és ahogy maradványa szemétként magasodik a út mellett.

A magyar határnál megismételjük a műveletet. Így is kb 20 percünkbe kerül mire átérünk. Még Kecskemét magasságában egyet tankolunk, és szusszanunk egy utolsót, majd a felszállási sebességet megközelítve száguldunk haza. Kb hajnal 4-kor kerül a motor garázsba ~2850km-rel a számlálójában.

Mindannyiunknak megfordult a fejében, hogy haza sem jövünk, nyitunk ott a parton egy lángosost. Az igazi értékére a szigetnek csak akkor ébredtünk rá, mikor ismét bekapcsolódtunk a hazai rohanó világba.

Gongolkodtam rajta hogy vajon írjak-e erről a nyaralásról. Ez a sziget még nincs tele turistákkal, akik miatt mindig átváltoznak az ilyen helyek. És jó lenne még visszatérni erre a szigetre. De szerencsére van még mentőötlet a görög szállásadóktól, ahova csak görögök járnak nyaralni…

Megint fel van adva a lecke, felülmúlni a idei nyaralást, és jövőre még nagyobbat dobni.

Köszönet a résztvevőknek a felejthetetlen élményekért, a szervezésben résztvevőknek, ötletgazdágnak a fáradozásukért.

Néhány forrás ami nagyban segítette utunkat, nyaralásunkat:

http://www.utikalauz.hu/autovalgorogorszagba/

http://www.thassos.fw.hu/

Szöveg Knáb István, fotók Louise Rotter és Knáb István, 2009. március 9. http://www.gsx1400.hu/