Franciaország

Route des Grandes Alpes

A felkészülés sok előtanulmányt, beszámoló-olvasást jelent. Megfogadtam, hogy ha ismeretlen helyre megyek, még a várható kocsmák pincérnőinek mellbőségét is előre földerítem.

Sandwich túra Franciaország

mikor esténként leültem és megírtam a beszámolót, nem tudtam dönteni, hogy melyik jó kép kerüljön bele, és melyik ne…És ez a kaland nem utólag szépült meg. Egy nap alatt történt meg annyi minden, ami máskor egy hét alatt…Egy biztos: ide lesz még miért visszamenni.

Alpok túra 2010. – Horgos Dániel

Tavasszal csatlakoztam hozzájuk, és a nicknevekből hirtelen arcok lettek. Nagyjából ekkor vált hivatalossá a kis csapat, a Magyar Honda CBF Egyesület. Azóta kialakult egy olyan közösség, akikkel gyakorlatilag bármikor és bárhova neki mernék indulni motorozni.

Franciaország 2010. – Scholtz Gábor

… mediterrán hangulat fogad, a Midi minden bájával, óriási leander bokrokkal, olajfa ligetekkel, csodálatos délies falvakkal, és azzal a fűszeres, mámorító illattal, melyhez hasonlót érezhet ugyan az ember Dél-Olaszországban, de ennyire émelyítő csak itt lehet.