18 napos szicíliai körutazás

Az itinerünket Tamás közlekedésmérnöki precizitással rakta össze. Minden nap 200 és 400 km között, a szigeten minél több 2 és 3 éjszakás szállás, minden pontosan igazítva a kompok menetrendjéhez és a Szicília Top Ten összes ajánlásához. Aki motorral akarja bejárni a szigetet oda-vissza úttal együtt 18 nap alatt, úgy hogy az oda és vissza utat is élvezze, annak nehéz lenne ennél jobb tervet összerakni. 

Budapestről Ausztria déli részén, majd a dolomitokon keresztül és a Garda-tó érintésével Genovába motoroztunk, onnan Palermóba kompoztunk. Miután a szigetet bejártuk, Messinánál úsztunk át a csizma orrára, és a talpát követve átszaladtunk Bariba, ahonnan Dubrovnikba hajóztunk. Végül Montenegró legszebb hegyeit átszelve, Bosznián, Horvátországon keresztül Mohácsnál érkeztünk vissza Magyarországra.

Kihasználtuk, hogy május elseje péntekre esett és megtoldottuk egy nappal, hogy ne kelljen autópályázni. Már csütörtökön elindultunk Genova felé. Reggel 9-kor találkoztunk az Agip kútnál. A szinte végig felásott, belámpázott és többnyire 40 km/órára korlátozott nyolcason kínlódtuk a határig.

A Flamenkó terasza

Megpakolva

Egy rövid időre megpihentünk a Flamenkó panzióban a Somló hegy lábánál. Ez is szokásunkká vált. A tavasz már egyértelműen itt volt, de még váratott magára az igazi jó idő, a teraszon hűvös szellő emelgette az abroszt, 12 fok volt. A vendéglős hölgy aggódott, hogy másnap, május elsején jó idő legyen.

Menet közben azon tűnődtünk Cicával, hogy a nyolcas mellett már szinte minden benzinkúthoz fűződik valami élményünk. Ez volt az, ahol megbüntettek kanyarodó sávban előzésért, ez a Hajmáskéri, ahol annyit fáztunk és mindig esett az eső, amott az ahol a kutasok által befogadott kismacskát simogattuk, ott a Berki panzióval szemben ahová kora reggel szoktunk beállni, vagy a rábafüzesi MOL, ahol már többször összevártuk egymást.

Feldbach szomszédságában, Paldauban ebédeltünk a Franz Tieber Kirchenwirt étteremben, aztán délről elkerültük Grácot. Mentem a GPS után, amely az Alpok-alja dimbes-dombos, erdős vidékein keresztül kanyargó hűvös utakon magabiztosan vezetett végig minket a Gasthof Pension Deixelberger fogadóig.

Hatalmas Wiener snitzel

A szállásunk Gráctól kb. 50 km-re 8 óránál, Wolfsbergtől északra volt fenn a hegyekben. Ha valaki ismeri az olcsó és jó menüjéről híres Gasthof Zur Packstrasse fogadót a B70 és B78 elágazásánál az egekben haladó A2 közvetlen közelében, az nagyjából belőheti, hogy hol van a Deixelberger, mert az onnan alig egy ugrás. Csak fel kell menni a hegyre. Pont ott van egyébként, ahol az A2 autópálya nyugatról délre fordul.

Szállásadóink kényelmes szobával, szép kilátással, nagy étteremmel és hatalmas adag Wiener snitzellel kényeztettek minket. A motorok aznap este a traktor helyén aludtak a garázsban.

Ausztria – Olaszország

Reggel a fogadóban.

Aznap hideg volt, időnként 3 fokig is leesett a hőmérséklet a hegyekben. A legrövidebb úton igyekeztünk nyugat felé, végigszaladtunk az Ossiacher See északi partja mentén, érintettük Villachot majd Hermagort, a B111-et követtük a Lesachtal-on keresztül. Obertillachban megpróbáltunk ebédelni, de zárva volt az útba eső szálloda. Balra a B100-ason Heinfels romos váracskája alatt és már ott is van Dobbiaco, ahol délre fordulunk Cortina felé. Ezúttal kihagytuk a kirándulást a Praser See-hez, amit az olaszok Lago Di Braies néven ismernek.

Cortina után választhattuk volna a Giaut, a Dolomitok szerintem leglátványosabb hágóját, de arra már sokszor jártunk az utóbbi években, ezért inkább a Falzarego – Arabba – Pordoi-hágó – Canazei irányt követtük. Egy kicsit megint nosztalgiáztam. Sok-sok éve ezeken a hágókon kezdtem ismerkedni a Dolomitok szerpentinjeivel. A Falzarego-n az étteremmel szemben a sípályákat kásás hó borította. Tamás, aki aznap reggel indult otthonról, itt ért utol minket.

A Falzarego éttermében várjuk a jobb időt.

Még egy darabig élveztük a csodás szerpentineket, elhúztunk a Sella csoport mellett, leereszkedtünk Canazeibe, ahol az SS48 már megszelídül és viszonylag egyenesen követi a folyóvölgyeket. Moena, Predazzo következtek, elmentünk Tesero és Cavalese mellett – mind kiváló síközpont – aztán Molinánál volt még egy pár kanyar a szállásig.

Aznap este a B.& B. Corradini várt minket Castello Molina Di Fiemme-ben. A GPS hibátlanul oda vezetett. A panzióra úgy emlékszem, mint életem egyik leghidegebb élményére. A Metro zöldség-gyümölcs hűtő terme jutott eszembe róla. Hajszárítóval igyekeztünk felfűteni, miközben elmentünk vacsorázni, de az sem segített sokat a kihűlt tetőtéri szobán.

Castello Molina Di Fiemme.

A közelben egy kínai étteremben vacsoráztunk valami olasz kaját, aztán visszamentünk megfagyni. A vacsora nagyon jó volt.

A B.& B. Corradini jégverme.

Castello Molina Di Fiemmétől Genováig Spezia felé kerülővel

A kandalló közelében igyekeztünk helyet foglalni a nem túl bőségesen mért reggelinél, aztán összepakoltunk és gyorsan elindultunk Cembrán keresztül a mellékutakat követve Trento felé. Trento után megint ott hagytuk a főutat egy darabig balra letérve Vezzanonál az SP84-re Arco felé.

Riva del Garda

Riva del Gardában megint ismerős bázisunkat köszönthettük, megálltunk egy kávéra, fagyira. A Garda-tó jó idővel fogadott minket, sütött a nap, a város tele volt kerékpárosokkal, akik valami nagy viadalra készültek. A Piazza III Novembre, a tengerparti főtér egy ifjú pár esküvőjét ünnepelte. Utcai zenész, lufiárus, kutyát sétáltató olaszok és BMW túramotoros németek színesítették Riva utcáit.

Van annál nagyobb élvezet, mint a Garda-tó melletti zsúfolt úton végig motorozni. (James Bond itt amortizált le egy Aston Martint a Quantum of Solace nyitányaként, hogy aztán Siennába kanyarodva eltűnjön a föld alatti bázison.) Ezt is leküzdöttük és ott volt előttünk az egyenes út Genovába, ami persze túl egyszerű lett volna. Tamás La Spezia felől a tengerparton akarta megközelíteni a kikötővárost. Castenedolonál Parma felé fordultunk. Parma előtt egy benzinkút mellett gyorsan megettünk egy meleg szendvicset aztán megint jöttek a hegyek a Passo del Cerrato, a köd, a hideg.

Aulla és La Spezia után a „tengerparti út” a tengertől elég nagy távolságban, meredek hegyoldalakon futó ösvények helyén épülhetett. Kanyar az rengeteg van, a fizetős autópályát elkerülni vágyó kamionos sem kevés. Haladni egyáltalán nem lehetett, lassan ránk sötétedett és annyira lelassultunk, hogy más számolgattuk egyáltalán elérjük-e a kompot. Riva Trigosonál aztán ráfordultunk az autópályára és egy jó fél óra múlva, kb. este 9-kor érkeztünk Genovába. Rögtön a kikötőbe mentünk és nem is kellett sokáig várni a behajózásra. Tízkor már a kabinban voltunk. Tekintettel az utazás hosszára egy ablakos, superior méretű kabint vettünk, ami szép nagy volt, kényelmesen elfértünk benne. Ablaka a hajó orra felé nézett.

Genovában behajózunk, de csak a kamionok után.

A kabinunk az ajtótól …

… az ablakig.

A komphajó puccos a la cart éttermében vacsoráztunk. A pincér kiskanállal akarta kimérni a parmezánt a spagettimre.  Talán meg is sértettem, amikor mutattam neki hova tegye le a sajtos edényét az asztalon, de ott hagyta. Vacsi után bejártuk a hajót, megvártuk, amíg elindul mielőtt elaludtunk.

Genova skyline.

Palermo – Ficarazzi

A komphajónk az M/N Majestic, a Grandi Navi Veloci tengerészeti társaság tulajdona és a társasággal egyidős, ez volt az első hajójuk és 1993 óta működik. 360 kabin van benne, egy a la cart és egy önkiszolgáló étterem, egy bár, egy ritkán nyitva tartó üzlet, mozi terem, úszómedence, amely épp üres volt, mellett büfé, játékterem, kápolna – igazán egyik sem túl izgalmas, vagy korszerű, bár 22 éve még lehetett modern.

Számlarendezés

Az egyetlen szélvédett hely.

Délutáni séta a fedélzeten.

Szicília kontúrjai.

A hajón egész nap lustálkodtunk. Néha méregettem a GPS-sel a komp sebességét. Egyenletesen haladtunk, nagyjából 40 km/órás átlaggal. Naplementekor érkeztük meg Szicília partjához és már teljesen besötétedett, amikor kiszálltunk Palermóban. Beütöttük a szálloda címét a GPS-be és az vitt minket Ficarazziba. Mindössze kb. 10 km-t kellett megtennünk motoron.

Palermo a kompról.

Az északi part Palermotól nyugatra

Ficarazzi egyáltalán nem szép, vagy érdekes hely, egy nagyváros közvetlen szomszédjában épült kisváros. Tengerpartja sem vonzó beach, hanem csak egy közönséges köves tengerpart. A szállodánk viszont első rangú. A La Martinica Resort új építésű kisebb szálloda, amelynek kivitelezése nagyon nem illik Ficarazzi szürkeségébe. Nagyszerű kilátás a tengerre és Palermora, szép nagy terasz, a kertben medence, pálmafák, szóval minden, ami egy motoros túra bázist kellemessé tesz.

Első napunkon Szicília északi partjával kezdtük az ismerkedést. A tengerparti Cefalu a szállásunktól 66 km-re kelet felé fekszik. Ide igyekeztünk a part mentén, a Messina táblákat követve. Messina a sziget észak-keleti végében van, ha arra megyünk, akkor nem tévedünk el. Igyekeztünk elkerülni az autópályát és a Tirrén tenger közelében maradni az SS 113-mas úton.

A táj felejthető. A tengerpart általában távolabb van, sok a lakott település. Két-három emeletes házak, sok légvezeték, lekopott vakolatok, odébb szürke lakótelepek, Termini Imerese után hatalmas ipari park uralja a tájat.

Cefalu egy méretes szikla tövében épült kis halászfalu. Hasonlóan a hegytetőre épült olasz településekhez, a tenger és a szikla miatt itt is elfogyott a hely, nem lehetett terjeszkedni, a régi utcák, házak megmaradtak, a helyiek berendezkedtek a turizmus fogadására. Finom homokos beach, rengeteg apró üzlet, éttermek, kávézók, dóm tér dómmal és sok turistával, zsufi, nyüzsi. Beszálltunk mi is.

Cefalu

A Dóm tér.

Cannolo a Bar Duomoból.

Érdekes, hogy miközben Cefalu nem fért bele a Szicília Top Ten-be, szinte mindegyik útikönyvben vagy a címlapon, vagy az azonnal kinyíló oldalakon szerepelnek a róla készült fényképek.

Bejártuk a szűk utcákat, a dómot, ettünk cannolót, ittunk kávét a dóm téren, sétáltunk a beachen és egy tengerparti pizza bódénál megebédeltünk. A szénné égetett hasú gombás pizzát visszavittem, és kaptam helyette egy frissen sült másikat.

Délután a hegyek felé fordultunk, a sziget belsejébe Castelbuono felé indulva a Parco Regionale Delle Madonie megkerülését terveztük, mert ott az utak elég cikk-cakkosnak tűntek a térképen.

Programozok.

Nagyjából 120 km-t motoroztunk, amiből aztán több, mint 20-at ismételni kellett ellenkező irányban egy útlezárás miatt. A Cefalu-Ficarazzi távolságot sikerült 226 km-rel leküzdeni. Fenn a dombok között már kellemesebb volt a látvány, az Etna is feltűnt a távolban, de a települések itt is csak messziről mutattak jól. Az utakon néhol durva sérülések nyoma látszott.

Szállodánk késő délután …

… és este.

A medence szívváltó fényben pompázik.

Este fél 8 körül érkeztünk meg a szállodába. Igyekeztem kihasználni a lemenő nap meleg fényeit, hogy egy-két jobb képet készítsek a hotelről.

Palermotól nyugatra.

A sziget nyugati vége következett, azon belül is Erice, Segesta és a monrealei katedrális megtekintése volt a célunk. A palermói programról hamar lemondtunk miután egyszer láttuk a város áthatolhatatlan forgalmi dugóit elment tőle a kedvünk. Ezzel ejtettük a Szicília Top 10 zászlóshajóját, a normann Palermót benne a Capella Palatina összes aranyával. Bár normann katedrálist óriási Krisztus mozaikkal már láttunk előző nap.

Az autópályán kerültük el Palermót. Isola Delle Femminénél jöttünk le a parti útra és az SS113-mat követtük San Cataldótól az SS187-et. Mediterrán táj, sok szemét az út mellett, valamennyi élvezhető kilátás a tengerre. Sok lakott település lassította a haladásunkat.

Castellammare Del Golfónál egy kicsit megálltunk. A domdra felkapaszkodó útról jó kilátás nyílik a városra. Itt Erice felé fordultunk.

Castellamare Del Golfo

Antica Erice egy viszonylag lapos területből hirtelen kimagasló dombra épült. A helyhiány itt is megakadályozta a terjeszkedést, a házak és az erőd megőrizték sok száz éves képüket. Akárki uralta is ezt a helyet messzire elláthatott innen, egy kukkerrel például kiválóan követhette, hogy mi történik Trapani 8 km-rel távolabb fekvő kikötőjében.

A három lábú csaj Szicília jelvénye.

Kilátás Trapani felé.

Fél 2 körül ebédeltünk egy apró bisztró utcai asztalánál, amit az árnyékba húztunk a Porte Trapani közelében. Időnként odébb tettük, amikor egy-egy autó centiméterekre araszolt el mellettünk.

Erice kapujában vitézkedünk.

Szabad madár.

Következő állomásunk Segesta (pontosan Zona Archeologica Di Segesta). Az A29 jelzésű autópályán sietve mentünk oda. Fél 4 körül érkeztünk.

A hegytetőre épült görög színházból csak a nézőtér maradt meg. Maga az építmény kevés izgalmat tartogat, de a kilátás innen is nagyszerű az odalent többnyire pilléreken kígyózó autópálya, a tengerpart Castellammare Del Golfo felé, meg azon túl a 30 km-re fekvő Terrasini partjai is kivehetők jó időben, és akkor épp jó idő volt. A görög színházhoz busz visz fel a fogadóépülettől és hoz vissza. A görög templomromhoz gyalogolni kell – hegynek felfelé. Az óriási 6*14 dór oszlopos templomról azt tartják, hogy talán soha nem fejezték be az építését, így aztán különösebb rombolásnak sem kellett áldozatul esnie.

Megint az autópályán siettünk Monreale felé. Aggasztó volt, hogy a GPS többször elsötétült útközben és resetelni kellett. Partinico, Giacanole útvonalon értük el Monreale központját, ahol megint csak lépésben tudtunk haladni. A monreáli dómhoz pár perccel hat óra után érkeztünk, épp akkor, amikor az utolsó turistákat tessékelték kifelé. A Szicília Top 10 #2. helyezettje az orrunk előtt bezárt.

Hazafelé megint az autópályán kerültük el Palermót. Hétkor érkeztünk meg és aznap este ismét a szállodához kapcsolt étteremben vacsoráztunk, ahol a TV-ben folyamatosan fociztak.

Ficarazzi – San Leone

Reggel összepakoltunk és elhagytuk kedvenc szicíliai szállodámat. Elhagytuk aznap az északi part nyüzsgő, rendezetlen településeit is és azt reméltem, hogy a sziget belsejében a dombok között szebb területeket látunk majd.

Corleone egy mindenképpen útba ejtendő pro volt az itinerben, bár a 12 ezer lakosú kisváros zéró látványosságot nyújt, mindössze arról nevezetes, hogy a II. világháború után számos maffia főnököt és egy véres kezű klánt adott a világnak. Ma már többnyire csak az 1972-es Francis Ford Coppola film emlékeztet erre. A filmbeli Keresztapa, Vito Corleone a film szerint innen származik.

Corleone főterén.

A csendes, kissé kókadt városban ma már csak a maffiózók késői utódai bóklásztak a főtéren, meg egy-két rendőrautó. Jellegzetes arcokat, vagy sokszor átlőtt Corleone táblát is hiába kerestünk, ezeket már valószínűleg kicserélték újra. A GPS a szűk utcákban megint eltévedt és csak a reset segített rajta, így aztán Corleone minden zegét-zugát és zsákutcáját sikerült bejárnunk. Azt érdemes megjegyezni az ide tévedőnek, hogy csak a város északi végén van kijárat az SS118-asra.

Nem először tűnt fel, hogy a szicíliai utak néhol meglepően gyatrák. Az úthibákat látva az volt az érzésem, hogy olyan mintha mozogna a föld és itt-ott széthúzná, vagy behorpasztaná az aszfaltot. Az is lehet, hogy a szicíliaiak nem fordítanak annyi energiát az utak karbantartására, mint a szárdok egy szigettel feljebb. Mindenesetre érdemes felkészülni a meglepetésekre.

A gyakori úthibák egyike.

Délután fél 3 körül feltűntek Agrigento messziről látható görög templomromjai és hamarosan megérkeztünk San Leonéba.

Tengerparti szállodában kaptunk szobát. A Best Western Hotel Dioscuri Bay Palace **** olyan középkategóriás tömegszállás buszos turistacsoportoknak. Nagy épület, nagy medence, nagy étterem, viszonylag kis szoba mini erkéllyel, semmi izgalmas, de kényelmes, rendes ellátást nyújt.

A szállodánk medencéje.

Este elsétáltunk a part mentén egy forgalmasabb étterembe és négyen 74 Euróért megvacsoráztunk, kényelmesen, fehér asztalnál. Hazafelé még kaptam egy fagyit.

Görkori pálya San Leonében.

Valle di Templi, Agrigento – Villa Romana del Casale

Kilátás a tengerre

Reggeli a szállodában.

A Valle di Templi parkolója.

Fél kilenckor reggeli, tízkor meg már kint voltunk Agrigento régészeti parkjában, a Templok völgyében (Valle dei Templi). Hogy mitől völgy, az rejtély, mert a régészeti park inkább egy fennsíkon nyújtózkodik. Igen nagy területet foglal el. Az Unesco szerint a világörökség részének tekintendő, a Szicília Top 10-en a 9. helyezést nyerte el, a Tripadvisor Szicília listáján a 13.- at. A parkolóban egy olajfa gyér árnyékában hagytuk a vasakat.

A Concordia és a háttérben Agrigento.

Több nagy görög templom maradványi vannak itt – romló állapotban. A legnagyobb a lassan kb. 2.500 éves Concordia nevű, amely a legjobban megőrzött ilyen építmények egyike. Az athéni Parthenonhoz hasonló, csak nem márványból van. Még felismerhető, de sokkal kopottabb a Héra-templom maradványa, ezt Juno-templom néven is emlegetik. A parkban lehet nagy távolságokat sétálni, fényképezni, kávézni, a romokról elmélkedni. Ezeket mind kipipáltuk.

Héra temploma

A Concordia.

Modern alkotás a Concordia mellett.

Ez hova nő már?

Egy másik nevezetes romhalmaz Piazza Armerina mellett a Villa Romana del Casale, Szicília Top 10 #8. A könyvek szerint a villa 50 évig épülhetett, a IV. században készült el és a XII. században temette be az a sárlavina, amely a padlóra rakott kb. 3.500 m2 mozaikot megőrizte az utókornak. Ezeknek a rómaiaknak elképesztően sok pénzük meg idejük lehetett. A mozaikok érdekesek, van köztük néhány különösen jól sikerült darab. Bosszantott, hogy nem engedték meg a fényképezést és ezt igen szigorúan ellenőrizték is a múzeum egyenruhás őrei.

A konditerem részlete.

A díszterem.

A fogadó épületben ettünk valamit nagyjából négy órakor, aztán még egy kicsit északnak motoroztunk, hogy megnézzük a kilátást Ennából a nagyjából 60 km-rel odább magasodó Etnára.

Zsákutca Ennában.

Kilátás Ennából az Etnára.

Enna kész labirintus. Többször nekifutottunk a szűk sikátoroknak és többször zsákutcában találtuk magunkat mire végre eljutottunk a Piazza Crispire, ahonnan élvezhető az Etna panoráma. A Caffé Belvedere kávézó teraszán pihentünk egy keveset. Aki ide akar találni, annak a Via Vulturo-t javaslom megkeresni. Hat óra körül hagytuk el Ennát és kevéssel hét után érkeztünk meg a szállásunkra. Még elkaptam a naplementét, amíg a többiek a szálloda előtt sörözgettek.

A szemközti Marco Polo pizzériában vacsoráztunk aznap este, aztán mentünk fagyizni. Ez egy érdekes, színes nap volt.

A Hotel Dioscuri Bay Palace csak két éjszakás kaland volt. Megint csomagoltunk és odébb álltunk 130 km-rel keletebbre Marina di Ragusába, ahol egy apartman házakból álló üdülőparkban, a Case Vacanze Pomeliában béreltünk ki egy lakosztályt szintén két éjszakára.

A 130 km-es utazás az SS115-ösön nem tartogatott semmi meglepetést. Gela zsúfolt volt, de nem volt hol elkerülni. A GPS Vittoria előtt levitt a főútról és egy darabig gyanakodva figyeltem a keskeny mellékutakat, de aztán kijutottunk az SP18-ra, majd az SP20-ra. Dél körül érkeztünk meg a szállásunkra.

A magas kerítéssel körbezárt apartman telepen a szállásokon és a parkolóhelyeken kívül semmi sem volt. Ember sem. Amikor megérkeztünk telefonálni kellett a gondnoknak, aki átadta a kulcsokat és többet nem láttuk.

Marina di Ragusa tipikus csendes kis tengerparti nyaralóhely viszonylag tiszta beach, viszonylag rendezett környék. A falu igen zsúfolt, a keskeny utcák mindegyike egyirányú, az idegennek elsőre egy kicsit nehéz a tájékozódás.

Este bementünk a főtér közelébe és a homokos partra épült egyik étteremben vacsoráztunk. Én kagylót kértem. A szezon még nem ért ide, az iparszerű tengerparti turizmusra berendezkedett településen szinte egyedül éreztük magunkat.

A Noto-völgy városai

Szicília alsó, dél-keleti csücske az UNESCO egyik kedvenc területe. Úgy hívják, a Noto-völgy késő-barokk városai. Egy 1693-mas földrengés után a területet újjáépítették a korra jellemző barokk stílusban. Az ide tartozó városok mindegyikében található valami érdekesség a hatalmas projektből. A városok: Caltagirone, Militello Val di Catania, Catania, Modica, Noto, Palazzolo, Ragusa és Scicli.

Modicát és Ragusát több évvel ezelőtt, a marateai kirándulásunk során már láttuk. Most a Top 10 #6 Szirakúza és #7 Noto meglátogatását terveztük.

Az utat Tamás vezette fel, gondosan kerülve a másodrendű utakat is és folyamatosan keresve a tengerpartot. Tíz után nem sokkal parkoltunk le Notoban a diadalív mellett.

A barokk templomok talán kevésbé díszesek, mint a Normannok templomai északon, viszont sok van belőlük. Notoban kettőt csekkeltünk, a Chiesa di San Francescót és a városházával (Palazzo Ducezio) szemközt a Notoi katedrálist (La Chiesa Madre di San Nicolò). Ezt követően egy kávézó árnyas asztalainál pihentük ki a sok lépcsőzést.

Miután Noto megvolt, a 30 km-rel odébb fekvő Szirakúza következett. Szirakúza látnivalói kevés kivétellel az Isola di Ortigia félszigeten koncentrálódnak. A félszigetre átérve rögtön leparkoltunk. Ezt ma már másképp csinálnám. A forgalom Ortigián kevésbé korlátozott, mint azt feltételeztem és maga a félsziget másfél kilométer hosszú és fél kilométer széles, tehát gyalogosan elég hosszú idő alatt járható be. Az se baj, ha van nálunk egy térkép Ortigiáról – szerintem bármelyik szállodában kérhetünk ilyet.

A nyugati parton a Fonte Aretusától délre a sok étterem egyikében ebédeltünk, aztán még bolyongtunk egy darabig Ortigián. A Szirakúzai dóm (Duomo di Siracusa) időtlen stabilitást és bölcsességet sugárzó rusztikus belső tere mindannyiunkat megragadott.

A Duomo di Siracusa belső tere.

Aki Szirakúzában jár, annak szinte kötelező program a régészeti park, benne a görög színház maradványainak megtekintése. Az ide látogatóknak érdemes tudni a következőket: A bejárat közelében tilos parkolni. A jegyet az út bejárattal szemközti oldalán kell megvenni és a szuvenír árusok mellett nem kell feltétlenül elhaladni, rövidebb is az út, ha egyenesen a kis pénztár épülethez megyünk, amely jobb kéz felé esik.

A görög színházat akkor éppen teljesen bedeszkázták egy monumentálisnak tűnő előadás miatt, amelynek a hatalmas díszletei ott sorakoztak a ferdén megemelt színpad mögött. A látványa némelyikünknél súlyos dulifulit okozott, ők úgy gondolták, hogy az idők vasfoga által megrágott kövek látványát fizették ki és most nagyot csalódtak, így aztán gyorsan távoznunk kellett.

A szirakúzai görög színház becsomagolva.

Hazafelé szép tájakon motoroztunk Buccheri, Guirratana felé, majd Ragusától nyugatra déli irányban a Marináig. Este az apartmanban vacsoráztunk a környéken bevásárolt dolgokból.

A távolság nem volt túl megterhelő, annak ellenére, hogy kerülőutat választottunk. A térképet elemezve felkeltette az érdeklődésemet Grammichele, amelynek városközpontját szabályos hatszög alakban körbe futó utcákkal és a hatszög éleit felező sugárutakkal alakítottak ki. Az elrendezés valószínűleg a város védelmét szolgálta. A központból bármilyen irányba akadálytalanul kivonulhatott a védelem. (Ma már nem tenne ilyet, mert a sugárutak kisebb szakaszait valamiért egyirányúsították befelé.) Ez a város is a nagy földrengés után épült. Mai nevét arról a kanadai lövész ezredtől kapta, amely itt vívta első csatáját a németek ellen Szicília felszabadításáért.

A hatszögletű főtér neve „Corso Camillo Benso Conte di Cavour”. Elidőztünk itt egy darabig. Iskolások rohangáltak a téren zajosan kisebb csoportokban, valami akadályversenyt szervezett az iskola.

Cataniához közeledve egyre nagyobbra nőtt előttünk az Etna.

Szállodánk – a 4 Spa Resort Hotel – Catania mellett volt, kicsit odébb a városközponttól (Via Nazionale 114, Aci Castello). Nyitott medencéjét szabadon használhattuk, de a wellness központot csak súlyos áron vehettük volna igénybe, ezért erről lemondtunk. Tamás kinézett a környékre és egy pár nagy zacskó MacDonalds kajával tért vissza. Mindenkinek jutott valami.

Este taxival mentünk be Cataniába, hogy ne kelljen sötétben, hidegben és nagyvárosi forgalomban a motorokkal navigálni. A Piazza del Duomon szálltunk ki a lávakőből faragott elefánt szobornál és a Via Etneán sétáltunk egyet fel és alá. Ez az ottani Váci utca.

Via Etnea

A süti az eredeti szicíliai Cassatelle. Mindet meghagytuk.

Az Etna körül

Ez a nap az Etnáról szólt. Az Etna kirándulások kiindulópontja a Rifugio Giovanni Sapienza néven ismert turistaház melletti kabinos felvonó. A Funivia dell’Etna nevű liftet az Etna déli oldalán kell keresni, Nicolositól északra, Zafferana Etneától pedig nyugatra van, nagyjából ott, ahol az SP92 elfordul kelet-nyugati irányból észak-dél felé. A tengerpartról az „ETNA SUD” táblákat érdemes követni.

A felvonó felső állomásától Iveco terepjáró buszokkal lehet feljutni a hóhatár közelébe, ahonnan túravezetők vezetik körbe nagyobb csoportokban az érdeklődőket. Kirándulók gyalog is feljöhetnek és voltak, akik kerékpárral küzdötték le a durva köves, salakos terepet. Odafenn kisebb oldalsó krátereket lehet közelebbről megnézni. A csoportokról le lehet szakadni, mindenki arra megy, amerre akar. Amikor ott jártunk épp csak füstölgött egy kicsit a fő kráter, de másnap láttuk, hogy lángokat is tud lőni.

A gyalogos kirándulást követően még körbe motoroztuk az Etnát. Solicchiata, SS284, Bronte, az északi oldalon Murazzorotto előtt le jobbra a fehérrel jelölt mellékutakon (Strada Regionale Mareneve). Miután az út délnek fordul, egy kis kitérővel elmentünk az északi oldalon épített kiránduló helyhez is, amit nem sokkal azelőtt építettek újjá, mert a korábbit a láva elvitte.

Fornazzo, Milo, Santa Venerina útvonalon jöttünk le a hegyről és Guardiától északra csatlakoztunk az SS114-esre, ami visszavitt minket a szállodához. A Szicília Top 10 #5 is megvolt.

A keleti part.

A tengerpartot szorosan követve utaztunk fel Messinába, utolsó szicíliai szálláshelyünkre. Közben meglátogattuk Taorminát és Castelmolát.

Taormina hegyoldalba épült, minden utca meredek, az egész tele van turistákkal, a motoroknak csak egy keskeny járdán találtunk helyet. Egy kisebb vízszintes tér van csak az óvárosban, ahol a hófehér taorminai taxik parkolnak. Itt láttam először Mercedes-Benz S-osztályú Limuzin és Chrysler 300C taxit.

A görög színház romjaiban is látványos. Sok minden megmaradt belőle és a háttérben az Etna is feldobja a látványt. Hasonlít a Csontváry képre, csak az ég igaziból inkább kék, mint sárga és a hó az aznapi Etnán sokkal kevesebb volt.

Castelmola Taormina felett a hegycsúcson van, az SP10-es végén. A kilátás miatt feltétlenül fel kell menni oda, ahol a Bar San Giorgio snack bár teraszáról egy fagyi mellett lehet megnézni Taorminát, úgy ahogy azt csak a madarak láthatják.

A messinai forgalom is szívás. A Bed And Breakfast Del Duomo „bed” része egy régi bérház első emeletén egy nagyobb lakásából leválasztott három kiadó szoba, a „breakfast” része pedig bón egy sarokkal odébb a „Samuel” bárban szendvicsre és üdítőre. Camera della Nonna Angela nevű apró szobánk a dóm térre nézett, és elég volt kilépni a kapun ahhoz, hogy Messina óvárosának közepén találjuk magunkat.

Délután sétáltunk egyet, megcsodáltuk a kikötőben magasodó MSC Fantasia luxushajót meglátogattuk a messinai dómot a szállásunkkal szemben, körülnéztünk az óvárosban és az Il Siciliano étteremben vacsoráztunk a szomszéd utcában.

Észak-keleti kör és Alcantara.

Hajnalban erre a kilátásra ébredtem.

Ezen a napon Messinából indulva és oda visszatérve Szicília keleti csücskét motoroztuk körbe. Torre Faró a sziget keleti végén egy kis település, ez van legközelebb a csizma orrához. Egy hatalmas tartószerkezet díszíti, amely egykor a levegőben átvezetett elektromos kábeleket tartotta.

Az északi oldalon is a partot követtük. Délben Milazzonál a tengerbe benyúló kis félszigeten a Washington bárban ettünk egy könnyű ebédet. (Via Marina Garibaldi, 98057 Milazzo)

San Antonio és Terme Vigliatore után San Biagionál fordultunk rá a dél felé kígyózó SS185-re. Az Alcantara-szurdokhoz (Gole Alcantara Parco Botanico e Geologico, Via Nazionale, 5 – 98030 Motta Camastra, Italy) 4 előtt pár perccel érkeztünk.

A bazaltláva gyors lehűlése miatt hatszögletű hasábokra töredezett kőzetből a csupasz sziklák között rohanó hideg vizű Alcantara folyó absztrakt műremekeket hozott létre. Botanikus kertet telepítettek köré, mert maga a szurdok nem túl nagy és nehezen megközelíthető. Ahol véget ér a szoros, a folyó hirtelen kiszélesedik és bokától térdig érő vizében jeges fürdőzhet mindenki, akinek ez élményt jelent. Kicsit teszteltem a csizmámat. Vízhatlannak bizonyult, de a hideget beeresztette.

Taormina alatt értünk ki a déli tengerpartra és az SS114-en a pályát kerülgetve gurultunk vissza messinai szállásunkra. Este a La Piazzetta koktél bárban vacsoráztunk egy utolsót a szigeten, ahol a kivetítőn a Juve és a Reál mérkőztek egymással.

Messina – Bari

Reggel behajóztunk. A kompról még retinánkba véstük Messina látképét a dóm tornyának magasságával versengő luxushajókkal, a kikötőt védelmező arany Madonnával, aztán végleg elhagytuk Szicíliát Villa San Giovanni felé.

A csizma orrát levágva a talpa mentén futó E90-esen igyekeztünk minél hamarabb eljutni Bariba. Egyenes, jó utak, ingerszegény környezet. Kb. 5 órakor kezdtem el Bari óvárosát fényképezni. Bejártuk a sikátorokat és a templomokat. Számba vettük a robogó készletet, és úgy találtuk, hogy itt is a Honda SH nyert.

Vacsora után visszamentünk a motorokhoz. Nem igazán jó helyen parkoltunk velük. Épp rendőrök vizsgálták, hogy mit lehetne tenni eltávolításuk érdekében. Végül közösen megtaláltuk a legjobb megoldást. Segítettek kitolni a vasakat az óvárosból.

Kihajózunk.

Kilenckor megint komphajón voltunk. Ezúttal kisebb kabint vettünk egy rövid éjszakai utazáshoz Dubrovnik felé.

Dubrovnik – Zabljak

Dubrovnikból egyenesen Kotorba utaztunk. Onnan rövid pihenő után Njegusi és Cetinje felé ismét bejártuk a kedvenc montenegrói szerpentinünket.

Podgoricán átvágtunk és az E-65-öst követtük egészen a Tara folyó hídjáig Mojkovacnál. A többnyire a Pcinja folyó vágta völgyekben futó E-65 nagyon szép tájon, természetvédelmi területeken vezetett át minket. Nagyon kellett figyelnünk, mert szabálytalan távolságokban, kisebb-nagyobb foltokban mélyen felmarták az aszfaltot ott jártunkkor.

Kolasintól már a Tara folyását követtük. Azt érdemes tudni, hogy aki a Tara kanyont szeretné látni, annak inkább raftingolnia kell, mint motorozni, mert az útról csak ritkán lehet látni a folyót.

A Tara hídjánál ismét lenéztünk a mélybe, élveztük egy kicsit az enyhe napsütést, aztán az R4-esen felmotoroztunk majdnem Zabljakig.

Szállodánk a Hotel Polar Star **** négy csillagát valami helyi kategorizálás során kaphatta. A meredek tető alatti padlásszobában kaptunk helyet. Az udvaron tehenek legelésztek, néha átsétáltak az aszfalton parkoló motorok között. A szálló konyhája azonban valóban megérdemelt minden csillagot.

A helyiek azt mondták ne próbálkozzunk a rövidebb úttal Bosznia felé, mert ott nincs eltakarítva a hó, ezért Savnik felé indulva délről megkerültük a Durmitor nemzeti park nyugati részét és Donja Brezna, Pluzine felől közelítettük meg a határt a Piva folyó mentén. Ez az egész kirándulásunk egyik legszebb szakasza volt. A pluzinei ECO kútnál álltunk meg tankolni, innen kiváló kilátás nyílik a Pivsko Jezerora, a Piva egyik holtágára. A montenegrói oldalon nagyon sok alagúton mentünk át, a boszniai oldalon meg épp eltüntették az aszfaltot és szélesre gyalulták az utat a Piva mentén. A raftingosok kajakjait szállító teherautókat kerülgettük.

Szarajevó alatt megálltunk a kis Sretno étteremnél, ahol egy évvel korábban kiváló birkasültet ettünk. A tulaj nem volt otthon, de az apukája emlékezett ránk. Az aznapi birka elkészültére nem is kellett sokat várni és ezúttal is nagyon jó volt.

Aznapi szállásunk a Hotel Euro volt Odzakban. Este sétáltunk egy kicsit az átlagos boszniai városkában. A katolikus templomot és a mecsetet szépen rendbe tették. A lakótelep és a piac még hátravan.

Az utazásunk utolsó napján már csak siettünk haza. Mohácsnál egy kicsit eltévedtem és kalandoztunk egy keveset a környező településeken, aztán vettünk egy-egy matricát és haza pályáztunk.

Miután bejártam a Földközi-tenger három nagy szigetét, Korzikát, Szardíniát és Szicíliát, úgy gondolom, hogy motorozásra ezek közül leginkább Szardínia való. Szicíliát inkább azoknak ajánlanám, akiket régmúlt dicső civilizációk után – többnyire elég lepusztult állapotban – ránk maradt építmények és nagyon régi egyházi ingatlanok hoznak lázba. Lehet még vonzó a dél-olasz nyüzsgés, a kellemes tavaszi klíma, a fagylaltok nagyszerű választéka, vagy az az általános nagy rendetlenség, amely Nápoly környékétől és attól délre egész Olaszországot jellemzi.

Ami a motorozást illeti, arra a szicíliai utakénál jobban karbantartott aszfalt való, a városi forgalomban közlekedni pedig még robogóval is kihívás, széles dobozokkal szerelt nehéz túramotorokkal meg pláne.

Agárdi György, 2015. november