A szezonkezdet legbiztosabb jele az volt, hogy az órát előre kellett állítani. Nem elhanyagolható másodlagos jelek a 21 fokos kinti hőmérséklet az újságok tele voltak friss tavaszi hírekkel, az utcák pedig friss tavaszi tüntetőkkel. Gyurcsány épp lemondott, Bajnai aláírásokat gyűjtött, Orbán megígérte, hogy majd mindent visszavon. Mégis ez a tavasz mintha abszolút váratlanul ért volna. Ennyire lazán és felkészületlenül ritkán indultunk túrázni, és a szezonkezdetkor előforduló gondok lexikonba illő tárházával szembesültünk.

Úgy kezdődött, hogy Tamás küldött egy e-mailt, amely szerint tarthatatlan, hogy a Nordkapon már jártunk, Felsőszölnökön meg még nem, holott az az ország legnyugatabbra fekvő települése. Sürgősen tenni kellett valamit.

Péntek este a szervizben kezdtünk, ahol az FJR már néhány napja átesett egy kisebb tavaszi ellenőrzésen és a lejárt forgalmit is meghosszabbíttattuk. Este fél 8-kor már sötétben indultunk a nyugati határ mellé, a körmendi Berki panzióba.

A hosszú tél után most először ültem nyeregbe, eleinte még egy kicsit lusta voltam döntögetni a nehéz masinát, mintha nem bíztam volna benne. Eltelt egy kis idő, amíg a testes túramotor biztos fogásához visszataláltam.

A felkészülésünk hiányosságai viszonylag hamar kiderültek. Az első, amit észrevettem, hogy a kormányrúdon elfordul markolat, amit nem sikerült rendesen leragasztani. A markolatfűtésem a felszerelése óta elforgott a kormányon és a kormányra felcsavarodó vezetéke időnként megakadályozta a gázadást. Az FJR jobb szarvát ezért menet közben folyamatosan erősen kellett szorítanom. A gumikban a nyomás ellenőrzését is kihagytam, ami ahhoz vezetett, hogy lenulláztam mind a két gumit gyakorlatilag egy rövid kirándulással. A bukósisakokat és a plexit nem mostuk le mielőtt eltettük őket télire, így aztán az első tankolásig alig láttam, hogy mi folyik előttem. Gyakorlatilag fejből tettem meg az út nagy részét Körmendig.

A megérkezés után hamarosan újabb hanyagságok derültek ki. A csomagolásnál több apróság kimaradt, amelyek közül a bicskámra még elmondható, hogy csak luxuscikk, a fényképezőgép akkutöltője azonban sajnos nem volt igazán pótolható, így aztán 10 kg fotócuccot gyakorlatilag feleslegesen cipeltem körbe több mint 1000 km-en. Ami kevés képet készítettem, azt a mobiltelefonommal fényképeztem.

Előbbi okból ugyancsak feleslegesen hoztam magammal az új GPS trackeremet, azt a kis I gotU nevű apró műanyag téglát, amelynek az lenne a funkciója, hogy rövid időközönként (pld. 3 másodpercenként) rögzíti a GPS az aktuális koordinátákat és a pontos időt. A fényképek készítésének időpontja és a GPS tracker által rögzített koordináták összepárosításával – amit egy ügyes kis szoftver elvégez helyettünk – a fényképek készítésének GPS koordinátái is rendelkezésünkre állnak, amit aztán felhasználhatunk pld. arra, hogy a Google Earth-ön a megfelelő helyre tűzzük fel a fényképeinket.

A panzióban nagyon bőséges vacsorát kaptunk. Baluék két személyes tálat kaptak, Tamás fogasfilét kért, valószínűleg az orvosa ijesztette meg, mert egyébként a halak és tengeri állatok nagy biztonságban érezhetik magukat tőle.

Tamás és Péter ezen a télen veterán Honda CB 500 és 350 Four Caféracer motorok felújíttatásával foglalkoztatták Zolit. Azt tervezgették, hogy hogyan fognak a Caféracerekkel kidöcögni Szentendrére kávézni. Egy baj van csak ezzel, hogy csizmasarokkal hamarabb lehet megállítani a 200 kg-os kismotorokat, mint az egy dugattyús tárcsafékkel.

A motorok a panzió hátsó udvarán aludtak fedetlen, de zárt helyen. A reggeli indulás előtt Tamás akkumulátorát bikáztuk, amely szintén elernyedt a hosszú tétlenségtől, aztán a kertek alatt, a térképen a legvékonyabb vonalakkal jelölt utakon indultunk a Szentgotthárdtól 14 km-re, a hármas magyar-osztrák-szlovén határ közelében fekvő, többségében magyarországi szlovének, más néven vendek lakta Felsőszölnökre. A települést elhagyva erdős, dombos keskeny úton jutottunk át Szlovéniába, ahol Dolic és Kuzma után, mindössze néhány kilométerre a szlovén-magyar határtól már az osztrák-szlovén határt is átléptük.

Sankt Anna am Aigen-ben álltunk meg egy kicsit, ahol a stájerországi borokat áruló modern Gesamtsteirische Vinoték vidám eladója 11-kor nyitott. Szívesen megittunk volna nála egy kávét, de csak borokat árult.

A vinotéka teraszáról bámultuk az alattunk elterülő vulkánikus dombvidéket. Az osztrákok Vulkanland-nak hívják ezt a tájat, amely gazdag termálforrásokban, talaján kiváló szőlőt termesztenek, és amelynek hullámos, változatos felszínén kiváló utakon motoroztunk tovább a magaslatokon álló várak, templomok és kis települések között. Tamás az élen továbbra is a legkeskenyebb utacskákat kereste.
Lehúzódtunk a osztrák-szlovén határhoz Mureck felé, Gersdorfnál átkeltünk a Mura folyón és a 69-esen haladtunk nyugat felé. Leutschach után a Route 69 fogadóban szívesen megálltunk volna, de épp KTM találkozót tartottak, túl nagy volt a tömeg. A határ mentén, a 69-es szerpentinen Eibiswald és Lavamünd között gyakran járunk, a túramotorosoknak ez olyan, mint a vidámpark. A hegyekben itt-ott még hófoltosak voltak az erdők, a motorosok kedvelt találkozóhelyei, a Soboth melletti víztároló partján álló kávézó és kicsit feljebb a BikerPoint kilátó büféje még zárva voltak. A BikerPointtól 8 kilométernyire nyugat felé egy kanyarban áll a Harrach panzió, ahol végül megebédeltünk. Pattogós, gyors kiszolgálásban volt részünk, annak ellenére, hogy itt is épp nagy rendezvényt tartottak zenészekkel, ünneplőbe, az itt szokásos népviseletbe öltözött lármás vendégsereggel.

Lavamünd után egy félkört leírva visszafordultunk és átkeltünk a szlovén határon Mezica felé. A kíváncsiság hajtott minket, mert a Crna Na Koroskem és Velenje közötti hegyi utat a térkép különösen kacskaringósnak jelzi. Az aszfalt ezen a szakaszon sajnos már nem volt olyan jó, mint amilyet az osztrák oldalon élvezhettünk. Gyors sodrású patakok mentén futó utakon szeltük át a szlovén hegyeket egy kicsit visszafogottabb tempóban. Zöld lombokkal és kátyúk nélkül sokkal szebb lehet ez a vidék, mint így kora tavasszal, kicsit fázósan és felszabdaltan.

A hegyekből leérve Ptuj és Murska Sobota érintésével Magyarszombatfánál léptük át a határt és az Őrséget átszelve épp sötétedéskor érkeztünk vissza Körmendre, a szálláshelyünkre.

Aznap este a Körmend kosarasaival egy helyiségben vacsoráztunk. Nem volt jó napjuk, mert kikaptak a Szegedtől.

Vasárnap bőséges reggeli után hagytuk el a szálláshelyünket és elindultunk hazafelé egy kis kerülővel az Őrségen keresztül. Először az őriszentpéteri román kori műemléktemplomot látogattuk meg, amelyről Őriszentpéter település a nevét kapta. A török időkben a templom körül erőd épült, amit az idők vihara már rég elsodort.

Szalafő Pityerszeren mikrózott tökös mákos rétest majszolgatva jártuk körbe a falumúzeumot. A „szer” dombtetőre épült kisebb telepet jelent. Az őrségi falvak ilyen szerekből állnak. Szalafő legmagasabban fekvő telepe a Pityerszer (a pityer a pacsirta helyi megfelelője). Az őrségi szerek számomra legszimpatikusabb jellegzetessége, hogy a házak között nincsenek kerítések.

Szoftver

Központi egység

Hardver

Interfész

Velemérre is ellátogattunk, hogy megnézzük a fényjátékáról híres templomot, az Őrség leghíresebb műemlékét. Lelkes idegenvezetőnk fényképsorozatokkal bizonyította, hogy nem csak mese a templom titka. A nyári napfordulón a nap végigvonul a templomunkon úgy, hogy kiméri a templom tengelyét, a napéjegyenlőségkor pedig a szélességét. Szentháromság vasárnap reggelén megvilágítja a Szentháromság jelképet. Január hatodikán, Vízkeresztkor a Betlehemi csillagra vetül a fény, majd július 27-én Szent Lászlóra, december hatodikán pedig Szent Miklósra a mikulásra.

Keskeny erdei úton és nagyon éhesen jutottunk el a Sárkány panzióhoz, Csödére, ahol valaha egy más alkalommal végig kóstoltuk az Őrség jellegzetes ételeit. Az étlapon ilyenek szerepeltek, mint prósza, dödöle, pikántos vetrecelé cipóba zárva, Csöde kedvelt bablevese úgy jó gazdagon, röfinek nemes csülkével, kolbásszal javítgatva és tejföllel nyakon öntve. A panzió sajnos épp felújítás alatt állt, így aztán éhesek maradtunk.

Elgurultunk a nyáron nyüzsgő Vadása-tóhoz, de ott is minden zárva volt még. A tóparton rabul ejtett a frissen sült tarja és a kolbász illata, amit a horgászok szabad lángon sütötték maguknak.

Az őrségi mellékutakat Zalalövő után a 76-os főútra cseréltük, amelyen már gyorsabban haladtunk Zalaegerszegen át Zalacsányig, aztán Hévízen, Keszthelyen keresztül végig a Balaton északi partján. Szigligetnél veterán motoros csapat mellett húztunk el és egyre gyakrabban köszöntöttük a szemből jövőket. Egész Örvényesig kitartottunk, ahol a Huszár vendéglő már szerencsére nyitva volt. A teraszról nézegettük a 71-esen fel és alá rohangáló motorokat, amelyeket a tavaszi napfény és a lassan felmelegedő idő nagy számban előcsalt a garázsokból.

Késő délután érkeztünk vissza Érdre a szervizbe, ahol ott is hagytam a motort egy gumicserére. Azt hiszem azóta már a markolatom is rendben van. Miután hazaértünk nyitottam egy kis neszesszert a motoromnak, amibe beletettem minden szükséges holmit a bicskától a zseblámpán és a láthatósági mellényen keresztül a bikázó kábelig. Ezt azóta mindig magamnál tartom. A fényképezőgépem is kapott egy külön kis tartozékos zacsit, hogy legközelebb jobb képeket hozhassak nektek. És megígértem magamnak, hogy a következő szezonkezdetre egy kicsit jobban felkészülök.

Linkek
www.st-anna.at
www.vulkanland.at

Látnivalók

A hármas határ közelében egy magaslaton épült Sankt Anna am Aigen egyik nevezetessége a Gesamtsteirische Vinotéka (N46.83115 E15.97391), ahol stájerország legjobb borait lehet kapni. Nem messze van egy kis old-timer motorkerékpár múzeum, ami már 9-kor kinyit.

Az Őrség fő látnivalói: Veleméri templom (N46.73316 E16.37270), Szalafő Pityerszer falumúzeum (N46.86519 E16.34345), Őriszentpéter temploma (N46.84908 E16.40195), a hegyhátszentjakabi Vadása-tó (N46.87632 E16.55015)

Az Őrségi Nemzeti Park viszonylag kis terület a nyugati határ mentén. Egy hétvégi utazás, vagy egy hosszú hétvége programja lehet, amelybe még az oda-, és visszavezető úton más látnivalók is beleférnek.

Motorosoknak ajánlott

Az osztrák B69-es út lágyan ívelt kanyarjait a motorosok nagy számban látogatják. Nyugat felé túrázva érdemes útba ejteni az Eibiswald – Lavamünd szakaszt. Eibiswald után a csendes hegyi utakat kedvelőknek ajánlom az L655 meglátogatását (Hadernigg, Sankt Lorenzen).
Szlovéniában sokszor motoroztunk nagyon szép tájakon,különösen Ljubljanától nyugatra. Ezúttal az aszfalt minősége és talán a zöld erdők hiánya miatt azt gondolom megérte volna Ausztriában maradni.

Az Őrségben és a Vend vidéken az utak átlagosak, és a látnivalók talán kevésbé izgalmasak, mint a közeli Ausztria területén, mégis szerettünk ott lenni, beszélgetni az őrökkel, élvezni vendégszeretetüket. Arra járva sokszor gondoltam arra, hogy ha nem épp egy 300 kilós grand tourer nyergében ülnék, akkor szívesen letérnék egyik-másik földútra. Aki tavasszal sok motorost akar látni, annak viszont a Balaton partját ajánlom.

Szállás, vendéglátás

Berki panzió, Körmend (N47.00954 E16.58571)
Route 69 motoros találkozóhely, panzió és étterem Leutschach közelében a B69-es út mellett, GPS: (N46.67012 E15.43877), link: route69.tsdesign.at
Harrach panzió, Lavamünd közelében áll, mielőtt a B69-es leszáll a völgybe. (N46.63044 E14.97459)

Agárdi György, 2009. április