Egyszer arról beszélgettünk egy régi jó barátommal, hogy menjünk el valahova spontán. Ne szervezzük túl, csak üljünk fel a motorra és menjünk. Így történt, hogy egyik nap megkérdezte, hogy mit szólnék hozzá, ha elmennénk Belgrádba. Persze! Mikor? Nagy álmom volt Belgrádba visszamenni. Tavaly átutazóban voltam csak, megláttam a várat, és beleszerettem. Tudtam, hogy nekem ide vissza kell jönnöm egyszer.

Nem szerveztük túl valóban. Váltottunk dínárt. Venni akartam Belgrád belváros térképet, de nem kaptam sehol. Így csak egy Szerbia térképet vettem. GPS-t nem vittünk. Szállást nem foglaltunk. Nézegettünk ugyan a neten, apartmanok elég olcsón vannak, meg hotelek, hostelek is. Végül is nem foglaltunk semmit. Nyomtattunk egy kevéssé részletes belváros térképet, meg még itthon eldöntöttük, hogy a vár közelében szeretnénk majd szállást találni.

Szombat reggel negyed 7-kor indultunk. Ketten egy enduroval (Suzuki dr 650) és egy hátizsákkal. Az autópályát kikerültük, mert szerettük volna látni a vidéket. Fő útvonal, ahol haladtunk: Szentes – Szabadka – Bácskatopolya – Mila Idos : itt nagyon olcsón lehet fagyizni, nem volt nagy szám, de nagyon kedvesek voltak.

Belgrád előtti egyik legnagyobb állomás: Novi Sad. Ennek a városnak is megvan a hangulata. Sajnos nem volt idő megállni és körbenézni, de azért út közben elkaptam 1-2 fotót. A hídról a régi lerombolt hidat. Meg egy kis utcaképet. Szeretem az ilyen utcákat.

Sokszor megálltunk. Rendkívüli hőség volt, pedig augusztus végén mentünk. És persze időnként tájékozódni is kellett. A szerbek nem nagyon pocsékolják a táblákat arra, hogy kiírják, mi merre található.

Belgrádba úgy érkeztünk meg, hogy észre sem vettük. Egyszerűen nem írják ki, hogy ez már a város. Ezt mindenki tudja. A motoros fotó már itt készült. Olcsó az üzemanyag, sokkal olcsóbb, mint itthon. De csak akkor, ha nem drágán váltott dínárral fizetünk, hanem kártyával banki középárfolyamon.

Az első feladat a városközpontba bejutás volt. Ami annyira nem egyszerű, mint már említettem: semmitsem tábláznak ki jóformán. Belváros térképünk néhány nyomtatott papírlapból állt. De persze nem cirill betűkkel. A szerbek pedig az utcanévtáblákon már csak a cirill betűket használják, ritka, hogy mindkét betűvel ki legyen írva. Első körben 2 itthon feltérképezett apartmant kerestünk, bár tudtuk, hogy kicsi az esély rájuk előre foglalás nélkül. Meg sem találtuk őket. Volt egy címlistám néhány szálláshelyről, ezek már hostelek és hotelek voltak. Segítséget kértünk egy robogós sráctól, hogy hol találjuk meg a helyet. Nagyon segítőkész volt. Elkísért oda minket. Kívülről nem volt valami szívderítő. Belül légkondis, tiszta szállás, kedves személyzettel. Nem volt már üres szoba, csak ágyak, ahol 8 vadiegennel szállhattunk volna meg. Végülis csak azért nem választottuk, mert messzebb volt a központtól és mert fura alakok mozogtak még rajtunk kívül. Visszamentünk a központba és Belgrád “Váci utcáján” parkoltunk le, na most mi is legyen címszóval. Nagyon fáradtak voltunk, mivel még mindig iszonyú meleg volt. Ekkor vettem észre egy hostelt. Itt szálltunk meg. A belváros közepén, a vár mellett. Mindössze 40 euroért 2 főnek. Egy kifogástalan helyen.

Ezt követően a nyakunkba vettük a belvárost.

A sétálóutca nagyon hangulatos. Egy rózsaárus néni jött oda hozzánk. Legalább 70 éves volt. Árult, de mégsem volt erőszakos vagy tolakodó. Nagyon kedves volt. Az első szó, amit megértettem ez volt: Szentendre. Folyamatosan jutottak eszébe a magyar mondatok, tökéletes kiejtéssel. Bár minden második mondata szerb volt. Mégis megértettük. Magyar volt az édesanyja. Beszélgettünk egy kicsit. Nagyon megható volt látni, ahogy megjelentek az emlékek az arcán. A rózsát hazahoztam emlékbe.

A városnak nagyon élénk az éjszakai élete. Nagy a nyüzsgés.

A vár mindjárt ott állt a szállás mellett. Hatalmas park körülötte. A várfalra érdemes kiülni, belátni az egész várost, és nagyon szép az éjszakai fényekben. Magyar nyelven is megemlékeznek a törökök elleni harcokról. Hiszen mégiscsak Nándorfehérvár…

Másnap délelőtt világosban is meglátogattuk a várat. Nincs belépő! Bementünk a Katonai Múzeumba, ahol volt ugyan belépő, de nevetségesen olcsó. Érdekes az is, csak kevés időnk volt rá.

Kicsit szokatlan, hogy ebben a régi várban milyen sok I. és II. világháborús emlék van kiállítva.

Hazafele úton csak részben mentünk az autópályán. Még jó hogy nem végig. Nagyon unalmas.

Kinek ajánlom ezt a túrát?

Aki szeretne kis költségvetésből eljutni a Balkánra, aki nem csak a tengerparton akarja lógatni a lábát. Akit nem csak a vidék, hanem az itt élő emberek is érdekelnek. Nagyon segítőkészek voltak mindenütt. Kedvesek. Még akkor is, miután megtudták, hogy magyarok vagyunk. És nem csak Belgrádban. Az út menti árusnál barackot akartunk venni. És nekünk adta. Ingyen. Egy hétvége Belgrádra nagyon rövid, de egy álom vált valóra, hogy visszajöhettem ide.

Kinek nem ajánlom? Annak aki GPS és/vagy térkép nélkül elveszett ember. Tényleg nem tábláznak ki szinte semmit. A közlekedésük sem a legjobb. Minden sarkon egy lámpás kereszteződés, még kisebb városokban is. Teljesen feleslegesen. És persze itt is nagy favorit a 40-es tábla. De ha az ember kalandként fogja fel az utat, máris nem bosszantó, hogy általában azt sem tudja hol van.

Széles utat!

Én visszamennék!

Bikerina