Erre az évre egy kicsit megnőtt a robogónk, természetesem most is Yamaha és Majesty, csak egy kicsit újabb és nagyobb. A 400-ason felszerelés nem változott, csak a nyeregtáskák helyett oldaldobozok kerültek fel, az esőt jobban bírja és lezárva könnyebb szívvel hagyja ott az ember a motort.

2009. augusztus

Az univerzális GPS és PMR tartó (övtáska) erre a motorra is könnyen illeszthető, kisebb esőtől a plexi védi, nagyobb zuhé esetén bezipzározom. Előnye, hogy egy mozdulattal levehető az összes értékes műszaki cucc a motorról.

Még egy előnye látszik a robogó hatalmas túraplexijének, van hol tárolni menet közben a fényképezőgépet. Néhány hazai kisebb túra után ismét irány az Adria, most Senj-től lefelé a tengerparton!

Ismét rokonlátogatóból indultunk. Már az előző évben elhatároztuk, hogy a Plitvice Nemzeti Parkot mindenképpen megnézzük, ez lesz az első úti cél. Hogy minél többet lássunk Horvátországból, Harkány alatt léptük át a határt és nagyjából a Bosnyák határvonallal párhuzamosan gurultunk. Motorozás szempontjából az út java inkább egyenes, mint érdekes, azonban számunkra meglepő tapasztalatokkal lettünk gazdagabbak. Mindenekelőtt úgy tűnik, hogy nem ez az ország leggazdagabb része, ráadásul a háború nyomai is jobban látszanak, illetve fogalmazzunk pontosan, itt látszanak, szemben az idegenforgalmi szempontból felkapott helyekkel, ahol már szinte nyoma sincs. Ezen a részen már-már nyomasztó látni és érezni a közelmúlt eseményeit, melynek nyomán –szinte minden faluban- egyrészt szétlőtt és kiégett otthonokat, másrészt egész utcányi, sőt sokszor falunyi új építésű házakat találtunk. Mégis, amit szívesebben mutatunk be fotón is, az az itt-ott még fellelhető hagyományos építészet, sőt, egy skanzenszerűen felújított portával is találkoztunk.

A másik érdekesség, amire felfigyeltünk, hogy a háború rendkívül felfejlesztette a tűzoltóságot. Először megmosolyogtuk a következő képen látható „rohamkocsit”, de azután hamar rájöttünk, túl azon, hogy nálunk a legtöbb településen még ilyen sincs, kis faluban ez is hatékony megoldás lehet.

Késő délután lett, mire Plitvice-be érkeztünk. Két nagy kemping van a területen, mindkettő a Nemzeti Park kezelésében, az egyik a tavak alatt Korana-nál (mi ebben vertünk sátrat), a másik a tavak felett, tovább a főúton. Nem olcsó, de összkomfortos és olyan nagy és változatos területen fekszik, hogy mindenki megtalálhatja az elképzelésének megfelelő sátorhelyet. (Bővebb információ: http://www.np-plitvicka-jezera.hr/eng/ Visit menüpont)

A Plitvice Nemzeti Park Horvátország első nemzeti parkja, 1949-óta védett a terület, 1979-óta szerepel az UNESCO Világörökségi listáján. A 16 tó rengeteg vízeséssel kapcsolódik egymáshoz, a legfelső a tengerszint felett 639 méteren. A belépő idén nyáron 110 kuna volt a felnőtteknek. (Bővebb információ: www. Plitvice.hu)

Ahogy előző nap egy magyar család tanácsolta, korán, nyitásra mentünk fel a tavakhoz, mert később hatalmas a tömeg. Mivel még egy éjszakát itt akartunk tölteni, ezért csomagok nélkül motoroztunk a felső parkolóhoz. Motoroknak nem kell parkolási díjat fizetni és sokan teljes felszereléssel is itt hagyják egész napra a gépeiket. Mi a legnagyobb túrát sétáltuk végig, leírni csak közhelyekkel lehetne a látványt, inkább a képek beszéljenek.

Mindjárt indulás után bebizonyította a GPS, hogy tud még meglepetéssel szolgálni. Még a tavak előtt elvitt egy kisebb mellékútra, de mivel a kilátás remek volt a tavakra, hagytuk magunkat eltéríteni. Az út eleinte nem volt túl jó, később kimondottan rossz volt és ekkor jött a beetetés, néhány kilométer kiváló út, felfestéssel, szinte friss aszfalttal. Ezután egy elágazás balra…, azután már nincs felfestés…, már keskenyebb is…, majd elfogyott az aszfalt, murvás szakasz következik. Rövid tanakodás, a Majesty mégse túraenduro, de a kíváncsiság…
Megmásztunk egy nagy hegyet, meg még ki tudja mit, majd feltűnt, hogy az út mellett sűrűn valamit táblával jeleznek. Először permetezésre gyanakodtunk, de amikor végre el is olvastuk, rájöttünk, hogy egy aknamezőn haladunk, ahol csak az utat mentesítették. Naná, hogy ilyenkor kell pisilni. Mondanom se kell nem bújtunk el.

Aztán megtaláltuk a Senj felé vezető főutat, innen már ismerős volt a táj az előző évről. Szerencsére még üzemel a kis Privat Auto Camp a kedves kis öbölben, így itt éjszakázunk. Sem a hangulatban, sem a komfortban, de szerencsére az árakban sincs változás, még mindig nagyon olcsó. Jót fürdünk a kis öbölben, este bevásárlás-nézelődés a városkában, vacsifőzés a kempingben, majd egy jót beszélgettünk két frissen megismert magyar családdal.

Talán az út legszebb része következett, végig a tenger partját követő úton mentünk, ami hol a tenger szintjén kanyargott, minden kis öblöt körbejárva, hol meg hirtelen magasra kapott és fentről csodálhattuk a kilátást. Zadart kihagytuk, talán visszafelé meg tudjuk nézni.

Jó tempóban tudtunk haladni, bár elég zsúfolt volt. Ez az a szakasz, ahol pormentesre lehet koptatni a gumi teljes futófelületét. Trogir előtt találtunk egy 3 csillagos kempinget Vranjica-ban a Belvedere. A település szinte összenőtt Trogir-ral, motorral pár perc alatt a központba lehet érni. A kemping teraszos, közvetlen tengerparti, kellően komfortos, talán kevésbé családias. (Bővebb információ: http://vranjica-belvedere.hr).

Este bementünk Trogir-ba és hangulatos sétát tettünk a városban, számomra meglepő volt a rengeteg motor látványa és természetesen a belváros szépsége.

Ma átgurultunk Split-be városnézni. A legfontosabb látnivalókat a legegyszerűbb úgy megtalálni, hogy a kikötőt célozzuk meg, ez jobban ki van táblázva és a GPS-en könnyebb kijelölni. Fontos információ: erős napsütésben ne induljatok el napszemüveg nélkül, mert a fehér kövek erősen vakítanak! Mindenképpen érdemes felkeresni a történelmi belváros szépségeit, maga az építészeti kavalkád, de a kikötő is érdekes látnivalókkal lepheti meg a folyami hajókhoz szokott szemünket.

Késő délután értünk vissza a kempingbe, jól esett az egésznapi hőség után a tengeri fürdőzés. Este Trogir hangulatos utcácskái visszavártak egy kis sétára, ha erre jártok, ne hagyjátok ki.

Ismét a tengerparti utakat választottuk, így elég hosszadalmasra sikerült, de a látvány megérte. Ploce városánál átkompoztunk a szemben lévő félszigetre, nem akartunk átmenni a Bosnyák szakaszon, mivel csak egyikünknek volt érvényes útlevele és úgy tudjuk, a személyi hozzájuk nem elég.

Trpanj-nál kötöttünk ki, kellemes kis tengeri út volt, bár kissé visszavitt minket. A félszigeten eleinte egyre feljebb és feljebb emelkedtünk, és a hegytetőre felérve…egy hatalmas völgy…alatta a tenger. Annyira lekötött a látvány, hogy fényképezni is elfelejtettünk. A félsziget Ston-nál ér vissza a szárazföldre, először azt hittük kissé túlszaladtunk és Kínában vagyunk.

Aztán kiderült, hogy a várfal a félsziget legkeskenyebb részének (bejáratának) védelmére épült a XIV. századtól a XVI. századig és állítólag a Kínai Nagy Fal után a második legnagyobb megmaradt védőfal.

Innen már csak pár száz kanyar és Dubrovnik-ban vagyunk.

Még a város előtt, Zaton nevű település után egy öblöt kerül meg az út, itt találtunk egy kis privát kempinget. Egy kis kiszögelést (mini hegycsúccsal) vág le az út az öböl partján, itt üzemel nagyon baráti áron a kis kemping. Néhány lakóautó és néhány sátor fér el, a vizesblokk tiszta, meleg vízzel, folyékony szappannal, papírtörölközővel.

Az igazsághoz az is hozzátartozik, hogy először elrobogtunk mellette. A városi kemping gigantikus méretével nem volt vonzó, ezért tovább mentünk, a következő kempinget Kupariban találtuk, nem volt túl olcsó és nem is tengerparti. Már majdnem sátrat vertünk, amikor a Nejem elment kezet mosni. Fogalmazzunk úgy, hogy nem volt tiszta, gyorsan visszapakoltunk a motorra. A recepciós nem akadékoskodott, szinte megértően adta vissza az iratokat. Ezután gurultunk vissza ehhez a kedves kis családias kempinghez. Kellemes esti fürdőzés után pihentünk el. A hőmérsékletre nem volt panasz, éjjel is 30 fok körül lehetett. Kisebb baleset érte a jól bevált, pumpával egybeépített gumimatracunkat, mondhatni keményen ébredtünk. Mivel nem tudtuk eldönteni, hogy lyukas, vagy csak rosszul csavartam be a dugót, adtunk neki még egy éjszakányi esélyt. Mondanom sem kell, jó, ha éjfélig bírta.

Délelőtt egy kicsit lazítottunk és pancsoltunk, majd ebéd után megnéztük a várost, sőt még estére is ott ragadtunk. A látnivalóhoz csak néhány dolgot tennék hozzá. Egyrészt tetszik, hogy az óvárosi részen autóval nem tudsz parkolni, de motorral közvetlenül a kapu mellett is ingyen várakozhatsz. A műemlékek környezetében több ponton tiszta (nemcsak magyar viszonyok között tiszta), ingyenes illemhelyek vannak, ahogy kell, folyékony szappannal, papírtörölközővel folyamatosan ellátva. Nemcsak a turisták pénzét várják, tesznek is értük. Mondanom sem kell, hogy a 1991-92-ig tartó ostromnak nyoma sincs, bár tudjuk, hogy az UNESCO is jelentősen segítette a helyreállítást. Azonban ami a legszimpatikusabb volt, hogy szerényen, egyáltalán nem hivalkodóan, egy kis szobában állítottak emléket a város elesettjeinek, fényképekkel, vetítéssel.

A visszaúton is inkább a tengerparti utakat választottuk a látvány miatt. A Bosnyák szakasznál úgy döntöttünk, hogy szerencsét próbálunk, elgurultunk a határig, ahol a Tranzit sávot választottuk. Előttünk néhány autó, egyiknek intenek, hogy mehet, a másiknak is, majd nekünk is, mindenféle ellenőrzés nélkül. Kövér gáz, ’oszt majd meglátjuk. Rövid, talán 10-15 km-es szakasz után jött a kiléptetés, teljesen hasonló módszerrel, még csak meg sem kellett állni, csak lassítani. Érdekes tanulság, bár ezzel nem akarom azt mondani, hogy ez biztosan így van máskor is.
Split-nél egy segítőkész helyi motoros elkalauzolt az eldugott GETRO áruházhoz, ahol szerencsére találtunk egy hasonlóan pumpával egybeépített sztereo gumimatracot, vége az éjszakai kemény életnek.

Zadar után érdekes dologra lettünk figyelmesek: nincsenek autók az utakon. Augusztus 24.-e hétfő volt. Haza mentek a turisták, kiürült a tengerpart. Senj előtt megálltunk, mert szólított a természet és nem kellett figyelni, hogy jön-e autó. Annyira nem jött, hogy még nézelődtünk egy kicsit és még mindig nem jött. Szinte kísérteties volt.

Senj-ben törzsvendégeknek kijáró örömmel fogadott a kemping gondnoka és biztosított, hogy még néhány napig nem ér ide a Bora, ezért még egy napot lazítottunk, pancsoltunk, majd elfogyasztottuk az utolsó nomád vacsorát és a 10. napon hazaindultunk.

Már csak dacból is megtaláltuk a Plitvice felé vezető főutakat, így meglepően rövid idő alatt oda lehet érni (kb. 2 óra nyugodt tempóban, aknamezők nélkül). Barcsnál jöttünk át a határon és Szigetváron a kedvenc panziónkban (Lenzl’s Panzió, http://www.panzio-szigetvar.hu) éjszakáztunk. Egy kicsit hóbortos, mindent gyűjtő bajor férj és magyar felesége üzemelteti, rendkívül finom sült csülköt készítettek aznap vacsorára, muszáj volt maradnunk. Másnap majd háromezer kilométerrel a hátunk mögött értünk haza.

A főutak továbbra is jól motorozhatók Horvátországban, a tengerparti szerpentinek rendkívül élvezetesek, az autósok hozzáállását össze sem lehet hasonlítani a hazai viszonyokkal.

A robogó jól bírta, a nagyobb motor előnye a tempósabb haladás, hátránya, hogy a 250-es 3.2-3.4 literes fogyasztásánál a 400-as egy literrel többet kíván. Most is INA kutaknál tankoltunk és még mindig olcsóbb itt a kemping gáz. Idén is önellátók voltunk, a főzéshez az alapanyagokat a Konzum boltokban, vagy GETRO áruházakban vettük meg, (ami teljesen olyan, mint a METRO áruház, egyszer megfejtem a titkot, hogy itt miért így hívják).

Kempingek:

• Plitvice Nemzeti Park Auto Camp Korana (Bővebb információ: http://www.np-plitvicka-jezera.hr/eng/ Visit menüpont) Nem olcsó, de komfortos, a területén étterem, ABC található.
• Senj Privat Auto Camp, honlapot, telefonszámot ne keress, nincs. Egy csillagos, ennek megfelelő komforttal és árakkal, de tiszta és nagyon családias. Meleg víz, áram nincs. Senj-től délkelet felé a 8-as úton az első hajtűkanyarban. A következő kanyarban is van egy kemping, azt még nem próbáltuk.
• Vranjica Belvedere Trogir előtt a 8-as úton, ahol elágazik a Trogir-t elkerülő út (Bővebb információ: http://vranjica-belvedere.hr) Közepes áron, kellően komfortos, tengerparti, teraszos hegyoldalban.
• Dubrovnik előtt Zaton nevű település után Privat Auto Camp az öböl partján, honlapot, telefonszámot ne keress. Kicsi, olcsó, tiszta.

Az út teljes hossza a helyi gurulásokkal majdnem elérte a 3000 km-t. Az időjárás az előző augusztussal ellentétben végig kegyes volt (azaz kegyetlen meleg volt, de a Feleségem ezt szereti).
A túra teljes költsége 150.000 Ft volt. Ahol lehetett kártyával fizettünk, sokkal egyszerűbb és nem jöttünk ki rosszabbul, mintha kunát váltottunk volna.
Gondolkodtam valami frappáns befejező mondaton, de olyan meseszép volt a túra, hogy csak azt tudom ide írni, hogy

Itt a vége, fuss el véle.
Aki nem hiszi, járjon utánunk!

Máthé Zoltán, 2010. január