Provence ötlete Tamástól származott. A szállást utazási irodán keresztül foglaltuk le még februárban. Június elejére, a főszezon előtti utolsó hétre időzítettünk. Utána már elég kockázatos erre utazni, mert ahogy vége az iskolának fél Európa oda megy nyaralni. A motorokat 9-én csütörtökön rakták fel a teherautóra.  A rakomány 11-én szombaton reggel lesz Olaszországban, Milánó mellett. Odaáig autóval megyünk és csak az utolsó 400 km-re szállunk nyeregbe. Valójában június 10-én este kb. 11 órakor indulunk el két autóval és Törpiék valamivel korábban a kis busszal.

Rozzanoig sima az utunk, menet közben a busszal is találkozunk. A Skoda Superb kicsit előreszalad amíg mi a milánói tangenciálén tévelygünk és Feriék már le is szedik a motorokat mire odaérünk. A hátralévő 400 km-t együtt tesszük meg egész a partig. St. Maximtól folyamatosan áll a sor St. Tropezig. Ma váltják a turnusokat. A helyzetet bonyolítja, hogy a Harly Davidson találkozó is ezen a hét végén van St. Tropez mellett. Délután 6 óra körül érkezünk meg a szállásra. Cogolin és St. Tropez között lekunk egy üdülőfaluban kényelmes kis emeletes apartmanházakban nagyszerű kilátással Grimaudra.

Este bemegyünk megnézni St. Tropezt. A városkában nagy a zaj és nagy a tömeg. A Harley tábor lakói mindent megszálltak, alig találni néhány négyzetcentit, amire még le lehet állítani egy motort.. A találkozóra 110 Euróért lehetne bemenni. Ezt mi inkább másra költjük. Egy kör fagylalt kb. 50 Euró, viszont nagyon finom.

A rendre egy hadseregnyi rendőr vigyáz. Bukósisak nélküli motorost egyáltalán nem lehet látni. Valaki azt mesélte, hogy egy csak úgy félig-meddig feltett bukósisakért is 90 Euró büntetést kellett kifizetnie.St. Maxim felé egy körforgalomban minen arra haladó motorost szondáztatnak a. Nem szeretik ugyanakkor, ha fényképezik őket eközben. Az egyik azzal fenyeget, hogy a tengerbe hajigálja a kameráinkat, ha folytatjuk az akció dokumentálását. Inkább gyorsan odébbállok. Sajnálnám a vadonatúj EFS 10-22-es optikát, amit erre az útra vettem és le se nagyon akar jönni a vázról mióta ráköltözött.

Az esti egyeztetést lekésem, ezért azután nincs egyeztetés. Annyi baj legyen. Egy napnál hosszabb távra tervezni amúgy is nehéz húsz emberrel. Lesz ahogy lesz.  Egy biztos, holnap mindenki pihenni akar.

Harley Davidsonok hangjára ébredünk. A szálláshelyünkön fenn a hegyoldalban is úgy lehet hallani őket, mintha tankok vonulnának lenn a fák között. Ma laza nap lesz. Kevés motorozás sok nézelődés, semmittevés, ismerkedés a környékkel.

St Tropezben kezdjük.  A városka a luxuskikötőre épül. Sztárok pihenő és találkozóhelye. Sokak szerint az itt lakó Brigit Bardotnak köszönheti világhírét. A jachtokat már tegnap végigmustráltuk ezt a programot hamar megunjuk. Az egyik hajóskapitány a hajóhoz tartozó kis cabriót suvickolja. Azt mondja, hogy a hajója 8 fő számára egy hétre 50.000 Euroba kerül. Szép nagy darab, de van itt nagyobb is. Megcsodálunk egy hosszú keskeny motorcsónakot. Motorházfedele nyitva van, kapitánya épp azt tisztogatja. Minden csupa króm benne. Nagyobb szenzáció azonban egy csapat Goldwing megérkezése. Zoli már nagyon készül rá, hogy átül egy ilyen luxusmobilra. A séta, fagyi, nézelődés után Ramatuelle felé indulunk a térképen zöld csíkkal jelzett sárga hegyi utakon.

Le Croix Valmernél az egyik körforgalomból látszik a strand. Kifordulok arra. A homokos partszakasz nagyon megfelelőnek tűnik semmittevésre. A Harleysekből is sokan itt vannak még. Összefutunk egy skandináviai magyarral. Azt mondja az út nagy részét vonattal tette meg, csak néhány száz kilométert gurult. Kérdezzük, hogy jön-e Alsóőrsre is, de azt mondja túl sűrű a program, nagyon sok találkozó van, egyiket-másikat ki kell hagynia. Imi elmeséli nekik szomorú történetünket, hogy tudniillik mi meg munkanélküli segélyből élünk és minden hó végén mindig haza kell mennünk felvenni a pénzt, ezért azután mi sem mehetünk mindig oda ahova szeretnénk.

Megebédelünk azután a parthoz közel elmotorozunk Hyéresig. Hyéres elég csendes. Ez a hely inkább a tengerparti öbleiről híres, ahová szívesen futnak ki a jachtok. Az óváros előtti lezárt téren parkolunk. Felsétálunk a hegyoldalba. Egy apró vendéglőkkel zsúfolt hangulatos terecske és sok régi régi ház. Belülről picik és sötétek. Többségüket bevándorlók lakják. Feljebb a hegyoldalon egy kis arborétum. Hazafelé egyszerűen csak végigmegyünk az N98-ason.

Reggel bevásárlással kezdünk. Én leragadok a Michelin térképeknél. Rengeteg van, de sajnos mind csak erről a vidékről készült. Így is veszek egy csomót. Ma délelőtt a tengerpartra megyünk strandolni. A tegnapi partszakasz tetszett meg La Croix Valmer mellett. Ez egy homokos part nagyon jó infrastruktúrával. Mindent lehet kapni. Most ott vagyunk egy negyed óra alatt. Átöltözünk és pancsolunk egyet. Amíg a többiek égnek a napon, addig elmegyek megnézni, hogy mennyibe kerül a jetski bérlése. Húsz percenként 45 Euró. Maradunk a labdánál. A strandon jól látszik, hogy még nem indult be a szezon. Minden fél kapacitással üzemel. A nyugágyak még üresek.

Délben összetolunk néhány asztalt egy vendéglőben és megeszünk néhány menüt, meg néhány spagettit. Héjában főtt kagylót választottam hagymás és citromos levesben.

Két óra körül elindulunk motorozni egy kicsit. Cannes-ba megyünk. Ste Maxime és Fréjus után az N7-esen közelítjük meg a várost. Ez a síma, kanyargós út nagyon megfelelő motoros terep. Az autópálya északról és a parti út délről elviszi róla a forgalom nagy részét. Cannes viszont zsúfolt. A parti úton csak araszolunk. A kikötő mellett a Sofitel szálló előtt találunk helyet a motoroknak. Néhány éve hosszabb időt eltöltöttem ebben a szállodában, ahová gyalog át lehet sétálni a Nizzából érkező helikoptertől, mert a leszállóhelye pont itt van néhány méterre. A turistahivatal a kikötő másik (keleti) oldalán van a filmpalota, kaszinó és kongresszusi központ épületében. A látnivalók a hölgy szerint röviden: Kongresszusi Központ, ettől kelet felé a szállodasor, kicsit beljebb a bevásárlóutca, nyugat felé pedig a váracska az óvárossal. Szorgalmasan végignézzük az összeset. Legjobban Rue St Antoine, az a keskeny utcácska ragadott meg, amely meredeken vezet fel az óvárosba és minden házában étterem van, amelyek legalább néhány asztalkát kiraknak az utcára is. Színes abroszokkal, ízléses terítékekkel várják a vendégeket.

Este esik az eső. Másnapra autós programot tervezünk, mert attól tartunk, hogy elázunk.

Ma két kocsival indulunk, de eggyel kevesebb hely van, mint ahányan vagyunk. Én örömmel felvállalom, hogy motorral megyek. Grimaud, la Garde Frainet, le Luc irányban hajtunk az autópályáig a D558-as úton. Az éjszakai vihartól még vizes és falevelek is bőven vannak rajta. Ennek ellenére gyorsan haladok. A térkép szinte végig zöld csíkkal jelöli az utat. Valóban szép, a környéken ez lett a kedvencem. Gyakran megállok egy egy fényképet készíteni. A pályán egyszer elkázunk egy kicsit, amikor átbújunk egy sötétebb felhő alatt.

Aix en Provance nincs messze, de elég nagy hely. Az óvárost nehezen tudom csak megtalálni a sok egyirányú utca miatt, amikor egy szállodfaportás segítségével mégis megtalálom, akkor meg beragadunk egy rakodó teherautó mögé. Végül egy parkolóházban leteszzük a járműveket és sétálunk egyet. Az óvárosban épp befejeződött a virágpac. A két nagyobb teret most mossák, majd visszarakják a székeket és asztalokat. A terek megtisztulva újra éttermek kerthelyiségeivé változnak. Szűk kis utcákban sétálunk, betérünk egy látványpékségbe néhány szendvicsre. Aixről azt írja az utikönyvem, hogy Provence szellemi központja. Ahelyett, hogy ennek a mélységeit kutatnánk, most inkább tovább megyünk Marseillebe.

Következő állomásunk Marseille még nagyobb város, de az autópálya bemegy a közepéig és gyorsan megtaláljuk az egyik parkolóházat közel a központhoz. Mellette egy hotel – már van is térképem. Büszke vagyok rá, hogy a helyismeretem mennyit segített, emikor kiderül, hogy a kikötőnek épp az ellenkező oldalán vagyunk, mint ahová gondoltam a helyzetünket. Ha ide jössz érdemes a Vieux Port felé letérni az autópályáról és a kikötőben parkolni. A kikötőben felszállunk egy emeletes városnéző buszra. A vezetővel lehet alkudni, ad csoportos kedvezményt is (6 helyett 5 euró, és az enyémet elengedi).

A buszok körbe járnak, a megállóikban kiszállhatsz és a következőre visszaszállhatsz. A fejhallgató olcsó kis műanyag tartóra szerelt gumicső. Nem baj ha elvész. Ötletes. Aki akarja annak egész napos program lehet a buszozás, másnak egy óra is elég hozzá. Mi most lusták vagyunk. Még a hegytetőn magasodó Madonna Notre Dame templomnál sem szállunk ki. Én már voltam benne mégis sajnálom. Szép kilátás nyílik odafentről If várára, ahol Monte Christo raboskodott Dumas kalandregényében. Ha választani lehetne, akkor a többség valószínűleg a Marseille footballcsakpatának az arénájánál szállna ki. A csapat múzeumába is be lehet menni.

Hyéres felé megyünk haza. A lemenő nap narancssárga fénybe burkolja a hegyeket. Minél távolabbiak, annál világosabbnak látszanak a párás sápadt fényben.

Az egész társaság egyszerre indult reggel 10-kor Monacoba, Fréjusig a parton, majd az autópályán. A Casino környékén csináltunk parkolóhelyet úgy, hogy néhány robogót arrébb tettünk. A busz is megjött mire elrendeztük magunkat, így mindenki szinte egyszerre indulhatott. Beszaladtam az egyik luxusszálló portájára egy térképért és némi útbaigazításért. Casino, óváros, hercegi palota és Óceanográfiai Múzeum. Persze mindenki a Forma 1-es pályára volt kíváncsi, amit arról lehet felismerni, hogy aszfaltja feketébb és itt-ott látszanak rajta a piros-fehér festésű kerékvetők. Egyébként a pálya eltűnik az egyirányú utcák tömegében. Úgy végigmenni rajta, mint ahogy egyesek elképzelték talán még gyalog sem lehetne.

A Casino, a Café de Paris, majd a Kongresszusi Központ mellett megyünk le a partra. A városnéző kisvonatot keressük. A pitstopok környékén sejtem a megállóját, de ott még csak félúton vagyunk. A helyiek szerint fenn van a hegyen az óvárosban. Egyedül mászom meg a hegyet, hogy kiderítsem a cáfolhatatlan igazságot, hitetlenek gyaloglástól kimerült csoportját hagyva magam mögött. Végül többszöri megerősítés után megtalálom az állomást. A kis fehér városnéző vonatok az Óceanográfiai Múzeum elől indulnak. A jegy 6 Euró, a csoportos jegy 20 fő esetén 5 Euró, mi csak 17-en vagyunk, de kaphatunk csoportos jegyet is, ha kifizetünk huszat. A jegyárus elkezd matekozni, de nehéznek tűnik neki a feladat. Végül kiegyezünk 97 Euróban.

A körutazás rövid. A fejhallgatóban sokat hallunk a Forma 1-ről. Hat hétig tart, amíg a pályát felépítik, azután még háromig, amíg szétszerelik. A helyieknek bizonyára megéri. Később beszéltem egy szálloda menedzserével. A Miramar Hotel a parton van, a versenyautók ott zúgnak el mellette néhány méterrel. A három csillagos kétágyas szoba normál ára 180 Euró egy éjszakára két főnek. A verseny napja előtt szombatról vasárnapra a fejenkénti ár 1500 Euró, amiben benne van a verseny belépő és a teljes ellátás. A szálloda tetején svédasztalt nyitnak a vendégeknek. A verseny idejére szóló öt napos ár 4500 Euró fejenként, amiben szintén teljes ellátás és belépő is van.

A vonatozás után bejárjuk az Óceanográfiai Múzeumot. Hajómodellek, delfin csontvázak, az intézetet alapító hercegnek és híres igazgatójának Jeacques Custeaunak az emlékei. Az alagsorban akváriumok tele fura halakkal, a tetőn étterem. A belépő 11 Euró, másfél-két órát el lehet tölteni benne. Busszal megyünk vissza az öböl másik partjára és beülünk a Miramarba elfogyasztani néhány Club szendvicset.

Mielőtt kimegyünk Monte Carloból megpróbáljuk megkeresni a pálya darabjait és azon menni egy kicsit. Az alagutat végül sikerül megtalálni. Az autópálya és a parti út közötti utat a hegyoldalban ugyanolyan nehéz feladat. A mindössze 15 kilométeres út nagyon szép helyen fut ugyan, de ide kimenni Monacoból és innen bejönni Nizzába jelentős időveszteséggel jár.

Nizzában elvész a városközpont. Még a tengerpartot is csak hosszas tekergés után találom meg. A kikötőbne parkolunk. Nizzában a kikötő, mellette a kis domb, a tegerparti sétány, az óváros piactere és az azt követő parti szállodasor a fő látványosságok az egy-két órára ide utazóknak. A piactéren mindenféle tengeri halat és kagylót lehet enni a számtalan szabadtéri vendéglőben. Egy kis séta, nézelődés és fagyizás után végigmegyünk a szállodasor előtt és az autópályára Nizza nyugati végénél megyünk fel.

A Grand Canyon du Verdon, vagy Gorges du Verdun kb 120 kilométerre van a tengerparttól északra Hyéres fölött. A Verdun folyó vájta sziklahasadék körül kb. További 120 kilométert lehet motorozni változó minőségű utakon. Erre a túrára csak motorokkal mentünk. Aiguines volt az első megálló, ahonnan nagyszerű kilátás nyílik a Lac de Ste Croix tóra. A déli úton a kanyon felett szinte minden megállónál fényképeztünk egy kicsit. A híd után Trigance felé fordultunk, ahol két csoportra váltunk. Három motor hazament, mert tartott az esőtől és az addig megtett 200 km már kényelmetlenné vált az utasoknak.

A maradék két motorral tovább mentünk az északi oldalra. Kerestünk egy helyet, ahol ebédelhettünk volna, de itt minden bezár kettőkor és csak hétkor nyit ki újra. Megnéztünk egy malmot útközben Végül La Paludban egy-egy szendvicset kaptunk be. Route des Crétes az északi oldalon a kanyon fölött vezető útnak. Erre La Paludnál kanyarodtunk rá, vesztünkre, mert a felénél, valamivel az alagutak előtt az út egyirányúvá vált az ellenkező irányból.

Visszafelé Draguignan felé kerültünk. Comps-tól egészen St. Maxime-ig jó minőségű kanyargós úton lehet menni.

A Michelin 114 Zoom, Pays varois, Verdon Gorges 1:100.000 térképet használtam az úton. Nagyon részletes és jól áttekinthető. Még az egyirányú utat is jelöli, mint később felfedeztem rajta. A bejárt területekről több Michelin térképet is vettem egy bevásárlóközpontban, ahol a legnagyobb választék volt.  Sajnos csak helyi térképeket lehetett kapni a könyvesboltokban és a benzinkutaknál is. Szívesen vettem volna még más Michelin térképet, sőt megrendelésem is volt rá.

Az estét Saint Tropezbanban töltöttük. Egy olasz étteremben vacsoráztunk 2 gnocchit meg 4 carbonarat.

A többiek ma a tengerpartra mennek pihenni. Mi fél tízkor nyeregbe pattanunk, hogy megnézzünk még néhány dolgot abból az 1000 dolog, amit életedben látnod kell című könyvből, amit Amsterdamban lapozgattam a minap. Avignon, Les Baux és Arles az úticél.

A hegyek felé indulunk és rögtön el is akadunk Grimaudban. Grimaud egyike a hegyoldalba épült apró falvaknak, ahol a  virágeső beborítja a sok száz éves, de jól karbantartott házak falát. A vár romjai messziről látszanak és ide hívják a kiváncsi turistát

 Avignon jól szervezett turistaközpont. Az óváros viszonylag kicsi, jól megközelíthető. Középkori fal veszi körül, a régi kapukon lehet bemenni. Rögtön ott van a  turistahivatal. Térkép, tájékoztató füzetek sok nyelven. Ha egy múzeumba bementél kedvezményt kapsz a következőre, városnéző kis vonat visz körbe a Pápai Palota elől, stb. Minden látnivaló egy néhány száz méteres körön belül van. A hölgy szerint egy óra kevés lenne, kiegyezünk háromban. Óváros (1 óra), híd (fél óra), Pápai Palota (másfél óra) az utóbbi kettőre fejenként 12 Euró a kedvezményes jegy.

 Les Baux – a szikla – egy sziklafennsíkon álló várrom Avignon és Arles között. Hajdan saját védői rombolták le egy kiegyezés eredményeként. A Provence-i nemesek azért lázadtak fel a király ellen, mert az Richeliou bíboros javaslatára eltörölte a királyi hivatalok megvásárlásának lehetőségét. A politikai alku eredményeképp a rendeletet visszavonták, de a várat cserébe le kellett rombolni. Les Baux továbbá híres arról, hogy falainak jelentős részét szilába vájták, hogy állítólag ez a vár ihlette Dantét a Pokol megírására és hogy ezen a környéken fejtettek először bauxitot 1922-ben. A fennsíkról szép kilátás nyílik a vidékre, amelyen olajfák és szőlőültetvények váltják egymást. Jó időben ellátni egészen a Camargue természetvédelmi területig, ahol még flamingók is fészkelnek. Az audioguide több, mint 30 állomáson mesél mindenféléről, ha kívánom még kapcsolódó témákat is részletez. Szeretném, ha most lenne egy harmadik kezem, amivel a fülemen tartom, mert kettő kell a fényképezéshez.

 A sziklaodalnak támaszkodó faluban minden ház vendéglő vagy bolt. Provence minden ajándéktárgyát megvásárolhatjuk itt, sőt itt láttam a legötletesebbeket. A helyi souvenir a jellegzetes narancssárga színű fazekasáru, a tarka háztartási textil, a népviseletbe öltöztetett babák, a nagyon eltúlzott színű fényképalbumok, a levendula minden formában (szárítva, szappannak és parfümnek feldolgozva). Divatos újdonság a cserépkabóca, amelyben a kis elektronika azonnal rázendít arra az irritáló kabócaciripelésre, ha valaki a közelébe megy.

Arles arról híres, hogy itt lakott és dolgozott sokáig Cézanne és Van Gogh. Az óváros arénájában minden szerdán bikaviadalokat rendeznek. A spanyol viadalokhoz képest jelentős különbség azonban, hogy itt nem ölik meg a bikát, hanem egy piros szalagot kell leemelni a fehér ruhás matadoroknak a bika szarváról. Arlesben még egy színház is fennmaradt a rómaiaktól az amfiteátrum közelében.

Közeledik a  7 óra, amikor a vendéglők újra kinyitnak és immár vacsorára terített asztalokkal várják a vendégeket. Az egyre laposabb és melegebb színű délutáni napfényben még készítünk egy-két képet az amfiteátrum idővel dacoló falairól, azután indulunk vissza. Kilenc után érkezünk a szállásra. A többiek St. Maximban, vagy St. Tropezben tartják a búcsúestet.

Reggel nyolc órakor szeretnénk elindulni. A készülődés egy kicsit tovább tart. Kb. fél tízkor végre mehetünk. A motorok előremennek és majd berakjuk őket Rozzanonál amíg a kocsik is odaérnek. Az első 30 kilométert a tengerparton tesszük meg Fréjusig. A hátralévő 380 kilométer már csak motorszállítás az autópályán. Most, hogy nincs utasom a hátsó doboz nagyon rázza a gép farát. Viszonylag lassan haladunk, viszont folyamatosan, akadálymentesen. A szemközti sávokban látjuk a hatalmas torlódásokat. Megindult a nyaralók tömege, hogy megszállja a francia Riviérát. Megnyílt a szezon.

Milánótól már autóval rohanunk végig Olaszországon. Megjelölünk néhány helyet a térképen az autópálya mellett, ahol egyszer majd érdemes lenne kiszállni és körülnézni. Wiener Neustadtig maradunk a pályán, azután Parndorfnál megint felmegyünk rá és az M1-esen jövünk Budapestig. A Sasfészeknél elbúcsúzunk.  Hajnali kettő előtt érünk haza. 16 óra volt az út. A busznak egy kicsit több, ők lassabban jöttek és a nyolcason.

Provenceban végülis majdnem mindent láttunk amiért odamentünk. Ha mégegyszer szervezném az utat nem sokkal különbözne ettől. Talán annyiban, hogy kevesebb időt töltenék a nagyvárosokban, mint Nizza, Cannes, Marseille, vagy Aix en Provence és többet a tengerpart fölötti kis falvakban. Megkeresném a lila levendulaföldeket és többet motoroznék a kisebb D jelzésű helyi utakon. Szóval lenne még miért visszamenni.

S.A.R.L. Village Tours Village de Campagne RN 98, Front Mourier F-83310 Cogolin Tel: +33 494 563 233 vilagetours@wanadoo.fr	Itt volt a szállásunk apartmanokban.
GEAN LA FOUX	A bevásárlóközpont Sait Tropez mellett. Ide jártunk élelmiszert meg ezt-azt venni. Csütörtökön jó sok Michelin térképet vásároltam.
Le Palmyre Rue de Petit Bal St. Tropez	Itt vacsoráztunk St Tropezben. 153 Eurót fizettünk heten.
MIRAMAR Hotel Restaurant 1 Bis Av J F Kennedy 98000 Monaco	Club szendvicseket ettünk a Miramar teraszán. Kb. 10-en voltunk és 184 Eurót költöttünk.
Le Café de France Restaurant Grimaud Village Sarl le Birdie	Itt ettük vasárnap este a kacsamellet. Nagyon jó a konyha és virárerdő öleli körül a vendégeket a talán már sokszáz éve változatlan környezetben. Éjszaka már kicsit fáztunk a kerthelyiségben. A vörösbor (Chateau Teyssier) majdnem ugyanannyiba került, mint a két kacsa.
Hotel Altitude 823 Aiguines Gorges de Verdon Tel: +33 98 10 22 17 altitude823@aol.com	A falu els[ háza az út mellett a kis szálloda. 9 szobájuk és egy elég nagy vendéglőjük van kerthelyiséggel. Csak egy kávéra álltunk meg, és a kilátás kedvéért. Érdemes besétálni egy kicsit a faluba is, ha már itt vagy.

 Agárdi György, 2005. június 22.