Rövid tanakodás után újdonsült szomszédainktól megtudtuk, hogy májusban itt minden nap esik, s a magasabb pontokon a hó is megmarad. Ezen információk birtokában a gps-térkép-útikönyv hármas segítségével megterveztük a napi túrát. Reggeli után motorral nekivágtunk meghódítani a Pádisi nemzeti parkot. Jármuvel egészen az 1084 méter magasan található hatalmas fennsíkig lehet felmenni, ha a Csodavárat (N46.56671 E22.70613) szeretnénk megnézni. A Glavoj menedékház lesz utunk végpontja, ahol nagyok sok szeméttel és nomád kempingesekkel is találkoztunk. Sajnos ez is jellemzi az erdélyi nemzeti parkokat, gyönyöru táj és borzasztóan sok szemét. A Csodavárat a peremen 1,5-2 óra alatt körbe lehet kerülni.

A köves útról az erdőbe letérve meglepetést okozhat a hó és a sár. A tavaszt már a hó sem tudja elnyomni, gyönyöru krókuszmezok tárulkoznak elénk. A peremre épített kilátókat évek óta nem gondozzák, életveszélyesek. A mélység szinte vonzza az embert, hatalmas fenyok a sziklák peremén is csak gyufaszálaknak tûnnek. Hosszan gondolkodás és a harmadik, hóban combig elmerülést követően úgy döntünk, nem megyünk le a karsztvidék egyik legszebbik természeti jelenségének tartott dolinákba.

A kijelölt ösvényen visszatértünk a murvás útra, és délkeletnek folytattuk a kirándulást az Elveszett világ felé. Az Elveszett világ nem más, mint víznyelok, barlangok és fenyvesek együttese. Mielott elérnénk az Iker zsombolyt, amely egy 20 méter széles ,100 méter mély lyuk, át kell kelnünk a tavaszi hótól kicsit megduzzadt Hideg-forrás által táplált patakon. Jó helyi szokás szerint, gondolva a turistákra, jókora kidöntött fenyo szolgál hídként. A pataktól meredek emelkedon jutunk el a fenyok között megbúvó víznyelohöz, melynek elso, 40 méteres aknájában a hó és a jég a tél tanúja. Kora délutánra járt az ido, ideje volt visszaindulni a gps-ünk szerint 3,5 km-re található motorhoz. A szállásig tartó 14 km igencsak pihenteto, az út is szépen felszáradt. Vacsorára borjú csorbát és sertésszeletet kaptunk, jó kapros uborkával. 2 féldeci hazai keseru is segített a késobbi emésztésben. Éjjel újabb viharra ébredtünk.

Aszfaltozott úthoz közeli látványosság után néztem a kézi navigációban, a Rozsda-szakadékra esett a választás. Elfogadhatónak mondható úton, 60 km-re délkeletre található. Rövid reggeli motorszárítás és készülodés után a már jól ismert Boga-telepre vezeto úton indultunk Vasakofalva, majd Timdei felé. Utána a 76-os úton egészen Stei városáig haladunk, igaz néha csak 50-60 km/h-val, mert az út ennél nagyobb tempót nem tesz lehetővé. Stei után keletre folytattuk utunkat a 75-ös úton. Újra a hegyek között haladtunk, igazán megnyugtató kanyarról kanyarra dönteni a motort közel negyvennel, ennél nagyobb tempónál komoly veszélynek tennénk ki magunkat. A Rozsda-szakadékhoz vezető turistaösvényt csak nagy gyakorlattal találhatjuk meg, ugyanis a turistautat még véletlenül sem jelzi semmi. Ha a korábbi szeméthalmokra gondolok, melyeket a Glavoj menedékháznál láttunk, ki lehet találni, hová jelölték ki a román kollégák a parkolót. Sajnos az egész környék csupa-csupa szemét. Igazán lelombozó látvány. Ha sikerül ezen magunkat túltenni, a parkolótól induló jelzés mentén meredek sziklás és vizes úton kb. 1 óra alatt jutunk el a Rozsda-szakadék széléhez. A látvány lebilincselő. 1373 méter magasan, a rét végén, mintha csak óriás kezek játékból elhordták volna a talajt. Helyén vöröses kőzet és talaj, itt-ott meg-megkapaszkodó fenyők. A hatalmas kráter alján lassan csordogáló patak, amely most is mossa a puha kőzetet. Rövid pihenő a fûben, indulni kell, hatalmas sötét felhők úsztak a rét felé. Nem szeretnénk elázni.

Mire visszaérünk a motorhoz, megenyhül az idő, kivilágosodik. Keletnek folytatjuk túránkat, felújított útszakaszokon, gyönyöru tájakon át. A nemzeti park határain kívül látványos építkezés folyik, szállodákat és sípályákat építenek. Hamarosan télen-nyáron is érdemes lesz idelátogatni. Igazán finom kávét iszunk egy útszéli kávézóban, majd visszaindulunk Belényes felé. Sajnos lejünk fogytán, ezért olyan kutat kell keresni tankoláshoz, ahol kártyával is lehet fizetni. Egészen Belényesig kell mennünk. Jellemzően csak a Petrom és Mol kutakon tudunk kártyával tankolni.

Tankolás után irány a szállás, útközben rövid ismerkedés a lovakkal. Gondoltam, leszállok, és lefotózom őket hegyekkel a háttérben. Először csak távolodott tőlem a csődör, majd miután visszafordultam a motorhoz, elindultunk, felbátorodott, és feljött az útra. Hála istennek a motor zaja letörte önbizalmát, és az út menti rétre távozott. Kora délután értünk a szállásra, ezért újabb rövid, helyből induló túrát kerestünk. Így választottuk a Háromkirályok-vízeséshez és a telep végében lévő vízeséshez vezető utat. Ahhoz képest, hogy mindkét látványosság helyben, könnyen elérhető, egyetlen tábla sem jelzi merre és mennyit kell haladni. Általánosságban elmondható, a nemzeti park teljes területén hiányos a tájékoztatás. Sajnos így sokan nem is tudják, merre érdemes még elindulni.

Az elmúlt két nap esőzései miatt a Háromkirályok-vízeséshez (N46.60158 E22.66565) vezeto út csúszós, sáros. Hosszas mászás árán lehet elérni a vízesést. Érdemes a vízoszlop mögé bemenni, és onnan szemlélni az erdőt. Közeledett a vacsora ideje, leereszkedtünk a szállásig, ahol már várt a meleg étel. Utolsó este még sikerült megkóstolni egy kis helyi kerítésszaggatót, 2 lej/5cl-es áron.

Vasárnap Isten is megpihent, az eső sem esett. Hazafelé úton még elmentünk a Medve-barlanghoz, ahová az útikönyvem szerint 1,5 euro a belépő, ami kb. 5 lej. 11 lejünk birtokában boldogan lépkedtünk a lépcsőn felfelé a bejárat irányába. Sajnos mára a belépő ára 10 lej/fő, így további kézpénzforrások hiányában vissza kellett menni a motorhoz. Viszont a parkolóban kiváló áfonyapálinkát találtunk 10 lejért. Minden jó, ha jó a vége.

A hazavezeto út felejtheto, főként a minősíthetetlen rossz utak és az agresszív román sofőrök miatt. Mindössze egy szakaszon volt versenypálya minőségu aszfalt, ami minden jelzés és figyelmeztetés nélkül véget is ért. Nem futotta táblára. Arra a következtetésre jutottunk, miután Gyulán epres krémesbe és fagyiba fojtottuk bánatunkat, hogy Románia még nagyon messze van az európai gondolkodásmódtól. Ugyanakkor lassan, de biztosan kezdik már felismerni, milyen egyedülálló természeti kincs birtokosai, és hogy a turizmus igenis jövedelmezo üzletág lehetne.

Segesvári Csaba, 2008. május