Péter valamelyik nap egy csomag papírt tett elém a gyorsan elfogyasztott Cézár saláta után az egyik Budai étteremhajón, ahová egy vadiúj GS 1200 Adventure-rel érkezett. Egy turistatérkép “A bihari Pádis karsztvidéke 1:30 000”, egy Románia Atlasz és egy Erdély útikönyv alkották a csomagot. – “Nem tudom hallottál-e már a Pádisról.” Már régen arról beszélünk, hogy kéne egy endurós túrát szervezni valahova. A turistatérképet nagyjából átböngészve reálisnak látszik, hogy enduróval bejárjuk a Pádis nemzeti parkot, mert elég sok járművel járható utat jelöl. Ezen kívül nincs is messze Debrecentől, viszonylag hamar elérhető. Végül abban állapodtunk meg, hogy rászánunk három napot. Sajnos Péternek később közbejött valami, így egyedül vágtam neki az utazásnak.

Szégyellem, hogy nem vagyok egy Erdély szakértő, viszont a web tele van jobbnál jobb leírásokkal és fórumokkal, meg a kollégáim is ismerik a környéket, így aztán nem okoz különösebb gondot a felkészülés. A biztonság kedvéért előbb MGP-t hívom fel és most sem csalódom, azonnal gazdagabb leszek egy csomó jó tippel. A leghasznosabb talán az “etp.hu”.

Az “etp.hu“, az Erdély Térkép Projekt honlapja. A projekt saját bevallása szerint az egészséges Erdély-turizmus elektronikus térképhátterét, szeretné biztosítani. A lapról díjmentesen letölthető egy Erdély térkép Garmin GPS, PDA készüléken használható Russa és Google Earth formátumokban, illetve on-line is térképészkedhetünk.A Garmin formátumú térkép kb. 45 MB. Egy “accept”, három “Next” és egy “OK” után Erdély már ott figyel a MapSource térképeim között és kiválóan használható.

Egy kicsit részletesebben átböngészve az etp térképet kiderül, hogy mindent tud, amit a nyomtatott turistatérkép, sőt még többet is. Máris elkezdhetném rajta jelölgetni a bejárandó pontokat, de mielőtt nekiesnék megnézem mi is az a “Pádis”.

A Pádis Nemzeti Park Románia egyik legszebbnek tartott területe a Bihar-hegységben. Ha Debrecentől délre Nagyvárad (Oradea, osswardein) felé mész át a határon, akkor Déva, vagyis 5 óra felé kell tartanod Belényes (Beius ) és Vaskóhsziklás (Stei) irányába az E79-esen. Belényes (Beius) után 10 kilométerrel Vasaskőfalva (Pietroasa) felé kell elkanyarodni kelet felé és ott lesz a Pádis, amely a Boga patak völgyében kezdődik. Vasaskőfalva a határtól 100 kilométerre van. Kelet-nyugati irányban az egész park alig több 10-12 kilométernél. A másik egyszerű megközelítési lehetőség a Nagyváradtól az E60-on Kolozsvár felé, majd Sebesvárnál a délnek tartó útvonal.

A Pádis legfontosabb látnivalói a következők:

• Csodavár (N46 34 00.1 E22 42 22.1)
• Szamos Bazár (N46 38 25.9 E22 43 12.0)
• Galbina-kőköz

Figyelem! Ezek egyike sem olyan, hogy megállsz az úton mellette, odasétálsz lefényképeztetni magad, majd az étterem  kerthelyiségében hűsölve megiszol egy kapucinot. Nem, ez sokkal inkább ahhoz hasonlít, amikor Stallone a Cliffhangerben egy szál trikóban menekül az állig felfegyverzett üldözői elől Cortina d’Ampezzo függőleges szikláin, meredek hegyoldalain és jeges barlangjaiban, hóban, sárban, néha derékig vízben, vagy amikor Swarzeneggert a rasta frizurás Predator üldözi a mexikói mocsarakban. Itt jó esetben nem üldöznek – hacsak nem találkozol egy felmérgesített macival.

Indulás reggel 0630-kor. Tervezek egy lehetőség szerint autópálya mentes útvonalat, ami kb. 350 kilométer a Boga völgyéig. A motor elégedetten brummog, tegnap kapott egy kis friss olajat. Nagyon ugrik így, hogy csak egy személyt kell vinnie. A csomagolás viszont még szokatlan egyedül. Elvileg összesen egy tiszta zoknira, meg fogkefére van szükségem, mégis alig férek el a két táskában és a hátsó dobozban. Az oldaldobozokat otthon hagyom.

A hosszú kánikula után furcsa, hogy ilyen hűvös van. A darabokra töredezett térdvédőt kiszedtem a nadrágból – nem maradt el a büntetés, reggel úgy kezdtem, hogy jó nagyot belerugtam a lábtartómba a sípcsontommal (vérzik is), most meg fázik a térdem.

Végigszaladok a valamikori nagy stoppolások emlékét idéző négyesen Püspökladányig. Az út sok falut elkerül, néhol kétszer két sávosra bővül. Átrohanunk az alföld tengersík vidékén, ahol börtönéből szabadult sas lelkem a pusztát idéző hungarikumokat keresi, de csak száz méternél is hosszabb mozgó öntözőautomatákat, meg Toyota szalont talál helyettük.

A püspökladányi MOL kútnál Jóska bácsi áll be utánam a 20 éves Simson mocijával, amellyel két óra alatt fenn van Miskolcon, ha úgy akarja. Tetszik neki a GS. Azt meséli, hogy neki egy eredeti BSA-ja volt a háború után, amikor összesen négy BSA volt az országban és hogy több országos találkozót tis artottak. “A BSA a háború mellékterméke volt” – mondja.

1854-ben 14 birminghami fegyverkovács alapította a Birmingham Small Arms Company-t.. A BSA 1910-ben kezdett el motorkerékpárokat gyártani és a múlt század háborús időszakában az egyik legbefolyásosabb gyártóvá vált. 1973-ban ment tönkre, majd beolvadt az Ariel, a Triumph és a Norton gyárakba.

Megiszom egy kávét, veszek egy Erdély térképet, mert ami nálam van az mind Péteré és fogok egy pár “Stílus és lendület” magazint, amit betömök a térdvédő helyére. Nagyon beválik, innen már nem fázom, bár egy kis idő kell, amíg a magazin a megfelelő alakúra formálódik és nem nyomja a térdem. Tovább a 42-esen (E60) Ártánd felé.

0940-kor érkezem a határra. A határállomáson alig vannak néhányan. Szokásommal ellentétben beállok a sorba. A román oldalon lenne az ellenőrzés, de az útlevelemre most nem kíváncsiak.

A határon a pénzváltónál egy tízezresért cserébe 120 Leit kapok. A 10 Lei a mi ezresünkhöz hasonló címlet, amely jelenleg itt kb. 830 Forintot ér. A szállásért 80 Leit fogok fizetni, egy étkezésért a szálláson 18 Leit, egy román sörért 3 Leit. Ez az a pénz, amelyen egy átlátszó foltocska van. Amikor legutóbb erre jártam, megmaradt egy 10.000 Lejes bankjegyem. A néni szerint az már nem érvényes.

A Nagyváradra vezető kétszer két sávos út akkor még csak épült, most elég jól haladok rajta a városig. Az út két oldalán panel programban reménykedő omladozó beton házak kísérnek. Az első lámpánál cigánylányok koldulnak csecsemőkkel a karjukon, a másodiknál vannak a fiúk. Nissan Navarra húz el mellettem, benne oroszlántermetű harci kutya, tar sofőr épp mobiltelefonon lógva. Ebben nincs sok változás. Az ország egyébként a Daciák országa. Az olcsó Logan ezer fajtája vesz körül. Ez a cégautó, az oktató kocsi és a taxi is. Motorossal alig találkozom.

A Déva felé vezető 76-os út elég jól járható. Ezek az érdekes útjelzők díszítik, amelyek fémből készültek és hatalmas, súlyos betontömbbe ágyazták őket. Olyan benyomást keltenek, mintha a legkevésbé költségkímélő megoldást próbálták volna megtalálni. A falvakon áthaladva baromfiudvarok és istállók illata keveredik a levegőben, lovak, tehenek legelnek a réteken és csapatokban járnak a libák. Többször elmegyek idős bácsik mellett, akik egy lovat legeltetnek az út szélén kantárszáron kísérve. A gyermekkoromat idézi, akkortájt ilyenek voltak a magyar falvak is. Nem is csak a falvak, hiszen egyetemistaként még budafokra jártam a háztáji állatokat összeírni a statisztikai hivatalnak és bőven találtam ott disznókat meg teheneket.

Fontos, hogy a GPS-en ki kell kapcsolni az összes többi térképet, ahhoz, hogy az Erdély térképet lássam.

Belényes (Beius) után már látszanak a hegyek. Elhagyom a Bürger sörgyár hatalmas telephelyét. Innen nem messze van az útelágazás Vasaskőfalva (Pietroasa) felé a 763-mas útra. Ne azt jegyezd meg, hogy annál a különös színű háznál kell balra fordulni, mert romániában minden harmadik ház ilyen színű.

Előttem a Pádis Nemzeti Park hegyei. A Pádis szó “katlan”-t jelent. Egy lefolyástalan, erősen karsztosodott hegyvidéki területről van szó, ahol a mélyebb völgyek a tengerszint felett 500 méteren fekszenek, a magasabb hegyek pedig jellemzően 1.200, 1.500, ritkán e feletti magasságokba nyúlnak.

Hosszú egyenes aszfaltozott úton jutok el Vasaskőfalváig 1140-kor. A főutcán megyek végig (egyszer jobbra fordul), egy kóbor kutyus üdvözöl, szemből terepjárók jönnek. Hamarosan megszűnik az aszfalt és körülvesz az erdő. Az egyik táblán egy gyönyörű szarvas és egy megtermett mackó. Vajon mi lehet odaírva?

2007, június 24-én történt, hogy egy amerikai turistát széttépett egy medve a Kárpátokban, állítólag azért, mert azok fényképezőgépekkel “támadtak rá”.  A júliusi hírekben lelőttek egy medvét, amely besétált egy ház udvarára és megtámadott embereket. 2007. augusztus 13-án újabb medvetámadás volt, ezúttal egy 18 éves bukaresti sátorozó lány került közelharcba a medvével, miközben az élelem után kutatott. A lány megúszta. Feltételezések szerint körülbelül 5.000 medve élhet a Kárpátok és Erdély erdeiben, de a Romániában élő barnamedvéket naponta fenyegetik az orvvadászok és az élőhelyüket ért károk. Egy fórum bejegyzés szerint “macijárás van az 1600 körüli hegyekben. Általában ő fog Téged elkerülni, hacsak nem keresztezed a menekülési útvonalát. Tehát nem reális gond. Ha mégis látótávolságon belülre kerülne egy maci, lassan hátrálni kell, az esetek jó részében nem fog megtámadni. Mackós helyek: Pádis, Énlaka, Szováta környéki (távolabbi környék – málnás, gombás rész) hegyek, Tusnádfürdő.”

A karsztosodás azt jelenti, hogy a mészkő (az üledékes kőzet általában) feloldódik a már magától a víztől is, de főleg a vízben oldott széndioxidtól, amit szénsavként is ismerünk. Ilyen módon a hegyvidékek lábánál feltörő források szurdokokat, a föld alatti vizek barlangokat vájnak maguknak, a barlangok beszakadásával kanyonok keletkeznek. A patakparton haladok, gyakran megállok egy kicsit körülnézni.

A Pádist magas hegyek, mély szurdokok, kanyonok, barlangok, források, patakok és vízesések teszik változatossá. A vidék marketingje is telitalálat, hiszen a fontosabb természeti képződmények tündérmesékbe illő neveket kaptak, mint az Elveszett Világ, a Csodavár, vagy a Szamos Bazár. Nekem leginkább az extrém jelző jut eszembe róla. Vannak ugyan turistajelzések, de ne keress hozzá turistaösvényeket.

Furcsán félbehagyott kőbánya autó nagyságú kőtömbjei mellett haladok el. Olyan, mintha még robbantottak volna egy utolsót, mielőtt elhagyták. Vagy csak magától omlott le?

 Nemrég eshetett az eső, mert a felfagyások még tele vannak vízzel és gyakoriak a sáros szakaszok.

A La Mama panzió a Boga völgye felé vezető út mellett. Ide is benéztem, de ezt már elfoglalta egy nagy zajos román társaság.

A Boga völgyében az első ház a Boga Gyöngye panzió. Rikító szinezése ugye egyáltalán nem megy ritkaság számba ebben az országban. A szobák két ágyasak és egy éjszakára 80 Lejt kérnek értük. Kiemelik, hogy itt folyamatosan van melegvíz, ami itt nyilván nem természetes.. Az árban nincs benne a reggeli, ami további 10 Lej. A kétféle román sör üvegje 3 Lej, a Heineken 5 Lej. 18 Lejért lehet kapni egy disznósültet hasábburgonyával, savanyúsággal és kenyérrel. A másik menü sült pisztráng, ami 20 Lejbe kerül. a motor éjszakára tető alatt pihen a ház háta mögött. Dolgozik itt egy nyári diák, aki beszél magyarul.

A Boga Gyöngyével szemben a kis fehér ház a Boga panzió. Ott csak 50 Lej a szoba. Érdekes, hogy az rajta van minden téképen – szemben a többiekkel – talán azért, mert régebben ott áll.

Eredetileg úgy volt, hogy a szállásom a Boga völgyében álló Flóra Panzió lesz, amely egy fórum bejegyzés szerint egy hódmezővásárhelyi családé és 1800 Ft/fő/nap az ára. “A szobák (12 van) kicsik és nincs hely a kipakolni, a 3 fürdőszoba egyikére néha várni kell, de összeségében pozitívan megítélhető. Patakparti, kétemeletes új építésű ház erkéllyel, elegendő parkolóhellyel, ingyenes konyha használattal (minden van: mikro, mosogatógép, kávé,teafőző,evőeszköz, … stb.), ehetsz kinnt és bennt is, bográcsozó, szalonnasütő, nyárs, fedett padok, asztalok, ingyenes mosógép, szárítógép használat. Önellátó, de a szemben lévő Üvegtigris felírattal ellátott lakókocsiból hideg sör és kenyér beszerezhető.”

“Szerencséje van, mert nincs egy hete, hogy megcsinálták az utat” – mondja a Boga Gyöngye nyári diákja, amikor ebéd után útra kelek Csodavár felé.  Ehhez fel kell mennem egy szerpentinen, majd jobbra le kell térnem a fennsíkon a vadcamping felé.

A Pádis közepén magasodik 1.640 méteres csúcsával a Kék Magura. Az innen lefutó felszíni és felszín alatti vizek találkoznak Csodavárnál, amely egy hatalmas barlangrendszer és víznyelő bejárata. Csodavár (Cetăţile Ponorului) száz méternél magasabb függőleges falai hatalmas barlangi üregek berogyásával keletkezhettek. A Vár-patak a 67 méter magas Portálén keresztül folyik be az Alvilágba, ahonnan a föld alatt halad tovább a Galbina-kitörés felé. Ez itt a Csodavár két dolinája:

A motort az úton hagyom és bemegyek egy körre az erdőbe. Az első elágazásnál a kék (és sárga) jelzésen balra fordulok, majd az első dolina lejáratánál merészen leereszkedem az Alvilág Kapujához. “Csak 300 méter, de majdnem függőleges” – mondják a szembe jövők, akik többnyire magyarok. Innen már szinte sétaút a második dolina, ahol a hatalmas kőkapu, a Portále szitén az alvilágba vezet. Egy két gyerekével arra járó román apuka  elmagyarázza, hogy a barlangi patakon át lehet úszni a harmadik dolinába. A Csodavár dolináiból kijutni ugyancsak komoly erőfeszítésnek bizonyul. Pontosan négy óra van, mire sikerül.

Teljesen kiizzadtam, mindenem csupa víz, fel kell vennem valami meleg holmit. A lábam már nem fázik, a “Stílus és Lendület” kiválóan szigetel. Kicsit pihenek a camping mellett és a fényképezőgép távkioldójával kísérletezem.

A széles fennsíkon békésen fetrengő pacikkal találkozom. Többségük feláll a fényképezéshez, de egy van köztük, amelyik úgy dönt, hogy nem vagyok veszélyes rá nézve.

Ez a csődör azonban gyanakodva méreget és végül úgy határoz, hogy próbára tesz. Odajön hozzám és egy méterre a motortól megáll. A fölém magasodó állat nem úgy néz ki, mintha csak kockacukorért jött volna, bár ki tudja. Én mindenesetre a macikra javasolt stratégia szerint szépen kiengedem a féket és elkezdek lassan hátrafelé gurulni. Csődörünk ezt megnyugvással tudomásul veszi és visszatér a domboldali legelőre. Még mindig azt latolgatom, hogy vajon mi lett volna a végjáték, ha az út a paci felé lejt.

A panzióban átöltözöm és esti sétára indulok a Boga üdülőtelepen. Az itt épülő házak viszonylag újak, néhány telken látszik, hogy még csak most parcellázták. A nemzeti parknak ezt a részét elkezdték kiárusítani. Egész a Cristal panzióig felsétálok, ahol egy szatmári családdal találkozom. Azt mondják, hogy eleinte ők is a Boga Gyöngyében szálltak meg, de itt összehasonlíthatatlanul jobb az ellátás. A tulaj épp nincs otthon, mert az újonnan épülő négy faházával van elfoglalva, így nem tudom meg az árakat.

Az esti völgyet belengi a nyílt tűzön sülő húsok étvágygerjesztő illata, amely megtelepedik a meredek hegyoldalak között és az éjszaka folyamán összekeveredik a fatüzelésű kályhák nehéz füstjével.

Másnap reggel hétkor kelek és a térképpel, az iránytűvel, meg a fényképezőgéppel felszerelve elindulok, hogy megkeressem a Három Királyok-vízesést, illetve vízeséseket. A Boga-völgyből indulva egy darabig a kék kereszt jelzést kell követni. Közel-távol senki, aki meghallaná, ha valamiért esetleg segítségért kiáltanék. Végülis nem félek a maciktól, tudom mit kell tenni, ha látótávolságba kerülnek – bár itt véletlenül rá is léphetnék egyre, vagy lehet, hogy a fülébe kapaszkodom egy gyökér helyett, ahogy itt a kicsit sem könnyű terepen előre araszolok. Aztán az is lehet, hogy ő ijed meg jobban. Jól elvagyok ezekkel a gondolatokkal itt a sűrűben. Döbbenten fedezem fel, hogy ezeken a meredek lejtőkön nemrég lovak jártak. A patáik itt-ott fél métereket csúsztak a sáros hegyoldalban. Vajon a mackók esznek lovakat?

Egy adott ponton érdemes letérni balra a kijelölt útról egy jelöletlen szélesebb erdészeti földútra. A térképpel és az iránytűvel együtt is tévelygek egy darabig, ugyanis a vízesések egy irdatlan meredek falú szurdokban vannak. A patakon át kell mennem és balra visszafordulva, egy hatalmas kőtömböt megkerülve érek le a harmadik, igazán szép 18 méter magas vízeséshez, amely mögé be lehet állni.  A fenti fénykép a vízesés mögött készült. A szurdok oldalán visszamászni komoly megpróbáltatás és egyáltalán nem veszélytelen. A gyökerekbe kapaszkodva fától fáig húzom fel magam. Gyakran meg kell állnom szuszogni egy kicsit. A farmerem terepszínűvé változik, Péter Pádis térképét meg sajnos elhagyom valahol.

Nagyjából 10 órakor kiköltözöm a panzióból, ismét motorra szállok és elindulok a nemzeti parkot átszelni. Több helyen látok ilyen hatalmas földmunkagépeket. Irigyelem a gumijukat, az enyém tükör sima ezekhez képest. Úgy tűnik, mintha utat építenének. De vajon hol?

A fennsíkon keresztül kanyargó köves út – amelyiknek ez itt egy jobb szakasza – elég forgalmas. A traktorok, kisebb teherautók és dzsipek mellett személyautókkal is gyakran találkozom. A fennsíkon tőlem jobbra kb. fél kilométerre van egy gazdaság, ahol tegnap a lusta lovakat fényképeztem. Itt az út mellett a völgyben egy erecske csordogál. Forrása ott van előttem kb. 300 méterrel, ahol az út áthalad a völgy végénél. Egy kicsit sötétebb a fű, amerre az ér folyik. Először meglepődöm, amikor látom, hogy egy néni a forrástól két vödör vizet cipel a vállán átvetett rúdra akasztva a forrástól a gazdaság felé. Már ezen a feti képen is rajta van valahol, de szabad szemmel is csak akkor láttam meg, amikor a közelébe értem. A 21. századot itt az reprezentálja, hogy a vödrök műanyagból vannak.

 A fennsík egyik különösen látványos területe ez a laza a fenyőerdő a sűrű, moha szerű aljnövényzetével. Juhokat legeltetnek benne. Néha a felmérgesített terelőkutyák megkergetik a zajos teherautókat, meg traktorokat. Örülök, hogy rám nem pazarolják az energiájukat.

Ez a domboldal a tövestől kiforgatott fenyőkkel pont olyan, mint a szélvihar által letarolt Tátra. Hosszú sorokban felhalmozott farakások között visz az út.

A Szamos-bazár egy barlang a Meleg-Szamos forrásvidékén, amely elnyeli a Radesei patakot. A barlang ovális alakú bejárata 15 m magas és 7 m széles. A barlang hossza 212 m. A vízfolyás mentén az alagút egy 50 m-es szűk kanyonban folytatódik. Pechemre én innen próbálom megközelíteni, de ezt még nem tudom.

A parkon átvezető útról lekanyarodom a Szamos Bazár felé. Néhány kilométerre bent az erdőben a járható út véget ér, de itt nem találok turistautat. Az egyetlen lehetőség a patakmederben a szurdok meredek falai között eljutni a barlangig. A csizmám vízállóságát most alaposan leteszteltem. Szerencsére rendben van, nem ázik be egyáltalán. Csak akkor hagyom abba a nyomulást a sekély vizű patakban, amikor világossá válik, hogy nem úsznám meg a térdig érő vízben gázolást. Legközelebb másik úton jövök.

A Pádisból kifelé jövet még van egy-két veszélyes helyzetem, amikor vastag sáron csúszkálok, de egy idő után megjelenik az aszfalt, később az észak felé tartó mellékút még tükörsimává is válik egy darabon. Valamikor – talán nem is olyan sokára – az aszfalt fel fog kúszni a Pádis most még autóval alig járható útjaira is. Ha már most ott lenne, akkor ez a túra pont olyan lenne, mint a Nockalmstrasse végigmotorozása. Vajon megérem-e, hogy Csodavár dolináit lépcsőn lehessen megközelíteni? Ahogy a Boga-völgy parcellái és panziói szaporodnak és az útépítő gépek komótosan haladnak előre, hogy egyengessék a földutakat ez a lehetőség egyre közelebb kerül. Remélem, hogy egyre többen jönnek majd erre természetet járni és remélem nem csak a mindenfelé fellelhető eldobált műanyag flakonokat hagyják itt, hanem azt a pénzt is, amivel ezt a nagyszerű természetvédelmi területet meg lehet tisztítani és ápolni lehet.

A vasárnap este az erdélyi falvakban pihenéssel, cseteléssel telik. Minden ház előtt van egy kis pad, amire kiül a család, esetleg mások is odajönnek. Nem számít, hogy a pad egy poros földútra néz, vagy a széles E60-asra. Az ifjak is ott vannak a főutca mellett, csak ők külön csoportba gyűlnek, általában egy-egy rosszabb-jobb állapotban lévő (inkább nyugati) autó körül. Nézik az úton robogó valóság showt – talán így gyűjtik a híreket az előttük egyre gyorsbban száguldó világról.

Sebesvárnál (Bologa) hagyom el a hegyeket és kanyarodom balra az E60-asra, hogy aztán a Király-hágón és Nagyváradon keresztül visszatérjek Magyarországra.

A határállomás melletti bódék egyikében bekapok egy pár kolbászt 600 Forintért. Négykor indulok el a határtól és nagyjából hét körül keveredek haza- stílusosan, lendületesen.

A fenti térképen az általam megtett útvonalat zöld csíkkal jelöltem. Lejjebb ez a track és az útpontjaim letölthetők a Garmin GPS-sel közvetlenül felhasználható (illetve konvertálható) formátumban.

Az E79-es és az E60-as között van egy másik út, amely északon Királyhágótól (Bucea) indul és Belényesig (Beius) vezet és szintén érdekes túraútvonal lehet. Emellett van a Lesi-víztároló, amiről MGP lapján már olvashattok, de remélhetőleg ide is hamarosan felkerül.

Agárdi György, 2007. szeptember 3.