Öt ország túra 2014

Szlovákia-Csehország-Németország-Olaszország-Ausztria

Több leírással is adós vagyok, nem írtam le a 2011-es tátrai kalandunkat, a 2012-es ismételt montenegrói kiruccanásunkat, majd a tavalyi, 2013-as rövid, 4,5 napba sürített Szlovénia, Dolomitok, Glockner túránkat sem.

Némileg pótolva e hiányt íme az idei gurulásunk összefoglalása:

A több éves gyakorlatnnak megfelelően a túra rossz idő miatt csak később indulhatott. Tavaly 2 héttel később tudtunk csak indulni, ráadásul teljesen más útvonalon, idén csak egy hétel később, viszont a terveknek megfelelően.

Maga a terv a mi értelmezésünkben nem szigorú útvonalat, vagy városok és azok nevezetességeinek tervszerű felkeresését jelenti, sokkal inkább egy kellemes, jókedvű időtöltést Európa szép országútjain mindenféle kötöttségek nélkül, ahol maga az út az élmény.

Barátom, István csak az első napi etáphoz ragaszkodik, illetve ahhoz, hogy a Nógrád megyei kis falu határában, a telkünkön töltsük az első esténket, hogy ott, a család zajától távol némi “tervet” kovácsolhassunk az elkövetkező hétre.

Miután este esőben, és hidegben érkezünk, a tervezgetés reggelre marad, gyorsan eltesszük magunkat holnapra és éjjel mindketten a szép időről álmodunk.

A reggelit vacogva fogyasztjuk el a teraszon, majd előkerül a térkép valamint a GPS is, és betöltünk neki némi útvonalat, hogy azért ő se búslakodjon ott a kormányon egész nap. Mindez tényleg csak játék, hisz tudjuk mi, hogy merre van Zólyom, meg az Alacsony Tátra.

Kilenc körül indulunk és megyünk fel északnak Balasagyarmat felé, ahol egy gyors bevásárlás után átlépjük a határt. Zólyom várát a motor nyergében csodáljuk meg, majd irány tovább Besztercebánya. A várost elhagyva nyugat fele kanyarodunk és egy nagyon kedves erdei étteremre lelünk.

Kávé után megyünk tovább St Martin irányába, majd estére elérjük Trencsényt.

Reggeli tervezgetés, “megetetjük” a GPS-t

Besztercebánya felett egy kicsivel az első pihenőnk

Reggelit sajnos nem kapunk, így gyorsan indulhatunk a hasunk után. Trencsényt elhagyva máris a határon vagyunk és Csehországba érünk. Mai célunk Telcs városkája, majd a korábban egyszer már felkeresett Cesky Krumlov.

A konzerves ebédünket egy útmenti városka főterén készítjük el, és esszük meg a város lakóinak irigykedő pillantásai mellett.

Telcsbe érve a város szélén fagyizunk egy jót, majd beugrok a városka főterére, megcsodálni ezt a történelmi örökséget, a szinte teljes eredetiségében fennmaradt főteret a szebbnél szebb középkori házaival, szobraival. A képek önmagukért beszélnek.

Itt ebédeltünk a fa alatt a hazai konzervekből

Telc városka csodálatos főtere

Elinduláskor egy kedves német motoros párral találkozunk, apa és fia észak Németországból érkeztek meg ide, hogy aztán holnap tovább indujanak a Balaton felé.

Késő délután Cesky Krumlovba érkezünk, ahol városnézés közben tör ránk a csillapíthatatlan éhség, ezért a folyó parti vendéglőben szakítjuk meg utunkat egy csülökre, meg egy kis sörre. Éttermünk ezúttal is nagyon hangulatos, a folyó mellett található, szép kilátással a folyóra és az utca forgatagára.

Egy nagy fagyikehellyel búcsúzunk Telc-től

Megérkezünk Cesky Krumlovba

Főtér

A folyóparti városrész

Szép időre ébredünk, majd lemegyünk reggelizni. Szokásos cihelődés után 9 körül megint sikerül elindulni. Utunk első szakasza a bohémiai erdőkön, talán ismertebb nevén a “bömischer Wald” érintettlen természeti szépségű dombvidékén halad. Nem ismeretlen e vidék annak, ki Smetana zenéjét kedveli, hiszen e táj volt több művének ihlete. Utunk fenyveseken keresztül vezet, többször tavak mellett kanyargunk, már-már arra várunk, hogy az erdőből egy medve toppan elénk. Talán az alaszkai vadon, vagy Kanada egyes vidékei lehetnek ehhez hasonlók, – ezt nem tudom, arra még nem jártunk.

A Dél-Bohémiai Nemzeti Parkban

Útközben gyerekkori emlék után kutatok a fejemben, mert jártam már erre korábban még gyerek fejjel, akkor a hármas határra (Csehszlovák-Német-Osztrák) jöttünk el. A hely neve Moldaublick, mely helyről akkor a teljes Moldva vidéket megnéztuk.

Átmegyünk egy pillanatra Ausztriába, majd néhány perc, és Németországban vagyunk, legurulunk a hegyekből és immár a passai dóm grandiózus tömege tűnik fel a Duna partján. Bemegyünk Passauba, kihasználva helyismeretemet egészen a három folyó összefolyásáig megyünk motorral. Itt egy kicsit letábororozunk, majd az Inn partján, később a Duna partjáról megszemléljük a várost. A Duna partról jól látszik Gisella királyné, Szent István királyunk feleségének sírhelye.

Passauban a Duna partján, fent a hegyen nyugszik Gizella királynőnk

Az Inn parján Passauban

A passai városháza falán látható vízmérce. Látszik, hogy a 2013-as árvíznél csak 1501-ben volt magasabb a Duna.

Két órát töltöttünk itt, majd az eső elől menekülve Braunau felé vesszük az irányt. Nagyszerű kávé, és kisebb városnézés után tovább megyünk előbb Burghausenbe, majd tovább Rosenheim és Bad Tölz fele. A Cheem See-t valami oknál fogva kihagyjuk az útvonalból, legalább is a GPS így ítéli meg a helyzetünket, nem szól, titokban dönt, és kihagy minket ebből az élményből.:)

Burghausen

Sebaj, így sem tévedhetünk nagyot dél Bajorország önmagában megér egy misét. Rosenheim és Bad Tölz között nagyon szép utat találunk, mely az osztrák 111-es úthoz, egyben kedvencemhez hasonlítanám.

Esti szállásunkat végül a Hotel Alpenrose-ban találjuk meg hosszú keresgélés után, ahol Heidi néni vendégei vagyunk.

Németországi szállásunk a patinás Alpenrose hotelben.

Reggelre verőfényesen süt a nap, de fülledt az idő, mely nem sok jót ígér. Heidi néni jól megtömi a motorosok hasát, aztán mehetünk tovább. Húsz kilómétert sem megyünk, és teljesen beborul, jön a kiadós eső. Célunk Garmisch-Partenkirchen, pontosabban a Zugspitze, Németország legmagasabb hegye. Az esőtől semmit nem látunk, azt sem tudjuk, hogy hol a hegy, de aztán addig kerülgetjük, míg felszállnak a felhők, és végre előtűnik teljes nagyságában.

Az idő nem javul, viszont erőteljesen romlik.:) Távolban a Zugspitze felhőben

Jó esőruhában lenni, ha úgyis esik az eső!

Az unalom ellen sokszor ijesztgettük egymást

Utunk további részében az 3sat TV Alpenpanorama reggeli adásában szereplő sívidéken vezet Vorarlberg irányába. Az út gyönyörű, igazi motoros élmény. Mai célunk a Silvretta megkerülése lenne, Galltürön keresztül. Több óra alatt érjük el úticélunkat, közben egyszer megállunk egy útszéli ebédre. Amikor aztán a Silvretta hágó aljához érünk, nem akarunk hinni a szemünknek. Sajnos a tavasszal esett sok hó miatt az utat zárva találjuk. Az útzár feloldása csak négy nap múlva várható.

Visszafordulunk hát, átkelünk az Arlberg hágon baromi hidegben Innsbruck irányába, majd közvetlenül a hágó után találjuk meg kedves szállásunkat Pettnau községben.

Pettnai szállásunk ablakáól kinézve látszik ez a 3000m feletti havas hegy. A reggelinél szállásadónkkal beszélgetve derül csak ki, hogy a háziak (jócskán 60 felett) is voltak a tetején.

Reggeli után irány Innsbruck, majd a Brenner hágó. Szerencsére már melegebb az idő, mi pedig rossz szokásunknak engedve megint a Dolomitokba tartunk. Brixen Bresannone-ban iszunk egy jó kávét, majd telve erővel indulunk a Passo di Sella felé. A cirka 50 km alatt a hőmérséklet 32 fokról 7 fokra hül, időközben az egyik parkolóban István a motorjával kiegyengeti a bokáját egy parkolóból való indulást követően álló helyzetben. Végül megmásszuk a Sellát, majd a Pordoit, és a harmadik hágonkat is, ahol szép kis 2-3m-es hófalakat találunk a hágó tetején. Ezen az útszakaszon nem sokan jönnek velünk szembe, mi pedig már alig várjuk, hogy egy kicsit melegebb éghajlatra kerüljünk a sok fázás után.

Sella felé

“Barátságos” időben a Sella hágón

Szép volt az idő a Pordoi tetején is

A három hágó tökéletesen elég volt ebben az időben, kesztyünk csurom víz, nincs nagyon melegünk. Célunk hogy Brunecket elérve a Salzach folyó völgyében lépjük át a határt Ausztia irányába. Brunecket elhagyva egyre feketébbek a felhők, esni kezd megint, egyre hidegebb van és mi egy tó mellett ismét egy lezárt sorompóhoz érünk. Nem akarok hinni a szememnek, de a hágó itt is le van zárva. Nem tudunk tovább menni. A kis ördög nem alszik, nem hiszünk a tiltásnak és az egysávos úton felmegyünk a több mint 2000m magas Saller Sattel hágóra. A hágó tetején tábla fogad minket, miszerint a másik oldal lent sorompóval van lezárva, így nem kísértjük tovább a sorsunkat, félig megfagyva visszacsurgunk az olasz oldalra, ahol egy kedves déltiroli család fogad be minket ázott, összefagyott motorosokat.

Reggelre az idő kicsit jobb, ugyan nem esik, de eléggé hideg van, műszereink 1500 méter feletti magasságot mutatnak. Csomagolás, reggeli után gyorsan húzunk le a völgybe. Sillian-nál megyünk át Ausztriába, majd felmegyünk a 111-es útra, melyet még 2008-ban fedeztünk fel, és azóta a kedvencünk. Ez az út ca 100km hosszan vezet végik a határ mellett, fantasztikus környezetben, havas hegyekkel szegélyezett úton. Most sem csalódunk benne, félúton Maria Luggauban állunk meg egy kicsit pihenni. További útunk az Ossiach-i tó mellett vezet, Wolfsbergebe megyünk, majd onnan tovább Deutschlandsbergbe. Gps-ünk számításai alapján innen ca. 1 óra az út Szentgotthárdig, ahol utolsó szállásunkat tervezzük.

Maria Luggauban a 111-es út mellett

A 111-es úton

Szuper időre ébredünk Szentgotthárdon, vége a hidegnek, itt a magyar nyár! Összecsomagolunk, kedves szállásadonkkal beszélgetünk egy kicsit reggeli közben, majd irány haza. A sok fázás után egészen furcsa, hogy itthon 28-30 fok van. A 8-ason haladunk Körmendre, majd kora délutánra elérjük Székesfehérvárt. A Velencei-tó mellett haladunk, majd Kápolnásnyéken állunk meg egy utolső kávézásra, hogy egy kicsit átbeszéljük az elmúlt hét történéseit.

Abban maradunk, hogy nagyon jó volt ez így, maradt még látnivaló bőven, úgyhogy jövőre megint megyünk.

2 motor: Honda CBR 600 F és Kawasaki Versys

összesen 2.500 km 6 és fél nap alatt

szállások: 20-35 EUR/fő/ éj között reggelivel

hőmérséklet: 7-32 C között

Fontos, hogy még júniusban is ellenőrizni kell a hágok nyitva tartását, mert könnyen a sorsunkra juthat más is, és akkor megint kell mennünk.

A leírást és fényképeket készítette: Várhidy András, 2014.07.22.