Az első alkalom, hogy Félegyháza és Dunaföldvár között nem Kecskemétet, hanem ezt az útvonalat választottam-és az utolsó is. A barátnőm úgy pattogott hátul, mint a gumilabda. Az út minőségére talán a legjobb jelző a „magyar út”. Földvár után a 61-es útra kanyarodva mindjárt javul a közérzetünk, dimbes-dombos, szép tájak között, jó úton motorozunk Cece, Simontornya, Tamási felé. Nagykónyinál hagyjuk el a 61-est, gondoltam, micsoda kanyarok és látnivalók között jutunk el Balatonlelléig! A táj valóban kellemes volt. Nézelődésre mindenkinek ajánlom a Nagykónyi – Andocs – Karád – Balatonlelle utat, de motorozásra nem.

A még nem túl forgalmas Balaton-parton gurulunk a 76-os útig. A Zalai-dombság domborulatai között kezdtem érezni igazán a „tavaszi motorozós hangulatot”. Azt tudtuk, hogy úti célunk az Őrség, de hogy ott konkrétan hol és mikor lyukadunk ki, azt már kevésbé. Talán ez volt az, ami olyan kellemessé tette ezt a napot.

Elhagyva Zalaegerszeg városát, Zalalövőn kordult meg a gyomrom, jelezve, hogy valahol meg kellene most már állni. A városban nem sok sikerrel jártunk a szálláskeresés terén. Zalalövőt elhagyva pillantjuk meg a táblácskát az út szélén, amely egy szép tavacskát és számos más turistacsalogató dolgot ábrázolt, hát lekanyarodunk az útról és megnézzük. A Borostyán-tó melletti osztrák(!) kempingbe érkezünk. Árai nem voltak ugyan rosszak, négy személy részére adtak ki egy nagyon szép, tágas faházat 10000 forintért, de mi csak ketten voltunk és nem sikerült megegyeznünk a Frauval (35 eurót szeretett volna kérni).

Tovább megyünk Őriszentpéter irányába, azonban újabb táblácskát látunk: Sárkány panzió. A kereszteződéshez érve elnézek a Csöde nevű falu irányába; kis erdei utacska csábít, nem tudok ellenállni. Csöde következik tehát. Néhány házacska, egy két ember, panzió sehol, csak a Csöde végét jelző tábla. Megyünk tovább még néhány km-t a szép erdőben felfelé. Mártika bármiféle panzió lététnek kétségbe vonását emlegeti és egyúttal megerősíti igényét egy forró zuhany iránt. Baj azonban nincs, mert újra Csöde következik és rálelünk az istenhátamögötti Sárkány panzióra. Nagyon szép fogadóba érkezünk. Kedvező áron jutunk szálláshoz (3000ft), ugyanis a tulaj is motoros volt. Minden arra járónak ajánlom ezt a helyet, ugyanis szebb, mint a másnapi három csillagos szállodánk a Bakonyban, a konyhája pedig kitűnő.

Talán a kellemes levegő, a gyönyörű cserépkályha nyújtotta kellemes meleg vagy a hallatlan csend és nyugalom miatt ébredünk olyan kipihenten…

A tulaj tanácsát megfogadva a keskeny erdei utacskán indulunk tovább 9 óra körül. Szinte lépésben haladunk, annyira gyönyörködünk a lankás, erdős vidéken.

A tervünk az volt, hogy valamelyik következő faluban reggelizünk a szabadban… Kerkafalvára érve azonban meglepődünk: egy ott lakó nénike „szabotálja” tervünket, amikor élelmiszer bolt után érdeklődünk: „ Itten olyan nincsen, Drágáim!” Ramocsán hasonlóképp, Bajánsenyére érve találunk boltot, ahol megvesszük a reggelit, Őriszentpéterben pedig egy szép parkban állunk meg enni. Míg el nem kezd esni… A közeli kávézó fedett kerthelyisége azonban kitűnő helynek bizonyult a reggeli befejezésére. Igenis volt pofánk odamenni és folytatni az evést. A pincérnő úgy nézett ránk, mint a véres rongyra, amikor kijött felvenni a rendelést. Miután végre megreggeliztünk, bevittük a csészéket. Bent szólt a rádió. Megkérdeztem a hölgyet, nem-e hallott időjárás jelentést. Erre ő „véres” bosszút állt illetlenségünkért: „Borús esős időt mondott… EGÉSZ HÉTRE!” Jól megkaptuk:)

Tíz perc múlva kisütött a nap és folytattuk utunkat Szalafő, majd Pityerszer felé, ahol a festői kilátás mellett nádfedeles parasztházakban gyönyörködünk és kicsit visszarepülünk az időben nagymamáink korába.

Farkasfa és Máriaújfalu között gyönyörködünk a Hársas-tóban, amit fenyvesekkel teli dombok vesznek körül, aztán a 8-as út felé vesszük az irányt és elhagyjuk ezt a különös, varázslatos vidéket.

A 8-ason aztán megállás nélkül robogunk a Somló hegyig. Kaja, presszókávé, szusszanás, aztán irány a hegy. Felgurulunk a meredek kis utcákon a parkolóig, gyönyörködünk, fotózunk és „alföldi patkányok” lévén élvezzük a magaslati levegőt, a tájat. A hegytetőn lévő kilátóba mindenképp fel akartam jutni, de motorral már nem kockáztattam. GYALOG indultunk tehát tovább, motoros szerelésben (!), ami nem bizonyult a legjobb hegymászó öltözéknek. Jól megizzadtunk, mire elértük a 432 métereses csúcsot. Az égiek valószínű, megsajnáltak minket, hogy így kitikkadtunk a meleg öltözékben, mert mire a kilátóba értünk, kiadós tavaszi záport kaptunk. Felfrissültünk ugyan tőle, de a nézelődés így rövidre sikerült, a várromot pedig csak a kilátóból láthattuk. Mire leértünk a motorhoz, természetesen elállt az eső, utunkat szárazon folytathatjuk aznapi úti célunk felé.

Herend után térünk le a 8-asról, és este 7 körül hepehupás mellékutakon érjük el Hárskút, Pénzesgyőr irányban a Magas-Bakony szívében elterülő Bakonybélt. Ajándékba kapott hotelcsekkünkkel jutányos áron szállunk meg két éjszakára a három csillagos Bakony Hotelben (más esetben irreálisan magas árai miatt messziről elkerültük volna). Napi teljesítményünk igen tartalmas, látnivalókban gazdag 225km.

Kiadós reggeli után felderítjük a hotel állítólag 4 hektáros területét, a délelőttöt így aktív pihenéssel töltjük. Csak délután 1 óra körül indulunk, szinte cél nélkül. Magam elé vettem a térképet és csak motoroztunk. Egész érdekes délután kerekedett belőle.

Bakonybéltől kb. 3 km-re állunk meg először és a Gerence völgyben egy pihenőhelynél letámasztjuk a kicsi cb-t.  Újra hegymászás következett, felcaflattunk a 347 m magasan található Odvaskői barlanghoz.

Bakonykoppány felé motorozva aztán végre találunk jó minőségű, hegyi utakat. Béb nevű falucska a „nagy, parasztos” pizzájáról híres 🙂 Találtunk ott ugyanis egy csendes kis pizzériát, hatalmasat ettünk, aztán folytatódik a kanyarvadászat, egészen Pápáig, ahol egy kis városnézés után meglátom a térképen a döbröntei várromot ábrázoló jelecskét. Egész négy nap alatt nagyon élveztem olyan helységek felé motorozni, amik csak egy irányból közelíthetők meg. Ezek mindig egy külön, zárt világot alkottak, érdekes volt őket megnézni. Nos, Döbrönte is egy ilyen falu, célba vettük tehát. A 83-as útról letérve kifogástalan, kanyargós mellékutak vezetnek a községhez.

Megérkezve, már néhány méter után látszik az útról a várrom, szinte üdvözli a látogatókat egy dombról. A dombocska lábához érve, megnézve a meredek, keskeny, kavicsos, felfelé vezető utacskát, újabb caflatáshoz készülünk. Már a motor és a sisakok lezárásához készülődünk, amikor meglátjuk a helyi kisebbség néhány képviselőjét, amint utánfutóval felszerelt gépjárművükkel, gyanús pillantások közepette elhaladnak mellettünk. Nyugtalan lettem… Abban a pillanatban azonban, amikor másodjára is elhúztak mellettünk, teljesen biztossá lettem abban, hogy motorunk a legkisebb akadály nélkül fog felvinni bennünket a romokhoz. Endurokat megszégyenítő módon „repített” minket a kicsi motor a dombtetőre 🙂  Nem vagyok „várrom-rajongó”, de másfél órát töltöttünk odafent, a kilátásban gyönyörködve.

Visszafelé menet Pápán még fagyizunk egyet, majd újra irány Bakonybél.

Délelőtt fél 10 körül hagyjuk el a Hotelt. Bár már hazafelé indultunk, útba ejtettük Zircet és a további útvonalat is kis falvakon keresztül, „istenhátamögött” terveztük, hogy még kicsit élvezni tudjuk a kanyargós, kicsi forgalmú utakon az elénk táruló panorámát. Nagyesztergár, Dudar, Csetény után igazi szerpentinek is utunkba esnek. Utolsó kitérőnk Tés, ahol a híres szélmalmok között sétálunk a fennsíkon.

Várpalota felé hagyjuk el a Bakonyt. a Tés és Várpalota közötti út szerintem csodás kirándulóhely lehetne, ha valaki normális aszfaltot lenne hajlandó szánni rá. Festői a kilátás!

Székesfehérvár, Dunaföldvár, Kecskemét, Kkfélegyháza, Szentes útvonalon érünk  szerencsésen Szegvárra.

Az 1100km-es túra célja csupán felhőtlen motorozás volt olyan tájakon, amit azelőtt még sosem láttam, csak innen onnan hallottam felőlük valamit. A fent leírt túraútvonalat ajánlom mindazoknak, akiknek a motorozás nem csupán A pontból B pontba történő eljutást jelent, hanem szeretnek közben látni és tapasztalni is.

Képek és szöveg: Török Dániel, 2006. május