Bergent alaposan kielemezzük, majd a hetes úton, a Vöringsfossen vízesés érintésével Osloba motorozunk. Osloban egy napot töltünk múzeumokban és kiállításokon, majd a Color Fantasy-n átkelünk Kielbe. Kieltol 100 kilométer Hamburg, ahol vonatra szállunk Bécsig.

Dragsvikból a Sognefjord északi partján haladunk nyugat felé az E39-esen, aztán dél felé kompozunk és az E16-on megyünk tovább Bergenbe. Az utazás eseménytelenül telik, sajnos esik az eso, így a Sognefjord nem a legszebb képét mutatja nekünk.

Bergenben úgy eltévedek, hogy azt tanítani lehetne a GPS suliban. Ez a dolog elsosorban azért következett be, mert nem volt jó stratégiám arra, hogy megállapítsam egy több felé szétágazó autópályalejáratnál, hogy melyik sávot kövessem. Ez ellen ma már úgy védekezem, hogy a navigációs képernyot addig nagyítom, amíg azon egyértelmuen nem látszanak a választható sávok. Ilyenkor már az is látszik, hogy nekem melyiket kellene követnem. A másik oka, hogy a közlekedés egyébként sem egyszeru ebben a városban.

A hostelben a szobák kicsinek bizonyulnak, ezért úgy döntök, lazábban osztom el a társaságot a lefoglalt szobákban és keresek magamnak egy másik szállást valahol Bergenben. Eloször telefonon próbálkozom a recis segítségével, de ez nem jön be, a szállodák 1.500 NOK körül ajánlanak kétágyas szobát. A turistahivatal szerint minden foglalt. (Zoli közben beszerelte Tamás hátsó fékbetéteit.) Bemotorozom a városba és körülnézek a központban. A kikötő körüli mellékutcákban több olcsó szálláshelyet találok és végül a Jacob’s Apartmannban veszek ki egy szobát 1.060 NOK-ért. Az apartman apró kis lyuk egy mini konyhával. A hely attraktív abból a szempontból, hogy mintegy 200 méterre van a városközponttól.

Bergenben a közlekedés rémálom. A kikötoben például a szemközti sávba kellene átmennem, de ezt csak egy 3 kilométeres kerülovel tudom megtenni. A belváros egy nagyon bonyolult módon egyirányúsított utcákból álló nagy körforgalom. A kikötot szerencsére könnyu megtalálni. A motorokkal az öböl végénél szoktak parkolni a járdának számító nagy aszfaltozott területen a fotérrel szemben, ahol a halpiacot tartják. Innen csak egy rövid séta Bryggen. A várost ismét megkerülve és egy autópálya feljárót egy 3 kilométeres alagút elott eltévesztve vagy 20 kilométer motorozás után sikerül visszatalálnom a hostelhez.

Felkapom Cicát néhány csomaggal és leköltözünk a belvárosba. Az estét a központban lógással töltjük. Átnézzük a fotéren a nagy turistahivatal kínálatát. A hajós programok dominálnak. Van egy Bergen buszozás emeletes autóbusszal. Az ido sajnos borult, ezért a Floyen felvonóval nem próbálkozunk, inkább az utcai zenészeket hallgatjuk, Bryggen házai között lófrálunk, végignézzük az ajándékboltok kínálatát és az itt parkoló jachtokat. Élvezem, hogy most mindezt a nehéz motoros felszerelés nélkül tehetem.

“You give me fever … When you kiss me … Fever when you hold me tight …” A tornacipos szoke kislány a bogonél olyan “Fever”-t nyomott, hogy Peggy Lee is megborzongott volna. Apu kísérte gitáron. Közben újabb motorosok érkeznek, a közönség és az utcai zenészek között elhajtva jelzik, hogy ezt a placcot saját területüknek tekintik.

Éhes motorosok a hanza kereskedoházak elott. Tamás és Péter beültek egy halétterembe megünnepelni Barbi felnotté válását, ami holnap következik be valahol Írországban. Ez este fél kilenc körül lehetett, amikor épp minden étterem tele volt. 70 percet vártak, hogy kiszolgálják oket, azután éhesen eljöttek. Mi egy kicsit késobb, 10 óra körül megyünk be ugyanoda. Óvatosan azzal kezdem, hogy a pincérrel tisztázom mennyi idot kell várnom a vacsira. Beszalad a konyhába, aztán 15 percet ígér és be is tartja az ígéretét.

Az étteremmel szemben muködik ez a kis Fish & Chips gyorsbüfé. Mindenféle tengeri állatokból készítenek egyszeru, gyors ételeket hasábburgonyával. Ár-teljesítmény viszonyban valószínüleg jobban jártunk volna itt, mint az étteremben, bár a norvég halleves is jó volt, a füstölt lazactál pedig meglepoen boséges, friss és finom. 288 NOK-ot fizetünk, ami kb 9.000 Ft.

A pincér pont kihozta az ételeinket, amikor a felhok mögül végre kibújt a nap és meleg fénnyel árasztotta el az egész kikötot. Ez a nagyszeru megvilágítás kb. 15 percig tart, nagyjából addig, amíg megvacsorázunk, aztán a felhok megint függönyt vonnak a napkorong elé. A hanza házakról megálmodott alkonyi napfényes fotóim így nem készülnek el – viszont jóllaktam.

Lassan bezárnak az ajándékboltok és a két-három éttermet, szórakozóhelyet leszámítva elnéptelenedik Bryggen is. Még egy kicsit elemezgetem az esti fényeket a faházak között, aztán hazasétálunk.

Ez a Meki Bergenben hangulatos kis faházba költözött. A faházak homlokzatán ritka az íves díszítoelem. A Jacobs Apartmann itt van néhány saroknyira.

Reggel felmegyünk a hostelbe megreggelizni és összegyujteni a társaságot. 10 órakor indulunk. Bergenbol kifelé benzinkutat keresek. Egy XY kútnál állunk meg, amit direkt el akarok hagyni, de a többiek rárepülnek. Ez az a kút, ahol a kártyaolvasással bajok vannak. Végül vagy készpénzzel, vagy mechanikus kártyalehúzóval sikerül rendezni a számlát.

Megállunk pihenni egy kilátópontnál (N60 23 04.5 E6 16 37.7). Oslo felé végig a hetes utat követjük kelet felé. A térkép zöld szegélycsíkkal jelöli egész Osloig, tehát egy látványos kirándulásra számíthatunk. A hetesnek valóban vannak nagyon szép szakaszai, és sok nagyszeru vízesést lehet látni menetközben. Sajnos a felhős ido és a sokszor eleredő eső miatt ebből keveset élvezhetünk. A hetes burkolata emellett nem a legjobb minőségű és a forgalom igen sűrű rajta. Zoli és Reni a kísérőautóval meg is unták és Geilonál letértek a 40-esre. Szerintük a 40-es ugyanolyan szép, mint a hetes és sokkal jobb minőségű. Legközelebb én is arra fogok menni.

Amikor Mabödal kanyonon keresztül végre megérkezünk a Vöringfoss vízeséshez, amely a leghíresebb vízesés Norvégiában, épp erőteljesen zuhog az eső. Már attól tartok, hogy ebből semmit nem fogunk látni. A helyet nem lehet eltéveszteni, ott van, ahol az út egyszercsak megvadul és elkezd térbeli hurkokat vetni. Úgy megyünk fel egy sziklafalon, hogy három szinten egymás fölött keresztezik egymást az alagutak nyomvonalai. Az első parkolóba kiállunk (N60 25 33.0 E7 14 48.0). Itt van egy fehér fogadóépület, talán ajándékbolt és vendéglo van benne, Vöringfoss Kafeteria van ráírva.

Mellettünk egy kisautó parkol rettenetesen megpakolva. Hátsó ablakában nagy felirat: The Travelling Wildberrys on Tour. Tetszik a szellemesség. Pár szót váltunk a két növel, akik épp körutazáson vannak Norvégiában. Ők is kedvelhetik a hajdani könnyed rockzenét játszó Travelling Wilburys-t, amelynek a gyűjteményes albuma most 2007-ben került a boltokba. Itt Norvégiában minden benzinkútnál ez a number one sláger.

A többiek úgy ugrálnak a korlátok nélküli vizes, csúszós szédítoen magas sziklaperemeken, mintha nem is hatna rájuk a gravitáció.Nekem most komolyan futkos a hátamon a hideg. Amikor Kriszti ránézett Tamás képére azt mondta, hogy szerinte ez csak trükk – pedig nem az. Mici egy közel 200 méteres szakadék fölött lóg. (Tamás esokabátját hívják így.) Később Péter is odaállt Tamás mellé.

Balra a sziklán az a fehér folt az első parkoló, ahol megálltunk. A Bergen felől jövök ott találkoznak előszór a vízeséssel. Egy kicsit sétálni kell a sziklaperemig. A vízesést egy másik kilátópontról is meg lehet nézni, ehhez a hetesen kell egy kicsit feljebb menni a vörösesbarna Fossli szállodához a hegyteton, amelynek fizető parkolója van ugyan, de a motorosoknak ingyenes (N60 25 38.2 E7 15 15.6).

A szállodánál kávéznánk egyet, de a személyzet valahova eltűnt, a sütemény készletük egyébként is elég gyenge már. Néhány fotót készítünk a hotel mellett megkövesedett trollocskával az ajándékbolt mellett, aztán tovább daráljuk a hetest.

A hetesen gyakran megállunk esőre öltözni, aztán meg vetkőzni egy benzinkút mellett be is vásárolunk. Végre Tamás vezet, így lemaradhatok egy kicsit. Sokszor az az érzésem, hogy Norvégiát többet látom a visszapillantó tükörből, mint direktben. Nehéz szemmel tartani a négy másik motorost, hogy jönnek-e. Osloba fél kilenckor érkezünk. Az Oslo Vandrerhjem Haraldsheim hostelt könnyen megtaláljuk, már az autópályán is ki van írva.

Az osloi hostel bejárata. A hostel túlterhelt, már délelott hivtak, hogy lemondanám-e a még januárban lefoglalt szállást, merthogy nincs elég szobájuk. Erről persze szó sem lehet. A vékony, magas (kicsit sötétebb árnyalatú) szőke recepcióslánnyal egyezkedem. Korban épp illenénk egymáshoz, mert kb. fele annyi, mint én, de egy kicsit magasabb, mint ami hozzám ideális lenne. Nagyon igényes vagyok a szobákat illetően, ő meg nagyon rendes így lehetőségem van rá, hogy az alsó szinteken és a lehető legjobb szobákban helyezzem el a társaságot, miután végigjárok minden felajánlott szobát. Elég nagy különbségek vannak.

Ad még néhány tippet arról, hogy mit csináljak Osloban, megmutatja a térképen a városközpont érdekesebb részeit, de hosszabban sajnos nem tudunk beszélgetni, mert sorban érkeznek a buszos turisták.

A hostel nagy közös konyhájában pokoli hőség van, amíg Péter be nem kapcsolja az elszívót. Konzerv készleteinknek már a vége felé járunk. Három-négy darabnál nem viszünk többet haza. A rúd szalámi megmaradt sértetlenül. A szobák árában benne van a reggeli a hostelekben is, így hideget csak nagyon ritkán ettünk az otthoni készletből.

A mai nap a kultúráé. Múzeumi kiállításokat fogunk látogatni Osloban. A leglényegesebb osloi kiállítások a következők:

• Fram múzeum – Amundsen hajója és a Déli-sark felfedezése ()
• Kon-Tiki múzeum – Thor Heyerdal hajói és munkássága ()
• Tengerészeti múzeum – sok hajómodell, ami uncsi és egy nagyon szép film Norvégiáról ()
• Viking hajó múzeum – Viking sírokból szkiemelt hajók maradványai (ketto szinte teljesen ép) ()
• Skanzen – noirvég falusi és kisvárosi épületek, cölöptemplom ()
• Munch múzeum – a híres festo képei (sajnos ezt nem láttuk)
• Vigeland-park – a szobrász nagy mennyiségu alkotása ()
• Steve Bloom természetfotói – ez csak egy ideiglenes utcai tárlat volt, de nagy sikert aratott ()

A múzeumok egy része a Bygdøy félszigeten van, a GPS vezetésével előszór oda megyünk és leparkolunk a Kon-Tiki múzeum mellett (N59 54 12 E10 41 55). Itt rögtön három múzeum van egymás mellett, a Fram, a Kon-Tiki és a Tengerészeti múzeumok. Ugyancsak innen indul az a kis vízibusz, amely az utasokat a félsziget és a kikötő között szállítja.

A Kon-Tiki múzeumba megyek be felszívni egy kis helyi infót. A pult másik oldalán egy mosolygós manöken várja érdeklődve a kérdéseimet. Barna szem, hosszú sötétbarna haj, finoman ívelt vállak – “Megtenné, hogy körbevezet itt a múzeumban?” – jut eszembe az első kérdés, de aztán a kint várakozó többiekre gondolok és győz a kötelességtudat – “Van itt egy kis csoportom, mennyibol jönne ki kilenc belepő?”. Az egyéni belépojegy általában 50 NOK minden múzeumba, a csoporthoz 15 fő kell, de javasolja, hogy vegyünk Oslo Passt a Tengerészeti múzeumban, ami 210NOK/fo és minden múzeumba jó, sőt a vízibuszra is. (A weben rajta van a múzeum teljes személyzetének a fényképe, de az övé nincs köztük. Kár, mert növelné a látogatottságot.)

Mindannyian veszünk egy-egy Oslo Passt és ha már ott vagyunk megnézzük a Tengerészeti múzeumot is. A földszinten a moziteremben a Norvég partokról vetítenek egy húsz perces panoráma filmet, olyasmit, mint amit a Nordkapp Hallban is láttunk, ugyanúgy öt vászonra. Végigmegyek néhány termen, de számomra uncsi hajómakettek tömegével van tele. Ott is hagyom és átmegyek a Fram-be.

A Fram múzeum a Déli-sark kutatásának, kiváltképp Roald Amundsen életének és munkásságának a bemutatásával foglalkozik. Központi témája az 1892-bol származó Fram III kutatóhajó, Amundsen hajója, amely a Déli-sark közelébe szállította az expedíciót. A múzeum az emberi nyughatatlanságról szól, a mindent tudni és látni akarás vágyáról, amely egy számunkra már primitív, mechanikus eszközökkel felszerelt korban az utazókat a föld soha nem látott ismeretlen vidékeire csábította.

Hősök, nagy kalandok. Fridtjof Nansen, aki átsíelt Grönlandon és aki a Fram-ot építtette, hogy átkeljen vele az északi sarki jégtakarón. Norvégiában 2000-ben megszavazták az évszázad emberének. Roald Amundsen, aki 1911. december 14-én három társával elérte a déli sarkot. A verseny közte és Robert Falcon Scott között, aki társaival együtt belehalt a kísérletbe. Umberto Nobile kapitány és az ”Italia” léghajó története, amely megpróbált átrepülni a déli sark felett, de balesetet szenvedett. A küzdelem az életben maradottak megmentéséért, amelyben Amundsen is életét vesztette.

A Kon-Tiki múzeum egy magánalapítvány, ahol Thor Heyerdahl öröksége látható, főként két hajója, a balsafából épült Kon-Tiki tutaj 1947-ből (itt fenn), amely alulról is megtekintheto, és a RA II papiruszhajó 1970-ból. A Kon-Tiki múzeum a kultúrák közötti kapcsolatokról szól. A második világháború után két évvel a Kon-Tiki sodródása Peruból a Polinéziai szigetvilágba formálisan egy néprajzi expedíció volt, hogy bebizonyítsa Dél-Amerika és a polinéz szigetek között lehetséges a kulturális kapcsolat. Valójában a pedig a háború utáni súlyos emlékekkel terhelt nemzedék első olyan nagy projektje, amelyben végre mindenki ugyanazért szurkolt. Heyerdahl könyvét 66 nyelvre fordították le, filmje Oscar-díjat kapott.

A Viking hajó múzeum egy fél kilométerrel arrébb van, a motorokat szétláncoljuk, odagurulunk, aztán megint láncolunk. Zoli telefonál, hogy egy rendőr megbüntette 500 NOK-ra, hiába vettek parkolójegyet, az autóval rossz helyen parkoltak. Ez körültekintésre int, de motorral parkolni Norvégiában általában nem okoz gondot. Fizetni sehol sem kellett érte, sőt a motorosoknak az autópálya is ingyen van.

A múzeumban a viking sírokból előkerült szépen ívelt, formás hajókat láthatunk. Kettő megmaradt nagyon jó állapotban, van egy, amelyik eléggé elkopott. A múzeumba úgy kell bemenni, hogy az Oslo pass-t bemutatjuk és kapunk egy jegyet. A biztonsági őr kedvesen és türelmesen meséli el, hogy ez azért van, mert a belepő látogatók száma alapján számolnak el az Oslo Pass társasággal.

A Skanzen megint néhány száz méterre van, itt a fizető parkolóba állunk be a bejárattal szemben. Végignézünk egy csomó norvég faházat, füves tetejűt, cölöpökön állót, malmot, farmot, iskolát, templomot. A területen kb. 150 épület áll, köztük ez a cölöptemplom itt feljebb. Van itt egy egész kisváros is, ahol mesteremberek, kereskedok készítik és árulják a portékájukat. Két norvég leány eltáncolja egész Norvégiát egy harmadik tangóharmonikán kíséri a produkciót. A bejáratnál a kávézóban finom sütit kapunk.

Mutatványos Oslo főutcáján.

A szőke recislány azt javasolta, hogy vízibuszozzunk Oslo belváros és a félsziget között, mert a belvárosban nem lehet parkolni. A vízibuszozás végül jól jött ki, bár parkolni is lehetett volna bőven. Motorral legalábbis biztosan. A kikötőből indulva nagy kört teszünk. A Nobel Békecenter elott épp Steve Bloom utcai tárlat van.

A tárlat Steve Bloom képeivel nagy sikert aratott. Steve ezt a dolgot Yann Arthus Bertrand-tól leshette el, a repülo fényképésztől, akit a légi felvételei tettek világhírűvé. Szinte mindegyikünk vásárolt valamit a természetfotós kepeiből. Még Steve legújabb könyvéből, a 10 kilós Untamed albumból is vettünk egy párat.

Késő délután térünk vissza a vízibusszal a motorokhoz. A Color Line kikötőjében még a Color Festival áll, amely a Color Fantasy kisebbik testvére. Holnap innen megyünk Kiel felé.

Mai utolsó állomásunk a Vigeland-park. A park központi szoborkompozíciója egy emberekkel megtöltött kutat juttat eszembe. Hangulatos. Szerintem nem sokat vesztesz, ha kihagyod.

Ma elhagyjuk Oslot, ezzel együtt Norvégiát és elindulunk haza. Délelőtt még visszatérünk Steve Bloom utcai kiállításához és további könyveket veszünk, aztán a Color Line kikötőjébe hajtunk, 11-kor csekkelünk be és 14:00-kor indulunk.

A Color Fantasyról azt mondják, hogy ez a világ legnagyobb komphajója (2006). Arra épült, hogy az utasokat egy nap alatt átvigye Oslobol Kielbe, vagy vissza. Nem nagy változatosság, gondolom már becsukott szemmel odatalál. A szobái nagyon kényelmesek és szépek, mindegyikben van TV, minibár. A hajó szolgáltatásai minden luxus igényt kielégítenek. A hajófarban ez a fényűző étterem három emelet magasságával a komplexum egyik leglátványosabb része.

A 966 kabin nagy része ablak nélküli, de messze nem olyan nyomasztóak, mint a Scandinavia fémdobozai voltak. Sok kabin néz a belső sétafolyosóra, ahol folyamatosan nagy élet zajlik. kisebb éttermek, bárok, üzletek sokasága található itt, köztük az a tapas bár, ahol egy nagyszerű tengeri összeállítást kaptam ebédre.

A társaság szétszéled, rengeteg programból lehet válogatni. Van élmenyfürdő, lokál, disco bár, kávéház. Az egyik bárban Bódi Magdi énekel. Tamás szóba elegyedik vele. BM: “Hová mennek?” OT: “Kielbe.”

Este a nagy ablakos hátsó étteremben tartunk egy búcsúvacsorát. Szépen lassan elszakadunk Norvégiától. Elköltjük utolsó koronáinkat és megvesszük az utolsó ajándékokat.

A kiszállás reggel elég fájdalmas gyakorlat. Szívesen maradnék még a hajón, meg korán is van ahhoz, hogy ilyenkor csomagokkal rohangáljak teljes menetfelszerelésben. A fedélzetet a motorosok hagyják el utoljára. A motoroknak egy külön területet tartanak fenn, amely tele van rögzítőelemekkel. Mi magunk is lekötöztük a gépeket, de gondos kezek további spanifereket szereltek fel rájuk, kiválóan rögzítve azokat.

Kielben rögtön az autópályára állunk és Hamburg felé indulunk. A gumim már megint olyan ernyedt, hogy egyszer meg is állok, mert azt gyanítom, hogy defektem van. 35 kilométert kell menni Kieltol Hamburg felé az első benzinkútig. Szinte mindenkivel összefutunk, akivel a hajón találkoztunk.

Hamburgban vonatra szállnánk, de ez nem olyan egyszerű, mert a jegyeket még Norvégiában az interneten vettük és nincsenek kinyomtatva, az ÖBB pedig csak kinyomtatott jegyeket fogad el. Rengeteg telefonálás és egy nyomtatóval is rendelkező Internet Cafe megszállása után sikerül a jegyeket megszereznünk és kinyomtatnunk. Egy másik projekt keretében kapok magamtól egy új iPod Nano-t.

Hamburgban keresünk valami látványosságot. Az egyik szálló recepcióján ajánlják a múzeumként konzervált orosz tengeralattjárót. Oda megyünk az U-boat múzeumba.

Az U 434 egy 1975-ban Gorkijban épült B515-ös Tango osztályú orosz tengeralattjáró – hihetetlen szerkezet. Csövekkel és vezetékekkel sűrűn teleszőtt belseje olyan, mintha egy élőlény gyomrában kúsznék-másznék. 82 embernek kellett elférnie benne. Nagyjából fele ennyi a fekvőhelyek száma. Mire kijutok belőle úgy érzem, hogy belevette magát a tüdőmbe az olajszag. Vagyunk az egész hajóban vagy tízen, de így is elfogy az összes levegő percek alatt. A parancsnoki hidat csak csoporttal és idegenvezetővel lehet látogatni. (Nehogy valaki hozzon egy akkumulátort és beindítsa?)

A tengeralattjáróból kiszabadulva visszamegyünk a Hamburg Altona pályaudvarra, ahol felvisszük a vonatra a motorokat és beszállunk a kabinjainkba. A hálókocsi kabinjaiban akkora hely sincs, mint a tengeralattjáróban volt. Étkezőkocsiról legefeljebb álmodhatunk. A többnyire rossz kedvű hostessnél lehet mikróban melegített debrecenit rendelni.

Bécsben reggel kilenckor szállunk ki a vonatból a Westbanhofon. A GPS segít kikeveredni a városból és az autópályán indulunk haza. Itthon van egy kis gondunk az autópálya matricákkal, mert sem a MOL kútnál, sem a matrica árusító kapuknál nem lehet motorra valót kapni. Ezt kénytelenek vagyunk kihagyni.

A Sasfészeknél még egy utolsó kávé és süti, aztán mindenki hazagurul.

Ezt mutatta a GPS, amikor megérkeztünk. A távolságból hiányzik az a nap, amikor Geiranger környékén motoroztunk, mert a GPS-t aznap a szálláson hagytam, a végösszeg kicsivel 7.000 kilométer felett lenne. A GPS (sajnos) a gyújtással együtt indul, ezért a kompozások nincsenek benne a távolságban. A 77,2 km/h mozgási átlagsebesség elég alacsony, kevesebb motorral ennél jobbat is lehet tervezni. Az utazótempónk 100-110 km/óra között volt, ennél jobbat csak ritkán és inkább az utazásunk elején tudtam diktálni a csoport miatt. A 20 nap alatt valamivel több, mint 90 órát voltunk mozgásban motorral, tehát naponta átlag 4,5 órát és átlag 350 kilométert motoroztunk.

Ha azt kérdezed, hogy visszanézve mit csinálnék másképp legközelebb, a következoket mondanám:

• Keményebb gumival indulnék el
• Beterveznék még egy napot Valldalban, hogy elmehessek az Atlanti útra
• Indulás előtt megfelezném a berámolt cuccok mennyiségét
• Rendes ágyneműt vinnék (a campingbe való lepedőzsák helyett)
• Vonatozás helyett motorral jönnék végig Németországból hazáig
• Jobban vigyáznék az iPodomra
• Vinnék egy tartalék csatlakozót a sisakhoz
• Elvinném magammal a kis táskát a polárszűrőknek, ha már megvettem
• Halkabban járó hajszárítót vinnék

Agárdi György, 2007. augusztus 11.