A kontinenst keresztbe-hosszába bejártuk. Mostanában a szigetek vannak soron. A korábbi Korzika és Szardínia túrák után az idén kipipáltuk Szicíliát és a nyár végén még Madeira is belefért. A túra tervezését egy profi utazásszervezőre bíztuk, aki összerakta a legoptimálisabb megoldást. Ezzel azonban Tamás nem volt elégedett és saját verzióval állt elő, amely valamivel olcsóbbra és gazdagabbra is sikerült.

A legnagyobb dobás a szálloda volt. Az Estalagem Ponta de Sol a Design Hotels közösség tagja, amely már önmagában azt jelenti, hogy exkluzív tervezésű és berendezésű szállodáról van szó. Az Estalagem ezen kívül extrém elhelyezkedésével is felhívja magára a figyelmet, egy óriási sziklaszirt oldalára és tetejére épült egy olyan part menti faluban, amely arról kapta a nevét, hogy ott a legszebb a naplemente látványa egész Madeirán (Ponta do Sol). Az ilyen szállásoknál általában tovább klikkel a gyakorlott böngésző, feltételezve, hogy megfizethetetlenek, viszont az Estalagem meglepően alacsony, mindössze 110 €/éj/szoba ára (benne a reggeli és 5 éjszaka után ingyenes reptéri transzfer) ezért a szolgáltatásért egyáltalán nem drága.

Estalagem Ponta do Sol

A jobb alsó kocka volt a mi szobánk.

A másik költségcsökkentő tényező a repülés szervezése volt. A csatlakozó járatok helyett Tamás az olcsóbb járatokra foglalt helyet, így hajnalban indulva reggel érkeztünk Lisszabonba, onnan este repültünk Madeirára, visszafelé pedig délután indultunk, Lisszabonban aludtunk és másnap reggel jöttünk haza a portugál légitársaság menetrend szerinti járataival. Ennek következtében aztán sok időt tölthettünk még Lisszabonban is, ahol csak olcsó metróval közlekedtünk.

6 napra béreltünk BMW F 700 GS motorokat

A napi programokhoz 6 napra béreltünk BMW F 700 GS motorokat a Magoscar-tól. Más szolgáltató is lett volna hasonló áron, de Tamás szerint ennek a web oldala volt a legszimpatikusabb. A 700-as modellt az ülésmagassága miatt választottuk, ami 9 cm-rel alacsonyabb, mint a 800-asé. Ez egy fontos különbség, mert a meredeken emelkedő és közben össze-vissza kanyargó madeirai utakon a megálláshoz biztos támasz szükséges. A 700-asok 75 lóerős teljesítménye végül is bőven elegendő volt, két személlyel a legmagasabb hegyeket is vidáman megmászták. Hosszabb túrára valószínűleg kényelmesebb motort választanék, de Madeirán egy egész napos túra mindössze kb. 100-150 km-nyi utazást kíván. A látnivalók közel vannak egymáshoz, mert a sziget mindössze 23 km észak-déli, és 57 km hosszú kelet-nyugati irányban.

A taxi szombaton hajnali fél háromkor jött értünk, pénteken este le se feküdtünk. Reggel nyolckor már Lisszabonban voltunk. Metróval mentünk be a belvárosba. A piros vonal végállomása a repülőtéren van. Az Almedánál érdemes átszállni a zöldre és azzal beutazni a Baixa negyedbe valamelyik állomásig. Mi a Rossiot választottuk, amely az Elevador de Santa Justa, vagy ismertebb nevén az Eiffel lift közelében van.

Mindenki itt áll meg metrójegyet venni, aki repülővel érkezik Lisszabonba, pedig ott oldalt figyel egy üres automata.

Kedvelem Portugáliát, mert kellemes emlékek fűznek hozzá. Dolgoztam ott Lisszabon mellett egy fél évet valamikor 10 éve, aztán később turistaként is bejártam Cicával az országot. Így aztán a várost régi ismerősként köszöntöttem.

Mire lesétáltunk a Rio Tejo folyó partjához a Praça do Comércio-ra már majdnem 9 volt. A reggeli meleg fényekben egy stáb reklámfilmet forgatott, a parton néhányan kagylót gyűjtöttek a Tejoból, kihasználva az apályt és nyitottak az éttermek. Szikrázó napsütésben reggeliztünk a tér nyugati sarkán, az Aura teraszán, mellettünk a lisszaboni retró villamosok még üresen kóboroltak fel és alá, a turista negyed még csak ébredezett.

A Rua Augusta korán reggel.

Praça do Comércio

Lisszaboni retró villamos.

A délelőttöt azzal vertük el, hogy befizettünk egy Yellow Boat hajóútra. Ez Lisszabon hop-on hop-off hajója, amely elmegy a Belém toronyig és vissza, közben kétszer kiköt, először a túlsó parton, azután a Belém negyednél. Délután sétáltunk egy kicsit a belvárosban, aztán vissza metróztunk a repülőtérre és másfél óra alatt átrepültünk Madeirára.

A lisszaboni Krisztus szobor.

Tengerész Henrik lisszaboni emlékműve.

A Belém palota.

Negyed órával korábban szállt le a gép, de a szállodai transzferre nem sokat kellett várni. A sofőr a következő 40 kilométeren lelkesen leadott egy föci órát Madeiráról, megmutatta hol született Ronaldo és kevés tárgyi tévedéssel vázolta a fontosabb dolgokat, amiket meg kell inni, meg kell enni, meg kell nézni, vagy illik tudni itt Madeirán.

Délután 4 körül érkeztünk a szállodába. Meginvitáltak minket az esti büfé vacsorára. Fél órára kaptunk egy asztalt, igaz a legszebb kitátással a naplementére.

Ponta do Sol esti fényei.

Bár minden napom így kezdődne!

Az első program a motorok felvétele volt. A Magoscar embere a szállodához jött és elvitt minket a gépekhez. Ez a szállítás az irodáig, ahol elvégeztük a papírmunkát, majd Moínhos-ba a garázsig és a leadáskor vissza kettőnknek 60 € volt. Moínhos a szállodától kb. 35 km-re van, Funchal és a repülőtér között félúton. A Magoscar német tulajdonosa 1995 körül nyitotta meg az üzletét, 20 évvel később 35 motorral meg 150 fehér Seat Ibiza kisautóval dolgozik és ő maga is a szerelők kék egyenruháját hordja.

A kis piros BMW-ben egy szokatlan dolog volt számomra, a közel tőben vízszintesen lenyesett szélvédő. Nem számítottam túl gyors vágtázásokra, ezért plexi nélküli sisakot vittem. Ma már másképp csomagolnék. A szigeten kb. 50 km (díjmentesen használható) autópálya van, amelyen 110 km/óra a megengedett sebesség. Ez egy kis oldalszéllel kombinálva már tudott kellemetlenkedni.

Az autópályáról még megjegyezném, hogy a főváros, Funchal környékén nagyon kevés komolyan vehető alternatívája van, és ha van, az általában falusi, hegyoldalba épült mellékutca. Persze lehet próbálkozni, mi is lelkesen kerestük az ismeretlent.

A szállodánál felvettük a hölgyeket és kelet felé indultunk, Funchal felé, majd fel a hegyekbe. Először Camacha faluban álltunk meg. A főtéren épp kirakodó vásár volt. Itt ismerkedtünk meg az igazi espetada-val és a bolo do cacoval.

A mozgóárus feldarabol ½ kg marhahúst (10€/kg), majd befűszerezi durva só és darált babérlevél keverékével. Felhúzza a darabokat egy fa nyársra és odébb egy fém kádban vöröslő parázson a vásárló maga sütheti meg a húst olyanra, amilyenre kívánja. Az espetada elkészítése nagyjából 10-15 percig tartó művelet.

Friss vágású hús Madeira autonóm régióból.

Sül az espetada.

Közben a másik mozgó árusnál vásárolhatunk 3€-ért egy frissen sült bolo do caco-t, ami egy kerek és lapos madeirai kenyér. Az alakján kívül egy kevés belekevert édesburgonya különbözteti meg a közönséges kenyértől. Pizza szerűen szeletelik, azután egy kis fűszervajjal kenik meg a belsejét, így lesz belőle az espetada kísérője.

A bolo do caco-t is frissen sütik.

Egy közeli sátorból némi zöldséggel kiegészítve kb. 10 €-ért megvolt az ebéd négyünknek. Ez a rágós túlfűszerezett parázson sült marhahús volt az egyik legemlékezetesebb gasztronómiai élményem Madeirán.

Camacha nevezetessége még a vesszőből font mindenféle. A kerti széktől a retikülön keresztül a bendzsóig mindent megfonnak a turisták kedvéért. Tamás tetszését inkább a helyiek által viselt retró kötött sapka nyerte meg.

Kicsit feljebb a hegyekben meglátogattuk a Pico do Arieiro-t. Ez Madeira egyik legmagasabb hegycsúcsa, 1810 méter. Itt van a portugál légvédelem irányító radarja és egy turisztikai központ szép kilátással, kirándulási lehetőségekkel. Odafenn 10-12 fokos friss levegő volt, jelentős változás a 21-25 fokos tengerparti hőmérséklethez képest.

Pico do Arieiro

Tisztább időben messzire ellátni.

Fenyőerdő

A sziget északi oldala felé haladva elhagytuk Ribeiro Frio-t, a híres pisztrángtelepet, Faial-nál értük el az északi partot. Itt van egy helyes kis gokart pálya a völgyben. Aztán tovább kacskaringóztunk Santanaig. Santana a földet verő meredek nádtetős házairól híres, amelyekből ma már csak keveset tartottak meg a turisták kedvéért. Egy nagyon öregnek látszó boltos bácsi igazított el minket, hogy hol találjuk a kiállított házakat – meglepően hibátlan angolsággal.

Visszafelé Faialban még megálltunk a Miradouro da Guindaste nevű kilátónál fényképezni az északi part tengerbe zuhanó magas szikla falait, aztán Machico felé haladva elértük az autópályát és azon mentünk a szállásunkig, illetve egy kicsit tovább, hogy Ponta do Solt nyugat felől a tengerparton közelíthessük meg.

Miradouro da Guindaste

A repülőtér kifutóját tartó oszlopok.

Este a sziklánk alatt épült Sol Poente étteremben vacsoráztunk. A sziget egyik nevezetessége az espada (madeirai fekete kardhal, vagy magyarul abroncshal), amit bundában sütnek banánnal a tetején. Amilyen rettentő ronda ez a hal, legalább olyan finom a húsa.

Naplemente Sol do Poentén

Reggel útvonal tervezéssel kezdtünk. A “nyugati kör” mellett döntöttünk.

Az E.R.209-es úton vágtunk át a szigeten észak felé. A felfelé vezető utat magas eukaliptusz fák szegélyezték és harang alakú rózsaszín virágok. A Paúl da Serra fennsík ködös volt és hideg. Több szélkereket telepítettek ide, az út mentén tehenek legelésztek.

A 110-es Sao Vicente felé le volt zárva, állítólag leszakadt egy része. Tovább kellett mennünk a ködös fennsíkon Ribeira da Janeláig, ahol a parton megálltunk a tengerparti sziklákat fényképezni.

Sáo Vicente-ben rövid kávézás után meglátogattuk a barlangot (Grutas de Sáo Vicente), amit a vulkáni láva alakított ki. Maga a barlang egy fél órás két nyelvű idegenvezetős séta, utána még meginvitálnak egy kis kiállításra, ahol tanulhatunk vulkanológiát, és megnézhetünk egy filmet a sziget keletkezéséről.

Nyugat felé haladva Seixalban egy rövid időre megálltunk kilátást fényképezni. Porto Monizban késő délután ebédeltünk az Orka étterem teraszán a tengerből elkerített népszerű lávamedencék fölött. A parti medencéket, amit a hullámverés mosott ki egy kicsit zártabbá tették beton falakkal, amelyeken azért átcsapnak a hullámok és kényelmesebbé tették pihenőhelyekkel. A végeredmény látványos és élvezetes lett. Amikor jön a dagály kitakarítja az egészet.

A Ponta do Pargo a sziget nyugati vége. Egy világítótorony szórja a jeleket innen az amerikai kontinens felől erre tévedő hajóknak.

A főutat kerülve a lehető legközelebb a tengerhez kanyarogtunk haza felé a sziget dél-nyugati partján.

Útközben elhagytuk Calhetát, ahol Madeira másik híres strandja van. A tenger felé nyitott, de két mólóval elkerített részt marokkói homokkal töltötték fel, amit így nehezebben tud elvinni a víz. Világos színű homokos strand csak itt van Madeirán.

Estére az otthoni benzinkútnál vásároltunk vacsorát és a teraszunkon fogyasztottuk el. Azután mentem megint naplementét fényképezni.

Reggel egy kicsit kísérleteztünk egy régi, omladékos, ma már lezárt tengerparti úttal, amely helyett már alagutakat fúrtak, de ezt hamar feladtuk.

A közeli Câmara de Lobos mellett nyugatra található Cabo Girão kilátóhelyen kezdtünk. A kilátó üveg padlós terasza 580 méter magasan van a tengerszint felett, ahonnan ide feljöttünk. Az ajándékboltban belenyaltunk egy kicsit a Poncha néven futó nevezetes citromos mézes rumba, de ezt aztán messzire elkerültük.

Alattunk 580 méter szakadék.

Câmara de Lobos arról híres, hogy itt volt Churchill kedvenc étterme. Hangulatos kis halászfalu lehetett régen, amit felhizlalt a turizmus. A főtéren parkoltunk, mellettünk épp akkor húzott el – sajnos ellenfényben – a Santa Maria. Kolumbusz hajójának a mása turistákkal a fedélzetén naponta kétszer indul el Amerika felé Funchalból, de a Cabo Girão alatt mindig visszafordul.

Következő célpontunk a sziget belsejében Eira do Serrado, egy hegycsúcs, ahonnan szép kilátás nyílik a mélyen a völgyben fekvő Curral de Freiras falura. Eira do Serrado ma főleg az itt termesztett szelídgesztenyéről híres. A csúcson van egy szép szálloda, annak a teraszán ebédeltünk valamit sok gesztenyével.

A hegyekből leszállva kereszteztük Funchalt és ellátogattunk a Miraduro do Cristo Rei, vagyis Krisztus király kilátóhoz Garajauban, Funchaltól kicsit keletre. Itt sokat lehet gyalogolni a tengerbe benyúló apró félsziget végéig hosszú meredek lejtővel.

Ribeira Bravaban van egy kis vegyesbolt, most ott vásároltunk vacsorát és még időben értünk haza ahhoz, hogy egy nagyot pancsoljunk a szálloda tengeri kilátásba feszített víztükrű medencéjében.

Reggel megint Canhas felé indultunk és az E.R.209-esen a sziget belsejébe. A levadák vízlevezető csatornák, amelyek az esős észak-nyugati hegyekben összegyűjtik, majd a sziget szárazabb, de a növénytermesztéshez kedvezőbb időjárású dél-keleti részére szállítják a vizet. A levadákat a XVI. században kezdték építeni, ma már 2.200 km körül tartanak. A vízgyűjtő területen a levadák melletti utak kiválóan alkalmasak a hosszabb kirándulásra, mert viszonylag vízszintesek, ami ezen a szigeten ritkaság számba megy.

A Rabacal nevű természetvédelmi terület az egyik legnépszerűbb kiránduló hely, amely a Seixal és, Calheta között húzott egyenesen nagyjából félúton található. A parkolóból kis busz visz le-fel a ma már elhagyott turistaházhoz (kb. 2 km), ahonnan egy a 25 vízeséshez vezető hosszabb, és egy a Risco nevű vízeséshez vezető rövidebb túrára indulhatunk. Mi ez utóbbit jártuk be.

Eukaliptusz erdő.

Boróka

Babér erdő levadával …

… és kirándulókkal.

A hegyekből Porto Moniz felé ereszkedtünk le, majd keletnek fordulva végigjártuk az északi partot, időnként mellékutakat keresve. Boaventurában álltunk meg egy tengerparti étteremben ebédelni. A hosszú nyárson tálalt espadata itt is rágós volt. A minapi saját gyártásúval nem ért fel.

Motorozás a fennsíkon.

Porto Moniz látképe a lávamedencékkel.

Porto da Cruzban álltunk meg kávézni a fekete homokos strand mellett a Companhia dos Engenhos do Norte, a már múzeumként nyilvántartott, de ma is működő cukornád feldolgozó üzem (rum gyár) szomszédságában.

A sziget egyik különlegessége a Ponta de São Lourenço. Ez a kelet felé kinyúló bokrok és fák nélküli kis félsziget a sivatagi tájak hangulatát idézi. A Nordkapp túrán láttam hasonlót, meg az USA-ban, amikor Utahban motoroztunk. Kreatív amatőr művészek tömegével építettek ide kőrakásokat.

Ponta de São Lourenço

Az autópályán siettünk haza, ismét átbújtunk a repülőtér meghosszabbított kifutó pályáját tartó betonoszlopok között. A nyugat felé tartó utazás alatt erősen küszködtem az alacsonyan szembe sütő nappal.

Estére ismét Ribeira Bravaban vásároltunk. Vettem egy üveg vörösbort 10 €-ért (Casa Ermelinda Freitas Sirah 2012), aminél szerintem jobb nem kell. Aztán jött a naplemente és a vacsora a teraszon. Ehhez nagyon gyorsan hozzá lehet szokni.

Első állomásunk az Encumeada kilátóhely volt. Ez a Sao Vicente – Camara de Lobos egyenesen található, Serra de Aqua és Rosario között félúton. A köd miatt sajnos sok érdekeset nem láttunk. A kilátó pontnál lehet vásárolgatni, kávézni. Inkább az oda és vissza vezető meredek utakat élveztük.

A napot alapvetően Funchal látnivalóinak szenteltük. A motorokat a Monte felvonó aljában parkoltuk le és fellifteztünk a hegyre. Odafenn az egyik fő látványosság a Miasszonyunk temploma, ahol IV. Károly, az utolsó magyar király sírja és szobra látható. Szép panoráma nyílik Funchalra.

A felvonó tengerparti végállomása.

Kilátás a felvonóból Funchalra.

A felvonó alatti étteremben ebédeltünk, aztán kipróbáltuk a Toboggant, a vesszőből font fatalpú szánkót, amin a turistákat utaztatják mintegy 2 kilométeren keresztül. Az alsó állomás még 5 km-re van a városközponttól, szörnyű meredek utcákon. Jobb taxit fogadni és azzal lejönni a tengerpartra.

A Toboggan.

Funchalban még sétáltunk egyet, amibe belefértek a város legfontosabb látnivalói, a piac, a jezsuiták fényűző temploma és a Sé katedrális.

Mercado dos Lavradores

A távozó MV Britannica.

A művészet és technika kölcsönhatását jelképező mural a Kennedi gyilkosságot megörökítő kamerával.

Megcsodáltunk ezentúl néhány Mercedes taxit a Mercedes hőskorából és kávéztunk egyet a katedrális mellett. Tamás rövid időre bekapcsolódott egy párt dobolós, zászlólengetős kampányolásába is. A kikötőből akkortájt indult el a P&O Cruises MV Britannica nevű 15 fogadószintes (7 emelet csak kabin) sétahajója. Ilyenkor már csak egy-két nagy hajó jár erre, nyáron van a főszezon. Másnap már a Celebity Eclipse állt a kikötőben, meg a TUI Cruises Mein Schiff 4 hajója.

A szállásunk a szemközti hegyoldalról.

Az aznapi naplemente.

Vacsora a teraszon.

Ismét Funchalba motoroztunk, hogy megnézzük a Jardim Botanico da Madeira botanikus kertet. Az egész a hegyoldalban van, parkolni is csak lejtőn lehet. Ez jó két órás program volt a végén egy kis kávézással.

A botanikus kert látnivalói.

A kijáratnál öreg taxis öreg 300D Mercivel: Több, mint 1.300.000 km van benne – mondja – de még bírja a hegyeket.

A barokk felnis 300D taxi több mint 1.300.000 kilométerrel.

Funchal egyik nevezetessége a Fortelaza do Pico erőd, amit a hegyoldalakon bolyongva elég nehezen találtunk meg. Körbejártuk amennyire lehetett, de be volt zárva, így aztán legurultunk megint a tengerpartra. Legközelebb a Sissi szobornál álltunk meg a hölgyek kedvéért. Ez a Casino közelében található a főút tenger felőli oldalán. Meg kellett várnunk egy turista csoportot a fényképezéssel.

Funchal angyala.

Portugáliában mindent Ronaldóval reklámoznak.

Szokatlanul rendezett a mediterrán vidék látványa.

Sissi.

Késő délután Câmara de Lobosban ebédeltünk a Taberna Dos Lobos étterem halászkikötőre néző teraszán. Most már csak a mellékutakon bóklásztunk nyugat felé, a kilátópontoknál meg-megállva élveztük az utolsó motoros kilométereket Madeirán.

Este még sétáltunk egyet Ponta do Sol utcáin, aztán kiültünk egy utolsó vacsorára a Sol Poente teraszára.

Az utolsó naplementénk Ponta do Solban.

A motorokat visszavittük a garázsba. Madeirán összesen 780 km-t motoroztunk a könnyű kis BMW 700-as GS-ekkel. Impresszív teljesítményt nyújtottak. Csak dicsérni tudom ezeket a gépeket. Elköszöntünk a szállodától is. Ha még egyszer Madeirára vetne a sors biztos, hogy megint ott fogok megszállni.

A másfél órás rövid repülés után Lisszabonban elmetróztunk a szállodánkig, leraktuk a csomagokat és bementünk a turisták által elözönlött belvárosba vacsorázni.

Lisszaboni utcák a szálloda ablakából.

Este a Rua Augustán.

Reggel hazarepültünk.

Gyakorlatilag 6 teljes nap alatt kipipáltunk szinte mindent, amit Madeirán érdemes megnézni. Lehetett volna többet strandolni, nagyobbakat kirándulni, legközelebb nem hagynám ki Ribeiro Frio híres pisztrángjait, Funchalban a halpiacot és Cica kedvéért a bálna múzeumot sem, de ezekhez több idő kellene.

Motorozásra Madeira abszolút szupernek bizonyult. A sziget különlegessége, hogy meredek hegyoldalai és magas hegycsúcsai miatt a tájat az utazó változatosnak éli meg és ehhez nem kell száz kilométereket menni, mint máshol. Percekkel a tengerparti kilátás után az ember egy eukaliptusz erdőben találja magát, aztán egy ködös fennsíkon, majd egy hegycsúcson panoráma kilátással a környező völgyekre, néhány szerpentin után pedig egy tengerparti sziklaszirten nézheti a naplementét.

Madeira látványa vonzó. Sok a zöld. A tengerpart közelében a hegyoldalakat a banán uralja. Feljebb az eukaliptuszok, fenyvesek, boróka, majd babér alkotnak erdőfoltokat. A települések rendezettek, a többségében meredek lejtőkre épült házak színesek, épek, jól karbantartottak. Ez szöges ellentéte az olasz szigeteken, Szicílián és Szardínián tapasztalt rendetlenségnek, hanyagságnak, befejezetlenségnek.

Az utak kevés kivétellel nagyon jó állapotban voltak. Kanyarban, meredek emelkedőkben és lejtőkben nem volt hiány, az volt a ritkaság, ha találtunk 100 méter egyenes szakaszt. Naponta 100-150 km távolságot mentünk, jóval kevesebbet, mint az olasz szigeteken, vagy a kontinensen, de sokkal lassabban a többé kevésbé folyamatos szerpentinezés miatt.

A Madeira top 10 látnivaló nekem a következő 15:

• Ponta do Sol – a szigeten a legszebb naplemente látványa és a kedvenc szállodám
• Lavada túra, Risco, Rabacal – kirándulás a vízgyűjtő csatornák mentén.
• Pico do Arieiro – a legmagasabb csúcsok környéke.
• Cabo Girao – a tengerparti szikla fölé kinyúló kilátóhely
• Funchal belvárosa, a Mercado dos Lavradores, a Jezsuita templom a Praca do Municipion, a Sé katedrális, Sissi szobor
• Funchal környéke, a Jardim Botanico da Madeira, Monte, ahonnan a Toboggan indul.
• Cámara de Lobos – Churchill kedvence a tipikus tengerparti halászfalu, amit teraszos banánültetvények vesznek körül.
• Eira do Serrado – a szelíd gesztenyés hegy kilátással a környező völgyekre.
• Porto Moniz – ahol a lávamedencékben lehet strandolni.
• Miraduro do Cristo Rei – a kilátóhely a Krisztus szoborral
• Ponta do Pargo – a nyugati csücsök a világító toronnyal.
• Sao Vicente – a lávafolyam által kivájt barlanggal.
• Ponta do Sao Lourenco – a kietlen sziklás félsziget Madeira keleti oldalán
• Calheta – ahol a marokkói homokos strand van.
• Santana – ahol a jellegzetes kis nádtetős házak álltak.

Madeirai ételek, italok, amiket illik megkóstolni

• Espetada – nyárson sült marhahús kockák sós, babérleveles ízesítéssel.
• Bolo do Caco – madeirai kerek, lapos kenyérfajta édes burgonya ízesítéssel.
• Espada – abroncshal, amit sütve banánnal, vagy más gyümölccsel tálalnak.
• Poncha – rum, méz, citromlé alapokból kevert koktél.
• Egzotikus déligyümölcsök, banán, papaya, maracuja, stb. (Funchal Mercado dos Lavradores piacán hatalmas választék van belőlük)

A vörösborokkal 5€ fölött már állítólag nem tévedhet az ember.

A madeiraiak kedvenc közlekedési eszköze

A többnyire old timer korú Mercedes taxikat persze nehéz bármivel leverni, de a megfigyeléseinkre alapozott statisztika szerint Madeirán a Honda PCX volt a leggyakrabban előforduló városi közlekedési eszköz – a két kerekűek között biztosan.

Olyan az egész, mint egy kis terepasztal, csak akkora, hogy motorozni lehet rajta.

Agárdi György, 2015. 10. 28.