Lassan kezd vége lenni a nyárnak. Augusztus 20. persze hétvégére esik, nem lesz hosszú vikend. A hét közepén Toma felveti, hogy mi lenne ha négy nap lenne mégiscsak a hétvége és azt is Ausztriában. Nem kellett sokat győzködnie. A javasolt útvonalat nemrég járták be mocisok, ahogy átnéztem a tervet a déli vidék legszebb útjait fűzték össze! Szállás is van, tehát tervezni sem kell, csak menni … kényelmes.

Péntek este munka után találkozó Terdikékkel, aztán három fő és két GS elindul Bp-re. M3 dögunalom. Kiváló vacsorával kárpótoljuk magunkat. Szeretem az olyan helyeket ahol még a salátástál is tésztából van.

Reggel találka Tomáékkal, majd a megszokott úton támadjuk az Osztrák határt. Rövid pihenő a Spanyol-étteremben, ami attól spanyol, hogy pár éve a Pireneusi túrára indulva is itt álltunk meg. (Ugyanezen az alapon van egy Holland kanyar a bükkben, mert ott pihenve meg egy fiatal Holland pár integetett ki vidáman a kocsiból a motorosoknak.). A határ gyors, ezután viszont rögtön eltérünk a megszokott úttól, még Graz -ig sem sztrádázunk. Rengeteg mellékúti kanyargás után egyszer csak ismerős területen találjuk magunkat, a Lavamündi szakaszok jönnek, ahol mintha mindig motorostalálkozó lenne. Ha idő lenne rá, ezt a részt vagy ötször kellene megcsinálni oda vissza. Ehelyett egy ismerős kis tó partján állunk meg. „Fürdünk?” kérdi Toma. Naná! Pont erre volt szükség ! Sokkal felfrissültebben folytathatjuk a kanyargást.

Toma Szlovénia felé fordul, ezen kicsit meglepődöm, de nem zavar, nagyon szép út. Aztán még a határ előtt levágódik egy kis mellékútra, ami egy keskeny szurdokkal indít, majd egy fantasztikus panorámájú kilátópontra visz fel. Azta……

Szép csendben gurulunk le… és természetesen Toma megéhezik, ezt egyértelmű kézjelekkel adja tudomásunkra. Fogalmunk sincs hol állunk, de nagyon szimpatikus kisváros. Ennek megfelelően cakkompakk ott hagyunk minden a motorokon és elmegyünk éttermet nézni. Van vagy 30 méter a táv. Az étlap csak dojcsúl spréhel, így van némi meglepi is az ételekben. Én például fél grillcsirkére számítok, ehelyett egy fél csirke darabjai vannak egyenként kirántva. Nem tiltakozom.

Kicsit pilledten szállunk motorra, jobb nem nézni mennyi van még mára. Azért a Wörthi tavat megcsodáljuk, érdekes a déli parton végigmenni, kár hogy most nincs idő sem a Pyramidenkogelre sem a Minimundusra. Természetesen ránk esteledik, majd kiderül, hogy a szálláshoz 26 km kemény hegyi kanyargó vezet. Sötétben, egy szakaszon aszfaltmentesen. Itt szokás szerint nem kátyúznak, elviszik az egész régi burkolatot. A szállás gyorsan megvan, a motoroknak rengeteg hely van egy nagy garázsban. A szállóban valami helyi ünnepség van egy rakás rövid-börgatyás hangoskodik a stramlizenére. Bevackolódunk majd némi hideg vacsora után alvás. Részemről kómaszerűen, István szerint nem is volt olyan nyugodt alvás. „valaki” horkolt. Szerintem csak a visszhangot hallotta, vagy álmodta.

Reggel Toma kopogtat, felajánlja, hogy 1 euróért megnézhetjük a panorámát az ablakukból. Az ő szobájuk „előre” néz. Mi is..ki a fejünkből. Verőfényes napsütésben szikrázó hegyoldal. Milyen lehet mindennap ilyenre ébredni? Negyven év múlva talán vágynék a Hortobágyot látni – egy napra. Lecammogunk reggelizni. Svédasztal, önkiszolgáló. Annyira, hogy még a tojásokat is magunknak kell megfőzni.

István nem bízik a bennszülöttekben, őrzi a tojásait amíg főnek.

Reggeli a panorámateraszon…hát ezt sem lehetne egyhamar megunni. Na induljunk. A B100-on Lienz irányába indulunk, majd a B108-on nyugatról kezdjük megkerülni a HoheTauern-t. A nagy nyitott íves kanyargó úton jó tempóban haladunk. Hamar le is kapnak a rendőrök. Csak Tomáékat inti le szerencsére, tehát látóhatárra gurulunk és várunk. (Ha nem intenek le mindenkit, akkor tovább kell menni, különben mindenkit bírságolnak, ezt már megismertük korábban). Tomáék is hamar megjönnek… 25 eu volt a „fizető szakasz”. Hamarosan jön a következő..de ez már „betervezett” fizetni kell az alagútért.

Mittersillnél jobbra fordulunk, ZellAmSee felé. Útközben kis pihenő egy füves parkolóban..nincs semmi a környéken, csak jólesik megállni és nézni ki a fejünkből.

Megkerüljük a ZellerSee-t, Bruckban pont a tavaszi szállás előtt megyünk el. Na innen aztán a hegyivadászat, irány a Grossglockner. Egész elfogadható időt fogunk ki, csak a Hegyigyopár kilátópont van épp felhőben, innen semmit sem látunk. Útközben annál inkább.

Le megint nem a szokott úton jövünk, Toma „mellékutazik”… nagyon tetszik. GPS nélkül az életben nem találnám meg újra azokat az elágazásokat.

A hegy lábánál megéhezünk, betérünk az első kajáldába…ami elég fura. Először is töküres. Majd a pincérnő előkerül…kb egy „Namitakarnak??” a rendelésfelvétel. Mindenki marad a virslinél..azt csak nem rontják el. A kiszolgálás egyedi, mindent amit hoz azt csak az asztal sarkáig szállitja, onnan osszuk szét. A virsli még elmegy, de a kenyér nagyon gyanús. Sajtban még elmegy a penészes, de a kenyérben inkább köszönjük nem.

A helyet megjegyeztem, nehogy még egyszer … Mivel még van idő, a másnapi utat rövidítendő beiktatunk egy kitérőt egy vízeséshez. Oberwellach irányába indulunk a Möll partján. A környéken van egy gleccser ahová egyszer fellógtunk egy lezárt úton, szemezgetek is a letérővel, de megyünk tovább. Kiderül hogy a vízeséshez bizony mászni kell, méghozzá elég gyorsan, mert hamarosan zár. Ehhez ebben a csizmában nem füllik a fogam, és Gabrielle is inkább relax-üzemmódban van. Tehát maradunk a parkolóban, őrizzük a motorokat, cuccokat. Ahogy a fotókat később néztem, azért legközelebb csak fel fogok menni. Most viszont lent pihizünk, amikor valami iszonyatos felleg tűnik fel. Hívom Tomáékat, de még felfelé tartanak. Pár percig tétovázunk, addigra teljesen elsötétedik minden. Elkezdjük menteni a cuccokat a közeli kocsmába. Viszem a három motort, Gabriella hozza a felszerelést, bukót, dzsekiket. Egy adagért még én is visszamegyek amikor is leszakad az ég. Egy pillanat alatt bőrigázás.

A kocsma lépcsőjéről nézzük a felhőszakadást. Toma motorján fenn a GPS. Az épület tetején túlcsordul az eresz, minden víz a motorokra jut. Kicsit nézem, aztán ki a zuhéba, hátha le tudom kapni gyorsan a tartóból. Mikor már teljesen szétáztam és a GPS még mindig nem jön otthagyom. Később kérdem Tomát, hogy a fenébe kell levenni, mert az enyémet egy mozdulattal ki lehet pattintani..közli, hogy sehogy, fixen fenn van..A francba..még jó hogy nem erőltettem. Közben várakozunk, lassan csitul az égiháború.. egy igen ázott személy érkezik is a hegyről. A kocsmából egyszer csak nevetés hangzik, majd egy pillanat múlva megjelenik Toma… Illetve a helyi iszapbirkózás nyertese aki Tomának adja ki magát.

Mint kiderült jól megáztak, de végig megúszták esés nélkül, a céltól tíz méterre sikerült Tomának elvágódni a sáros ösvényen, pont a kocsma nagy ablakai előtt. A produkción nevettek bent!

Némi csutakolás után az ázott sereg átöltözik, már ami száraz ruha akad, Toma pl az ajándékba szánt reklámpólóban feszít.

Némi száradás után beülünk egy forró teára, kihurcolkodunk. A motorok több vizet kaptak ma mint egy tengeralattjáró. Pöccre indulnak.
„Szokás”szerint későn érkezünk haza, de ma legalább még van meleg étel. Bár némelyik része elég gyanús, ezért fogyasztásra alkalmas.
Estére Istvánnak szómenése támad, folyamatos beszél, már rég aludnánk. Megjegyzem, hogy szerintem nem a horkolástól nem tud aludni, hanem azért mert beszél. És nem álmában. Némi csend, töpprengés..majd felsóhajt: „de még annyi mondanivalóm lenne” Lehurrogjuk. Alszunk

Reggel megint szép idő fogad. Toma szabályosan be van sózva, ma vonaton motorozhat! Én eddig direkte kerültem ezeket a szállítóvonatokat, de ő pont ilyet akar kipróbálni..na nézzük. Mallnitzig van út, aztán vas út. Az éppen induló szerelvényt éppen lekéssük, szóval várakozunk. Közben elgondolkodom, hogy a valószínűleg vasúttársasági tulajdonú alagutat milyen jól kihasználják járműforgalomra, tudnak ezek valamit. A következő szerelvényre az elsők között megyünk fel, érdekes végigmotorozni rajta. A vasakat pillanatok alatt lekötik, profin rögzítik, mi átsétálunk a személyvagonba. Mind az egybe. De az legalább emeletes.

A út rövid, pár perc múlva már megint motoron ülhetünk. Ja az időjárás nagyon ki volt számítva! Ahogy felszálltunk elkezdett cseperegni, ahogy leszálltunk elállt. Obertuern felé motorozunk, ezek a nagy síterepek nyáron is lenyűgözöek. Ma egy sokkal szebb helyen állunk meg virslit enni.

Kristálytiszta hegyi tó partján lévő kellemes étterem. Punnyadunk kicsit, majd a Nockalm panorámaútja felé indulunk. Még a főút előtt megcsodálom a 23%-os emelkedő táblát, itthon ilyet sem látni. A Noki után Toma egy kis kitérőt javasol, egy kis sí-faluba megyünk, szintén szép hely, de Toma sehogy sem akarja elfogadni a megszokott lesikló terepén legelésző teheneket.

Innen már csak kényelmesen kanyargunk a szállásig a lassan már megszokott esti-szerpentinen.

Sajna csak rövid szabira jöttünk, reggel felmálházzuk a vasakat és búcsút intünk a szállásunknak. Hazafele még sok-sok mellékúton kanyargunk. Az egyik legszebb volt mikor egy Diex nevü pici faluba mentünk fel hosszú kis egysávos úton. Ezeket a helyeket a külföldiek nem igazán ismerik, hiszen csak egy hurok-út a főút mentén, mi is többször elmentünk már a nagy hegyek után szinte dombnak tűnő rész mellett, de valójában egészen különleges kis helyek ezek. Sok helybéli sétált, nordikolt a kis utakon, és meglepődve vettem észre, hogy a „kis domb” bő 1200 m magas. A hegytetőn lévő falu, inkább csak pár ház, egy szép kis templommal, két fogadóval. Az egyikben még pincér is van. Az asztalnál ül és beszélget a vendégekkel. A padon egy biciklista alszik. Hihetetlen nyugis egy hely.

A kirakott táblán krétával felírva a napi menü, amiből a házivirslit értjük, azt rendelünk. A köretet nem értjük, a fogadós kicsit gondolkodik, hogy is kéne elmondani, aztán legyint, „Gut”, mondja. Szóval valami „jó” lesz a köret. Hát aki szereti a káposztát annak jó..nekem nem. De a házivirsli tényleg jó volt, az illatára meg is jelent a környékbeli kunyera-kutya, gondolom már jól ismerte a helyet, és a jól begyakorolt bánatos-eb tekintettel nézte ki a szánkból a falatot. Naná hogy jóllakott.

Nagy sóhajjal továbbindulunk, innen már csak „utazás” van. Át a határon, Bp-ig Toma valami kegyetlen tempót diktál, a GPS előrejelzett idején vagy félórát fog. Este Budapesten még egy rövid városnézést tart, a kellemes nyári estén a kivilágított város tényleg a legszebb arcát mutatja. Búcsúzunk, majd hazafelé vesszük az irány. Még egy rövid pihenő egy benzinkúton, most már frissítenünk kell magunkat csokival, kávéval, aztán haza is érkezünk.

Nagyon rövid út volt..legalábbis időben, mert km-ben szinte a max ami belefért. Köszönet Tomának az ötletért, és külön köszönet az útvonal összeállítónak így látatlanban, tényleg sikerült Dél Ausztria legszebb helyit felfűzni egy útvonalra.

Úgy érzem ezt a kört majd meg kell még ismételni!

Letöltés	Download GPS Data
	A bejárt útvonalak Garmin MapSource térképei a Garmin GPS készülékekre feltölthető formában.

Képek és szöveg: MGP, 2006