Zabriskie Point. Sokan nem egy földrajzi helyre gondolunk elsőként, amikor ezt halljuk, hanem egy filmre 1970-ből. Talán még Micehlangelo Antonioni neve is beugrik, vagy ha más nem a Pink Floyd album. Hogy miről szólt a film, arra már nem emlékszünk pontosan, de egy dolog biztosan megmadt – az orgia a Halál-völgyben. 

Az Artist’ Palette színes domblai közé igyekszem. Nem kell sietnem. Már tudom, hogy itt eszelősen jó képek fognak készülni.

A tervezett utunk Vegasból a Death Valleyn keresztül Lone Pine-ba visz.

A Paris egyik büféjében édes süteményekkel és kávéval kezdtük a napot. A medence sajnos csak 8-kor nyitott, azt már nem tudtuk megvárni.

Ezt a kis piros autót találtuk a szálloda előtt.

A kijelentkezés, a járművek felhordása a garázsból és a csomagolás még eltartott egy darabig.

A GPS-t ráállítjuk a mai útvonalra. Gábor méterről méterre mindent megtervezett.

Első napirendi pont a benzinkút.

Aznap nem vittem utast, viszont több kép készült rólam.

“You must remember this/ A kiss is still a kiss/ A sigh is just a sigh,/The fundamental things apply/ As time goes by” búgta a fülembe Rod Steward, amint elhagytuk a vegasi Stripet és a 106-osra fordultunk nyugat felé (The Great American Songbook II). Cica beszállt az autóba, így helyette aznap az iPodot hallgattam. Az előző napi forróságtól tartott, illetve attól, hogy aznap a völgyben a meleg még nehezebben lesz elviselhető. Szerencsére az autóban sem hagyta abba az utunk dokumentálását, ennek köszönhetően itt alább is nagyobb részben az Ő képei láthatók.

A 106-os kivezető szakasza.

A tempomat nagyszerű találmány.

Pahrump nevezetessége a Kingdom Gentlemen’s Club. Felnőtt információ, felnőtt játékok, jacuzzy, stb. a Hwy 160 és a Homestead Road sarkán.

Shoshone

Shoshone, az utolsó szolgáltató állomás Furnace Creek előtt, a világ legkisebb településeinek egyike lehet. Egy a környéken őshonos indián törzs nevét őrzi, olyasmi mint a mohican, vagy az apache. Shoshone mindenkinek útba esik, aki a nemzeti parkot dél, dél-kelet felől közelíti meg. Nem látszik belőle más, mint egy étterem (The Famous Crowbar), egy vegyes bolt, a posta, egy benzinkút, egy múzeum, egy ajándékbolt és a sheriff hivatala. Ezek alkotják a lazán beépített centrumot. A főutca a Hwy 127, amibe itt csaltakozik be a 178-as. 2000-ben 52 lakosa volt és van egy kisebb gépek fogadására alkalmas repülőtere.

Shoshone főutcája. Szemben a múzeum, a Híres Varjú bár, és a sheriff rég elhagyott irodája.

A sheriff irodája.

A Híres Varjúbár kocsmában ebédeltünk valami hamburger félét, meg salátákat. Gáborral beugrottunk a múzeumba is. Nincs belépőjegy, sőt ingyen térképet is kaptunk meg eligazítást a nemzeti parkról.

The Famous Crowbar Cafe Saloon.

Cica aznapi kreatívja.

A múzeumban részletes eligazítást kaptunk a megállóhelyekről, a benzinkutakról és arról, hogy hol lehet vizet venni.

A múzeum mezőgazdasági és geológiai részlege.

A Death Valley Nemzeti Park-nak ( Halál-völgy Nemzeti Park) nincs sorompós be-, és kijárata. Csak egy tábla jelezte, hogy megérkeztünk. A belépődíjat a Furnace Creek Visitor Centerben kell befizetni a becsületes látogatóknak. A Death Valley az USA legszárazabb és legforróbb területe. Lenyűgöző táj, ahol jelen van a látványt formázó víz nyoma, de a növényzet nagyon ritka, és a víz – különösen így nyáron – láthatatlan marad. Egy viszonylag standard rövid programot futottunk a nemzeti parkban, amely a kötelező látnivalókra szorítkozott: Badwater, Artist’s Palette, Furnace Creek, Dante’s View, Zabriskie Point, homokdűnék. Ez majdnem egy napos program és nincsenek benne földutak. Ezzel a parknak csak a déli felét jártuk be, néhány nevezetességet kihagyva, mint pld. a nehezebben megközelíthető Racetrack vándorló köveit, de kell majd valami újdonság akkor is, amikor majd legközelebb megyünk.

A Vegasból indulóknak azt tanácsolnám, hogy amennyire lehet annyira korán induljanak, mert Badwater és az Artist’s Palette a kora délelőtti napfényben fényképezhető a legjobban, és ne hagyják ki a napnyugtát – pld. a homokdűnéknél. A park közepén Furnace Creek egy kis oázis, ahol látogatóközpont, benzinkút, nagy souvenír bolt, kocsma és étterem egyaránt megtalálható. Itt érdemes megpihenni. Az útvonalunkban egyetlen kitérő szerepelt oda-vissza azonos úton, a Dante’s View kilátóhely, amit nem célszerű kihagyni. Azt oda vezető út mellett van a Zabriskie Point nevű nagyon látványos terület.

Badwater

“Badwater” (Rosszvíz), az első megállóhely a dél felől érkezőnek. Közelében van a park és az Egyesült Államok legalacsonyabb pontja, 86 m-rel a tengerszint alatt. Badwaternél egy forrás tör fel, amely több kevesebb sikerrel egy tavat igyekszik táplálni, amely a melegtől mindig kiszárad. A tó vize háromszor sósabb a tengerénél, innen kapta a nevét.

Badwater felé menet.

Az út mellett elhagyott motorkerékpár állt svájci rendszámmal. Gazdáját messze a hegyoldalban fedeztem fel. Éppen visszafelé tartott gyalogtúrájáról.

Még a forrás előtt álltunk meg az út mellett egy kicsit felfedezni a kiszáradt tavat. A síma, sóval borított tófelszínt a kreatív turisták mindenféle rajzokkal és feliratokkal díszítik amikor még nedves. Amikor mi ott jártunk csont száraz volt. Mindenki előkapta a fényképezőgépét és vad dokumentálásba fogott.

Távolság.

Magány.

Dráma.

Kíváncsiság.

Művészet.

Egymásra találás.

Dokumentátor különítmény.

Egérke.

Monica aznapi kreatívja.

Svájci barátunk időközbe utolért minket. Barnával társalog – a többiek most épp nem érnek rá.

Artist’s Palette

Badwater után jobbra a hegyoldalban van a Natural Arch, amit motorral nem tutunk megközelíteni, balra a Devil’s Golfcourse, ahová földút vezet. Ez a tómeder egy kemény sókristályokkal szabdalt, kicsipkézett része. Hamaroosan egyirányú egysávos mellékút hagyja el a főutat, az Artist’s Drive, amely az Artist’s Palette (a Művész Palettája) nevű területhez vezet. Itt a dombok felszínét különféle ércek által színezett vulkanikus hamu borítja, amelyek a sziklákba beágyazódtak.

Az Artist’s Drive vadonatújnak tűnt. Egy sávos és szigorúan egyirányú.

Bekanyarodik a hegy lábához …

… és még ott is hullámzik egy kicsit …

… majd megérkezik a Művész Palettája kilátópont parkolójához.

A hőség aznap elviselhető volt. 113 Fahrenheit volt a maximum, ami 45 Celsius foknak felel meg.

Ugyanaz a parkoló egy kicsit messzebbről.

A paletta színei.

Én is rajta vagyok a palettán.

Az Artist’s Drive visszavisz a völgybe.

Furnace Creek

Furnace Creek egy oázisszerű kis telep a parkban. Nem túl messze egymástól itt találhatók a park szolgáltató intézményei, a látogatóközpont, a múzeum, a benzinkút stb. A völgyben egykor komoly bányászat folyt, kezdetben csak bóraxot bányásztak, később érceket. A bóraxot a 19. században az üveggyártásnál használták, ma már elsősorban kozmetikumok, háztartási vegyiáruk adalékanyaga. a vasút megépítése előtt a bóraxot öszvérek vontatta szekereken szállították a Mojave vasútállomásig. A különleges körülmények között dolgozó “20 mule team”-ek legendája ma marketing célokat szolgál. Az itt bányászott bórax védjegyévé vált és az húszöszvéres sztorit ma mindenki ismeri.

Bevásároltunk a vegyes boltban.

Ez egy érdekes szerkezet. Másfélszer olyan magas, mint én.

A húszöszvéres  csapat istállóját Mojave-ból ide hozták Furnace Creekbe 1960-ban.

A húszöszvéres csapat egyik szerelvénye. Két teherszállító szekér után egy víztartályt kötöttek. 165 mérföld 10 napig tartott, Az elszállított bórax súlya 24 tonna volt, a teljes szerelvény 36,5 tonnát nyomott. 

Ez a gőzgép vontatta szerelvény váltotta fel a húszöszvéres csapatokat 1894-ben, amíg meg nem épült a vasút.

Old Dinah a húszöszvéres csapat helyett.

Dante’s View

A Dante-kilátóról megtekinthető a pokol maga. A kilátó 1700 m-rel magasodik a Badwater fölé, ennek megfelelően a hőmérséklet is általában itt elviselhetőbb idefent. Kellemes 93 Fahrenheit, kb. 34 Celsius fok fogadott minket a völgybéli 113 után.

Dante’s Peak.

Dante’s Peak. Egy kis séta a parkolótól.

Badwater.

Badwater látképe.

Úgy tűnik, hogy ezt nagyon élvezem.

Gábos extra lábtartója egy kis változatosságot biztosít.

Zabriskie Point

A Zabriskie Point Christian Brevoort Zabriskie-ről, a Pacific Coast Borax bányatársaság igazgatójáról kapta a nevét. Az iszapkő sziklák attraktív bordázatát a ritkán, de akkor nagyon intenzíven hulló eső formálta. Minél több árnyékot kap annál drámaibb az itt készíthető fénykép. Nem is csoda, hogy a fotósok megint munkához láttak.

Gábor a legjobb látószöget keresi.

Furcsán koptatott sziklák.

Távolabb sötét színű sziklák keretezik a látványt.

Nini egy pad …

… akkor most pihenek egy kicsit.

Zabriskie Point címmel Michelangelo Antonioni frogatta itt 1970-ben megjelent és híressé vált filmjét a 60-as évek ideológiai gyökereket kereső, talaját vesztett amerikai ifjúságról. Az amerikaiak utálták érte, meg is bukott. Bevallom én sem a művészi precizitással megfogalmazott katartikus drámai társadalombírálatra emlékszem belőle, hanem arra a furcsa sivatagi helyen forgatott öt percre, amely húsz évesen az első szexfilm élményem volt.

Mark és Daria, a Zabriskie Point hősei. A valóságban is így hívták őket és a film után ott folytatták, ahol Zabriskie Pointnál abbahagyták.. Daria később Denis Hopper felesége volt egy darabig. Mark bankrabló lett és tisztázatlan körülmények között börtönben halt meg.

Homokdűnék

Az egyre mélyebbre szálló délutáni napfényben jutottunk el a homokdűnékhez. Megint nem panaszkodhattunk a fényviszonyokra. Ezt a tájat a profi fényképészek is ilyen fényviszonyok között fényképeznék. A színhőmérséklet csak egy hajszállal maradt el a tökéletestől.

Homokdűnék.

Ugyanaz, csak most keresztben.

Mindenki nagyon örül ott a fa mögött.

Romantika.

Megfontoltság.

A homokdűnék látványával lassan búcsút vettünk a völgytől és tovább indultunk nyugatnak Lone Pine felé. Elértük a tengerszint magasságát jelző táblát, elhagytuk Stovepipe Well Village települést és továbbra is vad tájakon keltünk át a völgyet nyugatról határoló hegyvonulaton a Rainbow Canyon fölött. A hágó után egy napszítta, cserepes talajú fennsíkon találtuk magunkat. Kihagyhatatlan volt a naplemente.

Stovepipe Well Village. Elértük a tengerszintet.

A fennsíkot a naplemente sárgás fényei világítják meg és hosszú árnyak szabdalják.

Ismét a ritkán ide látogató víz nyomai.

Megvártuk, amíg lebukik a nap.

Az Inyo hegyvonulat nyugati oldalán az Owens-völgybe ereszkedtünk le. Talán 50 kilométert tettünk meg a hegyen át és azt hihetnénk, hogy ez a völgy is nagyon hasonló a Badwater száraz sivatagához, de ez nem így van. Az Owens-völgyben nagy kiterjedésű tó fogadott minket és látszott, hogy a klíma itt sokkal elviselhetőbb. Emberek, települések, állattartás, növényzet – egészen más világ.

Lone Pine-ba sötétedés után érkeztünk. Gyorsan elmentünk a moteltől nem messze álló McDonaldsba, amely az egyetlen ilyenkor is nyitva tartó üzlet volt a településen és rávettem magam egy big size Cherry Coke-ra, meg egy hat darabos csirke cafatkákra. Csak találgattam, de úgy véltem, hogy ezeket nem boldog csirkéből készítették.

Motorjaink a szállásunk előtt Lone Pine-ban. A kép másnap reggel készült, 2010. július 3-án.

Előző rész    Következő rész   Első rész

Agárdi György, 2010. július