Régi álom ami további álmokat szőtt.

Borús reggelen indultunk el Székelyudvarhelyről barátaimmal az anyaország fele. A megpakolt öt motor erőteljesen szökött neki a csaknem 3000 kilométeres útnak. Első szálláshelyünk Budapest mellet, a Chrome Head motorosoknál volt, ahol welcome drinkel és nokedlis pörkölttel vártak.

A következő úticél Sárvár azon belül is a vár udvara ahova egy motoros találkozóra voltunk hivatalosak. Útközben a Velencei tó mellett haladtunk el, igy megcsodálhattuk a méltán híres tavat. Aztán egy talákozós pihenőnap következett, amit a folyamatos eső miatt a sárvári termálfürdőben töltöttünk el.

Újra reggel és a motorok máris felnyergelve készek az útra ami Letenyén keresztül Zágráb irányba Senjig vezet. Letenyénél csatlakozott egy autó is hozzánk ami bár nem bírta a tempót, de be bevártuk, igy együtt haladtunk tovább. Sorra figyelem az útszéli táblákat ahogyan haladunk előre, de lassan fogy a kilómeter. Minél gyorsabbra tettem fel a tempót annál lassubbnak éreztem a haladást. A Z1000-esem nyergében óriási küszködéssel tudtam csak megvívni az ellenszéllel.

Történt közben, hogy belebújva a kis plexi szélárnyékába, Babám meg az én hátamba, elviselhetőbbnek éreztem az iramot, de hogy a tükörben is láthassak valamit ahoz fel kellett emelkedjek. Időnként meg is tettem, hogy látsam egyben vane a csapat. Aztán elfeledkeztem magamról és a gyors sávban egész menetoszlopot gyűjtöttem magam mögé autóból. Az autópályáról leszállva egészen megnyugodtam, és élveztem a felfel kanyargozó útat. Aztán elénk tárult a nagy Adria. Az érzes leirhatatlan – nem hiszem el hogy eljutottam ide…..

Beérve Senjbe első utunk a partra vezetett. Mindenki szótlanul állva csodálta a víz tisztaságát, a halak sokszinüségét, és a himbálozzó csónakok hangulata máris magával ragadta kis székely csapatunkat. Szálláskeresésre indultunk, dehát augusztusról lévén szó nem talátunk. Az út szélén tanakodtuk, hogy hogyan is tovább mikor megállt mellettünk egy Z750-es srác azt kérdezve, hogy segithete valamiben. Ő juttatott szálláshoz minket de amire lecuccoltunk már fent járt a hold. Mindenki elővette a magával hozott kevés elemozsiáját és közösen fogyasztottuk el azt.

Reggel mint izgatott kisiskolások készültünk és siettünk a partra ahol én máris otthon éreztem magam. Első búvárismereteim megszerzése után nem tudtam betelni a tenger csodálatos élővilágával, és közelségével. Pihenőnapunk utánn a Plitcicei tavakhoz mentünk. A tavak a gyöngyszem a kagylóban. Itt is láthattuk, hogy milyen gyönyörű is a földünk részleteiben, eldugott kis erdőiben is.

Következő este Crikvenciára mentünk át egy esti motorozásra. Egy teljesen más várossal találkoztunk ott mint Senj. Pörgös, élettel tele, néhol vásáros hangulatot idező, néhol hajóutakat kináló, néhol meg zsibongó teraszos élet ez. Itt találkoztam a háziorvosommal aki a szomszéd utcában rendel. Fura és felemelő érzés volt a nagyvilágban hazaiba botlani.

Utolsó elötti napunkon mondja a Babám, hogy milyen hamar elszállnak itt a napok. Hirtelen eszembe jutott a közelgő hazautunk és hogy itt kell hagyjuk ezt a csodálatos világot. Gyorsan megráztam a fejem kiüzve minden negatív gondolatot belölle, és a térképet vettem magam elé. Rövid tanácskozás után már indultunk is a Rab sziget fele. A kompozás után ahogy elindutunk a szigetet felfedezni, mindjárt bal oldalt találtunk is egy nagyon igényes kis partmenti strandot. Az alig három méteres szigetközti viz nagyon meleg volt igy itt is a nap nagyrészét fürdéssel töltöttük. Késöbb bejártuk a szigetet, és meglepődve tapasztaltam, hogy csaknem minden ár megeggyezik a Crikvencián látottakkal. A naplementés visszautunk volt a csodás nap méltó befelyezése.

A következő nap már az utolsó volt, igy a kétnapos hazaút előtt ezt még a parton pihenéssel töltöttük. Ahogy lassan a hátunk mögött hagytuk az általam elnevezett “nagy kék tavat” gyermeki visszavágyodást éreztem, és tudtam, hogy ismét sikerült egy olyan helyet találnom ahova majd szivesen visszajárok.

 ifj. Pálffy Béla, 2010, december 24.