2005. szeptember elején innen csillagtúráztunk három motorral, hogy megismerjünk valamennyit ennek a kis országnak a titkaiból, amelynek egyetlen természeti kincse a szél, mégis gazdagabb és szebb, mint sok fejlett társa az Európai Unióban.

Az idővel szerencsések voltunk, a kora szeptemberi 25-30 fokos meleg és napsütéses idő a hollandokat is meglepte. Szinte felhőtlen ég alatt motoroztunk az országban 6 napon keresztül, amelyhez még hozzá jött a kiutazás és a hazautazás két-két napja.

Szállásunk kis önálló, három szobás, összkomfortos házacska, terasszal, TV-vel, kandallóval és távfűtéssel. Ilyenekből hatszáz volt elszórva az üdülőfalu hatalmas erdős területén, de olyan lazán, hogy a közvetlen szomszédunkat csak egyszer láttuk a héten, mókusokat és nyulakat annál gyakrabban. A központban volt élményfürdő, étterem, mosoda, szép nagy vegyesbolt fantasztikus választékkal, állatsimogató és kerékpárkölcsönző.

Szombaton korán keltünk és mivel már majdnem sütött a nap, nyomban elindultunk egyik nagyobb körtúránkra a délnyugati Zeeland felé. Először Goesben álltunk meg, ahol a szombati piac forgataga mellett a gótikus templomban a település újkori történetét hatalmas zászlószerű vásznakon bemutató fotókiállítás ragadott meg minket. Valamelyik útikönyv szerint ez a legbájosabb holland város itt 10 kilométeres körzetben.

A közeli Middelburg – szintén az egyik legbájosabb zeelandi város – hatalmas főterén hosszan elidőztünk, az egyik végén a túldíszített régi városházán épp esküvőt tartottak, a másikon kirakodóvásárt egy öreg wurlicer hatalmas zaja mellett.

Zoli és Tamás az egyik vendéglőben egy „superstake”-kel kísérleteztek, de hiába küldték vissza, másodszor sem sült át rendesen. Ők ketten a  következő napokon az éttermekben már csak egyszerűen a legnagyobb súlyú húsadagot tartalmazó tételt rendelték, ennek ellenére Zoli csak egyszer lakott igazán jól, amikor valamelyik éjszaka egy helyi gyorsétteremben végre kapott egy grillezett fél csirkét.

A parton a 288-ason, majd a 287-esen haladunk tovább Westkapelle felé. Az út melletti magas töltés mögött a tengerparton finom homokos strandok húzódnak, ahol a szeptemberi hőségben most sokan napoznak. Mi is nekivetkőzünk, mert igazi strandidő van.

A sziget nyugati csücskén egy Sherman tank és kis emlékmű emlékeztet az 1944-es helyi partraszállásra. Megvárjuk, amíg a gyerekek lemásznak róla, aztán gyorsan mi is megmásszuk egy csoportkép kedvéért. Tamás egy kicsit nosztalgiázik, a kalocsai előfelvételis század egykori töltője még ma is elérzékenyül, ha harckocsit lát. Ilyenkor mindig kiderül, hogy a katonaélményekből a fogdában töltött napok a legemlékezetesebbek.

1953-ban hatalmas tengeri áradás pusztította el ezt a vidéket, amelyet követően a hollandok elindították a Delta programot. A program eredményeképp 300 kilométernyi töltést mindössze 30 kilométernyi új gáttal helyettesítettek. A Delta program keretében épült a Neeltje Jans hullámtörő gát, ahová most érkezünk. Déli végénél találjuk a Waterland látogatóközpontot, amely kiállításokat, látványosságokat és mindenféle szórakozási lehetőséget kínál vendégeinek.

Mielőtt hazafelé vennénk az irányt még Zierikzee mellett kiszaladunk az N256-os út több kilométeres hídjához. Óránként kinyitják egy kis időre a híd egy szakaszát, hogy az árbocos hajók átmehessenek alatta. Az északkeleti hídfőnél egy könnyűbúvár csapat campingezik, épp vacsorát készítenek. Mi is megyünk, mert még hosszú út áll előttünk, amíg este 10 körül visszaérünk a szállásunkra.

A jó időt ma más motoros csapatokkal együtt élvezzük. Nagy narancssárga rendszámos társaságot előzünk, többségük chopperes. Kényelmesen, fegyelmezetten kettes oszlopban vonulnak végig az autópályán. Rotterdamba motorozunk, amelynek egyedülállóan nagy – 37 kilométer hosszú kikötője az európai áruforgalom jelentős részét bonyolítja. Két dolgot keresünk, az egyik a város kilátótornya, az Euromast, a másik a MaeslatKering, a gigantikus vízi kapu.

Szokás szerint az első útba eső szállodában kérünk egy térképet és némi útbaigazítást. A hosszú barna hajú, hosszú combú bombázó frissen vasalt zöldeskék egyenkosztümben alighanem a világon a legszebb portásnő és hihetetlen ahogy mosolyog. Sajnos az útbaigazítás rövid, már csak két sarokra vagyunk a helytől amit keresünk. Míg a part felé tartunk, megcsodáljuk a városközpont felhőkarcolóit. A közelben vannak a sarkukra állított kockaházak is, amelyek a híres rotterdami látványosságok közé számítanak.

Mire visszaérünk a motorhoz egy nagy fémoszlop nőtt ki a földből, amelybe két piszuár van bemélyítve két oldalról. Tamás szerint megjelent két ürge, megnyomtak egy gombot valami távirányítón és csatornafedélnek látszó dologból ez lett. Rossz rá gondolni, hogy mi lett volna, ha a motorom két méterrel odébb áll, a “csatornafedél” fölött. A szerkezet ötletes, a nem szégyellős holland csak megáll (itt a parlamenttel szemben), használja és már megy is tovább. Éjszakára ezzel óvják meg a parkot az illegális répacsavaróktól.

Ma ismét hosszabb túrára megyünk, ezúttal az északi országrészt kerüljük meg. Markenben kezdünk, amely Amszterdam közelében van, attól egy kicsit északra. A körgyűrűről letérve a Markermeer nyugati partján a töltések mellett futó keskeny úton érjük el a kis kikötőfalut, amely sötétzöldre mázolt házairól és fapapucs manufaktúrájáról híres. Olyan, mint egy skanzen, amely ma már valószínűleg csak a turizmusból él. A fapapucs műhelyben megvesszük a hűtőmágneseket, bevásárolunk néhány emléktárgyat, aztán a csendes kikötőben kávézunk egyet. Egy csapat kikötői verebet a kezemből etetek, ez sem egy stresszes csapat.

Nem messze innen, kicsit nyugatabbra van Alkmaar. Nevezetessége a nyaranta péntekenként tartott, ma már csak a turisták kedvéért rendezett „sajtvásár”, amely valójában csak egy színes zajos, jelmezes cirkusz. A csatornákkal szabdalt városka most is nyüzsög, az óváros kis üzleteiben nagy a forgalom, a jó idő a főtérre csalja a helyieket. Lusta chopperek pöfögnek el mellettünk, vagy parkolnak az árnyékban körülöttünk. A főtéren a mázsaházban megnézzük a sajtmúzeumot, azután sétálunk egy kört – most, hogy nem látja senki – ismerkedünk egy kicsit a magát szemérmetlenül hirdető szexshop kreatív kínálatával és a postán végre sikerül felváltanunk azt az 500 Eurós bankjegyet, amit Marika vásárolt és majdnem a nyakán maradt.

A jó kislányok a mennybe mennek, a rossz lányok Amszterdamba (“Good girls go to heaven, bad girls go to Amsterdam”) – hirdeti a souvenir boltokban mindenhol kapható trikó felirata. Ma a rossz lányok után megyünk és az egész napot erre a liberális gondolkodásáról híres városra szánjuk, ahol a csatornák és az óváros egyedi díszletei között zajlik az a szabados élet, amelyről az egykori tengeri kikötőváros – ma Európa egyik legnagyobb légikikötője – elhíresült. Elvegyülünk a Dam téren bámészkodó mindenféle színű emberek között, hírességekkel fotózzuk magunkat a Madame Tussaud’s panoptikumban, végigbóklászunk a csatornák partján, leülünk kávézni egyet a vöröslámpás negyedben, befizetünk egy sétahajózásra és megnézzük a város nevezetességeit, felfedezzük a szűk kis utcák kereskedőinek apró vevőcsalogató ötleteit, elrágunk egy zacskó – magyar felirata szerint állítólag kenderkivonatot is tartalmazó – gumicukrot, benézünk Rembrandt egykori házába és egy kicsit ottragadunk az ócskapiacon.

A Rijsk múzeumot és a Van Gogh múzeumot láttuk már máskor, a tengerészeti múzeumot megnézzük majd legközelebb.

Ez az utolsó napunk, mielőtt elindulunk haza. Sorra vesszük, hogy mi az amit még nem láttunk – boszorkányság, sajt, porcelán, malmok és sok motorozás szerepel a programban.

Oudewater kis település, amely ügyes reklámfogásnak köszönheti magas látogatottságát. Egy hatalmas sajtmérlegről elterjesztették, hogy boszorkány mázsáló, vagyis megmutatja, hogy valaki boszorkány-e. A lányok mind rohantak megtudni az igazságot.

Ragyogó napsütésben érünk Gouda városkába, ahol nyáron csütörtökönként rendezik a turistáknak a sajtvásárt. Népviseltbe öltözött statiszták álldogálnak a mázsaház és a városháza között, akik időnként mókásan paskolják egymás kezét a helyi malomkő nagyságú sajtok, régi lovas kocsik és old timer traktorok között. Az egész tér egy nagy zsibvásár, aminek azonban 12-kor vége szakad, a díszleteket összepakolják és mindenki hazamegy, mi meg tovább Delftbe.

Delftben egy helyes szőke lány segít nekünk eligazodni, aki tricikli taxijával járja a várost és utasokra vadászik – percenként egy euró nála a taxizás. A város a kék-fehér mázas holland porcelánról híres. Amikor arra járunk éppen tart a piac és nem tudtunk ellenállni a tömegnek, meg az apró porcelánboltok sorának, inkább ezeket látogatjuk végig, mint a gyárat és annak múzeumát.

Kinderdijknél megőriztek 19 vízimalmot, amelyek viszonylag közel vannak egymáshoz. A malmok közé gyalog, vagy hajóval lehet bemenni, mi a hajókázást választjuk, kifelé jövet pedig az ajándékboltban egyforma trikókba öltözünk. Ezen a környéken találtuk a legszebb mellékutakat a Lek csatorna mellett, ahol az ízléses kis házak előtt általában motorcsónakok parkolnak. A hátsó udvarok széles zöld mezőkre nyílnak, ahol tehenek és elképesztően kövér birkák legelészik a finom zöld pázsitot.

Korán akarunk hazaérni, mert az élményfürdőt is tesztelni akarjuk. Az erdei útra érve az XX egyszer csak eltűnik előlünk, csak soká érjük be egy lámpánál. Tamás szerint ahogy átment a vadrácson és megérezte a vadak szagát hátracsapta a füleit, kitágultak az orrlyukai és eszeveszett száguldásba kezdett, alig lehetett megállítani. A fürdőt mi zárjuk be kilenc körül, azután visszamegyünk a közeli faluba, hogy betérjünk egy gyorsétterembe, ahol végre mindenki annyit ehet, amennyit csak akar, ráadásul viszonylag olcsón. A kis büfé még este tízkor is nyitva tart, mélyhűtött ételeket melegítenek fel. Zoli is megkapja a fél csirkéjét, Tamás is a fagylaltkelyhét, amire már napok óta vártak. Levezetésnek sétálunk még egy kicsit, dámvadakat etetünk kézből, végigböngésszük egy ingatlanközvetítő kirakatában a hirdetéseket. A holland házat könnyű felismerni, nincs kerítése és a nappalin nincs függöny. A vidék építészetileg egységes, rendezett. A homlokzatokat törvények kusza rendszere védi, amelyek a legkisebb módosítást is lehetetlenné teszik, ezért kívülről mindig megmaradnak olyannak, amilyennek eredetileg épültek. Az árak 150 millió forint körül ingadoznak. Talán egyszer veszünk egy ilyet, de most egyelőre új motorra gyűjtünk.

Hollandiai szállásunk körülbelül 1500 kilométerre volt Budapesttől. A kifelé vezető és a visszautat két-két nap alatt tettük meg és közben útba ejtettük Németország két olyan területét, amelyeket ezen az útvonalon nem szabad kihagyni. Odafelé Heidelberg környékén szálltunk meg és megnéztük az egyeteméről, váráról és óvárosáról híres Neckar parti várost. Hazafelé a Rajna völgyén jöttünk végig és a Lorelei sziklaormáról élveztük a kilátást, mielőtt továbbmentünk volna Regensburg melletti szállásunkra.

Hollandia időjárása változékony és kiszámíthatatlan. Az átlaghőmérséklet nyáron 19-21 C között alakul. Az utazásra a május-június hónapok a legalkalmasabbak, amikor a tulipán még virágzik.

A nagyobb városok Amsterdam, Rotterdam és Hága (Den Haag), ezek mindegyikére érdemes egy-egy napot rászánni. A kisebb települések közül a következőket javaslom bevenni a programba: Marken (facipő), Gouda, Alkmaar (sajt), Kinderdijk (vízimalmok), Delft (kék festésű porcelán). Apeldoorn és Arnhem környékén rengeteg látnivaló van, például a Het Loo kastély, vagy az Openlucht skanzen. Errefelé sok az erdő. Motoron különösen élveztük a gátakat, hidakat és általában a csatornák, vagy a tengerpart mellett haladó keskenyebb útvonalakat, ahol a leggyakrabban vízszivattyúzásra használt szélmalmok, tehénszagú zöld mezők, csillogó, végtelen üvegházsorok és kicsiny, rendezett klinkertéglás farmépületek váltogatják egymást.

Hollandiában rengeteg autópálya van, és csak azokon lehet tempósan haladni. Az ezeken megengedett sebesség 120 km/óra, amit a hollandok többsége be is tart. A közlekedés ritmusa általában nyugodtabb és lassabb, mint más országokban. Gyakran találkoztunk sebességellenőrzésre utaló táblákkal, és sok kamerát láttunk menet közben. Holland ismerőseim szerint a büntetések nagyon magasak. Az autópályákon is meglátszik, hogy mennyire fejlett az infrastruktúra, a legtöbb helyen 250 méterenként épített traverzeken világító táblák jelzik a sávok számára ajánlott sebességet, és sok kivilágított pályaszakaszt láttunk. Tapasztalataink szerint a holland autósok jelentős részének „bérlete van a belső sávba”, ami sokszor visszafogott, máskor kerülgetésre kényszerített minket.

A mellékutakon gyakoriak a rövid, néhány méteres megemelt szakaszok, amire a fésűfogas felfestés figyelmeztet. Ilyeneket különösen a lakott területeken belül az útkereszteződések védelmére építenek. Gyengébben lejtenek, ezért valamivel kíméletesebbek, mint a nálunk alkalmazott fekvő rendőrök. A helyi TV reklámok közé gyakran beszúrt közlekedési nevelő filmekből tudjuk, hogy ezeken 30-cal kéne áthaladni, amely nagyon lelassítja a városi közlekedést. A záróvonalakat sokszor kőbordával, vagy kerékvetővel nyomatékosítják. Az óvatosság és az erős korlátozások elsődleges oka a nagy kerékpáros forgalom. Ahol nincs külön kerékpárút, ott az úttest egy részét különítik el a biciklisek számára.

Michelin		714, Benelux, 1:400.000
Shell		Grote Autokaart van Neederland, 1:250.000. Ez utóbbit minden benzinkútnál lehet kapni. Az egyszerű, olcsó papírra nyomott térkép nagyon hasznos segédeszköznek bizonyult, ezzel legyezgettem magam, ha nagyon meleg volt, mert egyébként végig Tamás navigált.
Falk		Hollandia, 1:250.000. Tamás ezzel navigálta végig a kirándulást.

Hollandia		Nyitott Szemmel, Kossuth kiadó Rt. 2005.
Nino Gorio, Hollandia		Gabo kiadó, 2005
Eisbeth Gugger, Hollandia		Marco Polo, Corvina Kiadó Kft., 2004
Moldoványi Ákos, Hollandiai utazások		Panoráma, Medicina Kiadó Rt., 1984

Linkek

Neeltje Jans gát		http://www.neeltjejans.nl/
Keringhuis vízikapu		http://www.keringhuis.nl/
Madurodam miniváros		http://www.madurodam.nl/
Amsterdam		http://www.iamsterdam.com/
Madame Tyussaud’s		http://www.madametussauds.nl/
Az Openlucht szabadtéri múzeum		http://www.openluchtmuseum.nl/

Agárdi György, 2005. szeptember 22.