A ham and eggs amerikai változata reszelt krumplival és centi vastag sonkával jön. Jár hozzá egy kis piritós is kb. 10$-ért.

Tankoltunk egyet, ellenőriztem az olajszintet a BMW-ben és utána töltöttem, mert már alig volt benne valami. Érdekes, hogy az itthoni gépemen mennyire nincs erre szükség. A 89-esen indultunk észak felé változatos tájakon, főleg fenyők és nyírfák között, gyakran kisebb tavak mellett. A területen sok helyen láttunk frissen épült vendéglátóhelyeket. Ennyi quadot még egyszerre sohasem láttam. Valószínűleg tömegesen járnak ide az amerikaiak quadozni.

Esőre öltöztünk, de nem hidegre.

A long Valley Junctionnál értük el a Dixie National Forest területét. Ez egy nagy pihenő övezet, ahol lehet kirándulni, földutakon motorozni, quadozni és még síelni is. A 89-esről a 14-es útra fordultunk nyugat felé és bekapcsoltam a markolatfűtést. Az idő egyre hidegebbre fordult, miközben az út szépen lassan egyre magasabbra emelkedett. Előbb-utóbb a hófoltok is megnőttek körülöttünk és már az ülésfűtést is be kellett kapcsolnom. Szinte észrevétlenül kerültünk 3.000 méter fölé.

A Cedar Breaks National Monument bejárata

A Cedar Breaks környékén számos földúton lehet elbolyongani a Dixie-erdő különböző részeire. Ezeket sajnos most nem próbálhattuk ki. A 14-esről a 148-as látványútra fordultunk észak felé. Ez vezet a Cedar Breaks apró visitor centeréhez, ahol végre megálltunk felöltözni.

A kilátóhelynél megállva első dolgunk az öltözködés volt. A hőmérséklet 0 fok alá zuhant. Nekem még jó volt a farmer, de az ülésfűtést és a markolatfűtést már a 2. fokozatra kapcsoltam.

A Cedar Breaks National Monument egy 5 km széles és 600 méter mély amfiteátrum kanyon. A kanyon pereme kb. 3.000 m magasan van a tengerszint felett. Az erózió formálta vöröses sziklái hasonlóak a Bryce-kanyonban látható formákhoz. A terület általában csak június és október között látogatható.

A National Monument elnevezés ugyanúgy természetvédelmi területet takar, mint a National Park, azzal a különbséggel, hogy az USA elnöke a Kongresszus jóváhagyása nélkül dönthet egy terület ilyen besorolásáról. A National Monument kevesebb állami támogatásban részesül, mint a National Park. Az annual pass-t ugyanúgy elfogadják itt is, mint a National Park-okban.

1 angol láb (foot) = 0,3048 m, tehát a tábla szerint 3.154,68 m-en állunk. Európában nincs ilyen magasságban aszfaltozott út.

Tamás egyik kedvenc fotótémája az “Én motorral egy hófal előtt”. Ezúttal Mici a vitorlás esőkabát is szerepel a képen, aki a 50%-kal leértékelékelve került 60 ezer forintba, de legalább volt megfelelő méretben. A kép 3.100 m tengerszint feletti magasságban készült, azért életlen, mert remegett a kezem a hidegtől.

A Cedar Breaks amfiteátrumának a láványa különleges ugyan, és ez lelkesített minket. Nem ér fel a Bryce változatosságával – de akkor ezt még nem tudtuk. Rövid séta után a jól fűtött visitor center ablakain keresztül nézegettem a kilátást, aztán a video guide-dal ismerkedtem. Ez egy nagyon ügyes kis GPS-sel kombinált videolejátszó holmi, ami 10$-ért bérelhető és attól függően, hogy az ember hol sétál éppen a környéken, egy ranger elmeséli benne az oda illő tudnivalókat. Úgy emlékszem egyes kommersz GPS-ekbe is beépítettek már hasonló funkciókat.

A szemerkélő eső békésen erodálgatja a vastól vöröslő amfiteátrumot.

Sok helyen megmaradt a hó a kanyonban.

Barátkoztam egy kicsit a széles mosolyú parkőr hölgyekkel, akik nagyon készségesek voltak, még fel is álltak egy csoportképre a kedvemért, de amit meséltek, abból csak az derült ki számomra, hogy itt soha nem történik semmi. A legfőbb megbeszélni való az, hogy épp mennyire van hideg.

Parkőrök a Maci Laciból jól ismert kalapban.

Egy kicsit esőcseppes lett az optika, de a lényeg azért látszik.

A Visitor Centert hátrahagyva a másik kilátóponthoz is elmentünk, amely már a 13-mas út mentén van, a 148-asról balra kell fordulni. Nagyjából ugyanaz a látvány, mint a korábbi. A színeket sajnos elnyomták a felhők, így nem tündökölhettek, pedig az egész olyan, mintha Van Gogh mázolta volna.

Kilátás az északi peremről. Ez az amfiteátrum már 30 milió éve készül.

Dixie National Forest – többnyire sűrű erdő vett körül minket.

A North Rim kilátó után igyekeztem megtalálni a legközelebbi meleg helyet, ahol megihatunk egy kávét. Brian Head csupán néhány kilométerre van onnan, igaz rossz irányban, de ez most nem számított.

Berongyolunk Brian Head-be, ahol minden a síelésről szól.

Brian Head egy jelentős síközpont lehet, legalábbis erre utaltak a környékbeli dombokon a sífelvonók és a sífelszerelést árusító üzletek. A szezonnak már vége lehetett, mert a település elég kihaltnak tűnt. Az első ház, amihez lekanyarodtam, mert vendéglőnek látszott, csak síbolt volt.

Ez a fázós indián egy síbolt előtt ácsorog Brian Head-ben. azért olyan szomorú, mert abban bízott, hogy az ott a háta mögött egy étterem, vagy kávézó, ahol megmelegedhetne, de csak egy síbolt. Mellette fából faragott társa aki szintén fázik – ez érthető – de vajon miért szomorú?

Kicsit odébb aztán megtaláltuk az igazit. A szolgáltatóházban volt vegyesbolt és egy étterem is kávéautomatával, amiből csak víz jött. Az étteremben láthatóan nem voltak felkészülve arra, hogy ilyentájt benéz valaki, de gyorsan összedobtak egy rendesebb kávét a kedvünkért.

Brian Head központi szórakoztató negyede ez a ház. Tartozik hozzá kb. 1 km2-es parkoló.

Nem gondoltam volna, hogy pont itt találkozom majd kolibrikkal.

Kicsit felmelegedve indultunk vissza a 143-masra, onnan Panguitchnál a 9-esre fordultunk egy pár mérföld erejéig, de most déli irányba, majd a 12-esen közelítettük meg a Bryce-kanyont.

A Ruby’s Inn a Bryce-hoz vezető leágazásnál. Esik az eső. Ebből most nem lesz kanyon látogatás.

Amikor megérkeztünk a Brice bejáratához vezető útra, már megint esett az eső. A program szerint most kellett volna kanyont látogatnunk, de ehelyett tovább mentünk Tropic-ba, ahol a szállásunkat foglaltuk aznapra. Óriási szerencse, hogy nem sikerült annak idején Escalate-ban szállást foglalnom egy esküvő miatt, ami innen 70 km-re van. Tropicban találtam egy olcsó fogadót, ami innen mindössze 12 km, és nem lesz gond visszajönni, ha majd elállt az eső.

A szállóvendégek már megérkeztek és igyekeztek fedett helyen lerakni az értékeiket.

Amikor kora délután megérkeztünk Tropicba, az eső már elállt ugyan, da a Bryce Valley Inn még zárva volt. Valahol hátul egy mosókonyhában találtam egy szorgoskodó csapatot. Egy magas, szikár fehér nő lepedőket hajtogatott, amíg egy csomó apró dél-amerikai a szennyes ágyneműt tömködte a hatalmas mosógépekbe. “Délután három előtt nem adunk át szobát.” – mondta a nő a lepedőkkel, és egyértelmű volt, hogy az ázó-fázó motoros imázs nem fogja meghatni.

A Bryce Valley Inn-ben aznap este több motoros csapatnak adott szállást.

Tropic mindössze néhány házacska, de van itt minden, szép fogadók, vegyesbolt, étterem, benzinkút. A motorokat a szállás előtti fedett területen hagytuk. Nem sokkal utánunk újabb motoros csapatok érkeztek és a környék parkolói megteltek motorokkal. Egy foglalás módosítási hiba következtében arra számítottam, hoghy egyel kevesebb szobánk lesz a fogadóban, mint kellene, ezért bejártam a környéket, hogy találjak valami szállást. Vagy minden foglalt volt, vagy nem voltak otthon a háziak, mindenesetre szoba nem volt, de legalább a környékkel megismerkedtem. Óriási off-road lehetőségek vannak errefelé.

Egyre több motoros érkezett.

Tropicban megebédeltünk és mivel a szél odébb fújta a felhőket és az idő hirtelen naposra fordult, gyorsan visszametünk meglátogatni a Bryce-kanyont.

Romantikus tájak vonzzák ide a kirándulókat.

A Bryce Canyon felé vezető út mellett felnyergelt lovakkal várják a kirándulókat. Óránként és naponta.

A kanyon bejárata

A Bryce Canyon Nemzeti Park Utah délkeleti részén valójában nem igazi kanyon, hanem egy nagy talajerózió által formált medence, amely több kisebb medencéből, ú.n. amfiteátrumokból áll. A 145 km2-es Bryce Canyon nemzeti park 2.400-2.700 méteres tengerszint feletti magasságban fekszik, időjárása hűvösebb és gyakrabban esik az eső, mint a közeli Zion, vagy a Grand Canyonban, ahogy ezt mi is megtapasztalhattuk. A park a mormon betelepedő Ebenezer Bryce-ról kapta a nevét, aki 1874-ben birtokjogot szerzett rá és sokat tett az infrastruktúra fejlesztése érdekében. A területet 1924-ben nyilvánították nemzeti parkká. A Bryce slágertémája a hatalmas medencében a környezetükből kimagasló vörös, narancssárga és fehér színekben játszó kőalakzatok.

A Bryce Canyon fizetó kapui. Az annual pass természetesen ide is jó.

A kapunál bemutattuk az annual pass-okat és megkaptuk a szokásos térképeinket. A kanyon pereme mentén egy kb. 25 km hosszú aszfaltozott út vezet el az utolsó kilátópontig. Az útikönyvek a stratégiát javasolják, hogy menj el a legutolsó pontig és visszafelé jövet állj meg az egyes megállóknál. Én is ezt a stratégiát követtem, így aztán igazi nyári napsütésben néztem végig az aszfaltutat és zuhogó esőben az összes kilátópontot. OK, nem mindegyiket, mert egy kicsit eltértem a szabálytól és megálltam néhány pontnál, ahol egyáltalán nem kellett letérni az útról. Ez szerencsés dolognak bizonyult.

A Bryce legnagyobb slágere a Thor kalapácsa nevű szikla csak a gyalogutak egyikéről, a Navajo Loop Trail nevű ösvényről tekinthető meg, ezért erről nem hoztam fényképet Nektek, de az Interneten sok száz van róla. Általában elmondható, hogy a legérdekesebb és legjellemzőbb részek a bejárat közelében lévő amfiteátrumban vannak. Azt hiszem, hogy ha most újra kezdhetném, akkor a rögtön a park elején a Fairyland Point, Sunrise Point, Sunset Point és Inspiration Point kilátóhelyeket nézném meg először.  Ezekhez egy kicsit le kell térni a főútról.

A holló modellt állt nekünk, épp csak autogrammot nem adott. Házigazdaként fogadja a vendégeket.

A Bryce Canyon bejárata a 12-es útról délre leágazó 64-es úton van. A parkban egy 25 km hosszú, saját járművel járható aszfaltozott út vezet a medence pereme mentén dél felé a Rainbow and Yovimpa Point nevű legutolsó kilátóig. Szerintem a legszebb, vagy legkülönlegesebb kilátás a következő  pontokon van:
* Sunset Point – a Thor’s Hummer (Thor kalapácsa) sziklaformáció a látogatók kedvence innen közelíthető meg kb. 200 méteres gyaloglással
* Inspiration Point – ez a leggyakrabban fényképezett, legjellegzetesebb része a medencének. Érdemes felmenni az Upper Inspiration Point kilátóhelyre, ahonnan szinte madártávlatból lehet rálátni a medence sziklatömegére.
* Rainbow and Yovimpa Point – a legutolsó megálló, ahonnan a medence legnagyobb része áttekinthető.
* Natural Bridge – itt csak egy kisebb, de érdekes, átfúrt sziklaformációt nézhetünk meg.

Szépen egymásra rakta a két kekszdarabot, aztán mindkettőt a csőrébe fogta és elrepült velük.

Vidám turisták a Rainbow Point-nál. Most épp nem esik az eső, de ez már csak pár percig tart.

A nap talált egy kis lyukat a felhők között és megvilágította nekem az amfiteátrum egy darabkáját.

A kanyont főképp a fagy formázza. Évente kb 200-szor fagy meg, majd olvad ki a víz errefelé. Az olvadó hó, vagy esővíz befolyik az apró repedésekbe és amint megfagy 10%-kal megnő a térfogata, így szétfeszíti a nem túl kemény kőzetet, ugyanúgy, mint ahogy itthon kátyúkat formál az utakon. Ez a folyamat lassanként felaprítja a sziklákat. Az enyhén savas eső ugyancsak beszáll és a mészkősziklákat lekerekíti. A felsőbb rétegekben gyakran a magnéziumban gazdag mészkő, a dolomit megvédi egy ideig az alatta lévő rétegeket – így alakulnak ki az oszlopok (hoodoo). Az apró letöredezett kődarabokat aztán a nyári intenzív monszun szerű eső elviszi. A folyamat 100 év alatt 50-100 cm-t visz el a kőzetekből és ahogy létrehozta ezeket a színpompás szobrokat úgy el is pusztítja őket.

A Natural Arch szintén a Bryce egyik slágere.

A többieket hazazavarta az ismét egyre sűrűsödő eső. Mi még kint maradtunk egy kicsit, hogy ha vizesen is, de legalább lássunk valamit a fenséges amfiteátrumokból.

A Top 10 veszélyforrás a Bryce Canyonban a helyi újság szerint:
* #10 Balesetveszélyes vezetés – sebesség túllépés (a megengedett 35-45 mph), nem bekapcsolt biztonsági öv, záróvonalon előzés, állattal ütközés, ütközés szabálytalanul parkolókkal, jeges úton gyorshajtás
* #9 A kanyon peremén mászkálás, síelés – az omladozó sziklák kapaszkodásra alkalmatlanok, legfeljebb egy mókust képesek megtartani. A lejtők sárosak, gyakoriak a lavinák.
* #8 Az állatok etetése – Az etetett állatok agresszívvé válnak. Még a kis méretűek is haraphatnak akkora sebet, amit már varrni kell és fennálla afertőzés veszélye is.
* #7 Az extrém időjárási viszonyok figyelmen kívül hagyása – A napi hőmérséklet ingadozás 27°C is lehet. A villámcsapás veszélye egész évben fennáll, még havazáskor is.
* #6 Kiszáradás – 2-3 óránként meg kell inni 1liter vizet. A test ilyenkor jobban ellenáll a hypothermia jelenségnek, amely az agy eltompulásával jár. A leégés a naptól szintén dehidratációhoz vezet. Viseljünk kalapot és napszemüveget.
* #5 Az ösvény elhagyása – Maradj az ösvényeken, mert még az enyhe lejtők is kiszámíthatatlanul csúszósak lehetnek. Vigyél magaddal térképet és ne tévedj el, különösen télen ne.
* #4 Kimerülés – 2.800 méteres magasságban a szokásos oxigén koncentrációnak mindössze 70%-a van a levegőben. Az ösvények a peremen kezdődnek és lefelé tartanak, visszafelé sokkal nehezebb lesz felmászni. Tartalékod az erődet.
* #3, 2, 1 A cipő kiválasztása – A kirándulás bakancs nélkül itt olyan, mint a búvárkodás búvárfelszerelés nélkül. A tornacipő és a szandál nem idevalók. Viselj a bokádat jól tartó kapaszkodó talpú bakancsot.

Bryce Canyon – Inspiration Point. A képeslapokon és a postereken ez az amfuiteátrum szerepel a legtöbbször. Valljuk be, hogy nem egy mindennapi látvány. Nem csoda, hogy a Bryce a legnépszerűbb nemzeti park az összes közül az USA-ban.

Cica nem kívánt velem tartani a zuhogó esőben az Upper Inspiration Point-hoz, ezért egyedül vágtam neki a felfelé vezető ösvénynek. Gondoltam futok egy kicsit, ami ment is egy darabig, mert keményen edzettem a kiutazás előtt. Miután azonban futva megtettem mintegy három lépésnyi távolságot, a levegő hirtelen elfogyott körülöttem és pár percet pihennem kellett. Lehet, hogy 2.400 m-en kellett volna otthon is edzeni.

A fényképezőgép teljesen elázott. Ez jó teszt volt a Canon 40D-nek, amely derekasan állta az eső támadását. Az optikát viszont nem győztem törölgetni, időnként feladtam, mint ezen a képen is látszik.

Az sem volt kicsiny kihívás, hogy a fényképezőgépet próbáljam védeni a (bukósisakos) fejemről és a ruhámról patakokban ráömlő eső elől. Ez persze éppoly reménytelen próbálkozás volt, mint a sündisznó esete a gyökérkefével.

Bryce Canyon – Upper Inspiration Point

Nagy megnyugvással vettem tudomásul aznap este, hogy a lemondott foglalást a fogadóban figyelmen kívül hagyták, így megvolt mind a hét szoba és nem kellett nekivágnom a környéknek megint szállást keresni. Berámoltunk és felcsavartuk a fűtést a maximumra.

A szobánk Tropicban.

Este mégegyszer ránéztem a fényképezőgépre. Az állítható gyújtótávolságú optikák egyáltalán nem működtek. Mindegyik beázott és végük volt. Nem tudtak fókuszálni. A Canon 40D Cica fix 50-es lencséjével működött egyedül, ami megnyugtatott, hogy nem a gépben van a hiba. Kitettem mindent száradni és reggel már semmi gond nem volt. De ez már a következő nap története.

Aznapi útvonalunk a Mount Carmel Junctiontól Tropicig.

A Bryce térképe

Agárdi György, 2009. június 26.