Sedona Phoenixtől 12 mérföldnyire északra az amerikaiak egyik kedvenc játszótere, hirdeti magáról a városka honlapja. “Red Rock ország” fővárosa. A térképe igan egyszerű, egy útkereszteződése van szépen kiépített körforgalommal, ahol a 179-es és a 89-es utak találkoznak. A várost körbeveszik a sziklaformációk, mint a Katedrális-szikla, a Harang-szikla, vagy a Kávéscsésze-sziklák, hogy csak a legkülönlegesebbeket említsem. Mindenfelé kirándulóutak vezetnek a vörös sziklák közé. Sedona tele van New Age galériákkal és a restaurátoroknak is kedvelt műhelye. Azt tartják róla, hogy a föld sugárzása it egyensúlyt és jólétet teremt, elősegíti a kreativitást.

A város három részre osztható, a 89A és a 179-es utak találkozása az elválasztó pont, itt úgy hívják – az Ipszilon. Ettől keletre egy egy főutcás kereskedelmi terület húzódik, szállodákkal, vendéglőkkel, benzinkutakkal – ez West Sedona. Az Y-tól északkeletre egy gyalog is jól bejárható bevásárló terület található az előkelőbb szállodákkal, ez Uptown Sedona. Az Y-tól délre Central Sedona fekszik, ha ide lekanyarodunk rögtön jobbra lesz a Tlaquepaque és innen lehet eljutni a kápolnához is. Ezeket Linda bekarikázta a térképemen.

Az idő szorításában talán lemaradtunk Sedona néhány különleges sziklaképződményének a meglátogatásáról, a fő látványosság azonban számomra sokkal inkább a Flagstaff felé vezető 89A, amely a Sedona és Flagstaff között félúton fekvő Oak Tree Canyon mellett keletre halad el. Ez a látványút öt csillagos élmény és negyedik napunk egyik csúcspontja volt. Ha mégegyszer arra mennék, akkor valószínűleg többször megállnék.

Sedona hajnalban. Kilátásunk a Days Inn-ből.

A hajnal már talpon talált megint. Reggel hatkor Kopasz egy bukósisakban fel-alá sétálgatott a folyosón. Nem tudott aludni, gondolta felszereli a sisakkameráját, de az ajtót becsukta maga után és nem tudott visszamenni, Tamást meg nam akarta felébreszteni. Péter is előbújt napfelkeltét fényképezni. Az előző napi eső nyomai már felszáradtak, de az ég még szürke volt és úgy tűnt bármikor újra elkezdhet esni. Cicával elhatároztuk, hogy addig is amíg mindenki felébred körülnézünk egy kicsit Sedonában, megnézzük a helyeket, amiket Linda (a szálló vzetője) ajánlott tegnap este, konkrétan a Tlaquepaque központot (ejtsd: ta’lakipaki) és a Chapel of  the Holy Cross kápolnát. Attól függően, szervezzük a programot, hogy mit látunk.

Sűrű flhők takarják el előlünk a napfényt.

Sedona legjobban ilyesmi képekkel jellemezhető. A város a vörös sziklák tövében. Előttünk az “Y”, amin túl Upper Sedona jómódhoz szokott szogáltató negyede található.

Upper Sedona épületei belesímulnak a tájba. A homokkő színeit veszik fel a sárgásbarnától a vörösig.

A Tlaquepaque központot körbemotoroztuk belülről, de egyáltalán nem találtuk érdekesnek. Galériák, éttermek, egyéb boltok nannak viszonylag zárt, mexikói stílusban épített házakban. Ilyenkor reggel még nem is voltak nyitva.

A Tlaquepaque (ejtsd: Ta’lakipaki) bejárata

A 179-est éppen építik, szépítik. Lassan haladunk rajta dél felé, ahol egy körforgalomnál fordulunk el a Holy Chapel felé balra.

Ez a kis galéria a 178-as mellett Central Sedonában érdekes látnivaló lehet majd legközelebb, de most nem volt rá időnk.

Linda szerint misztikus, különleges helyen épült a Szent Kereszt kápolna. A környéknek jótékony sugárzást tulajdonítanak. OK, ezt majd később kipróbáljuk.

A Szent Kereszt kápolna még zárva van ilyenkor reggel …

… vele szemben ez a házikó nem kerülheti el az ember figyelmét. Látom ahogy sugárzik a jólét.

Mire visszamentünk a szállodához már mindenki fenn volt, lassan készülődtek a 9 órási induláshoz. Gábor nagyon rendes volt, valóban megérkezett és felszerelte nekem a GPS-t. Nem ez volt az utolsó találkozásunk az út során és azt hiszem minden idők csúcsát beállítottam nála, ha arról van szó, hogy ki volt, vagy valaha lesz a legproblémásabb vevője.

A nap másik örömteli fejleménye, hogy azt is kitaláltam, hogy hogyan kell a tárolt útvonalakon navigálást elindítani – egyszerűen figyelmen kívül kell hagyni a hibaüzenetet, amely szerint az útvonal nem létezik és hopp, máris létezik. Örömömben nem is készítettem aznapra itinert, csak rábíztam magam a szerkezetre – egészen aznap estig, amikorra megtanultam, hogy ennél azért elővigyázatosabbnak kellene lennem.

Mire visszaérünk a reggeli csavargásból Gábor is megérkezik és felszereli a GPS csatlakozót, meg a konzolt. fotó: Kósa Barna

Az előző napi navigációhoz ezeket az eszközöket használtam és ugyanolyan jó volt, mint bármilyen GPS.

A szoba árában benne volt a reggeli, egy cukros, vagy sós péksütemény, narancslé, vagy kávé, banán, meg talán egy kis vaj volt tetszés szerint kombinálható. Megreggeliztünk és Lindával leboltoltuk a Grand Canyon helikopter foglalást. Linda szemfülesen kihaszálta az összes ziccert, amit kihozhatott belőlünk. Tegnap megetetett minket a Relics-ben, amiért mi 10 % kedvezményt kaptunk, de biztosan neki is jutott ebből valami. Most meg lefoglalta nekünk a “legjobb” helikopterket a Grand Canyonnál. Papírmunkával nem sokat vacakoltunk. Kezünkbe nyomott egy szórólapot a címmel, hogy menjünk oda időre és mondjuk be a jelszót: “Linda”. Cica nem kevés gúnnyal szemlélte a Linda és köztem kialakult bensőséges kapcsolatot, ami már több hónapos múltra tekintett vissza, amikoris Linda első hallásra kerek-perec megtagadta, hogy egy csoportnak foglaljak szobákat nála főszezonban.

Tamás és Zoli Hópárduc terhelhetőségét tesztelik.

Mindenki útra készen feltankolva vár

Mire mindennel készen vagyunk már felsorakoztak a motorok a kijárat előtt. Kicsit sajnáltam otthagyni Sedonát, azt gondolom mai is, hogy többet megért volna, mint egy egyéjszakás kaland.

Most már csoportosan visszamentünk megnézni a Holy Cross kápolnát, amit egy éves koromban, azaz 1956-ban építettek Marguerite Brunwige tervei alapján, aki mellesleg Frank Lloyd Wright tanítványa volt, ami nagyon jól hangzik. A kápolnát valóban pompás környezetbe telepítették. Sziklák ölelik körül, amelyek szalagként szétlebbennek és az ember tekintetét a dél felé elterülő sziklaszirtekkel gazdagon tűzdelt sík vidékre irányítják. Maga a káponla is arra néz.

Chapel of the Holy Cross kívülről …

… és belülről.

Csoportkép vörös sziklákkal

Kicsit később érkeztem, mint a többiek, mert megálltam a régiségboltnál. Úgy döntöttem oda is érdemes bevinni a csapatot.

Tamás előtt egy madárka szállt fel a kaktuszok közül. Ott volt a fészke a kis kék tojásokkal. Kevésbé forgalmas helyet is találhatott volna.

Lassan tovább indulunk

Vajon mi célt szolgálhat a szemközti épület?

A régiségboltokat nagyon kedvelem itt Amerikában. Harsány kacatokkal vannak tele, csupa szín mindegyik. A golyó lyuggatta tábláktól kezdve a lakberendezési tárgyakon keresztül a fegyverekig minden van itt. Szívesen töltök egy kis időt ezek között a múzeumi kacatok között, mert mindegyiknek megvan a maga meséje. A Silver Son West egy az igényesebbek közül.

Valaha céltáblának hasznlhatták.

A kakasi is eladó. Megkövült fatömbök tartják a földön, hogy a szél fel ne borítsa.

Bádogbika és Hópárduc szemeznek egymással.

Az amerikaival macsó Cicával barátkozik. Szarintem érzi rajta a Whiskas illatát.

Ilyesmi nekünk is van itthon

Vajon mi lehet az ő története?

Sedona irodalma

Sedonát észak felé elhagyva hamarosan feltűnik egy barna tábla: “Oak Creek Canyon Recreation Area NEXT 12 MILES”. Alatta a másik: “Slide Rock Satate Park 6”. sedona ritkás vörös sziklái helyett most egy egész erdőre való sziklafal vesz körül minket. Az út folyóként kanyarog közöttük, alig vet hullámokat.

Vörös sziklák az Oak Creek Canyonban

Vörös sziklák az Oak Creek Canyonban

 A kilátópontot, ahol megállok Coconino National Forestnek hívják. Egy szerpentines szakasz végén, ahegytetőn van, ahonnan az ember mégegyszer visszanézhet az Oak Canyonban a fák özött kanyargó, majd hirtelen a hegyoldalon magasba felszökkenő 89A országútra.

Vörös sziklák az Oak Creek Canyonban

 A parkolóban Imi és Kopasz gyorsan megtalálják Oak Tree Canyon legérdekesebb látnivalóit.

GMC Sierra, ez bizony a 2009-es modell … 

… és a 2006-os Dodge Ram 3500 Turbo Diesel Truck – 4×4 Quad. Egy ilyen kocsi kb. 40-50 ezer $-ba kerül újonnan, használtan sokkal olcsóbban megkapható. Ezek persze extrák nélküli nettó árak, de ennyi vasért nem tűnik soknak. A drága az lesz, amikor elindul. 

A társaság szétszéledt, többen a kilátóhoz igyekeztek, én meg próbáltam begyűjtögetni a csapatot, mert aznapra még elég sok programunk mellett a Grand Canyon is hátra volt.

A tábla szerint Oak Creek Canyon falainak felső rétegét gránit, kihűlt kemény láva alkotja. Aklatta puhább kőzetek rétegei vannak. Addig nyomta felfelé valami az egészet, míg a bazalt megrepedt és utat engedett a víznek, hogy gödröt ásson. 

Tamás épp átszellemül – ez az Oak Creek Canyon magic, ami gyakran útbaejti az arra motorozókat

A Flagstaff elé vezető út további részén rengeteg menet közben fényképező motorossal találkoztam.

Flagstaff közelében eltévedtem. A GPS az autópályán akart tartani, egy tábla viszont a város felé jelezte a Grand Canyon felé vezető utat. Végülis nem lett volna nagy kerülő, de mivel nem tudtam Flagstaff mekkora és mennyire bonyolult, inkább visszafordítottam mindenkit és az autópályán mentünk a következő kijáratig. Flagstaff ott van, ahol a 17-es belefut az egykori legendás Route 66-et utat felváltó Interstate 40-esbe és a neve ismerős lehet onnan is, hogy egyszer már említettük, mint a Grand Circle hozzávetőleges középpontját. Flagstaff síterület, nem messze tőle északon a Humphrey’s peak 12,633 láb magas, ez nagyjából négyezer méter. A történelmi városmagban van néhány említésre méltó régi épület. Sajnos ezeket most ki kellett hagynunk.

A 89-esen észak felé tartva az első kijáraton lekanyarodtunk jobbra, hogy egy gyors pillantást vessünk a Sunset Volcano National Monument-re. Ez volt az első alkalom, hogy parkbelépőt kellett fizetnünk. Természetesen éves bérletet, Annual Pass-t akartunk venni, amely minden nemzeti parkba érvényes. Kavarodást okozott, hogy a szabályok szerint egy 80 dolláros parkbelépővel egy autó és négy személy léphet be, vagy két motor és négy személy, de csak akkor, ha együtt utaznak. A négyből kettőnek alá kell írnia a kártyát és nekik a szabály szerint fel kell mutatniuk egy fényképes igazolványt is a belépéshez. A Grand Canyonnál egy kicsit más a szabály, ott azt hiszem csak járművenként kell belépőt felmutatni. Végül valahogy csoportokba rendeződtünk és megvettük az éves bérleteket.

Sunset Crater

A Sunset Crater egy vulkán, amely 900 évvel ezelőtt tört ki utoljára. A vulkáni kúpot és környékét 1930-ban Hoover elnök nyilvánította Nemzeti Parkká.  A Lava Flow Trail egy rövid körsétaút, amely a vulkáni kúp tövénél megismertet minket a vulkáni talajon fejlődő növényvilággal. A séta fél, vagy talán háromnegyed óra volt.

A Wupatki National Monument néhány kilométerrel feljebb van és két fő látnivalója Wupatki Pueblo néves szerepel a térképen. Mi a keletebbre esőt választottuk, ami egyben a látványosabb is. Előbb a Wupatki Visitor Centerhez motoroztunk a mosdók miatt. Tamás a Hópárduccal körözgetett a  parkolóban, a hangszórók üvöltöttek: “nincs semmi baj, habzsi dőzsi tejbe vaj …”  és én úgy gondoltam hogy ez most valóban így van.

Kiszaladtunk a néhány kilométernyi zsákutcán az őslakosok házainak maradványaihoz. Az emberek nagyjából 1250-ig éltek a vidéken, amíg a vulkán működött. A vékony vulkáni hamuréteg a földet nedvesen tartotta. Ahogy a vulkán abbahagyta a működését földjeik tönkrementek és elsivatagosodtak. Fel akartam öltözni egy kicsit, de a bal oldali oldaldobozomat nem tudtam kinyitni. Már azon tanakodtam, hogy megint kénytelen leszek felhívni Gábort, de Péter addig ügyeskedett, amíg megtalálta a nyitját. Nem a zár ragadt be, ahogy feltételeztem, hanem a doboz fedele nem akart engedni. Ez olyasmi, mint amikor az endurok fémdobozait nehezen lehet kinyitni a vákum miatt. Csak fel kellett feszíteni.

A Mustang és utasai

A Wupatki kerülőtnagyon élveztük, de még előttünk volta a Grand Canyon. Északnak fordultunk megint a 89-esen és Cameronig mentünk rajta. Cameron egy kis elhanyagolt indián település. Van egy benzinkútja, egy útelágazása a Grand Canyon felé, a 64-es és néhány bódé háza. itt a semmi közepén. A kútnál ettünk valami meleg, állva elfogyasztható gyors ételt, én néhány csirkeszárnyat, Imi megetette a benzinkút kóbor kutyáját és kis pihenés után tovább hajtottunk.

Cameron

 A Canyon bejáratánál sorba kellett állni egy kicsit, de azt hiszem valahogy sikerült összekombinálni a bérleteket, hogy végül mindenki

Desert View Point

 A Grand Canyon melletti kilátópontok közül először Desert View-t látogattuk meg, majd sorban a többieknél is meg-megálltunk. A társaság itt különböző ritmusban haladt, én általában többet fényképeztem és lemaradoztam.

… és mégegyszer a Desert View Point.

A Desert View Point megigyelő tornya

Ugyanaz belülről

A szállodánk aznap este a Grand Hotel volt, a park kijáratán kívül, néhány kilométerre dél felé a repülőtér szomszédságában. Az útvonalam még a Gábor által javasolt eredeti szállásra akart vinni, ahol annak idején még fél éve már nem kaptam elegendő szobát. Rutinosan előkerestem a kedvenceim közül a Grand hotelt, amit Barna a Google Earth alapján halál pontosan bemért a térképen és megjelöltem célnak. Nem kis meglepetésemre a GPS a park kijáratánál élesen befordított volna egy erdei parkolóba, mondván, hogy megérkeztem. Nagyjából emlékeztem a szálloda fekvésére, tudtam, hogy még jóval odébb kell lennie és néhány kilométerrel lejjebb meg is találtam. Ez volt az első eset, hogy a GPS hamis adatokkal szivatott, de ekkor még nem tulajdonítottam neki jelentőséget. A tanulság az esetből az, hogy a Google Earth fényképeiről nem szabad pozíciót mérni, mert az pontatlan lesz.

A nagyobb baj az volt, hogy a szállodába érkezve kiderült, hogy Zoliék a Mustanggal nincsenek ott. A GPS őket is a régi szálláshelyre viszi, de ha nem nézik meg a programot, akkor nem fognak rájönni, hogy másik szállodában lakunk. Valószínűnek tartottam, hogy eltévedtek, ezért a kulcsok kiosztása után Tamással rögtön elindultunk vissza megkeresni Őket.

A Grand Canyon Village-ben bejártuk azokat a helyeket, ahová a GPS vihette őket, meg ahová mi mentünk volna a helyükben. Már-már elindultunk visszafelé a déli perem mentén, amikor egy mellékutcából előkerült a kék Mustang. Ha Tamás nincs mögöttem, akkor 100 méterrel elkerültem volna Őket.

A Grand hotel nagyszerű szálloda, van benne szép nagy bár, étterem és egy kis zárt medence is. A hosszú nap után ittunk egy sört, áztunk egy kicsit a medencében, aztán megvacsoráztunk és megünnepeltük Erzsike születésnapját is.

Vacsora a szállodában

Erzsike születésnapját is megünnepeltük

Agárdi György, 2009. június 20.