Moabot elhagyva mai végállomásunk Durango lesz, Utahból átlépünk Colorado államba és utunk egy részén a Sziklás hegység déli vonulatain hegyek között is fogunk motorozni. Megnézzük a legendás Million Dollar Highwayt.

Napfényes meleg reggel köszöntött ránk. Indulóban Moabból Durangoba

A Google térképen a Moab (Utah) – Ouray – Durango (Colorado) itinert érdemes lekérdezni, és figyelj, hogy Naturita, Norwood, Placerville és Ridgeway legyenek benne az útvonalban, ha el akarod kerülni a földutakat. Nagyjából 220 mérföld lesz, vagy 350 km.

Moabot a 191-esen dél felé hagytuk el a köves-poros sivatagi tájon. A 46-os utat elérve balra fordultunk. A vidék lassan változatosabbá válik, a 46-os út már nem olyan végtelenül unalmas. A dimbes-dombos sziklás vidéken a zöld növényzet is sűrűbben nő. Hamarosan elhagytuk Utah államot és átléptük az észak-dél irányban futó nyílegyenes határt Coloradoba. Az út itt 90-es néven folytatódik.

A “Lyuk a sziklában” pihenőhely, büfé Moabtól kb. 12 mérföldre délre.
Sok apró őtlettel igyekeznek megfogni a látogatókat. Minket épp nem sikerült.

Rövid útmenti pihenő. Gyakran igyunk egy kis vizet. Ez itthon is fontos, ott meg méginkább.

Bedrocknál kereszteztük a Dolores-folyót, amely itt észak felé folyik, hogy ott egyesüljön a Colorado zavaros vizével. A Dolores innen délre olyan kanyarokat vág a vörös sivatagi kőzetbe, mintha gigantikus puzzle szeletekre szeretné felvágni a tájat. A Google műhold térkép itt egy a barna minden árnyalatában megfogalmazott Pollock festményre emlékeztet, amit egy kínoktól vonagló sötét sáv próbál darabokra tépni.

Bedrockot ugyan jelölik a térképen, de én csak egy vadnyugati filmeket idéző fogadót láttam az út mellett, ahol meg is álltunk egy fénykép kedvéért.

A Dolores-folyó hídja.

Aznap több útépítésbe is belefutottunk.

Tipikus western saloon.

Lehet, hogy csak optikai csalódás?

Egy takaros kis faház a semmi közepén.

Találkoztunk más motorosokkal is

Bedrock után talán az egész amerikai utunk legemlékezetesebb végtelenbe nyúló egyenes aszfalt csíkját láttam magam előtt, két oldalon hosszú síkságokkal, a távolban alacsony dombokkal.

A 90-esről a 141-esre kanyarodtunk, át Naturitán, aztán a 145-ös Norwood felé, ahol megálltunk tankolni. Norwood az első rendezettnek tűnő település Moab óta. A Grand Ave nevű főutca mentén két oldalt üzletek sorakoznak, keresztben és hosszában futó aszfaltozott utcái vannak és egy kis piros-fehér Phillips 66 benzinkút, ahol megálltunk tankolni és üdítőket vásárolni.

Szemben két nagyobb ház közé beszorított pizzéria, amit majd agyonnyom a General Store kopott homlokzatú két szintes épülete, még 1944-ből, ahol a talicska és a fűnyíró mellett vadászati engedélyeket, új és használt fegyvereket is árulnak. Odébb egy apró bank épület aránytalanul hatalmas oszlopos, boltíves bejárattal. Körben rendezett parkok, sok zöld.

Norwood után a 62-esen megyünk majd Ridgway felé, ahol majd délnek fordulunk az 550-esre.

Ahogy egyre mélyebben haladunk befelé Coloradoba, egyre több a zöld körülöttünk. A dombok egyre magasabbak és a távolban már feltűnnek a hegyek, amelyeken még ma szeretnénk átmotorozni.

Ridgeway előtt egy útépítés miatt sávlezárás volt, ahol megállítottak minket. Magányos chopperes nő, vagy talán inkább néni húzott el a sor mellett és beállt mellénk. Kiszúrta magának Kopaszt, aki sűrű szakállával, jelvényekkel sűrűn díszített „Life Member” Harley Davidson bőrmellényével no meg combjai között egy rekedt hangon bőgő Harleyvel tette abszolút magáévá az amerikai 1% életérzést. Nem volt csoda, hogy ott helyben rögtön becsajozott. Közös fotó, nagy öröm, bár a románc csak addig tartott, amíg felemelték a zöld tárcsát és a hölgy nagy sebességgel elviharzott hátrahagyva új barátját.

Gyakran előfordult, hogy az unalmas tájakon érdekességet, némi változatosságot jelentettek a szembe jövő járművek. Rengeteg fényképünk van színes óriás kamionokról, különleges szállítmányokról. Aznapi utunk egyik érdekessége volt, hogy szembe jött velünk egy három felé fűrészelt ház. Két darabját teljesen becsomagolták és úgy tették trailerre, a harmadik darab a bejárattal és a főhomlokzattal pedig csak laza takarással utazott. Elől és hátul egy-egy Ford kisteherautó vitte az Oversize Load feliratot, köztük a három trailer.

Egészen elképesztő, hogy az ottani szállítmányozók korlátozás nélkül minden fajta és méretű épületet el tudnak szállítani. Korlátozás nélkül! És ezt lehet komolyan venni. Coloradoban sok olyan hosszú és keskeny házat is láttunk, amit mintha kifejezetten traileres szállításra terveztek volna.

Egy a Sziklás-hegység négyezres csúcsai közül.

Megint egy útépítés.

Ismét egy takaros kis faház.

A 62-es Ridgeway-nél éri el az 550-es főutat. Ez az első nagyobb település Moab óta. Itt délnek fordulunk.

Amikor az iskolabusz pirosan világít, akkor ugyanúgy meg kell állni, mint a lámpánál.

Ourayt északról közelítve a City Limit táblán elolvashatjuk, hogy 7.706 láb magasan vagyunk a tengerszint felett. Különféle szállás lehetőségek között válogathatunk, aztán a Red Mountain Tradig Post kör alakú épülete, majd a Hot Springs Park következnek. Ouray környéke kedvelt kirándulóhely, fürdőhely, és a Colorado West Jeep Rental számos szervezett, vagy egyéni terepjárós túrát is kínál a hegyekben. Ouray ajándékboltjában a slágercikk a túrabot. Ez egy közönséges hántolt fa husáng egyik végén gumitalppal, a másikon egy bőrszíjjal. Olyan, mint egy a 19. századból itt maradt nordic walking bot.

Megálltunk kávézni, mielőtt nekirugaszkodtunk volna aznapi utazásunk fénypontjának. A 8 utca hosszú és 4 utca széles hegyi település nagyon büszke a történelmére, hagyományaira. Az 1876 és 1901 között emelt épületek homlokzatát a főút mellett megőrizték, kitáblázták melyik mikor épült és mi volt a funkciója. Az egész olyan, mint egy szabadtéri múzeum.

Indulásra készen parkolunk

A fő utca hagyományos homlokzatai.

A sarki kávézó kívülről…

… és belülről.

Ez a szerelem.

A fő utca homlokzatai.

Ouray fő utcája nem túl hosszú.

A könyvtár és a tűzoltóság épületei.

Az Ouray County Plaindealer az 1877-ben alapított helyi újság.

A Million Dollar Highway egy amerikai legenda, a Top 10 látványút egyik helyezettje. Marketing szempontból kiváló elnevezését állítólag a felújítási terveit 1921-ben elbíráló testület egyik tagja ragasztotta az útra annak építési költségeire utalva. Később olyan pletykákat is elterjesztettek, hogy a betemetett arany lelőhelyek értékéről, vagy a kilátás pénzben kifejezhető értékéről kapta elnevezését.

A Highway 550-nek ez a 25 mérföldes szakasza Ouray-tól délre magas sziklák alatt, mély szakadékok – az Uncompahgre-kanyon – peremén többször korlátok nélkül kanyargó szakasza a Red Mountain-hágóig emelkedik 3.358 méter magasra, aztán lejt Silverston felé. Egész évben nyitva van. A korlátok sok helyen azért hiányoznak, hogy télen a hókotrók simán le tudják tolni a havat a szakadékba.

Az Kárpát-medencéhez, de még az Alpok hágóihoz szokott motorosnak is a 3.358 méter nagy magasságnak tűnik, ugyanakkor érdemes számításba venni, hogy itt egy észak felé fokozatosan emelkedő óriási lemezen utazunk. Moab 1.200 méter magasan van, Durango a hegyek lábánál 2.000 méteren, ami miatt a közeli négyezres csúcsok nem látszanak valami szörnyű magasnak. Ezen felül a sivatagi éghajlat miatt a magasban szokásos hideget is hiába keressük.

A helyiek Highway to Hell-ként is hivatkoznak a látványútra, amelyen évente átlagosan 40 baleset, és 7 haláleset történik. Ha már a számoknál tartunk – az USA-ban évente több, mint 40 ezer halál köthető közúti balesethez. Kalifornia magasan vezet ennek kb. 10%-ával Texas, Florida és New York államok előtt.

Nekünk persze nem tűnt olyan pokolinak ez a legenda így nyár közepén, mint amilyen a híre. Igazán a téli lavinák és sziklaomlások teszik különösen veszélyessé. Szóval, ha azt hallom, hogy Highway to Hell, akkor továbbra is egy ausztrál banda örökbecsű himnusza jut eszembe az élet értelméről, az önpusztításról.

A mozi mindenesetre szép. Ne hagyjátok ki, ha egyszer Coloradoba vet a sorsotok. Nyáron menjetek. Lőjétek be a Spotifyt és hajrá: „Livin’ easy / Lovin’ free / Season ticket on a one way ride …”

Az ott lent Ouray.

… No stop signs, speed limit
Nobody’s gonna slow me down …

“… I’m on the highway to hell
On the highway to hell …”

… And I’m goin’ down
All the way
I’m on the highway to hell.

A Million Dollar Highway véget és Silvertonnál, de továbbra is hegyek között motorozunk a Highway 550-esen. Nemsokára elhagyjuk Purgatory Resortot, amelyet 1999-ben átneveztek ugyan Durango Mountain Resortnak, de ma is inkább régi nevén jegyzik – a Purgatory jobban hangzó brand, mint a Durango Mountain. Ez Colorado egyik legnépszerűbb síterepe, évente átlag 660 cm hóeséssel, 64 km. sípályával.

Durangot 1880-ban a Denver & Rio Grande Railroad társaság alapította, amikor épített egy vágányt Silvertonba és itt létesítettek egy vasútállomást. A vasúton a hegyekből lehozták az ércet és a helyi kohókban feldolgozták. Maga a Durango & Silverton Narrow Gauge Railroad, vagyis a keskeny nyomtávú vasút történetünk idején 2009-ben 128 éves volt és megalapítása óta folyamatosan üzemelt. A keskeny nyomtáv 36 hüvelyket jelent (91,44 mm), a normál 56 hüvelyk helyett (142,24 mm). A gőzmozdony vontatású hegyi vasút elképesztő helyeken kanyarog, néhol sziklafalak és szakadékok között, az egyenes folyást szintén nem ismerő Animas-folyó mellett 45 perces útján Silverstonig. Sajnos nem volt időnk arra, hogy utazzunk rajta, csak a videot láttam az útvonaláról.

Durangoban a Durango lodge-ban szálltunk meg. A szállásunk a történelmi belvárosban van, 200 méterre a vasútállomástól, ahol a fő utca, a Main Avenue kezdődik. Van egy kis medencéje is, amit ki is használtunk.

A délutánt sétával, kirakat nézéssel töltöttük, meglátogattunk egy bárt és felültünk egy ingyenes buszjáratra is. A Free Trolley amely elvitt minket a végállomásig, aztán vissza oda, ahol felszálltunk. A busz elején ötletes kerékpár állvány teszi lehetővé, hogy a bringások kényelmesen utazhassanak a járműveikkel.

Durango ma a cowboy romantika egyik fővárosa. Cowboy csizma, cowboykalap, cowboy fesztivál (ezt októberben tartják) cowboy költészeti gyűlés, cowboy felvonulás. Az 1960-as évektől gyártott díszes durangói „városi cowboy” csizmákért (durango cowboy boot, durango rebel) 150-200 dollárt kell fizetni. De hát ez nem közönséges csizma, hanem maga a rock-and roll, a törvényen kívüli életérzés (outlaw fun) ahogy a helyi marketinges megfogalmazta. Szóval ne nézd az árát!

A cowboy szaküzletben külön részlege van a John Wayne emléktárgyaknak. Akármi legyen is az American Hall of Fame éppe aktuális listája, itt a helyszínen körülnézve úgy tűnik, hogy Mr Amerika az John Wayne, mint ahogy Ms America is egyértelműen Merilin Monroe.

John Wayne 1926 és 1976 között 142 filmben főszereplőként, 11-ben mellékszereplőként irtotta a gonoszokat és reklámozta az amerikai álmot, az öntörvényű fegyveres igazságtevőt, akinek a 20. század elmúltával egyre több követője akad, sajnos nem csak a filmekben. Vége nincs az emléktárgyaknak, amelyeken John Wayne fényképe szerepel, a második helyen az egyelőre behozhatatlan női ideál, Merlin Monroe szerepel és csak távolabbról követi őket Elvis Presley.

Ma ennyi fért bele. Most alszunk egy kicsit,mert holnap további ikonikus helyszíneket pipáunk ki. A Mesa Verde, a Four Corners és a Monument Valley várnak ránk.

.

Agárdi György, 2021. január 10.