A szokásos éves kirándulásunkat a Garda tóhoz a már sokszor járt utakon kezdtük és fejeztük be, ott azonban ezúttal a járatlan utakat kerestük. Találtunk néhányat, ami tetszett és olyanokat is, amelyek meglepetést okoztak. Közben új felszerelésünk használatát is tanulgattuk.

A csütörtök esti indulás Körmendre Tamás ötlete volt egy héttel az utazás előtt. Így nincs gond a kora reggeli találkozóval, mert mindenki akkor ér oda a szállásra csütörtökön, amikor ideje engedi. Kevesebbet kell menni pénteken és több autópályázást lehet elkerülni, vagyis mehetünk akár a Gail völgyén és a Dolomitokon keresztül is. Internet – Google – “körmend panzió” – Search. Két komolyabb hely jött ki, felhívtuk a Berki panziót és még volt szobájuk, hát lefoglaltunk néhányat.

Különösebben nem egyeztetett módon végül Csütörtökön mégis mindenki Érden találkozik a Bikerpointnál hat óra körül és együtt indultunk Körmendre. Én kicsit kések, aznap a nullás feljáróját Budafoknál meg sem lehetett közelíteni, a Nagytétényen keresztülvezető utat meg teljes hosszában felmarták. Majd háromnegyed óra volt a máskor 15 perces út Budafoktól Érdig még így a sorok között is.

A 70-esen Fehérvárig, ott ismerkedünk egy kicsit a Székesfehérvárt elkerülő új autópályaszakasszal, majd a 8-ason tovább egészen Körmendig. A 8-ast is sok szakaszon szépen rendbe tették, tovább szaporodnak rajta a 2×2 sávos szakaszok és az 1×2 sávos szakaszokon is sokfelé új burkolatot kapott.

Menet közben besötétedett. Kényelmes tempóban két és fél óra alatt érünk Körmendere. Ennyit megspóroltunk a másnapi etapból. A konyha fél tízkor zár. Mikor megérkezünk még éppen lehet meleg ételt rendelni ezért  gyorsan feladjuk a rendelést, hogy amíg átöltöztünk el is készüljön minden. Az egészen apró tetőtéri szobában nem pakolhatunk nagyon szét. Tamáséknál a bejárati ajtó mögött nyílik a fürdőszoba, amit meg sem talált, amíg be nem csukta az ajtót.

A vacsoránál ki-ki elmeséli mi történt vele és közös ismerőseinkkel az utóbbi időben. A választások témáját sem lehet elkerülni. Túl az első fordulón és egy héttel a második előtt az indulatok pro és kontra még erősen élnek mindenkiben. A vacsi finom, csakúgy mint a könnyű, illatos rozé, amit szépen csengő kristálypohárban kapunk.

Hétkor kelünk és bőséges reggeli után nyolc húszkor indulunk Ausztria felé. Rábafüzesnél tankolunk egyet a MOL kútnál, megvesszük az osztrák matricát, azután irány Graz, az autópálya, amelyről majd a Gailtal felé térünk le.

Közben elhagyjuk Klagenfurtot és Villachot, megérkezünk a Hermagor felé vezető kijárathoz, Tamás mindig továbbmegy eggyel, (talán azért, mert ott van kiírva a Gailtal) a két kijárat azonban néhány kilométeren belül találkozik. A Gail völgyéről már többször írtunk. A Hermagorig vezető szakasz széles és nagyon jó, azután keskeny, nagyon kanyargós és rázós hegyi szakaszok jönnek nagyon szép tájakkal, majd megint hirtelen sokat javul az út minősége és gyorsasága mielőtt elérjük az olasz határt.

A Pregser See-hez gyakran benézünk, ha erre járunk, ez Tamás kedvenc útvonalainak egyike, most sem hagyhatjuk ki. Toblach után Bruneck felé kell mnenni, majd Niederdorf után balra fordulva át kell menni a vasút alatt, hogy az oda vezető útra kerülj. A tó még be van fagyva, vízállása valószinűtlenül alacsony, a móló teljesen a szárazon áll, alatta még a hó is elolvadt. A büfé, ahol az olcsó kolbászt árulják a szezonban még nem nyitott ki. A kb. tíz kilométeres kitérő után visszatérünk Toblachba és jobbra délnek fordulunk Cortina d’Ampezzo felé. Itt az utak számos lehetőséget adnak a csavargásra, több hágó között választhatunk, amikor délnyugat felé haladunk, de mi most ismét a főutat követjük.

Cortina D’Ampezzo belterülete kikerülhető, ha a település elején a főútról jobbra lefordulunk a Falzarego hágót jelző táblát követve. Cortina után néhány kilométerrel kell eldöntenünk, hogy a Falzeragon, vagy a Giau hágón megyünk-e át. Mi most a Falzarego hágón kapaszkodunk fel és a sípályával szemben megállunk. A felvonó még jár, de a tavaszt jelzi, hogy egyre kevesebben síelnek a délutánra a melegtől elkásásodó havon és egyre több motorossal találkozunk az utakon.

Arabba után magas hófalak között kapaszkodunk fel a Pordoi hágóra, ahol a tetőn a parkolóban megállunk, hogy elkészítsük az idei Pordi pass-os csoportképet.  Két éve készült az utolsó. Azok közül a motorok közül már egy sincs itt, a társaság is egy kicsit más. Az út erre már sok helyen repedezett és tele van vízátfolyásokkal, amit Imi különösen kedvel. A motorok gumija sós vizet ver fel az útról, amit a hátul jövők ízlelgetnek. A Pordoi parkolójában is a síelők vannak többségben.

Arabba és Canazei között a Sella csoport déli oldalán haladunk a Sella Rondaként ismert útvonalon. A főleg síelők által ismert körbesíelhető körút a Sella körül a motorosoknak is az egyik legkedveltebb pályája itt a Dolomitokban. Az útvonal északkeleti nagyobb állomása Corvara. A 2500-3000 méter magas csúcsok között kanyarogni nagyszerű élmény, főleg ha már a síelők nem a havon keresztül szelik át az úttestet, ahogy azt télen előszeretettel teszik néhány helyen. Canazei után csatlakozik hozzánk balról az Aviso folyó, amit egészen Cavalese-ig követünk.

Canazei után izgalmasabb lenne Vigo di Fassa-nál nyugatra fordulni Bolzano felé, de ez sajnos kerülő lenne. A Moena – Predazzo – Cavalese útvonalat követjük az A22 autópályáig. Ez viszonylag egyenes, nem túl izgalmas. A falvakban a gyorshajtókat piros lámpa állítja meg, ezekkel vigyázni kell, mert ha én gyorsan át is érek rajta, a többieket megfogja a piros és én is várhatok.

Az A22-es autópályára Ora-nál megyünk fel. Az autópályán a belső sávban fekvő törött sílécek figyelmeztetnek arra, hogy bátor feltételezés azt hinni, hogy az út sima és akadálymentes. A sílécek után néhány kilométerrel két kocsi áll az út szélén. Az egyiknek a tetejéről hiányoznak dolgok, a másiknak meg az aljából áll ki egy síléc. Valahogy ott ragadt.

Már sötét van, amikor lejövünk a pályáról az Affi – lago di Garda sud kijáratnál majd Peschiera felé fordulunk a rövid autópályaszakaszon Castelnuovo felé. A tóparton aztán megint a már lassan megszokott csúcsforgalommal találkozunk.

A GPS rögzítése eltörött, mikor a legnagyobb szükség volt rá, így Sirmionéban a Garda Village megtalálása nem kis gondot okozott. Végül nagyon közel jutottunk a célhoz, mintegy 200 méterre az utca, házszám alapján, de ott ahol megálltunk a legközelebbi szálloda portása csak nagy kerülővel tudta elmagyarázni, hogy milyen úton jutunk oda. Végülis a legegyszerűbb megközelítési mód az, ha Desenzano felé elindulunk Sirmionéból. A város határában van a Garda Village.

Gyorsan bejelentkezünk, beköltözünk és bekapcsolunk minden fűtőeszközt. Cicával bemotorozunk az üdülőfalu központjába, hogy tájékozódjunk mi merre van, mit lehet kapni, és hol vagyunk. Lesétálunk a rendezett partra, ahol a keskeny homokfövenyt apró szitált kaviccsal vastagon feltöltött part követi, ahol kis lépcsőkön mehetünk be a vízbe. A tó innen hatalmasnak tűnik. Balra Desenzano, előrébb talán Manerba, jobbra pedig a Simione fényei táncolnak az apró hullámokon. Visszatérünk a házba, amely már kezd bemelegedni, de zuhanyoznom hideg vízben kell.

Ma reggel kicsit borult az ég, amikor felkelünk. Délutánra esőt ígérnek a Garda Village internetről kinyomtatott előrejelzései.

A szállás eddig többé-kevésbé rendben van. A komfort bungalowban, ahol mi lakunk este ugyan nem volt melegvíz, viszont a radiátorok fűtöttek éjszaka és a klíma is fújt egy kevés meleg levegőt. A standard oldalon, ahol a többiek laknak a klíma működik, de a radiátorok állítólag nem, viszont este volt melegvíz. A standard bungi ára 55 Euro naponta, a komforté 65. A mienk talán egy icipicit nagyobb. Az előérzetem azonban nem csalt, egy ilyen kis apartman inkább két főnek való, mint háromnak, vagy négynek. A reggeli fejenként 7 Euro, ezért svédasztalról lehet válogatni sajtot, felvágottat, tojást, általában olcsóbb dolgokat, amik azonban egyáltalán nem rosszak. Nekünk ez valószinüleg jó üzlet, mert sokszor fordulunk és ha a kis szemközti bolt áraihoz hasonlítom azt amit megeszünk, akkor ott biztosan többet fizetnénk ugyanezért. Tamás fogyókúrás szendvicse öt réteg sonka, egy réteg sajt, majd megint öt réteg sonka, alul felül egy-egy fél zsemlével, amely belül jóformán üres. Ezt minden reggel probiotikus drinkkel öblíti le (0,1% zsírtartalom), amitől állítólag szép selymes lesz a szőre.

Ma az Iseo tavat járjuk körbe a terv szerint (ez egy kisebb tó a Gardától nyugatra), valamint a Garda és az Iseo közötti hegyekben vezető utakat teszteljük. A túraútvonalat mindig az időjárás határozza meg. Most is úgy indulunk, hogy a rövidebb úton oda megyünk, ahová mindenképpen szeretnénk eljutni és a visszafelé vezető útra hagyjuk az opciókat, egy gyors rövid utat és egy tekervényesebbet.

A part mellett felmegyünk Saloig, azután balra, Vobarno és Sarezzo érintésével haladunk nyugatnak a hegyi utakon Iseo felé. Iseo előtt a hegyekből nagyon attraktív kilátásunk nyílik a tóra. Meg is állunk egy vendéglőnél, hogy jobban szemügyre vegyük.

A Ristorante Ginepro az Iseo fölötti szerpenti egyik hajtűkanyarjában áll. Motorok mindig parkolnak előtte. Ha már lelassít az ember a kanyar miatt, sokszor meg is áll. Az Iseo tóra nyíló panoráma is besegít. Míg a teraszon ülünk többször látjuk ugyanazokat a motorosokat elmenni hol erre, hol arra.

Az Iseo-tó partján körbefutó utat a térképem szinte végig zöld csíkkal jelöli. Nagyon látványos és szeretem benne, hogy alig van rajta forgalom. A nyugati part mellett itt is hegyek sorakoznak, időnként alagutakban bújkál a parti út. Lovere-ben megállunk egy kicsit a főtéren. A parkolót szinte csak motorkerékpárosok foglalják el. Kisebb-nagyobb csoportokban rohangálnak erre-arra. Ha még nem jártál erre, akkor feltétlenül gyere el, nagyon nagy élmény a tavat körbemotorozni.

Az Iseo-tó megkerülése után a hegyekben akarunk visszatérni a Garda tó partjára, a Darfo – Esine – Prestine – Bagolino útvonalon a Lago d’Idro érintésével. Az útvonal, amelyet kinéztünk az évnek ebben a szakában sajnos még nincs nyitva. Túlmegyünk ugyan a lezárásra figyelmeztető táblán (chiuso, ferme, closed, geschlossen) amely szerint hólánc is szükséges a következő 66 kilométeren. Magasra felmegyünk a szűk, kőzuzalékos és sok helyen repedezett utakon, miközben folyton triálosok keresztezik az utunkat, akik toronyiránt mennek felfelé a fák között és jól szórakozhatnak rajtunk, akik a több, mint 200 kilós erőművekkel ilyen utakon próbálkozunk. Fenn a hegyen megállunk egy vendéglőnél, rajta nagy cégtábla – Belvedere Albergo Ristorante Pizzeria Zimmer – a felirat mellett egy ágy, kés, villa és motorkerékpár. Mégiscsak jó helyen járunk – gondolom. A völgy mélyen alattunk van, de a hegyek körbefognak minket, még félúton sem lehetünk. Az egy csillagos szálló viszonylag nagy éttermében tíz asztal van szépen megterítve. Abban reménykedünk, hogy talán jár valaki más is itt rajtunk kívül. A bárban minedn olasz tudásomat összeszedve igyekszem megtudni, hogy az út valóban áthatolhatatlanul le van zárva és a helyiek megerősítik, hogy igen, kár próbálkozni, itt a hegyekben még tél van. Rövid tanácskozás után végülis hiszünk nekik és visszafirdulunk.

A leggyorsabb megoldást választjuk Sirmionéig, az Iseo-tó keleti partján autópályára állunk és Bréscia érintésével egészen Sirmionéig autópályán maradunk. Lóg az eső lába, meg aztán sietünk az esti program miatt is.

Este gyalog sétálunk be Sirmione központjába, ami több, mint négy kilométerre van a szállásunktól, bár a recepción csak hármat mondanak. Taxit akarunk hívni, de azt most hiába kerestünk, mind elfoglaltak, majdnam annyi itt a vendég, mint főszezonban. Azt mondják tíz perc múlva próbálkozzunk újra hívni őket, ezért inkább a sportolást választjuk. Elsétálunk a kikötő mellett – most nem találunk akkora yachtot, amekkorát szeretnénk – és számolgatjuk, hogy hány féle színű Ferrarival találkozunk menet közben.

Vacsorázni a főtéren egy színes kisvendéglőben ültünk le, a Ristorante S. Lorenzoban. A sonka dinnyével elfogadható volt, bár az a dinnyeszezonban a legjobb és ha a sonka sötétre van füstölve. A spagetti Carbonara finom, az adagok viszonylag kicsik. A grillezett zöldség viszont nem jött be a fogyókúrázóknak. A könnyű Bardolino után Cabernet Savignont rendeltem, majd a vacsorát tiramisu és legvégül egy fagylalt zárta. Legközelebb inkább az útikönyvből választunk éttermet.

Hazafelé ugyanúgy gyalog megyünk, mint befelé, most már ismerjük egész Sirmionét. (Tamásnak másnapra vízhólyag nőtt a talpán a sok gyaloglástól.)

A TV-ben James Bond filmet vetítenek, az Octopussy-t  Roger Moorral, én erre alszom el. A többieket a standard oldalon egy vidám fiatal társaság hajnali ötig tartó hangos bulija szórakoztatja.

Reggel borult, párás időre ébredünk, ezért a terv a környékbeli települések bejárása. Arra készülünk, hogy ha jön az eső, amit ma délelőttre jósolnak, akkor nagyon gyorsan visszaérjünk a szállásra.

Peschiera az első állomás. Miközben körbesétálunk a településen egyre szebb az idő, végül azon vesszük észre magonkat, hogy szikrázó napsütésben és nyári hőségben dobáljuk le magunkról az öszes téliesített holminkat. Ilyen időre nem vagyunk felkészülve, vissza kell mennünk átöltözni a szállásra. Farmert húzunk és kivesszük a téli béléseket a kabátokból.

A keleti parton Torri-ig megyünk fel, ahonnan először Albisanoba, a hegyoldalba épült kis faluba megyünk fel egy kis kalandozásra. Az útikönyv szerint innen szép a kilátás, illetve itt van a Garda Erkélye nevű kilátópont a templom előtti kis teraszon, ahonnan most megszemléljük a panorámát. Tamás felolvasást tart.

Ha valaki a Baldo hegyen végig akar motorozni, akkor annak a vízválasztó hegygerinc keleti oldalán kell ösvényt keresnie Caprino felé. Fontos tudni, hogy ezek az utak is zárva tartanak az év nagyobb részében a hó és a jég miatt. A nyugati oldalon is fel lehet menni a hegyoldalba, de csak rövid szakaszokon, például úgy, ahogy ezt mi is csináltuk, az utak azonban inkább hasonlítanak egy enduro terepre. Ennyire szűk és meredek hajtűkanyarokkal a Stelvio hágón találkoztam utoljára.

San Zeno felé az egyik hajtűkanyarban áll a Casa Degli Spiriti nevű étterem. Nagyon kultúrált két szintes hely, alul étterem van, fent bárhelység kandallóval és egy terasz nagyon szép kilátással. Mindenütt borok, újságok, papírvirágok. Megiszunk egy kör kapuchinot, vagy forró csokit és ójratervezzük az utunkat. Tamás kompozni szeretne a tavon. Ahhoz a legjobb Torri lenne, ugyanakkor kicsitt északabbra itt van Malcesine, ahová érdemes lenne beugrani és sétálni egy kicsit.

San Zeno di Montagna után felmegyünk a szerpentineken a csúcsra, ahonnan a keskeny út meredeken zuhan le a hegyoldalban kis ívű hajtűkanyarokkal minden egyes fordulónál. A terepet sokfelé kőzúzalék nehezíti. Érthető, hogy az átmenő forgalmat tiltják ezen a hegyi ösvényen, amit egyes szakaszokon még jégbordák is színesítettek.

Malcesine mediterrán óvárosa és vára sok látogatót vonz. A parkolók tele vannak, megyünk egy kört mire találunk helyet a motoroknak. A várba 4 Euro a belépő, a toronyba felmászni némi elszántságot igényel, de a kilátás megéri. Északnyugat felé a Baldo hegyre innen nem messze indul a felvonó, amelynek a fehér modern vonalvezetésű alsó állomása nagyon elüt a környezetében álló mediterrán épületektől. A tó felett a pára fátylat húz a túlsó parton magasodó hegyek elé, amelyeknek a körvonalai néhol inkább sejthetők, mint láthatók.

 Megkerüljük a tavat. Ma már nincs időnk a kompozásra, az legközelebbre marad. Jövőre majd úgyis lesz benne részünk unalomig, amikor a Nordkapp-ra megyünk. Sűrű forgalomban verekszünk előre, különösen az északi parton. Lassan leszáll az est, amikor a sziklafalba vájt utakon felkapaszkodunk a nyugati parti Tremosine területére. Megint a Paradiso szállodába megyünk, ahol most vacsorázunk. A spagetti itt nagyon szép adag, utána egy lazacpisztrángot kapok. Desszert már nem is kell.

 Visszafelé ezúttal a hegyekben maradunk és hosszú ideig erdei utakon kanyarogva szállunk le végülis Gargnanonál a partra. A Tignale táblákat kellett volna követni, akkor hamarabb kiértem volna a parti útra, ehelyett a Salo felé mutató jelzéseket figyeltem, ami jó sokáig fenn tartott a hegyekben. Ezen az úton voltak nagyon szép és jó minőségű hegyi szakaszok, de találkoztunk nagyon szűk kis ösvényekkel is.

Sötétben mentünk vissza Sirmionéba. A GPS ezúttal a leggyorsabb utat mutatta, amely a Salo, Rezzato, Lonato útvonalon jelentős kerülővel Brescia felé akarta elkerülni a mindig zsúfolt partszakaszt. A Calvagese lejárat után végülis visszafordultunk és majdnem Saloig felmentünk, hogy kimehessünk a parti útra, ahol egy tábla Desenzanot mutatta.

Későn értünk haza. A TV-ben a Gömb ment. Dórinak átadtunk egy takarót, mert fázott a standarben. Este még lementem a recepcióra, hogy kifizessem a számlát, de a hölgynek túl bonyolult volt kiszámolni a tartozásomat az előlegfizetés beszámításával, ezért aztán azt mondta menjek vissza másnap.

Reggel hétkor kelünk, nyolc előtt már ott sorakozom a recepció előtt, hogy kifizessem a számlánkat, amit a tegnap esti recepciós hölgy nem tudott kiszámolni. A kollégájának sikerül. Nyolckor elmegyünk reggelizni és onnan egyenesen indulunk haza. Hárman külön megyünk az utasok, meg a TDM miatt – amely dobozokkal felszerelve érzékeny az oldalszélre – a többiek előre mennek.

Ez a nap egy hosszú autópályázás Fürstenfeldig. Heiligenkreuz határállomáson keresztül a 8-as úton jövünk haza. Graz előtt pont az autópálya építkezésnél kapunk egy kiadós záport, de előtte és utána jó időnk van. Tamásék 6 órakor érkeztek meg Érdre és még mehetnek locsolni, mi egy órával később.  Kb. 50 kilométer előnyük van, amikor mi a Flamenco panzióban Somlóhegy alatt megállunk ebédelni.

Ausztriában egy kútnál megvettem a Tourenfahrer áprilisi számát, amelyben az Európai álomutakról írnak.  Norvégia, Skócia, a Loire völgye, Andalúzia (Flamenco-út), az Amalfi part, a nagy Alpesi út (Genfi-tó – Menton), a Grossglockner és a Sella Ronda szerepelnek benne. Ha a Sellán most teljesen nem is mentünk körbe, azt erre az évre kipipálhatjuk. Már csak a többi nyolc van hátra.

Agárdi György, 2006. április