Ez a folytatása a rövid képes beszámolónak arról, ami az első részbe már nem fért bele, vagyis hogy hogyan áldották meg a motoromat, hogyan látott vendégül a román királyi család és hogyan ütöttem el majdnem a fogarasok (egyik) félelmetes medvéjét.

Meglátogattam mégegyszer a helyet, ahol a felnim eltörött. Az éjszaka elvesztett fél pár kesztyűmet is megtaláltam.

A Dacia express éjfél előtt indult Brassóba. Ezúttal egy négyágyas kusette-be vettem jegyet, hogy legyen hely a kerekemnek is. A Felni szállítási ideje cirka egy hét volt, a gumit Zoli szerelte fel és abban bíztam, hogy a féktárcsákat majd magam is át tudom csavarozni az új felnire. Kifelé nem volt akkora zsufi, mint errefelé jövet. Az utitársaim által betárazott pizzák súlyosan tömény illatát leszámítva mondhatnám kényelmesen utaztam. Reggel átköltöztem a kerekemmel együtt egy üres fülkébe és itthoni idő szerint 10 óra után leszálltam Brassóban. Ugyanott voltam tehát, mint két héttel ezelőtt és ugyanúgy Fornettit rágcsáltam a brassói pályaudvaron.

A pályaudvar előtt rendezetlen csomóban állnak taxik, a legszimpatikusabbt lehet választani. Egy magyar öregurat fogtam ki. Megbeszéltük, hogy majd elmutogatom az utat a Rozelor utcához ahol a motorom áll, először is induljunk el Bukarest felé. A körforgalomnál hatalmas tábla mutatta, hogy merrevan Bukarest, az öreg persze egy másik kijáratot választott, mondván a bolond is tudja, hogy Bukarestbe a városon keresztül kell menni. Na így navigáltunk a Rozelor utcáig ahol egy tizessel útjára bocsátottam az öreget. Szerintem túlfizettem.

A Rozelor utcában keserves látvány fogadott. A motor nem a tető alatt állt, ahol hagytuk, hanem az udvar sarkában, ergó minden rajta hagyott holmim elázott, már a zöldmoszatok szaporodtak rajta. Az oldaldobozokat megpróbálták lefeszegetni, a törött tanksapka is félig kifordult a helyéről. A háziak (a gumiszerelő műhely legénysége) nagy igyekezettel próbáltak segíteni a középstandardra állított motor elejét megemelni és alápolcolni, aminek az lett az eredménye, hogy az egész szerkezet az oldalára fordult és rádőlt a kerítésre. Segítőim épphogy félre tudtak ugrálni előle. Amit akkor mondtam, azt valószínűleg megértették, mert elég gyorsan eltávoztak onnan, összesen egy kisinast hagytak hátra, aki az udvaron szétdobált ócska gumik alól előásta a törött felnimet és nekiálltunk a rozsdából ki nem látszó féktárcsák átszereléséhez. Ketten a kereket is gyorsan visszatettük aztán összepakoltam a holmimat, átadtam a házigazdának egy üveg Whiskyt és gyorsan elhúztam a Rozelor utcából. A jókedélyű román nagypapa búcsúztatott a kapuban. “- Drum bun!” mondta “- Szerencsés utat!”. “- La revedere!” – mondtam, ami talán azt jelenti, hogy viszontlátásra.

Brassóból kiérve rettenetesen eláztam egy 5 perces zivatarban. Mire az esőruhámat elő tudtam volna venni már nem volt érdemes, fedett hely sem volt a környéken. Olyan élmény volt mint amikor átmegy rajtad a locsolókocsi. Előtte is szikrázó napsütés, meg utána is. Annyi hasznom volt belőle, hogy az algafoltos motoros nadrágomat, amit kiterítettem hátra száradni, rendesen kimosta. Sajnos a farmeremmel is ezt tette, ami így szörnyű nehéz és nagyon hideg lett.

Râşnov parasztvárából messzire belátni a környéket.

Brassó levegőtlen csúcsforgalmát lassan sikerült elhagyni. Az utolsó benzinkútnál vettem egy térképet, meg egy szendvicset aztán siettem tovább dél felé.

Râşnov (Barcarozsnyó) Brassó alatt van 16 kilométerrel. A település feletti magaslaton álló erődítményre az útjelző tábla úgy hivatkozik, hogy “paraszt citadella”. Mára már egy “RASNOV” felirat is ékesíti hollywoodi mintára, hasonlatos a brassói Cenk-hegy “BRASOV” feliratához. A parasztvárhoz vezető utat épp akkor építették apró macskakőből, amikor ott jártam. A díszes közvilágítást már felszerelték. Szép lesz majd ha kész lesz.

Utoljára 1848-ban volt védelmi funkciója, amikor Bem seregei elől ide menekült a környék lakossága.

Az erőd (N45.59039 E25.46957) a XIII.-XIV. században épült a tatár, török betörések és a környékbeli földesurak támadásai ellen. Hatékonynak bizonyult sok évszazadon keresztül és szépen megmaradt a mai napig, bár sok ostromló, 1718-ban tűzvész és 1802-ben földrengés is próbálta lerombolni. Az öt méter magas falakon belül egy kis falu van, több mint 30 apró, egymás hegyén-hátán épült házikóval, kápolnával és egy 146 m. mély kúttal. Ezt azért ásták, mert egyszer sikerült a várat a vízhiány miatt bevenni az ellenségnek. A helyrehozott házak egy részében múzeum, másokban üzletek kaptak helyet. Az egész bejárható egy fél óra alatt. A legnagyobb ász a kilátás az erőd legmagasabb pontjáról. A belépő 8 lej volt.

Úgy nézünk ki, mintha a rossz irányban szeretnénk hazajutni (longvéjraund). A víz lefelé húzódik a nadrágom szárán és többsége már a csizmámban van.

Törcsvár (Bran, németül Türzdorf) Brassótól 27 km-re délnyugatra fekszik. Végre eljutottam ide is, bár a tervhez képest két hetes késéssel. A kastély (N45.51122 E25.36406) nagyon felkapott turista látványosság, ez abból is látszik, hogy körülötte lassan már nála is nagyobb bódésorok és fából összetákolt üzletek tolják a turistákra a souvenirt. A zöld felfújhatós műanyag malactól a kecskesajton keresztül az arany feszületig itt minden kapható és már egy ijesztgetős panoptikum is üzemel. A marketing gépezet igyekszik a várat Dracula gróf (Vlad Ţepeş) kastélyának beállítani, bár a havasalföldi vajdához ennek a várnak semmi köze nem volt.

A váracskát még1377-ben kezdtek el építeni a brassói polgárok Nagy Lajos király számára a Ditrik-kövének nevezett 100 m. magas sziklás hegyen a törökök ellen, meg vámolási célzattal.

Ez az egyik legmegnyerőbb épület ebből a fajtából. Először is emberi léptékű, nem bejárhatatlanul hatalmas, vagy áttekinthetetlenül bonyolult. Másodszor nagyon változatos, kiválóan eltalált belsőépítészeti megoldásai különböző hangulatú környezeteket teremtenek. Tele van erkélyekkel, árkádokkal, lépcsőkkel, kisebb-nagyobb helyiségekkel, amelyek mind praktikusan berendezhetők. Várnak épült ugyan, de kastélynak is kiválóan megteszi. Állaga kiváló, ezt talán annak köszönheti, hogy sohasem volt lakatlan. A román királyi család a maga idejében sok romantikus elemet bele csempészett a felújítások során.

Ha itt laknék, alighanem ez lenne a kedvenc szobám.

  A várban ma múzeum működik, a legtöbb kiállított tárgy a román királyi családtól származó emlék. A múzeumhoz tartozik egy skanzen is.

Törcsvár belső udvara

Törcsvár kastélya mellett már 40 évre visszatekintő kisebb skanzen épült, ahol a környező vidék jellegzetes épületeit építették fel újra. Az egyszobás apró parasztháztól a vízimalmon át a gazdagabbakra jellemző zárt udvaros parasztházig sok érdekes építészeti emléket nézhetünk meg egy kicsiny, de rendezett, szép területen. A házak egy részét belül is berendezték. A várat és a skanzent együtt negyjából egy óra alatt be lehet járni. A Bran belépő 12 lej volt, a fotójegy még egy tizes.

A legkisebb ház a skanzenben.

A parkoló mellett megebédeltem egy kis vendéglő kertjében, ahonnan ráláttam a motorra. Óránként egy lejért a parolóőr azt mondta minden cuccomat ott hagyhatom, majd vigyáz rá. A motort a bódé mellé állítottuk és a gyerek valóban odafigyelt. Valami savanyú helyi levest rendeltem meg pulykamellet, aztán belemerültem a további útvonalam tervezésébe.

Román parasztház belseje a törcsvári skanzenben.

Törcsvártól délre a 73-mas út érdekes kanyarokat vet a térképem szerint, de ezt majd máskor kell bejárom. Most csupán néhány száz métert tettem meg rajta, hogy a várat dél felől is lefényképezhessem. Kifizettem a szokásos egy lejt a kolduló cigánygyereknek, aztán visszafelé indultam Barcarozsnyó felé, hogy onnan a hegyeken a 73A jelzésű úton Predeal felé átvágva jussak el a Brassótól dél felé tartó 1-es út mentén fekvő Sinaia-ba. Összesen két órát töltöttem Törcsváron.

Mégegyszer elmentem Barcarozsnyó mellett és egy utolsó pillantást vetettem a parasztvárra a 73A út felől.

A 73A viszonylag jó minőségű út a szokásos váratlanul érkező kátyúkkal. Átmászik valamilyen hegyen, néhány hajtűkanyart is vet, a hágó tetején néhány nagyobb épület mellett megy el, amik szállodák lehetnek. Egy pillanatra megálltam egy fényképet készíteni. A szomszédos kioszk elárusítója rögtön rám szállt, hogy vegyek valamit, aztán hamarosan azt találta ki, hogy csak fizessek, venni nem kell semmit.

Az 1-es út Predeal és Sinaia közötti 13 kilkométeres szakaszát lépésben tudtam megtenni, végig kocsisor mellett haladva. A Brassó környéki összes utat ebben az időszakban újíthatták fel. A félpályás útlezárások folyamatos kocsisort eredményeztek. Az egyik lámpánál egy ifjú szerzetes megáldotta a járműveket és ezért majdnem mindenki fizetett. Én nem voltam felkészülve erre, a szerzetespalánta összeszedte összes nyelvtudását és közölte, hogy húsz Euróval is megelégszik. Lehet, hogy a motoromon most már átok ül, mert a lámpa zöldre váltott mielőtt az áldás árában megállapodtunk volna.

Sinaiában közvetlenül a Peles kastélyhoz akartam hajtani, de ebben a kastélypark portása megakadályozott. Kézzel-lábbal elmagyarázta, hogy a park zárva van és ennek az az oka, hogy ilyenkor a medvék lejönnek a hegyről és megeszik a kapun túl közlekedő turistákat. De akkor kik voltak azok a sétáló alakok, akiket kérdezés nélkül beengedett? A fák valóban tele voltak aggatva fénymásolt papírokkal, amelyek arra figyelmeztettek, hogy a nagyérdemű ne etesse a medvéket és maradjon csendben. A román szöveg kétszer olyan hosszú volt, mint az angol, így csak sejtem, hogy a helyiek több tippet kaptak a maciveszély elkerülésére. A kastélyparkban a számos melléképület egyikében egyébként van szálloda (akkor még nem tudtam) és annak a lakói mászkáltak ki-be anélkül, hogy feltartották volna őket.

Pár száz méterrel lejjebb az út mellett előkelő kis szálloda áll, a Hotel Bastion (N45.35784 E25.54781). Három csillagos szálló, kiváló minőségű szobákkal, étteremmel bárral, konferenciahelyiségekkel a hegyről lerohanó bővízű patak mellett. Ide fészkeltem be magam kb 60 EUR-ért. Valamennyire kimostam és megszárítottam az elázott cuccaimat aztán megittam egy Ursus sört a bárban (Péter részvényárfolyamának emelése végett), elbeszélgettem az unatkozó pincérnővel, majd a portással, aki az egyetlen volt a személyzetből, aki tudott a románon kívül más nyelvet is. Miután közösen kiválasztottunk valamit az étlapról vacsorára, a portás javaslatára bevittem a GS-t a zárt udvarra. Azt mondta, hogy a medvék éjszaka lejárnak kukázni a hegyről. Jobb, ha nem ezen tanulnak motorozni. Ebben egyetértettünk.

Sinaia egy üdülőváros a Prahova völgyben, a Bucsecs-hegység keleti lábánál. Az itt álló Peleş kastély I. Károly, románia első királyának a nyári rezidenciája volt. I. Károly német Hohenzoller hercegből 1866-ban lett románia hercege, 1881-ben kiáltották ki a királyságot. A kastély 10 évig épült és 1883-ban készült el. Károly katona volt és nevéhez fűződik románia függetlenségének kivívása az Oszmán Birodalomtól, amire 1878-ban került sor. A terület és a kastély a helyiek szerint most is a királyi család tulajdona, de látogatható.

Reggel kilenckor nyit a múzeum és én már a nyitáskor ott voltam, mert a szállásomtól csak néhány perces séta volt a kastélypark. Bejutni az épületbe nem volt könnyű, eltartott vagy fél órát, mert minden csoportot csak vezetővel engednek be és ki kellett várnom, hogy megfelelő nyelvű csoporthoz csatlakozhassak. A 15 lejes belépőjegy mellé fotójegyet is vettem, ami valamivel drágább volt.

A kastély gazdagon és ízlésesen berendezett belső tereiben nagyüzemben viszik körbe a látogatókat. Aki nem nyitásra megy oda, annak valószínűleg sokat kell várnia. Amikor kijöttem, már kisebb tömegek alakultak ki a román és a nemzetközi bejáratnál.

 
I. Károly fegyvergyűjteménye.

 
Fogadásra terítettek az étkezőben.

Sinaia felett magasodik az 1400 m. magas Cota-hegy a Bucsecs tájvédelmi körzetben, ahová felvonóval is, meg egy szerpentines úton is fel lehet jutni. Ha valaki találkozni akar a Fogarasok medvéivel, akkor ezen az úton kell felmennie. A YouTube tele van itt készült medvés videókkal. Az autósok mindig megállnak az út szélén kéregető medvék mellett és vagy etetik azokat, vagy csak szemetet szórnak eléjük, amivel közelebb csalogatják őket. A mackók körül néha már kocsisorok állnak. Az út maga nagyon szakadozott, kátyúkban gazdag, alig élvezhető. A hegytetőn négy csillagos szálloda, éttermek, szép kilátás a völgyre. Sajnos eleredt az eső, így aztán kevés időt töltöttem odafenn, mielőtt visszafordultam.

Lefelé jövet kerékpárosok állítottak meg egy forduló után. Nem messze előrébb épp medvét etettek egy autóból. A biciklisták csakúgy mertek elmenni a maci mellett, hogy egy autóst megkértek, haladjon mellettük a medve felőli oldalon. Nagyon nem volt mitől tartani, amíg az autós és a maci elszórakoztatták egymást.

Sinaia hegytető mackóetetéssel (ennek még nincs honlapja, de a guberáló medvéknek már szakirodalma is van a neten).

Az eső most igazán rákezdett és a plexim egyre kevésbé volt átlátható, ezért igyekeztem lefelé az autókat előzgetve. Az egyik jobbos hajtűkanyarban egy kék Dacia ahelyett, hogy lehúzódott volna balra tartott és a záróvonalon keresztbe megállt. Semmi okát nem láttam a manővernek, így aztán balról kikerültem és mentem tovább, a kanyarban gyorsan visszahúzódtam a saját sávomba. Ez volt a szerencsém, mert az utolsó pillanatban vettem észre az esőcseppes plexin keresztül, hogy a másik sávban egy maci álldogál – gondolom a következő autósra várva, akitől kunyerálhat valamit. Éppenhogy elkerültük a közelebbi találkozást.

Miután majdnem elütöttem a mckó visszavonult az út szélére. Amikor száz méterrel lejjebb megálltam fényképezni már ott volt egy etető autó.

Turistákat riogató plakát egy gyalogösvény bejáratánál. A veszély pedig komoly. Idén a hosszú tél miatt az éhes medvék még Brassóba is bementek. Április 28-án este a macik két turistát támadtak meg a Cenk-tetőn, ahol két hete jártam. Ez gyakorlatilag Brassó belvárosa, ugyanúgy, mint Budán a Gellért-hegy. A turisták rendőri segítséggel menekültek meg.

Az égiek kegyesek voltak hozzám, mire leértem Sianiába mér megint sütött a nap. A szerpentin alsó végén megálltam a monostonál, amely eredetileg 1695-ben épült.

Mihail Cantacuzino a havasalföldi seregek főparancsnokhelyettese zarándokúton járt a Sinai hegyen, ahol meglátogatott egy régi IV. századi ortodox kolostort. Annyira megtetszett neki, hogy amint hazaért felépíttette az első kolostort a Prahova völgyében, aminek a Sinai-hegy nevét adta. A később felépült város ugyancsak felvette a Sinaia nevet. A monostor mellé 1846-ban egy újabb nagy templomot építettek, később pedig még egy harangtornyot. Utoljára 2006-ban restaurálták és még nagyon jó állapotban van. Mindössze 4 lej volt a belépő.

A nap hátralevő részében végigkínlódtam magam a felbontott 1-es út 13 kilométeres szakaszán Predealig, aztán a 73A jelzésűn visszafelé is átvágtam a hegyen Rasnov felé és ugyanezen folytattam a motorozást Zarnestin keresztül,most már óvatosabban, mint legutóbb. Ez volt az az út, ahol két hete a felnim eltört egy kátyúban. A baleset helyszínén megálltam, hogy megkeressem a kesztyűm sötétben elhagyott felét, szerencsére nem kellett soká kutatni. Csurom vizes volt, de egyéb kár nem esett benne.

Sercaia mellett értem el az 1-es utat ismét, ezzel elkerültem Brassót. Még egy darabig hasonlóan szörnyű mellékutakon haladtam Hoghizig (Olthévíz), ahol aztán kiértem a Sigishoara (Segesvár) felé vezető 13-mas útra. Jöhettem volna haza az 1-esen a Fogaras, Sebes, Déva, Arad útvonalon is, de Péterék két héttel azelőtt arra mentek és alig tudtak haladni az erős kamionforgalomban. Végül csak két nap alatt jutottak haza. Fehér volt az ég hideg színekkel, ami nem igazán jó a természet-fényképezéshez, ezért kihagytam Segesvárt és a Tordai hasadékot és egyvégtében hazahajtottam.

A határon áthajtva megálltam a bódésoron és megettem egy grillezett csirkecombot. Romániában alig láttam éttermet az út mellett. Már nagyon éhes voltam. Olcsó volt és nagyon jól esett. Mire végeztem vele besötétedett. Szerencsémre egy SUV megelőzött a négyesen és beálltam mögé. Jó sokáig vezetett fel, így elég gyorsan haladtunk hazafelé. Este 11-kor érkeztem meg. Jó volt ismét mind a két motort a garázsban látni.

 Képek és szöveg: Agárdi György, 2008. július 31.