A fjordokkal, a hegyekkel és a Viking kultúrával ismerkedünk. Két éjszakát töltünk Valldalban, a kis településen a Geiranger fjord partján, egy napot kirándulunk. A földutak és a lavinák sem tartanak vissza. Délebbre haladva nagy kerülőt teszünk Lom és Urnes felé, ahol a cölöptemplomokkal ismerkedünk. Végül Norvégia legnagyobb fjordja körül motorozunk Bergen irányába. 

A komp Valldalból Geirangerbe naponta kétszer indul. A 11:45-kor indulót nem célszerű lekésni, ezért már két órával az indulás előtt kiállítjuk a motorokat a placcra a sorompó elé. Nem nagy kunszt, mert a kompkikötő a Fjellrotól alig 200 méterre van. Az autó itthon marad, ma Reniék is motorra ülnek utasként.

A kikötőben ma nagy felfordulás lesz, a hatalmas parkolót telerakták székekkel és asztalokkal, felvonultak a gagyi árusok, meg a kolbászsütők, odébb rajtszámokat osztogatnak valami futóversenyhez és a pótkocsiból rögtönzött színpadon valami “Cicamicák” női zenekar tart hangpróbát egy édes-bús újhullámos dallal, ami egy Corrs nótára emlékeztet, de csak nagyon halványan. Süt a nap, fantasztikusak a színek, meleg van.

A kompozás 250 NOK a motornak vezetővel, 100 NOK egy felnőttnek, 80 NOK a gyerekeknek, 300 NOK-ba kerül az autóknak vezetővel. Ez a járat persze inkább sétahajóhoz hasonlít, a két és fél órás túra során hangosbemondó tájékoztat a fontosabb látnivalókról a Norddals és a Geiranger fjord mentén. A tengerbe zuhanó sziklafalakon csak turistautak vannak. A látnivalók többsége elhagyott farm a meredek hegyoldalakon. Valamikor ezeken a járhatatlan helyeken is sokan berendezkedtek állattartásra, de a múlt század második felében a farmokat sorra elhagyták.

A Hét Nővér vízesés mellett szépen csendesen elúszunk, itt semmit sem mond a hangosbemondó, pedig ez Norvégia leghíresebb vízeséseinek egyike. Látványos fényképek készülnek róla, minden útikönyvben benne van. A hajón veszünk cseresznyét és epret, ebédre egy nagyon forró pizzát kapok, amihez Valldalban még frissen főzték a darált húst.

Geiranger keskeny öblében nagy kirándulóhajók forgolódnak, hozzák-viszik az utazókat. A háttérben jobbra kivehető az Eidsdalen felé vezető út szerpentinje, a Sasok útja. Maga a település alig néhány épület, de hatalmas az idegenforgalom, minden ház camping, vagy szálloda. A kikötő épülete egy hatalmas ajándékbolt, de benzint is árulnak. A nehezen megközelíthető fjord szépsége és a közeli kirándulóhelyek vonzzák ide az embereket. Magáért Geirangerért nem érdemes megállni.

Az igazán izgalmas látnivaló Geirangertől kb 10 kilométerre délre a 63-mas út mentén az 1476 méter magas Dalsnibba csúcs, ahonnan csodaszép kilátás nyílik a Geiranger fjordra és az ide vezető szerpentinre. A csúcsra vezető földút kb. 1,5 kilométer és fizetni kell a használatáért járművenként 40 NOK-t, ami kb. 1.250 Ft. A simára döngölt földút nem veszélyes, nagyon jó minőségű, persze a hajtűkanyarokban vigyázni kell, különösen az FJR-eknek. A kilátón nagy parkoló, ajándékbolt, sétautak. A sziklák alatt meg ott van az erre vezető 63-mas szerpentinje, távolabb Geiranger és a hegyek közé szorult fjord. Hasonló távlatokat Berchtesgaden felett a Sasfészekből, vagy a Jenner hegyről lehet látni, amikor az ember lenéz a Königssee-re. A különbség az, hogy itt alig vannak fák.

A Sasok útja is jól látszik a Dalsnibba csúcsról. Geiranger maga a fjord felénk eső végében van.

A Dalsnibba sziklatömbje Geiranger felé meredeken esik a völgybe, de innen fentről inkább egy fennsík peremére emlékeztet. A parkolótól csak néhány métert kell mennünk, hogy  vastag havon ugrálhassunk.

A Gamle Strynefjellsvegen (Strynefjell hegyi út) a Norvég Nemzeti Turistautak egyike. (Ezt a linket nagyon ajánlom nektek.) Könnyen megtalálod, ha a 63-masról a Dalsnibba alatt tovább mész dél felé és balra fordulsz a 15-ösön Otta, meg Grotli felé. A 258-as utat jelölő tábla fényképét is ide teszem, hogy el ne téveszd. Norvégiában a látnivalókat egységesen a sarkain hurkokat vető négyzettel jelölik. Ha ezt a jelet még a csúcsára állított négyzettel is összekombinálják, akkor valami nagyon különlegesre készülhetsz. Ezt az élményt semmiképpen ne hagyd ki.

Az se tartson vissza, hogy a 285-ös út 27 kilométerének túlnyomó része jelenleg földút, csak a vége felé a meredekebb szerpentines szakaszokat építették ki rendesen. A földút ugyanis kiválóan döngölt, szépen karbantartott, nagyon jó állapotban van, csak a közepén felgyűlt kaviccsal kell vigyázni.

A Strynefjell hegyi út érdekessége, hogy keleti része elénk tárja az ország keleti részének  topográfiájára jellemző ősi lekerekített geológiai formákat, nyugatabbra pedig a fiatalabb alpesi tájakra emlékeztet. Kemény gránitból jég általfaragott kopár hegyek, vizek, alacsony aljnövényzet. A civilizációra csak ez a földút emlékeztet két oldalán magas jelző karókkal, hogy a vastag hó alatt megtalálják. Eg;sz a nyugati végéig nincsenek rajta emelkedők.

Nagyszerű katalógusfotókat lehetne készíteni egy ilyen helyen, amit Tibor segít demonstrálni. Kétszer elmegy fel és alá előttem, míg én egy sziklán állva lövöm a sorozatot.

A napsütés nagyon felmelegíti a környéket, da a hó még így is jól tartja magát. Ezt a hófalat megtámasztjuk egy csoportkép erejéig, pedig nem ezt kellene. Itt még nem sejtjük, hogy milyen veszély leselkedik ránk.

Olyanok vagyunk megint mint egy csapat óvodás. Cica messzire elugrál a sziklákon mint a zerge, aztán sasnak képzeli magát. Tibor először hógolyózik, aztán angyalkát rajzol a hóba, miközben fényképeznem kell. Ha nem sikerül megismétli.

Az út nyugati végéhez közeledünk, ahol mellettünk egy patak válik robajló vízeséssé, amikor egy lavina állja utunkat. A hó eltakarítását éppen most fejezi be a hókotró traktor. Három motor továbbmegy a megtisztított szakaszon és már én is indulnék utánuk mögöttem Tamással, amikor a havas hegyoldalon magasan fenn egy hatalmas hótömeg megindul. Cica épp elkapja a néhány pillanat egyikét, amikor az utat néhány méterre előttünk teljesen elzárja a lavina. Azt méregetem, hogy ha ezek közül a hólabdák közül csak egy is eltalál, akkor most nagy gondban lennék. Az út kb. két méter magasan és jó hosszan elzáródik megint.

A traktort szerencsére szintén nem temette be a lavina, így megint munkához lát. A gépkezelő gyakran les felfelé, hogy vajon kap-e a nyakába még egy adagot. Még maradt odafenn elég. A helyiek egy kis csoportjának szintén erre vezetne az útja, de miután látják, hogy ők sem tudnak áthatolni a hófalon, visszafordulnak. Később mégegyszer próbálkoznak, de akkor sem sikerül.

A lapátolás kb egy órát vett igénybe. Kissé aggódva hajtok át a hófalak között. A többiek jó sokat vártak ránk nem messze egy vendéglőben. Későre jár, most már igyekszünk vissza Valldalba, előbb jobbra a 15-ösön, át a hosszú alagutakon, fel a 63-mason a Dalsnibba mellett, át Geirangeren, fel a Sasok útján és nagyon igyekezve Eidsdalenig, ahol el akarjuk érni a kompot.

Ma egy szép nagy kerülőt teszünk, hogy megtekinthessük Norvégia két leghírsebb cölöptemplomát Lomban és Urnesben. Előbb lemegyünk a tegnap bejárt úton a 15-ösig, azon egészen Lomig délkeletnek tartunk, majd délnyugatnak fordulunk az 55-ösön és meglátogatjuk Urnest. Errefelé találkozunk a Sognefjorddal.

Korán indulunk, hogy elérjük a 10 órási kompot, ami sikerül. Ilyenkor reggel sűrűbben járnak, a másik ott megy elmellettünk egy kicsit hátrébb.

A helyiek egy kis csoportja állja utunkat, de Tibor erőszakos fellépését látva udvariasan félrehúzódnak, pedig már láttam magam előtt egy címlapfotót, amint Yamahán ülök egy birkanyáj közepén.

Geiranger egyik jól ismert látképe a Sasok útjának a kilátópontjáról készül (N62 07 34.4 E7 10 03.8). Az Eidsdalenből, vagyis észak felől érkező út itt ereszkedik le a ford partjára tizenegy hajtűkanyarral. Sajnos a napot még sűrű felhők takarják, de azért itt elidőzünk egy kicsit. Balra tőlünk a hét nővér is látszik. Tamás felfedezi egy nemrég lezuhant kisrepülőgép roncsait a sziklafal alatt. Tulajdonosa valószínűleg túlélte a balesetet, de a maradványokat ott hagyta. Pedig szép kis gép, van vagy 25 cm hosszú.

Geirangertől dél felé a hegyen van ez a másik szépen kiépített kilátópont (N62 05 27.9 E7 13 23.1) egy vízesés mellett. Fa, fém, üveg mosdóépülete különösen jól sikerült dizájn. Itt készülnek a szikla szélére kiállós fotók mélyen lenn a völgyben Geiranger háttérrel. Van még egy nagy kedvenc, egy konkáv sziklaszegélyen készülő kiállós fotó, azt sajnos nem tudom, hogy merre van, de gyanítom, hogy nem az út mellett. Szemben a fjord jobb partján a hegyoldalban alig kivehetően látszik a Sasok útja.

Ma csak elmegyünk a Dalsnibba mellett, de a szerpentineket ismét nagyon élvezzük, aztán hosszan motorozunk Lomig. Az oda vezető 15-ös végig zöld csíkot kapott a térképen. Széles, gyakran zúgókkal teli patak, vagy inkább folyócska mellett vezet, amely gyakran tavakká szélesedik. Sok szálláshelyet látunk.

Lom kis település, amely ősi cölöptemplomáról híres. A viking kor nagyjából a 700-as évektől az 1100-as évekig tartott és a kereszténység elterjedésével ért véget. Ekkor kezdték el felépíteni ezeket a templomokat. Lom temploma 1140 körül épült. Több idegenvezető van benn, akik szívesen adnak felvilágosítást, de szigorú rendet is tartanak. Belül nem szabad fényképezni. A belépő ára 45 NOK. Kapok egy angol nyelvű ismertetőt, de ez szinte csak arról szól, hogy mikor hogyan építették át, nagyobbították meg a szerkezetet.

Urnes és Lom között az egyik kiépített parkolóban állunk meg ebédelni. Ez volt a második alkalom, hogy használtuk a gázfőzőt. Abban nem vagyok biztos, hogy a miénket. Norvégiaszerte nagyon sok helyen építettek ilyen kis parkolókat az utazóknak székekkel, asztalokkal, mosdóval. Fenyőfa mellett egy asztalka jelzi a táblán az ilyen helyeket. Ha van WC, azt is kiírják.

A mai napon még hosszú motorozás áll előttünk, de a kietlen táj az 55-ös mellett Urnes felé menet utazásunk egyik legszebb része volt. Legszívesebben minden második kanyar után megállnék egy-egy ilyen fényképet készíteni.

Előttünk hullámzik az út. Utoljára a Nordkapp felé menet láttunk ilyet.

Urnes cölöptemplomának az oldalán ez a gazdag faragás talán az eredeti bejárathoz tartozott. Az épületről azt tartják, hogy a cölöptemplomok közül a legrégebbi, 1130 körül építhették. Az egymást fojtogató sárkányok motívumával más viking emlékeken is találkozhatunk. Az eredeti kapu díszítése még tipikus viking állat motívumokat tartalmaz. Az idegenvezető többféle mesét is tud arról, hogy a faragás mit szimbolizál. Én is kitalálhatnék egyet. Te mit gondolsz?

A templomba 45 NOK lenne a belépő, de Urnes temploma végül nem hozta annyira izgalomba a társaságot, mint amennyire az UNESCO-t, amikor a Természeti és Kultúrális Örökségek listájára felvették a faházikót még 1979-ben. A szemközti málnaültetvény annál nagyobb sikert aratott.  A kerítésen át elértük az érett gyümölcsöt. Tamás jegyzeteiben ezt így örökítette meg: AGY belógott egy csoporttal, mi addig málnát loptunk.

Urnesnél igyekeztünk, hogy elérjük az utolsó kompot 6 órakor. Beszálláskor mindenkinek tolatnia kellett a kis hajóra, ami Solvornba vitt, vissza az 55-ösre. A komp 42 NOK volt egy motorral egy főnek. Nekem már alig maradt hely, a sárga vonalon kívül álltam.

A legnagyobb norvég fjord, a Sognefjord mentén Dragsvikig motoroztunk aznap este. A Hotel Dragsviknak egy önálló épülete, a Haus Bergtun volt a szállásunk. Tipikus Norvég faház kényelmes berendezéssel. Tibor légmentesen lezárt sonkáját végre felbontottuk vacsorára, de az sajnos már megromlott.

Este még kimegyek sétálni egyet. Megnézem, amint az utolsó komp is elmegy a Sognefjord túlsó partja felé. Holnap már Bergenben leszünk. Visszatérünk a civilzációval sűrűbben behálózott déli Norvég vidékekre.

Folytatása következik.

Agárdi György, 2007. augusztus 4.