Az a bizonyos személy  3 bukásnál és1 halálosnál volt ott, de rossz ómen!

Biatorbágyig megint aszfalt. Tibor száz százalékig betartja a közlekedési szabályokat. Miközben szépen lassan haladunk az újabb kihívások felé, azon morfondírozom, hogy akarok-e valóban lemenni az aszfaltutakról, különösen így december elején, amikor már minden nyálkás, akkor is, ha nem esik az eső. Aggodalmaimat azonban hamar felülírja a tudat, hogy most végre tanulhatok, mert van kitől, és hogy többnyire biztonságban is vagyok, mert két ekkora utitárs valószinüleg minden bajból kihúz.

Az enyhén emelkedő erdei út meredek falú szurdokban vezet felfelé. Tibor azzal vigasztal, hogy ez még mindig százszor jobb, mintha esett volna az eső. Egyszer a haverjával fennragadtak a hegyen, mert nem kaptak észbe időben. Akkor úgy jöttek, le, hogy mind a két lábuk lenn volt, tövig húzták a féket és ezzel együtt a hömpölygő víz sebességével csúsztak le ezen a földúton.

Igyekszem továbbra is helytállni, bár ahhoz képest, hogy ez még csak a második enduró órám, kemény a kiképzés. A vizes szakaszokat most könnyebben veszem, mint az első alkalommal. Lassan, vigyázva, hogy nehogy kipörögjön a kerék, ugyanakkor magabiztosan, lábbal segítve mindegyik pocsolyán szépen átkelünk.

Az egyre szűkülő erdei ösvény lassan gyalog is megerőltető lenne. Most például egy kidőlt fa állja el az utunkat, amit meg sem bírunk mozdítani. Visszafordulni nem akarunk, mert “nem arra megyünk”. Marad a meredek hegyoldalon a fák között tett kerülő. Ezt mindannyian Tiborra bízzuk. Neki van hozzá egyedül elég hosszú lába és gyakorlata az ilyen dolgok megoldásában.

KT:
Balra kanyarodunk, fel a csúcsra, itt már inkább csak emlékezetből tájékozódom, mert mindent egyenletes 5-6cm avar borít, nem látszik az ösvény. Keskeny út vezet a hegy oldalában, végig arra gondolok nehogy Gyuri megint lefeküdjön, vagy ha már nem bír magával vagy a BMW-vel legalább ne lefelé essen. Itt néhányszor lefullad a nagy gép, aztán az útra dőlt fa kikerülésénél leáll és megadja magát az akku.

AG:
A BMW akkumulátora ugye korábban is gyengélkedett. Amikor végre túljutottunk a kidőlt fán, végleg feladja. Megint Tibin a sor, én tuti, hogy nem tudnám elindítani. A falevelekkel borított nedves út és a viszonylag sima gumik miatt eleinte Tibornak is minden kísérlet hiábavalónak bizonyult. Már messze lent járunk a völgyben, igyekszem utána, a feltúrt falevelekből látom, hogy merre járt. A hegyről leérve egy vízszintes földúton érem utól. Addigra már felhívta egy biatorbágyi ismerősét, hogy hozzon ki nekünk egy bikázó kábelt, aki szerencséjére nincs otthon. Nekilátunk újra. Ez a földút kevésbé nedves mint a fentiek, jobb a tapadása, csak épp itt nem lejt. Én tolom Tibi időnként ráindít, de semmi.

KT:
Csodálom a gyár tervezőit – a világítást nem lehet lekapcsolni, a fékszervo visít  persze,hogy elfogy a delej. Na, majd én betolom! De az utcai gumi a nedves avaron csak csúszik, meg sem mozdítja a főtengelyt. Egyre határozottabb véleményem kiséretében legurulok a hegyről egy szárazabb földútra, itt újra próbálom. Már éppen kezd földig érni a nyelvem. Kell ez nekem öregkoromra? Ezért vettem én japán motort? Végre megjelenik a gazdája!Éljen! Éljen! Most már tolja Ő! Az Övé! Én addig majd üldögélek rajta! Olyanok vagyunk mint a jamaikai bobcsapat öregebbik fele az első szárazedzésén! Hívnék segítséget, de nincs otthon. Utolsó életjelként kitalálom toljuk le a falu szélére ott van aszfalt, majd ott. Egy meredekebb lejtőn még egyszer megpróbálom…és…GRRRRRR-PÖF-PÖF-PÖF!  HURRRRÁ! Végre beindult

AG:
Végül egy hosszabb lejtős szakasz ment meg minket, ahol a közben már egy kicsit lehűlt motor végre bekattan. Hurrá. Tibor visszamegy vele Zolihoz és a saját motorjához, én meg utána gyalogolok hegynek felfelé. Mondanom sem kell, hogy percek alatt eltévedek az erdőben. Csak a motorok hangja alapján találok vissza nagy nehezen jó sok idő elteltével. Hát fázni nem fázom, de mindenemből csavarni lehetne a vizet.

KT:
Indulunk tovább az erdőben, felérünk a sziklapárkányra, körülnézünk, de már fordulunk is vissza, nehogy megint tolni kelljen a bajort! Beérünk az egykori légvédelmirakéta bázisra, az erdőben szétszórva romos épületek és 4 hatalmas dupla hangár. Elmesélem nekik, hogy kb. 20 éve még simsonnal “véletlenül” betévedtünk ide, de még a kapu előtt megállítottak a katonák, leszedtek a motorról, de szerencsénkre elzavartak. Gyuri és Zoli bemennek a belső helységekbe is, majd felmászunk a tetejére. Kár, hogy párás az idő, így nemlátszik a környék.

AG:
A biatorbágyi rakétakilövő állomás betonbunkerei ma elhagyottan állnak. Ki tudja honnan egy csomó szemét és törmelék halmozódott fel a környéken. Egykor hat rakétakilövő gépkocsinak volt hely a bunkerekben, meg egy nagyobb helyiségnek, amely irányító központ lehetett.

A bunkerekből kiálló rakétahordozóknak nem több mint 100 métert kellett megtenniük, hogy a kilövésre alkalmas tisztást elérjék. A tisztás egyik oldalát félkörben meredek rézsű határolta, hogy a rakéta csóvája ne gyújtsa fel az erdőt. Szerencsére erről a bázisról nem szállt el egy sem.

Tibi szerint a hely szelleme néha megragadja a környékbelieket. Egyszer, amikor erre járt egy négytagú hölgykoszorú körbe ülve, egymás kezét fogva tartott itt boszorkány szeánszt.

 Tibi rövid oktatást tart a gömbölyű faágakról. Szerinte az erdőben azok a legveszélyesebbek. Ha az első kérék rámegy, akkor azok azonnal elgurulnak vele oldalra és akkor vére a kormányzásnak. Nagyon igyekeztem elkerülni a lehullott töredezett ágakat, csak egyszer mentem rá egy kisebbre és rögtön tapasztalhattam is, hogy a guriga nem vicces. Tibi lefelé mentében nagyot rúgott az ilyenekbe, hogy megtisztítsa előttünk az utat.

KT:
Legurulunk egy meredek vízmosásban a falu felé, a megváltást jelentő bolt gondolata tart életben. Ásványvíz van? Szénsav … mentes? Akkor szénsavasat kérek !!!

AG:
Éhesen és szomjasan esek be a többiek után a biatorbágyi kis élelmiszerboltba, ahol veszünk egy kis vizet, meg néhány banánt. A víz bizony már korábban is jól jött volna, meg éhes is vagyok. Minden tagom érzi az erdei kiképzést.

Biatorbágyról a Gellért hegyre megyünk az első szombatot ünnepelni. Tibor nem hagyná ki. A múlt hónapban ónos eső esett, akkor is ott voltak. Most kevesen vannak, talán százan, vagy annyian sem. Tibor megint telefonál. Egy ismerősének épp most törték meg az autóját.

KT:
Az hogy nem hagynám ki erős tulzás! Néha felmegyek találkozni a haverokkal, de mert nyáron túl sokan mennek fel és akkor nagyon meleg van, így inkább ősszel vagy tavasszal megyek fel! De a novemberi jó volt a havasesőben kb. 40-en voltunk!

KT:
A Citadellán többen vagyunk mint a múlt hónapban…igaz akkor havaseső volt… talán azért nem jöttek többen! De még ígyis csak töredéke a májusi létszámnak, de így van jól! Az már túl sok. Fotózkodás. Na A Kemény Mag! Találkozok néhány jóbaráttal, például Rones-al, aki a legkeményebb rocker-bikerekkel elénekeltette a Paff a bűvös sárkányt !!!!!! Erdélyben, a dévai árvaházban !!! Most egyenesen a munkából jön.AG:

KT:
A hófalak között akkor csodálatos a motorozás amikor szikrázik a nap, minden fehér, és az utak szárazak!!!!

AG:
A motorosok csoportképet készítenek, rövid bejelentés egy jótékonysági akcióról, majd megindul a menet rendőri felvezetéssel. Élvezem, hogy nem kell megállni a pirosnál, és elsőbbségem van mindenütt. Átmegyünk az Erzsébet-hídon, a Petőfi Sándor utcán, a Lánchídon, el a Vérmező mellett az Attila úton, végig a Margit körúton, át a Margit-hídon, majd balra a nyugatinál a Váci út felé, ahol leszakadok és elindulok haza.

KT:
Rendőri felvezetéssel kanyargunk Budapest utcáin,úgy látom ez nagyon tetszik a fiúknak. A Nyugatinál Agárdi Úr lekanyarodik jobbra, hazaindul, mi megyünk tovább Szentendre felé. A városhatárnál járunk amikor hív egy jóbarát: Lerobbantam! Megállt a paripa! Visszamegyünk hozzá, félóra szereléssel életet lehelünk a vasba. Zolival hazaindulunk, végig az alsó rakparton, Bagaméri Úr a Petőfi hídig kisér minket az XT-vel. Érden, a benzinkúton iszunk még egy kakaót és tankolunk. Jó éjszakát! Ahogy Foxi Maxi mondogatta: Jövő héten újra megpróbáljuk!

Kállai Tibor (KT) és Agárdi György (AG), 2006. december 2.