• könnyű kezelhetőség, fordulékonyság,
• a lehető legkisebb önsúly,
• kényelmes üléspozíció hosszú túrákra is,
• alacsony fordulatú, de nyomatékos motor,
• igénytelenség a hétköznapi használat során (pl. lehetőleg ne lánchajtású legyen),
• nem utolsósorban „nőies” megjelenés.

A választásunk véglegesen több próbálkozás és motorcsere után egy Moto Guzzi Nevada 750 i.e.-re esett, melyet az azóta eltelt idő alatt összegyűlt tapasztalataink alapján nyugodtan tudok ajánlani kezdő- és/vagy hölgymotorosoknak. Nekem jelenleg egy Suzuki DL 650 V-Strom típusú vasam van, univerzális használatra tökéletesen megfelel, üzemeltetése problémamentes. Gyakorlatilag két éve mindenhová együtt megyünk, mióta a kisfiam lába biztonságosan leér a hátsó lábtartóra, legyen az nyaralás, belföldi túra stb.

Néhány tapasztalatunk a gyerekekkel történő motorozásról, amelyet szeretnénk megosztani a Tisztelt olvasóval:

• hat évnél fiatalabb gyermek ne motorozzon, még ha a lába leér is a lábtartóra, nem tud megfelelő erővel kapaszkodni, könnyen elbambul, esetleg el is alszik!
• Csak teljes védőfelszerelésben ültessük őket magunk mögé és oktassuk ki őket, hogy utasításainkra hogyan reagáljanak!
• Gyerekek esetében a legnagyobb veszély a „lehajolok megnézem mi van ott” mozdulat, mely akár még az álló motort is kibillenti az egyensúlyából. Oktassuk ki, hogy tartózkodjék a hirtelen mozdulatoktól és folyamatosan kapaszkodjék!
• Ne tegyünk meg napi 350-400 kilométernél nagyobb távolságot és kb. 100-120 kilométerenként álljunk meg mert Ők unatkoznak hátul és előbb-utóbb elbambulnak, a kisebbek még el is szundikálhatnak (már majdnem megtörtént.)!
• Ne engedjük őket semmilyen zenét, vagy mesét hallgatni fülhallgatón keresztül, mert az is álmosít és nem tudunk velük kommunikálni!
• Legyen egy egyezményes jelünk (pl. bukósisak ütögetés) melyre a vezetőnek gondolkodás nélkül meg kell állnia!
• A vezető felelőssége fokozottan nagy, mi ilyenkor maradéktalanul betartjuk a közlekedési szabályokat és minden, akár minimális kockázattal bíró helyzetet kerülünk.

Látszólag ez viszonylag sok kötöttséget jelent, de mindenki higgye el ezek a közös motorozások, túrázások nagyon sok örömet és szép napot okoztak nekünk, ajánlom mindenkinek!

Ezután a kis kitérő után kanyarodjunk vissza a dubrovniki utunk ismertetéséhez, az előzmények leírása után már minden érthetőbb lesz. Az éves nyaralásunkat 3 hetesre terveztük, melyből egy hetet Tarban, egy, az Isztriai-félszigeten (Porectől nyolc kilométerre) lévő kis faluban szándékoztunk tölteni, mely Dubrovniki túránk kiindulási pontja lett. Ide a motorokat egy erre a célra készíttetett utánfutóval húztuk le, így a nyaralás kellékeit kényelmesen el tudtuk helyezni (kaja, pia, stb.).

Eddig az egészben nincs semmi rendkívüli, de két héttel az indulás előtt a gyerekek kijelentették, hogy márpedig ők kempingezni akarnak! Úristen, gondoltam, hogyan fogok én két motorra mindent így felpakolni különösen úgy, hogy a gyerekek bizonyos dolgokról nem voltak hajlandók lemondani, mint pl. olvasókönyv, társasjáték, plüssmaci és még sok ilyen „hasznos dolog.” Egyúttal kihívás is volt, mint mérnöknek ez egy megoldandó feladatot jelentett. Azzal kezdtem, hogy a hátsó dobozokra egy-egy „tetőcsomagtartót” gyártattam és tartottunk egy főpróbát, elmentünk egy hétvégére a galamboki kempingbe (ajánlom mindenkinek) ahol leteszteltük a felszerelést és kipróbáltuk a motorokat, mennyiben viselkednek másképp (stabilitás, útfekvés, kanyarodás, leparkolás stb..). A motorokra az alábbi csomagokat pakoltuk fel, az alábbi tartalommal:

• egy-egy 39 literes top-case, egyikben a komplett fürdőcucc, búvárszemüvegek, békatalpak úszógumik és hasonlók, a másikban a teljes konyhafelszerelés kapott helyet,
• két-két (családtagonként egy)36 literes oldaltáska (szövet anyagú GIVI), ezekbe minden családtag számára a ruházat a gumimatrac és a tisztálkodási felszerelés került.
• Egy 16 és egy 22 literes tanktáska az esőruháknak, az elektromos ketyeréknek, könyveknek, iratoknak, hosszabbítónak, zseblámpáknak és így tovább,
• a top-caseken lévő tartókra a sátrak (3 db., egy a gyerekeknek, egy nekünk, egy pedig a cuccokat tárolni) és a motortakaró ponyvák kerültek,
• a hálózsákokat az oldaltáskák tetejére rögzítettük a gyárilag kialakított hevederekkel.

Az egy hetes Tarban pihenéssel töltött hét után egy vasárnapi napon felpakoltunk a motorokra és első ütemben a Tar-Dubrovnik közötti majd 700 km-es táv felét megtettük és a Zadar alatt lévő Beograd na Moru településen sátort vertünk. Az utat Rijekáig autóúton, majd Rijeka és Senj között a tengerparti úton tettük meg, Senjnél pedig felmentünk az új Karlovac-Split autópályára. A Senj és az autópálya közötti útszakaszt motorosoknak ajánlom, szenzációs kanyarokkal és sült báránnyal az út mentén.

Beograd na Moru városkához az autópályáról nem a főúton mentünk, hanem a Vrana falun keresztül vezető mellékúton, ugyanis az 1991-1993 között dúló Horvát függetlenségi háború emlékei a mai napig ott kísértenek a szétlőtt házak között. Itt, ebben a kis szerbek által lakott falucskában heves harcok dúltak, a szerb lakosságot elkergették, elpusztult házaikat nincs aki helyreállítsa, azok között sétálva olyan érzése van az embernek mintha nem is Európában járna.

 Három napot töltöttünk Beogradban, egy tipikus látnivalók nélküli túlzsúfolt üdülőhelyen, a rossz időjárás miatt tudtunk csak szerdán elindulni. Nézőpont kérdése ki milyen helyen szeret pihenni, nekem az Adriáról nem ez a kép ugrik be először.

Dubrovnikba vezető utunk második szakaszának első fele Splitig autópályán hamar elfogyott, úgy döntöttünk, hogy a hátralévő részt nem a tengerparti úton tesszük meg, hanem az azzal párhuzamos 60-as és 62-es számú utakon Brnaze (1-es), Cista Provo (60-as), Vrograc (62-es), Ploce (513-as) vonalon keresztül. Kis kerülő, de megéri, mert alig van forgalom, tele kanyarral és szerpentinnel egyszóval szuper! Különösen szép látvány ahogy az ember a kopár hegyek közül leér a Neretva folyó termékeny völgyébe, ahol az út mentén zöldség- és gyümölcsárusok hada árulja portékáját a hegyekben megfáradt utazóknak.

A Dubrovniktól kb. 15 kilométerre levő Orasac üdülőfalu „Rudine” autóskempingjében vertünk sátrat, amit szintén csak javasolni tudok minden arrafelé utazónak, árnyas gondozott sátorhelyeivel, tiszta felújított vizesblokkjaival és elfogadható áraival. (A családunknak sátorostól, két motorral és hűtődoboz bérlettel került 185 HRK-ba naponta)

Dubrovnikról csak annyit, hogyha teheti mindenki menjen el és nézze meg, mert a látvány és az óváros hangulata leírhatatlan, különösen, hogy szinte minden épület épségben megmaradt.

Nekünk magyaroknak a látogatás jelentőségét csak növeli, hogy Szent István és Szent László királyunknak több ereklyéje is a városban található, már csak emiatt is érdemes a várost meglátogatni. Különleges hangulatú a város mellett található Lokrum szigete is, ahol egyedülálló vegetáció között tartalmas sétákat lehet tenni. Valamikor a sziget Miksa császár tulajdona volt, a különleges növényzet az ő kezei nyomát viseli.

 Valamikor a város felett meredő Srd hegyre felvonó vitte fel a turistákat, ahonnan lenyűgöző látvány tárul a szemünk elé. A hegygerinc motorral is megközelíthető, de a főút menti parkolóból gyalog is felkapaszkodhatunk az emlékűmhöz, mely a függetlenségi háborúnak állít emléket,mely során a dubrovniki lakosság sokat nélkülözött (állítólag kilenc hónapon keresztül nem volt áram- és vízellátás).

Külön érdekesség, hogy a felvonó fogadóállomását a mai napig nem állították helyre, a vasbetonszerkezet ott áll szétlőve a hegy tetején.

A kempingben vásároltam egy kis grillsütőt is, hogy esténként élvezhessük a tenger gyümölcseit, melyet egy olasz motoros párnak adtam oda a két, mosogatásra és halpucolásra vett műanyag edénnyel együtt azzal a kéréssel, ha elmennek egy másik motoros kollégának adják oda, és így tovább. Ha ne adj Isten valaki arra jár, ne lepődjön meg a Tisztelt Olvasó, ha valaki a kezébe nyom egy faszenes sütőt két műanyag lavórral mert az tőlünk származik.

 Nem titkoltan a beszámoló írásával az volt a célom utunk és a családi motorozás tapasztalatainak leírása mellett, hogy hasonló családokkal ismerkedjünk meg és osszuk meg egymással a tapasztalatainkat. Azért egy kissé elkeserít, hogy két év alatt hasonló családokkal nem találkoztunk, pedig ezt is lehet együtt csinálni, még ha eleinte kicsit nehezen is áll össze a „rendszer”.

Motoros üdvözlettel: Sulyok István

Kép és szöveg Sulyok István, Siófok, 2005. augusztus