Ausztria (a déli Gailvölgyi Alpok és Ossiach-i tó)-Olaszország (Dolomitok 2 nap) túra

(Budaörs – Körmend – Graz – Klagenfurt – Villach – Faaker See – Pressegger See – Obertillach – Sillian – Toblach – Cortina d’ Ampezzo – Andraz – Pordoi hágó.-Canazei – Moena – Alleghe – Predazzo – San Vito – Cortia d’ Ampezzo – Lienz – Ossiach-i tó – Wörti tó – Körmend – Zalaegerszeg – Balatonszentgyörgy – Budaörs)

4 nap – 1.640 km

Még 1987-ben kezdődött minden. Azon a nyáron láttam meg nagybátyám túrára megpakolt MZ 250-esét, mellyel Németországból indult Magyarországra, egy Visegrádon szervezett nemzetközi motoros találkozóra. (Neki a BMW R80-asa mellett volt egy MZ-je is, mert annyira közel állt a szívéhez ez a motor) Akkor 18 éves voltam, azóta 22 év telt el, de a pillanat ma is élesen él bennem, örökre megfogott. Akkor, és ott megfogadtam, hogy ezt én is követni fogom.

Aztán jött az 1988-as nyár, és én egy Simson Enduro 51-esen vágtam neki a Dunakanyar-Sümeg távnak, életem első túrájának (pólóban, rövidgatyában). Majd egy évvel később, 1989-ben meglett az MZ 251-esem nekem is, számtalan szép magyarországi és tátrai túrám hű kísérője.

És miért is írom e rövid bevezetőmet? Mert 1994-ben, akkor már némi motoros túratapasztalattal és egy Honda CBX 550-es nyergében jutottam el először a Dolomitokba. Akkor csak a túra része volt ez a szakasz, mi ugyanis a Grossglocknerhez igyekeztünk barátaimmal, mert azt a csúcsot mindenképpen meg akartuk mászni.

De aztán, amikor 2008. januárjában hosszú kihagyás után barátommal szóba került, hogy hol lehetne az új motorját felavatni egy négynapos túra keretében, a választás egyértelmű volt, irány a Dolomitok.

Az indulás úgy 9 órára sikeredett a budaörsi Agip kúttól. István befut némi késéssel, és rögtön széles mosollyal közli, hogy semmi gond nem lehet, mert ő bizony berakta a nagy baltát is, tőle jöhet bármilyen probléma, innentől nem lehet akadály.

Rátérünk az autópályára, és döngetünk az M7-esen, majd a 8-ason Körmend irányába. Itt egy igen rossz élményem, hogy egy kis furgon félig az én sávomban jön szembe velem egy kanyarban. Majdnem frontálisan ütközünk. Ez az élmény sokáig kísér, a következő tankolásnál is remegő lábakkal kászálódom lefelé.

Az út további meglepetést nem tartogat, hacsak nem számolom a határnál ránk szakadó esőt, ami azonban Graz-ig eláll. Klagenfurtig viszonylag gyorsan leérünk a pályán, majd Villach-nál boldogan térünk le róla, és megcélozzuk a Faak-i tavat. Gyors tankolás után úgy döntünk, hogy mégis visszamegyünk még egy kicsit pályázni, és csak Arnoldstein-nél térünk át a 111-es útra.

Ez azonban gyönyörű. Mindenkinek nagyon ajánlom, aki a Dolomitokba megy, mert sokkal szebb a Lienz-en keresztülvezető útnál, és majdnem az Olasz határig elvezet minket. Barátommal időnként megállunk, és ilyenkor mindig mosolyogva jegyezzük meg egymásnak, hogy „borzalmasan csúnya” helyeken járunk. Ez a mondás lett végül a 2008-as túránk mottója.

Továbbmenve tehát e „borzalmasan randa úton” végül a Pressegger See partján egy családias kempingben találjuk meg az aznapi szállásunkat.

Graz után a pályán, István még boldog, mert azt hiszi, hogy vízhatlan a ruhája….

Rólam már nem keveredik le az esőruha a nap végéig

A „borzalmasan csúnya” 111-es út, Hermagor felé

Első napi táborunk a Pressegger tó partján

Az idő reggelre jó. Szuper út előtt állunk. El sem hiszem, hogy ma megint, 14 év után a Dolomitokban fogok motorozni.

10 óra körül indulunk. Kb: 5 km után a 87-es úton le lehet térni a Weissensee felé, mely egy nagyon tiszta, rendkívül melegvizű tó. Állítólag az egyik legtisztább Európában. Mi azonban most Obertillach irányában megyünk, és útközben érintjük Hermagor városát, valamint Maria Luggau-t, mely egyben híres búcsújáróhely is.

Sillian-t elérve röviddel átkelünk a határon, majd Toblach-nál délnek fordulva egyből vadul emelkedni kezdünk felfelé. Megérkeztünk a Dolomitok északi kapujához. Cortina-t elérni két irányból lehet, mi a Misurina tó melletti úton érjük el a várost. Itt jól jön a GPS, mert kicsit bonyolult megtalálni a Pocol, Andraz felé vezető utat. Nekünk szerencsére sikerül, és nem sokkal később már a Pordoi hágó alatt gyűjtjük az erőt az újabb próbatételhez. Sajnos itt beelőz egy busz minket, melyet egészen a hágó tetejéig követnünk kell. Fölfelé menet látunk egy-két helyi motorost, akik megelőzik a buszt, de igazából semmit nem lehet belátni nekik sem, „vagy sikerül, vagy nem” a mottójuk. Akkor, ott mindegyiknek sikerül. Mi nem kockáztattunk.

A Pordoi hágó tetejéről gyönyörű a kilátás. Minket csak az a felhő zavar, mely gyorsan közeledik felénk. Éppen lefelé indulunk, amikor ránk szakad az egész miskulancia. A jég is úgy jön, hogy pillanatok alatt jeges az út, attól félek, hogy megcsúszunk. Olasz Ducati-s barátunk egy szál bőrdzsekiben, farmerban ázik ronggyá nem egészen két másodperc alatt. „Kemény digó srác”, akit az alagútnál érünk utol. Önbizalmát a motorja brummogtatásával próbálja visszanyerni.

Végül csigalassúsággal leérünk a városba, és miután még ott is esik, elvetjük a mai sátrazás gondolatát. Tovább megyünk Predazzo-ig, ahol egy városszéli Albergot találunk. A motorokat beállítjuk a garázsba, majd a balkonra kitéve kempingfőzőnket, nekiállunk az aznapi lecsó elkészítésének.

A 111-es út mentén, annak középső szakaszán Kötschach közelében

A fényképezést sem bíztuk a véletlenre….

Kálvária a 111-es út mentén (egyik kedvenc képem)

Obertillach a 111-es út mentén

Néha mi is megpihenünk útközben

Cortina d’ Ampezzo előtt kicsivel, az 51-es úton. Itt kezdődik a 48-as a „nagy Dolomitok út”

Ez már a Misurina tó. A másik irányban jó időben látszik a Tre Cima, azaz a Három Nővér csúcsa.
Sajnos nekünk ez nem sikerült, ezért megint jönnünk kell….

Érkezés Cortina d’ Ampezzo-ba

Erőgyűjtés a Pordoi hágó előtt

A Pordoi hágó tetején (a képen látható felhőből 10 perccel később jég is jött. Ez volt életem egyik legnagyobb zuhija, amit motoron kaptam)

A Pordoi-hágó tetején

Csuromvizesen Canazei városában

Második szállásunk a kétcsillagos Albergo-ban

Nagy reményekkel ébredünk, de amint kinézünk az ablakon, minden kétségünk elszáll. Szikrázó napsütés, kék ég. Na talán ma jobb lesz az idő, mint tegnap. Kiszedjük a motorokat a garázsból, majd gyorsan málházunk. Irány vissza a hegyek közé. Keresztülmegyünk a városon, majd egy nagyon barátságos úton továbbmenve egy mesterséges víztároló mellett állunk le néhány fénykép erejéig. Nincs konkrét tervünk a visszautat illetően, csak annyit tudunk, hogy Cortina-ig vissza kell mennünk, aztán vissza Ausztria irányába, valamelyik tó mellé.

Találunk is egy nagyszerű utat, mely Falcade irányába vezet, majd tovább Alleghe felé a 203-as úton. Itt belekerülünk egy közúti ellenőrzésbe, azonban amikor meglátják a rendszámainkat rögvest továbbengednek minket, mindenféle további vizsgálódás nélkül. Ezen az útszakaszon folyton a bal oldali kilátást kémlelem, mert bízom abban, hogy egyszer csak felvillan a Dolomitok legmagasabb csúcsa a Marmolada. Több havas csúcsot is látok, de egyik sem igazán hasonlít a „lekvárra”. Ez ugyanis pontos fordítás szerint a Marmolada. E hegy látványa ugyanis csak hab lenne a tortán, mert tudvalevő, hogy a Marmolada megközelítése egy völggyel feljebb, északi irányból történhet a Fedaia tó felől. Ide majd visszajövünk még, most azonban erre nincsen időnk.

Az emelkedő úton egyre feljebb jutunk a hágón. Az aszfaltot több felirat is csúfítja, melyből arra gondolunk, hogy korábban erre vezetett egy bicikliverseny útvonala. Az úton határozottan megnő a motorosok száma, mely számunkra csak azt jelentheti, hogy az irány mindenképpen jó. A szikrázó napsütésben egyre jobban kitárulkozik a táj, elmaradnak a növények, és a sziklák veszik át a helyüket. Néhány vad olasz megelőz minket, de végül mi is felérünk a tetőre, és szinte körpanorámában van részünk a környező hegyekre. Klasszikus hágóról van szó, mert van egy kb: 10 méternyi vízszintes útszakasz, aztán mindkét irányban lejtő a völgyek felé. Busszal megállni szinte lehetetlen, mert annyian vagyunk fent, mintha az összes olasz feljött volna piknikelni a családjával. Mi sem rohanunk, motorjainkkal a parkolás sem probléma. Felsétálunk a kis kápolnához, mely emléket állít az egyik biciklistának, aki éppen itt fejezte be élete pályafutását egy szerencsétlen verseny alkalmával. A hely annyira megragadó, hogy nincsen kedvünk tovább indulni, lefelé a völgybe, pedig a ránk váró további útszakasz, mint később kiderült szintén káprázatos.

Lefelé menet rengeteg kanyar után újra Cortina de Ampezzo-ba érkezünk, ahol kis pihenő után folytatódik utunk Lienz irányába. Ide megérkezve meguzsonnázunk a Hofer parkolójában, benyomunk néhány gyümölcsjoghurtot, majd a 107-es úton megyünk tovább Winklern felé. Erre kell menni annak is, aki a Grossglockner alpesi utat keresi, de most, miután nem túl bíztató az idő, azt a döntést hozzuk, hogy megyünk tovább kelet felé a 106-os úton Spittal felé. Spittalba érkezve felmegyünk Seeboden-be, majd a Millsätter tó északi oldalán a 98-as úton motorozunk tovább az Ossiach-i tóhoz. Ez megint csak egy nagyon kedves út, korábban már többször jártam erre motorral, éppen ezért mindenkinek nagyon ajánlom. A tó partján nem gond a szállásunk megtalálása, rögtön a tóhoz érkezve találunk egy nagy kempinget, ahol meg is találjuk a sátorhelyünket. Végre olyan melegünk van, hogy szakad rólunk a víz, mely sajnos az elmúlt napokban nem volt jellemző. Most viszont itt a tó, jó hideg a vize, mi viszont ezzel nem nagyon törődve hatalmasat mártózunk benne a jól megérdemelt vacsora előtt. Lehűlve, tele hassal, és a vacsoránál felemlegetett napi élményekkel tesszük el magunkat másnapra.

Mesterséges víztározó a Dolomitokban Predazzo után az 50-es út mentén

Alsó régiókban, csodálatos utakon járva….

Alleghe melletti tavacska

Oda igyekeztünk mi is….

A hágó tetején

Másik irányba tekintve….

A hűvös és a napszúrás ellen nem is jött rosszul a bukó

Cortina d’ Ampezzo, a Dolomitok fővárosa

Búcsú a Dolomitoktól

Lienzi Dolomitok, úton Winklern irányába

Millstätter tó partjánál

A reggelinket néhány kacsa társaságában fogyasztjuk el, akik jó szimattal hozzánk csapódtak. Nem is csalódhatnak bennünk, magyar motorosokban, mert aznapra megtöltöttük a bendőjüket. A reggeli után összeszedjük a cókmókot, majd egyenesen megcélozva az autópályát Klagenfurt és Graz érintésével kb 13,00 órára elérjük a fürstenfeldi autópálya lehajtót. Innen kb 25 km után a határon állunk Rábafüzesen, majd Körmendig a 8-as úton megyünk tovább.

Miután ekkor már él bennem a máig tartó fogadalom, hogy a 8-as úton többet, ha lehet, nem megyek, ezért egy számunkra új úton Zalaegerszeg felé kanyarodunk és a nagyon változatos, motorosoknak külön ajánlott, átvágva a zalai tájon a 76-os úton motorozunk Balatonszentgyörgyig. Itt megyünk fel az M7-es autópályára, ahol minden gond nélkül elérjük Budaörsöt. Itt a tradícióknak megfelelően elbúcsúzunk egymástól a szokásos Agip kutunknál. Amikor hazaérkezem gyermekeim boldogan szaladnak le elém a garázsba. Nagy az öröm, végre megérkezett a papa! Az ölelések és a buksik sűrű simogatása közben aztán elkezdem mesélni nekik, hogy hol is jártam, mit is láttam. Sok a kérdés, a figyelmük lankadatlan. Alig akarnak ágyba menni.

Bizony, bizony, ez tényleg így van minden évben, remek dolog elindulni, felfedezni, a nagy kalandban részt venni, de a legnagyobb öröm egészségben, az otthon szeretetébe megérkezni.

De jövőre azért megint megyünk……(valahová)

Hajnali kép az Ossiach-i tó partján

Kacsák a reggelinél, itt még kopogó szemekkel

Indulás haza az Ossiach-i tótól

Búcsúkép

Teljes út: 1.640 km

Motorok:

• Kawasaki 650 Versys (2007): István motorja
• Honda CBR 600 F (2005): az én motorom

Látnivalók:

• 1. Faak-i tó
• 2. Weissensee
• 3. 111-es út mentén, Hermagor, Maria Luggau, Obertillach
• 4. Cortina d’ Ampezzo
• 5. Pordoi hágó
• 6. San Vito hágó
• 7. Ossiachi tó

Szállások:

• Pressegger See kemping 10,0- EUR/ fő
• Predazzo ** Albergo 40,0- EUR// fő
• Ossiach-i tó kemping 15,0 EUR/ fő

A leírást és a fényképeket készítette: Várhidy András, 2009.