4 fő, 4 motor, 4 ország, 2500 km és számos látnivaló. Ennek kellene beleférnie négy napba.

Pénteken reggel indultunk valamivel 6 óra előtt Budapestről, Salzburgig autópályán haladtunk, mert sok volt a látnivaló és a távolság a célig. Herceghalomnál csak lassítottunk az M1-esen, itt csatlakozott hozzánk András barátunk. Alig pár km múlva elkezdett zuhogni az eső, ami szerencsére hamar elállt, a viharos szél viszont kitartott a Mondsee-ig. St. Pöltennél csatlakozott hozzánk Béla is, aki most más irányból érkezett.

Innen együtt folytattuk utunkat Salzburgig, ahol elhagytuk a pályát, hogy a német határnál letérjünk a Berchtesgaden felé vezető alsórendû utakra. Jó volt egy kicsit fellélegezni a hosszú autópályázás után, aminek – ha nem is szeretjük – azért csak van haszna, mert déli 12 óra után kicsivel már a Sasfészek alatt parkoltunk. András maradt vigyázni a motorokra, mert ő már járt itt, mi pedig megtámadtuk a jegypénztárat, hogy jegyet váltsunk a felfelé tartó buszokra. Lezárt úton, hihetetlen pontossággal és tempóval mennek a buszok négyesével a fenti parkoló felé. Ide csak ezek a buszok hajthatnak be, egyszerre négy megy felfelé és lefelé is, félúton van egy szélesebb szakasz, ahol a lefelé jövők bevárják a föntről érkezőket. A busz megérkezése után azonnal le kellett pecsételtetni jegyünket, hogy időben lejussunk, így is csak 1,5 órával későbbre kaptunk helyet. A buszvégállomástól lift vezet fel a sziklaszirten épült Sasfészekbe, ami egyszerre lélegzetelállító és csalódás is. Gyönyörû helyen van, csodálatos a kilátás, a friss levegőt harapni lehet, viszont az épületen belül egy étterem van és semmi más. Néhány kép a falon, ami a történelemről mesél, de ennyi az egész.

Ködös az idő, így a kilátást nem élvezhettük maradéktalanul, de mivel volt időnk bőven, körbesétáltuk amit lehetett, és volt azért 10 perc, amikor néhány kép erejéig kibújt a ház a felhőkből.

Először elkanyarodtunk a néhány km-re található Königsee-hez, amiből csak egy hajókázással lehetne valamit látni, erre most sajnos nem volt időnk, így tovább indultunk a 305-ös számú úton, ami tulajdonképpen a Deutsche Alpenstrasse. Reit im Winkl után átkanyarodtunk Ausztriába, a 172-es útra. Élvezetesen kanyargó, dimbes-dombos utak ezek, igazán élvezetes rajtuk motorozni, pláne, hogy a német autósok példaszerûen lehúzódnak. Niederndorf előtt elszakadt Dóri F650GS-ének kuplungbowdenje. Felhívtam az onnan 15 km-re lévő BMW motorszalont és szervízt, ahol meglepő elutasításba ütköztem. Először is letoltak, hogy pénteken délután fél 5-kor zavarni merem őket, majd tájékoztattak, hogy nincs készleten ez az igen bonyolult alkatrész, hétfőn megrendelik, kedden fáradjak be érte… Szerencsére találtunk pár faluval arrébb egy kertigép szervízt, ahol tudtunk venni egy cserélhető szemet a bowden végére, amivel orvosoltuk a problémát, és indulhattunk tovább. A szereléssel sajnos elment az idő, így a nap hátralevő részére tervezett alsórendû kanyargást kénytelenek voltunk átlépni autópályán és főutakon. Ahogy közeledtünk napi úticélunk, Garmisch-Partenkirchen felé, valami furcsa módon elszaporodtak a szembejövő BMW motorok. És ami a városban fogadott minket, az valami lélegzetelállító volt. Többezer BMW a lehető összes útirányból özönlik a városka közponja felé, minden panzió előtt tízesével parkolnak a GS-ek, RT-k, LT-k… A szavunk is elakadt a rádióban, pedig számíthattunk volna rá, hiszen mi is ide igyekeztünk: a 2008-as BMW Motorrad Days nevû rendezvényre.

Ez a BMW gyár éves világtalálkozója. Csaba barátunk járt itt tavaly, ő ajánlotta, mint kötelező célpontot erre a szezonra. Utólag tudom, hogy nemcsak erre, mindre kötelező lesz.

Gyorsan megkerestük a rendezvény központját, és a közelében lehetséges, ingyenes! kempingezési lehetőséget. Németesen precíz módon volt minden kitalálva és kitáblázva, zöld mellényes srácok segítették a tanácstalan motorost a tömegben, és 15×15 cm-es falapokat osztottak a sztender alá a füvön való parkoláshoz. Először ugyanis le kellett parkolnunk a szép sorokban kialakított motorparkolóban, ahonnan a hónunk alatt bevihettük a kempingterületre sátrainkat.

Gyorsan felvertük sátrainkat, majd azonnal bevetettük magunkat a fergetegbe, hogy keressünk valami vacsorázási lehetőséget. Nagyon korrekt sült kolbász – korsó sör kombinációt kaptunk 6,5 euróért.

Ebből mindjárt két kört is beharaptunk, csodálva közben a folyamatosan érkező kollégák paripáit. Példás dolog, hogy a mûanyag korsó is betétdíjas, így nem szemetel senki. Vacsora után futottunk még egy gyors kört a kiállítási területen, illetve csodáltuk a parkolókban álló különlegességeket. Sötétedés után ittunk még pár sört, András pedig megpörgette Dórit a partysátorban. Nagyon jó hangulatú buli volt, de több, mint 800 km-el a hátunk mögött, már valamivel 11 óra után nyugovóra tértünk.

Szombat reggel csodálatos, felhőtlen napsütésre ébredtünk, majd következett fél óra sorbanállás a vizesblokknál, aztán rövidgatya, sportcipő és irány felfedezni a találkozót. Alapjában véve ki nem állhatom a motoros találkozókat, de ez azért mégis csak más volt, valami csodálatos hangulatú a sok egyforma motor, a közös túraszemlélet, és a márkaspecifikus kiegészítők garmada a kiállítóknál.

Volt ott minden, enduro tesztpálya, különféle tesztelési lehetőségek, az összes nagy gumigyártó és a BMW versenyistállói. Ezek persze csak az egyéb sátrak voltak a gyári motor, kiegészítő, és ruhakiállítások mellett.

Délután kettőig sétáltunk a városkában, megnézve mindent, ami fontos, tátottuk a szánkat Chris Pfeiffer bemutatóján, majd visszaballagtunk sátrainkhoz és gyorsan összepakoltunk, hogy délután kettő óra előtt kicsivel továbbindulhassunk.

Ekkor búcsút intettünk Béla barátunknak is, akinek vasárnap estére haza kell érnie, így holnap hazafelé veszi az irányt. A tanulság a talákozóról, hogy jövőre több napra kell jönni, és két éjszakát ott aludni.
Gyönyörû napsütésben megkerültük Németország legnagyobb hegyét, a Zugspitzét a 23-as úton, majd Griesen után egy nagyon szép szerpentinen átléptünk a osztrákokhoz. Következő megállónk a Plansee, melynek környéke igazi motoros paradicsom, egymást érték a túrázó csapatok.

Sajnos a tóig tartó 50 km-en két motoros balesetet is láttunk, mindkettő kanyarban elcsúszás volt, a találkozó résztvevőitől független helyi vagányok főszereplésével. A 179-es és 17-es utakon Füssen, majd Hochenschwangau következett, hogy vessünk egy pillantást a Neuschwanstein-i kastélyra.

Benne már voltunk többször is, és az időnkbe sem férne bele a többórás kitérő. Készítünk néhány fotót, aztán irány tovább, mert sokan vannak és nagyon meleg is van. Füssent elkerülve visszatérünk a Deutsche Alpenstrasse-ra (310-es, majd 308-as utak) Sonthofenig. Sonthofen egy teljesen átlagos német kisvárosnak tûnik, én azonban eltévedek és kikötünk a gyönyörû főtéren.

Ha már itt vagyunk, igyunk egy kávét, közben megtervezem az út további részét. Jön a kedves pincérnő, akitől németül rendelünk, majd az italokat pár perc múlva egy másik hölgy hozza. Mielőtt visszamegy a konyhába, megkérdezi: „Magyarok?” Jól elbeszélgetünk, kiderül, hogy Rozsnyó mellett él a családja, másfél éve ment ki dolgozni, mert otthon nem kap munkát.

Fischen im Allgau és Hittisau között találtunk egy csodás szerpentint, amin a forgalom szinte nulla volt, az aszfalt pedig hibátlan.

A lefelé jövő oldalon volt egy kis útépítés, ahol egy veterán Unimogokból álló konvojjal is találkozunk.
Bregenz – Lindau – Friedrichshafen – Stockach útvonalon gyorsan végigszaladunk a Bódeni-tó partján. Illetve szaladnánk, de a nagy turistaforgalom miatt sok helyen csak araszolunk a 30° C fokos melegben. Későre jár, és még kempinget is kell keresnünk, így egy kicsit pályázunk Pfohrenig, ami a Duna egyik forrásától 2 km-re van. Pfohren kempingje a Riedsee partján van, csöndes kis kemping, tóval, étteremmel.

Vasárnap megreggelizünk a kemping ábécéjében, majd átgurultunk Donaueschingenbe, megnézni a Duna forrását. Legalábbis az egyiket, egy másikat, mint MGP-ék egy héttel korábban.

A forrás szép volt és érdekes, de szerintem semmi extra – legközelebb megnézünk inkább egy másikat.

A forrás után terveztem egy kis körútat a Fekete-Erdőben. Bonndorf – Schluchsee – Bärental – Utzenfeld – Todtmoos – Häusern – Albtal – Waldshut lett a karika útvonala. Érdemes lenne egyszer egy egész hetet itt tekeregni, annyi szép kanyargós, dimbes-dombos mellékút van errefelé.

Kényelmesen átcsorogtunk Svájcba, hogy Schaffhausent érintve Neuhausen am Rheinfall városkában megnézzük a Rajna-vízesést. Sajnos amint megálltunk a külön motorosok számára fenntartott ingyenes parkolóban, azonnal elkezdett zuhogni az eső. Sebaj, van ilyen a motoros nem cukorból van, irány a vízesés. Először bevásároltuk az elmaradhatatlan matricákat és hûtőmágneseket, majd megkerestük honnan indulnak a kis turistahajók. Van több járat is, de minket egy érdekel igazán: az, amelyik bevisz a vízesés közepén álló sziklához.

A hajó egyszerre 54 embert tud szállítani, brutális motorokkal felszerelve, centi pontosan navigálnak a kapitányaik a háborgó habok között. Mindez 4,5 Euroért fejenként felejthetetlen élmény.

Dél körül indultunk tovább a 15-ös úton, egészen Stegig, ahol letértünk egy mellékútra, amely felkanyargott a Hulftegg hágóig, ahol egy hatalmas panoráma étteremben (http://www.hulftegg.ch) ebédeltünk.

A hágóról leérve a 16-os útra kanyarodtunk, melynek végén Liechtenstein fővárosa, Vaduz volt a végállomásunk. Az eső egész úton esett, ám a csodás tájak folyamatosan kárpótoltak érte. Vaduz elegáns, minimális pompával, tele bankokkal, ékszerboltokkal és méregdrága sportkocsikkal. Mivel szerettem volna még aznap eljutni majdnem Innsbruckig, de hágókon keresztül, így gyorsítottunk kicsit a tempón és Bludenzig pályáztunk. Innen a 188-as mellékúton az eső dacára elindultunk Partenen irányába, ahonnan indul a Silvretta Hochalpenstrasse. Ez is egy fizetős, lezárt hegyi út, 10,5 eurot kérnek motoronként. Amikor a fizetőkapuhoz értünk egyik szemem sírt, a másik nevetett. Sírtam, mert az eső aznap itt zuhogott a legjobban, és mosolyogtam, mert végre itt vagyok, ahová már régóta szerettem volna eljutni.

Elindultunk felfelé, és láss csodát, néhány kanyar után kisütött a nap! A hágó tetején lévő víztározó tavon az angol evezős válogatott edzett a számukra biztosan nagyon kellemes, nekünk viszont az egész napos ázás után inkább didergős 12°C fokban.

A hágó lefelé vezető oldalán sok helyen szabadon legelnek a tehenek az út mellett, vagy éppen rajta.

Mikor közel érünk, akkor sem nagyon zavartatják magukat, kerüld ki ahogy tudod. Amíg elrakom a fényképezőt a kijárati sorompónál, beszélgettem egy kicsit a pénztáros úrral. Azt mesélte, hogy a hágó általában leghamarabb június elején nyit ki és legkésőbb október végéig van nyitva, érdekességképpen pedig megjegyezte azt is, hogy a mellettem lévő „hókupac” nyitáskor még 12 méter volt…

Galtür a következő kisváros, most szinte kihalt, télen viszont nyüzsgő síközpont. Sok helyen lehet látni hatalmas lavinavédelmi kőfalakat a házak mögött. Egyszer láttam egy természetfilmet a faluról. Többször is maga alá temették a környező hegyek lavinái, de egy-egy nagyobb havazás is napokra elzárhatja a városkát a külvilágtól.

Landecknél bújunk ki az autópályára, hogy elszaladjunk még Telfs városáig. Az eredeti terv szerint Seefeld kempingjében akartam aludni, de mivel az eső megint rákezdett, inkább kerestünk egy kis panziót. Mösernben viszonylag könnyen találtunk is egy idős házaspárt, akik 5 kétágyas szobát kínálnak, reggelivel 15 euro/fő/éj áron. Motorok a garázsban, a hegyek mögött gyönyörû naplemente, mi pedig a meleg szobában olvadozunk – hibátlan.

Az utolsó napra még sokmindent terveztem, de az időjárás közbeszólt. Mivel tulajdonképpen hazáig esett, végigdöngettünk az A1-M1 autópályákon.

Az utazás mérlege ismét rengeteg élmény, csodás tájak, és sok tapasztalat. Az biztos, hogy a meglátogatott helyekre még többször vissza fogunk térni.

Költségek: összesen kb. 80.000.- Ft egy főre egy motorral.

További képek: http://picasaweb.google.com/peterposa/2008070407DLNMetorszG

Képek és szöveg: Pósa Péter, 2008. augusztus