Útvonal: Marosvásarhely/Szeged – Hátszeg – Petrozsény – Nyugati Zsil völgye – Cserna völgye – Herkulesfürdő – Vaskapu – Kazán szoros (kicsi és nagy) – Ujmoldova – Oravicabánya – Stájerlakanina – Szörényordas – Karánsebes – Gura Apelor-tó – Hátszeg – Marosvásárhely/Szeged
Időpont: 2009, május 29. – június 1.
Létszám: 4 Honda Transalp és öt fő .

A kiszombori körforgalomnál 5ó 30perckor találkoztam Józsival. Sima és gyors határátkelés után Temesvár felé indultunk. Gyakorlatilag végig esőben. Hol csak csepergett, hol zuhogott. Út közben nagyon sok helyen félpályás lámpás lezárások útépítés miatt. Fél 11-kor értünk Hátszegre a találkozási ponthoz. Itt egyesült a csapat. Ketten jöttünk Magyarországról (Józsi és én) 3-an Marosvásárhelyről (Marci és Judit, aki Attila utasa volt) Hátszegen mindenki teletankolt és irány Petrozsény. Petrozsényt elhagyva délnyugat felé, eleinte változó minőségű aszfaltúton haladtunk, majd hirtelen egy nagyon jó minőségű igazi csapatós útszakasz következett.

Fogalmam sem volt arról, hogy ez a kiváló minőségű és igen csak gyér forgalmú út valójában egy zsákutca. Mielőtt azonban véget ért volna megálltunk egy patakkereszteződésnél fényképezni és filmezni.

Aztán az út amilyen jó minőségű volt, olyan hirtelen véget ért. Innentől kezdve 40-50 km erdei murvás saras út várható. A jelenleg kapható térképeken és a GPS-ben ez egészen másképp van. A térképeken még földút sem volt jelölve.

Cserna völgye.Kezdődik az expedíció. Az eső elállt és kisütött a nap. Megérkeztünk oda amiért jöttünk – átkelni ezen a kb. 40-50 km hosszú völgyön. Mielőtt azonban nekivágtunk volna az ismeretlennek, megálltunk egy kicsit szusszanni. Megebédeltünk a völgy bejáratánál. 1387 méteren vagyunk.

Már legalább másfél órája haladtunk a saras murvás, néhol jól és néhol saras és igen csúszós úton befelé, amikor elérkeztünk a hegyomláshoz.

A túra előtti felkészülési időszakban aggasztó híreket is kaptunk erről a szakaszról. Egyáltalán nem biztos, hogy sikerül a völgyön átjutni.Tudomásunk volt a hegyomlásról, ami rendszeresen megismétlődik és ilyenkor napokra lezárja az út magát. Ekkor csak mountain bike-osok tudják ezt a szakaszt legyőzni.A bicklis kép a túránk előtt készült.

Főleg eső után várható a hegyomlás, amikor a laza szerkezetű köves és saras talaj átázik és 100 m3-ek csúsznak le a völgybe. Az átkelésnek ez volt az egyetlen pontja, ami bizonytalanságban tartott bennünket. Ráadásul esős időben voltunk. Ezt a részt nem lehet kikerülni.
Az omlás láthatóan frissen volt eltakarítva. Még látszottak a gépek nyomai. Ettől még mi megálltunk és először alaposan szemügyre vettük a szűkületet.

A hegyoldal bár nyugalmasnak tűnt, apró mozgások voltak láthatók. Időnként apróbb kövek érkeztek fentről. Tanakodás és szemügyre vételezés után egyenként keltünk át. Ha omlik, csak egyet vigyen magával – alapon. Még Jutka is leszállt és egyedül ment át.

Időnként látszanak a Retyezát havas csúcsai.

Szűk szurdokok, patakvölgyek. Több helyen is megálltunk fotózni. 8ó. körül értünk az első napi szálláshelyünkre. Közel 3 óra alatt értünk át a szurdokon.

Közben elhaladtunk a Cserna tó mellett is. A magasból láttuk. Itt azonban már nem álltunk meg, mert már mindenki szeretett volna véget vetni az aznapi motorozásnak. Sarasan, koszosan, éhesen, szomjasan, kissé átázva, fáradtan vertünk tábort. Megettük a konzerv vacsorát, beszélgettünk. Közben tüzet gyújtottunk, jól esett melegedni. A sátrak mögött patak zuhogott, aminek egész éjjel hallgattuk a hangját. Alig aludtam valamit.

Az éjszaka nem esett. Reggel a tábortüzet még felélesztettük, újból melegedtünk. Nem volt több 10 foknál. Gyors reggeli, sátorbontás. Elkezdett esni az eső. Még szerencse, hogy pakolás után – így a sátrakat szárazon tudtuk elcsomagolni.

A táborhelytől Herkulesfürdőig 45 km volt hátra. Gyalázatos betonút az utolsó 5-10 km-re javult meg. Ez a szakasz már rajta van a térképeken és a GPS-ben is benne volt, de időnként a kurzor lement az útról. Útkereszteződések nem ott vannak ahol valójában. Innen sejtem, hogy a Cserna völgyet dél-nyugat (Herkulsefürdő) felől nem egyszerű megtalálni. Nem tudni hol kell lekanyarodni, az útjelző táblák meg elég hiányosak.

Herkulesfürdőn szakadt az eső. Kénes szagot érezni néhol. Átfagytunk. Nem is csoda egy utcai digitális hőmérőn 9 fokot láttam. Beülünk egy elegánsabbnak tűnő vendéglőbe. Meleg ételt ettünk forró teával és kávéval.

Ettől új erőre kapunk. Indulunk Orsova irányába. Az eső még mindig szakad. Orsova után csak azért fordultunk balra, hogy megnézzük a vaskaput. Valószínű soha az életben nem fogunk erre járni. Bár az erőműig és a határátkelőig elmentünk, fényképezni nem tudtunk. Egy mogorva román határőr 5 perces megállást és szemlélődést engedélyezett és semmi fotózást. Így visszafelé álltunk meg és fotóztuk le az ojjektumot.

Orsova. Ide vonatkozóan érdekes dolgokat tudtam meg. A vaskapunál áthaladó hajók két ütemben zsilipelik a közel 30 méteres szintkülönbséget. Ennyivel magasabb a Duna Vaskapu előtti ezen szakasza azért, hogy a Kazánszorosok hajózhatók legyen. Ez a vízszint emelkedés azonban a régi Orsova vízalá kerülését jelentette. Tehát a régi Orsova az ott van az orsovai öböl alján. Ami most látszik, az újjáépített város. Orsovát elhagyva elértük a Kazán szorost.

Először távolról, majd közelről is lefényképeztük. Ezt a sziklába vésett portrét és emlékmű közvetlenül a szoros előtt van.

Az egész út alatt sok ilyenekhez hasonló kóbor kutyát láttunk.

Újmoldova felé haladva változatos minőségű úton haladunk. Első osztályú felújított út, majd murvás kátyús.

A nagy Kazán-szoros után kisütött a nap, majdnem levettük az esőruhákat, mikor újból zivatarba kerültünk. Ezen a szakaszon a Duna parton százával láttunk horgászokat. Újmoldován már napsütés várt bennünket.

Itt újból tankoltunk és elindultunk a második napi szálláshelyünk felé a Karas Szurdok Nemzeti Park irányába.

Újabb erdei murvás utak következtek. Szenesfalu, Néraszlatina, Harampatak, Oravicabánya településeken mentünk keresztül. Közben patakok és tavak mellett haladtunk el. A Néra szurdokhoz már nem mentünk be, mert zuhogni kezdett az eső. Majd Oravicabánya környékén elállt és újból erdei murvás következett. Végül elértünk egy festői helyen található, szépen kialakított táborhelyre. Közelben egy vadászházzal, ahol láthatólag nem volt senki.

A táborhely kijelölt helyen van ezért szabad a sátrazás. Nemzeti parkokban, csak kijelölt helyen szabad sátorozni. A táborhelyre egy emelkedő visz fel, majd következő nap ugyanott lefele. A fű tiszta víz. 832 méter magasan vagyunk. Láthatólag senki nem járt itt az elmúlt hetekben. Derékig érő csuromvizes fűben csak a négy motor nyoma volt látható.

Tábort verünk, tüzet gyújtottunk megittuk megettünk mindent amit hoztunk vacsorára. Beszélgettünk, közben szárítottuk az aznap elázott felszerelést. Majd mindenki lefeküdt.

Ez a nap nem úgy sikerült ahogy elterveztük. A környék csak a Marci erdélyi garminos GPS-ben szerepelt. Az sem volt teljesen egyértelmű. El is tévedtünk az erdőben rendesen. Nagyon sáros utakon haladtunk.

Útközben sokat álltunk meg tanakodni merre is kellene menni.

Végül rájöttünk, hogy pont az ellenkező irányba haladunk mint szerettük volna. A bizonyosságot egy favágó ember mondta meg.

Ott viszont már késő volt. Senki nem akart visszafordulni. Erdei fakitermelő buldózerek által járt útra tévedtünk. Néhol tengelyig érő sárban. Itt csak a bevezető szakaszról vannak képek és videók. Itt volt is egy borulás. Attila csúszott meg, de szerencsére sem testi épségükben sem a motorban nem esett kár.

Az erdei ember eligazítás után már nem tudtam egy kézzel vezetni. Megállni meg nem lehetett, mert az az azonnali és teljes elsüllyedéssel lett volna egyenlő. Ez a szakasz csak pár km volt. Egy patak völgy. Innen kikecmeregve azonban egy olyan helyre kerültünk ami mindenkit meglepett. Egy kommunizmusból itt maradt duzzasztó amiben szerintem soha nem volt víz. A környezet azonban lélegzetelállító. Meg is álltunk fotózni. A motorok és mi is nagyon sárosak voltak.

Kiérve a sárból egy főútra jutottunk, ahol egyre jobb minőségű utón haladtunk Anina és Resicabánya felé. Anina és Resicabánya közt kiváló minőségű igazi csapatós út volt. Nagyon kanyargós, olyannyira, hogy 80-90-nél jobban nem is mentünk. De így is nagyon élvezetes volt. Resicabányán tankoltunk, majd kitaláltuk, hogy menjünk étterembe meleget enni. Fenntartásaim voltak. Öt sáros embert szívesen látnak egy fehérabroszos vendéglőben? Igen szívesen. Beültünk és jóízűen bezabáltunk. Szükség is volt az erőre, mert ami ez után következett, ahhoz kellett az erő.

Elhaladtunk egy tó mellett és lepusztult enyészetnek indult szélerőmű mellett, majd felmentünk egy Szemenik nevű hegycsúcsra (1446 m) ahol agyon fújt a szél, de gyönyörű kilátás volt a környékre.

Újból erdei murvás út következett Temesfőnél tértünk le az aszfaltról és Temesszlatina irányába haladtunk. Természetesen a GPS-emen hol rajta volt az út hol nem. Itt találtunk egy patakot, amin átkeltünk.

Végül egy 20 km erdei murvás út végén megérkeztünk Temesszlatina nevű településre. Itt kaptam defektet. Egy hatvanas szöget szedett össze a hátsó kerekem. A szöget kihúztam, de a hozott Motul defektspray semmit nem ért. Ki kellett cserélni a belsőt.

Abroncs lefeszegetése után belső ki. Egy centis hasadás van rajta, azon keresztül jön kifelé a massza, és úgy néz ki, mint ami nem akar megszilárdulni. Szerencsére vittem első és hátsó tartalék belsőt is. Hamar összedobtuk a kereket. A házból ami előtt megálltunk egy helybeli bácsi jött ki és még pumpát is hozott.

Szerelés után kimentünk a főútra és irány Karánsebes, ahol először megálltunk tankolni. Másfélórás késésben voltunk.

Már a harmadik táborhelyen kellett volna lennünk, a Gura Apelor-Tó gátjánál. Az úton találkoztunk záróvonalat átlépő tehéncsordával
A szurdokba érve festői útra értünk, majd 30 km után elértünk a gáthoz.

Itt készült egy csoportkép.

És természetesen elkezdett esni. Már jócskán sötétedett, mikor tábort vertünk. Szintén egy patak parton. Képeket itt már nem tudtam készíteni, mert pont annyi időnk volt, hogy a sátrakat felállítsuk. Alig vacsoráztunk, hamar lefeküdtünk. Én nem vertem sátrat. Marci három személyesébe töltöttem az éjszakát. Egész éjjel zuhogott. Fél tíz felé csendesedett annyira, hogy gyorsan összepakoltuk a vizes sátrakat és el tudtunk indulni. Mivel kevés benzinünk volt bementünk Hátszegre és ugyan annál a kútnál tankoltunk ahol első nap találkoztunk.

Itt búcsúztunk el.

Tanulság:
Megfogadtam, hogy ezen a túrán mindenképp átkelek egy patakon. Nem egy lett belőle ha nem kettő. Egyiken többször is. Felejthetetlen négy nap volt még akkor is, ha gyakorlatilag minden nap esett.

Ladányi Lajos, 2010. június