Négyen, hármon dél-Csehországban 2009. 04. 26-29.

Több mint három és fél éve történt mindez, nem emlékszem a napi km-re, a sorrendiségre, de miután végre rendet csináltam fotóim között, néhány emlékezetes eseményt leírok. Feleség naptárja adott némi támpontot. Utólag megjöttek Tomi képei is, de ez csak hab a tortán.

A RÉSZTVEVŐK: Ági, a kicsit őszülő bombázó, a vállalkozás egyetlen nőneműje; Tamás, a mindenben félénk motoros, aki még aludni is baseball sapkában szokott; Ákos, a söprögető, aki azért nem tesz protektort a bőrdzsekibe, nehogy robotzsarunak nézzék; én, szintén Ákos, kicsi, de kövér erdész, az ötletgazda. Segítőink: Honda GS 500, Yamaha Royal Star 1300, Honda Shadow 750.

A TERV: szép tájak, középkori városok, becherovka, sör, veprové.

Térképen: Győr – Bécs – Tulln – Gmünd – Krumlov /csillagtúrák: Rozmberk, Lipnói tó, Prahatice, Hluboka, Tábor, Budejovice/ – Linz – St. Pölten – Bécs – Győr.

Már többször bejártuk Ágival ezt a lenyűgöző vidéket, de újra idevágytunk. Csodával határos módon Ákos barátom is ráért, hajrá. Ő mindenképpen kellett, mert vagy egyedül megyünk, ahogy szoktunk, vagy hátvéddel Tamás barátom után. Az út során többször bizonyította: jogos óvatosság.

TALÁLKOZÓ: Győr észak, Agip-kút. Szokásos kérdések után megegyeztünk a menetütemben: tankolás max. 200 km-re, cigi óránként, km-től függetlenül, pályán nem megyünk. GPS nincs, nem kell. Van térkép, Nap, rendőri segítség.

AZ ODAÚT: Bécsen szépen átvergődtünk, útba ejtve a Szent István templomot. Az utolsó, vassal járható pontig elmentünk, megálltunk. A parkolásnál rögtön kiderült, Tamás csak a saját oldalsztenderdére ügyelt, a többi szálljon le, ahogy tud. Miután ezt megbeszéltük, kis riadalmat keltett egy csattanó enduro. Egy 18 körüli srác vágta oda, magával együtt. Mielőtt segíthettünk volna, a srác felpattant, üvöltve rugdosta szegény terepgumikat. Hát, ha valaki olyan hülye, hogy bütykössel szikráztatja a lábtartót a belvárosi aszfalton… Nagy nehezen megtaláltam a klosterneuburgi utat, irány Tulln, a híd. Át a Dunán, rá a 4-es útra /nagyon jó út, pont annyi laza kanyarral, amennyi kell unalom ellen/, Gmünd, cseh határ. Csak átesünk, 100 m-re kedvenc vietnámi kocsmám. Ha erre jövünk, mindig betérünk. Tiszta pohár, jeges becherovka, jó sör. Kell ennél több? Arról nem tehet a szegény kocsmáros, hogy az összes kisebbségi prosti itt tart ebédszünetet, és a stricik irodája is az egyik sarokban működik. Minket – Ágival – nem zavart, de két társunk pánikszerűen ivott és menekült. Széplelkek. Van egy keskeny kis „főút” a határ mentén, valaha csak a határőrség használhatta, annyira közel Ausztria, ezen döntögettünk nyugat felé. Forgalom semmi, tűrhető burkolat. Kis utakon, /elég jól kitáblázottak/ tekeregtünk végig, Krumlovba. Egy tábla hiányzott csak, de mielőtt túlmentem volna, észrevettem: nem jó a Nap állása. Mindjárt odahúztam az ott posztoló két fakabát mellé, akik szolgálatkészen útbaigazítottak. Ági már megszokta pofátlanságomat, de a fiúk kicsit megijedtek a sörszagú érdeklődéstől. Ákos szerint Tomi kanyar-technikája sokat javult a behi óta, gyorsan beleöntöttünk még egyet. Kora délután értünk kedvenc városomba, gyorsan megtaláltam reménybeli szálláshelyünket. Két éve voltam utoljára Bozsenánál, csinos, alig 70 éves hölgy, jó kis cimmerferit visz a városszéli domboldalon. Mázli, üresek a szobák, nagy ölelkezés, sok puszi. Az emeleten négy ajtó: két szoba, EGY fürdőszoba, terasz. Kellően kiörültük magunkat, cuccolás, parkolás a garázsban. Természetesen nem Tomi állt be a GS-el, úgy nem lett volna hely a többi vasnak. Gyors átvedlés, irány a kocsma, kevés szendvicset hoztunk ebédre.

Bozsena kertje

Úton a kocsmába….

….és hazafelé

Krumlov látképe a szállásunk felől

Úton a vár felé

A város látképe a várból

Miután Krumlov minden utcája megéri a nézelődést, a legrövidebb úton lementünk a Moldva partra, a sörgyár melletti kedvenc, kockás abroszos, hajópadlós „kifőzdémbe”. Nemzeti eledelek: egyben sült disznóhús, olajos káposzta, knédli, főtt-sült csülök. Fogyókúrás. Rendesen megfeleltünk az ételnek. Már a vége felé jártunk, amikor Tamás ártatlan képpel megkérdezte: mikor megyünk Veprovéba. Ági csak azért nem csapta fejbe, mert a bekötött fejére nem fér rá baseball sapka. Felvilágosítottuk: most eszi. Már az Agip-kútnál is ezt emlegettük, sőt minden megállóban szóba került, miért nem figyelt. Válasz: nem akart hallgatózni. Tényleg aggódtam érte, ismerem Ágnes asszonyt. Gyorsan öntöttünk bele még egy behit (Ágiba is).

Ide már csak taxi jöhet

A kis főtér

Egy lakóház kapualja…

…és belső udvara

Miután az éh- és szomjhalál nem fenyegetett, kicsit körülnéztünk. Méltán kapott a város mindenféle díjat, világörökség,…stb-t. Először 1991-ben voltunk itt Ágival, kopott, romos, házak; főtéren egy db vinarna…, de már akkor látszott, milyen volt, és íme, milyen lett. Egyszerűen nem b@€$ták el a kapott pénzt, tisztességesen beépítették, ahova kellett. Igazi gyémánt a városka, csiszolva. Persze vannak vadhajtások is, például a főtéren, a rengeteg vendéglő. Baromi drága, viszont sz@r, de hát a mafla turisták… Minket ez a veszély nem fenyegetett, legalább ötször voltunk itt Ágival, gyerekeinkkel, saját kárunkon gyorsan tanultunk. Ma, a pincér nem baj, ha ügyetlen, feledékeny és lusta, csak csinos legyen. Annyi jó szakács nincs, amennyi étterem nyílt az utóbbi időben. Akkor az egyetlen „borozóba” tértünk be, farkaséhesen. Életem leglassúbb pincére volt, de… Sehol üres pohár, teli hamutartó. A fickó amint beléptünk elindult, mint a csiga, 10 teli korsóval és néhány tiszta hamutartóval, melyeket az úton lecserélt. 2 perc alatt nálunk volt 4 sörrel és 2 hamutartóval. Beszéddel nem fárasztotta magát: ránézett a vendégre, ha bólintott, cserélte a korsót. Bólogattam, lerakta, mutattam, hogy ennénk is. Ő is bólintott. A maradék 2 sört és 1 hamutartót visszafelé elsütötte, hóna alá vett 2 étlapot, lecserélte a tálcát telire, és egy másik úton visszajött. Csodák csodája, most is ugyanannyi maradt a tálcán. Étlap, 1 sör le, visszaút. Csere, másik vonal, nálunk 2 sör le, kérdő nézés. Ékes cseh nyelven: dva psztruh (pisztráng). Kiejtésem tökéletes lehetett, megértette, sajnálkozott, elfogyott. Miután mást nem tudtam csehül, mutattam, hogy mindegy mi, csak sok legyen, és finom. Két /tálcás/ kör után hozta: egyben sült karaj, olajos káposzta, knédli. Mennyei volt! Mogorván kicserélt még egy korsót, hamutartót, meglepően keveset fizettünk. Másnap volt pisztráng is, de minden más ugyanúgy folyt. Kivétel, hogy törzsvendégnek kijáró figyelemmel, már az első körben hozta az étlapot is.

Ákos gyalog is vigyáz Tomira, akin már megint nincs sapka

Úton a várba

Visszatérve 2009-re, a mostani sörgyári kocsma hasonló. Itt 30,- korona az 5 cent hűtött behi, jeges pohárban, 3 percen belül, a főtéren 45,- a 4 cent, langyosan, és jó, ha 10 percen belül. Körbejártunk mindent, amit elsőre tudtunk, de még csak nyalogattuk az igazi látnivalókat, én speciel már fáradt voltam. Visszamásztunk a hegyoldalra, Bozsena mosolya… Elfelejtettem mondani, az előterünkben, a teraszajtónál van egy hűtő is. Na, azt telerakta sörrel fiatalos tündérünk. Hát, nem akartuk megbántani, úgyis sokat kért a garázsért. Szerintem bekalkulálta a Tomi utáni esetleges lakatos- és kőművesmunkákat. Némi erős is akadt, egész faláda pálinka volt Tamás motorjában. Nagyon finomak, de csak szemcseppnek jó. Az összes kis üveg nem volt három deci. Nem baj, a szándék a fontos. Ákos barátomat még otthon tájékoztattam Tomi híres horkoló-képességéről, Ági szólt, hozzon füldugót is. Hozott, de nem vette komolyan. Miután csökkentettük a hűtő leterheltségét, aludni tértünk. Fáradt voltam, reggelig aludtam. Régi ház, vastagok a falak. Ági valamikor éjjel kiment a harmadik ajtóhoz, de megijedt a másik szoba rezgésétől. Az ajtó üvegtáblái körmérkőzést játszottak a bent maradásért. Lehet, hogy az Etna készült kitörni. Reggel, Ákos kicsit karikás szemekkel szívta a cigit a teraszon: soha többé nem becsüli le Tamás képességeit.

Este tisztáztuk, egy fürdő-wc van, először mindenki salakol, aztán fürdünk, esetleg borotválkozunk. Na, mit gondoltok, ki előzött meg mindenkit frissen, üdén? Tomi barátunk, miután Őt nem zavarta senki az éjjel, bevette magát a fürdőbe. Főleg a borotva szerepelt a reggeli tiltottak között. Már csak félig volt habos, amikor Ági már nem bírta tovább, megkérdezte, kinek van szorulása. Emlékszem a macskánkra, akinek nem volt szabad bejönni a házba. Azért Tomit elkaptuk, ne törje ki a nyakát.

A reggeli bőséges és jó, de a cseh kávé minőségével a mai napig nem barátkoztam meg. Nem csak hogy törökös, kifejezetten sz…r íze van. A teraszon szorosan közrefogtuk Tomit, hogy figyeljen, néha felébresztettük Ákost is: megbeszélés, merre tovább. Lehetetlen volt bármilyen véleményt kicsikarni. Ákos két szundi között közölte, Ő követi a zászlós motort, bárhová is megy, Tamás pedig, vagy a veprové ügy, vagy az éjszakai kőtörőkalapácsos zajkeltés miatt, szólni sem mert. Saját fejem után csináltam két napra való tervet, kellően lazát, de valami mégis legyen. Ma délre, holnap északra, persze bekalkulálva a helyi, délutáni, esti város- és kocsmanézést. Gondolva a kanyarok tisztességes bevételére, indulás előtt öntöttünk fél behit Tamásba. Nem akartuk magára hagyni, ebben sem.

Ruzmberk várai

Egy turbina a lipnói gáton

A tó, majdnem max vízszinttel

Horni Planá főtere

A DÉLI KÖRÚT: Követtük a Moldvát, folyással szemben. Itt a folyó nem azért kanyarog, mint a Tisza, nota bene a medrét ekével kijelölő éhes ökör a fűcsomók után ment, hanem sziklák között tört utat a víz, ahol lehetett. Csodaszép vidék, már néhány raftingoló őrült is van, pedig még kásás a víz a hidegtől. Lehet, hogy nekik meg mi vagyunk a dilisek. Az első megálló, egy 180 fokos kanyar után, Ruzmberk vára. Ez, igazából mindjárt két vár, egy régi, és egy új. Gőzöm sincs miért csinált a tulaj másikat is. Már legalább fél órája semmi gond Tomival, gyanús. Tovább menet előtt aztán csak jött valami, lemerült az elem a fényképező gépében. Az egész település városias, de csak néhány ház. Volt egy itthonról is ismert vegyesbolt. Az itt vett elem bírta 5 percig. Most Ági fogta pártját /Ő is ilyen/. Szóval Ákossal leültünk a folyópartra egy sörrel, megnyugodni. Pár kilométer után a folyó derékszögű kanyart vesz, és már nyugatról folyik velünk szemben. A magasság nem feltűnően, de állandóan nő, indulástól kb 40 km alatt 100 m, a következő 20 km-en 130 m. Rendesen begyorsul a folyó. Aztán hirtelen eltűnik a víz, száraz sziklás meder. Elértük a duzzasztó gátat Lipnó-nál. Kötelező bagószünet, gát- és víznézés. Az erőmű egész jó kis áram-termelő, de a fő cél a hóolvadás okozta víztömeg visszatartása, szabályozása. Több évtized alatt csak egyszer cseszték el /2002-ben, akkor is nyáron/, a Moldva kordában tartását. Úszott is Prága rendesen /több halott is volt/, meg minden, ami közben van. Krumlov későközépkori része is. Bozsena férje szerint éveket kaptak a felelősök, és gyorsan, 1-2 hónapon belül. Jé, voltak, pláne gyorsan! Nagyon szép kis városkák sora: Vyssi Brod, Frymburk, Horni Plana. Sok száz éves, németajkú helyek. Voltak. Kitelepítés, betelepítés,… De legalább ezek a falak túlélték a politikát. A túlpart falvait be is szántották. A tó északi végén letértünk Béla felé. Kb 7 éve jártunk itt Ágival, akkor nagyon tetszett nekünk. Gondolom a fiúknak is fog. A több, mint 200 éve épült a Schwarzemberg csatorna sokat nem változott. Mérnöki remekmű, mely összeköti az Elba vízgyűjtőjét a Dunáéval. A kis múzeum mellett akkor, össznépi rütyő is volt, de most még nincs szezon. Sajnos, ezt a kocsmárosok is tudták, mind zárva. Parkolásnál előjött a behi-hiány. Legalább 25 nagy busz fért volna el, de Tomink úgy állt meg mellettem, hogy Ági megint nem tudott leszállni. Csinált egy kört, majd centire visszaállt ugyanoda. Nem baj, közben Ági leugrott. Ákos csak némán mosolygott. Néhányszor a lovak közé csapott már idefele is, mindig bevárt, unta a tökölést. Hiába, ha egy gyorsaságis átül egy v-4-re, néha megbokrosodik. Imád keskeny, kanyargós, kis utakon csutkázni. Majd megunja, ha megöregszik. A tó itt már nem szép, kicsit mocsaras, a part adottságai nem azonosak egy svájci gleccsertóéval. Ámbár, kora tavasszal az is ronda, alacsony a vízszint, széles a „halott sáv”. Itt már kétágú a folyó, Meleg- és Hideg-Moldva. Hát én fürödtem 20 éve a Teplá Vlatavában, mellettem egy nagyapóval, aki az unokáját mosdatta, a látványtól elakadt a levegőm. Jó 800 m magasan jártunk. Volary-nál könnyes búcsút vettünk a folyótól, irány északkelet, Prachatice.

Prachatice főtere, kedvenc kocsmánkból nézve…

…és freskós házai

Kellemes kisváros, vonzó főtérrel, freskókkal, sörrel. Valamikor itt volt a só-kereskedelem központja. A kb 1000 éves városka kapott hideget-meleget a középkorban. Csak az egyik: a husziták ostrommal elfoglalták, a lakosság többségét megölték. Fontos dolog a vallás, de ez nem hiszem, hogy a hitbe belefér. A város történetéhez tartozik még egy jelentős esemény a közeli múltból. Mikor legutóbb itt jártunk, Ági beszorult az egyik főtéri kocsma WC-jébe. Nekem ugyan feltűnt a hosszúra nyúlt távollét, de szomjas voltam, kértem még egy sört. Már majdnem végeztem, mire Főnökasszony előkerült, egy „mai” pincérlánnyal. Nem elég, hogy sz…r a berendezés, még világgá is kürtölte. Csak az nem hallotta, aki csukott ablakkal, hangosan hallgatta a zenét a kocsijában. Persze mi is „jót mulattunk”. Ugyanoda mentünk be Tomi kanyartechnikáján javítani, hátha…Sajnos, most egyikünk sem szorult be. Kezdtünk éhesek lenni, a reggeli messze volt, laza 40 km Krumlovig. Tomi motorkezelése már szinte tökéletes /Ákos szerint/. Egy kicsit, azért meglepődtem, amikor a söprögető gázt adott, és mellém érve leintett az útról. Kinyílt a GS Givije. Szóval vigyázni kell a szinttel, mert ha Tomi túl jól megy, nyitva hagy valamit. Út menti cigi, káromkodás ellen. Az út egy foltozott nadrágra hasonlított. A sok folt tökéletesen sima utat adott, csak színben tért el. Ettől függetlenül mindannyiunkban megállt a sz..r, amikor egy kolléga  szemben velünk integetett, kvázi köszönt. A motorja feküdt, legalább kétszer annyival jött a kanyarban, mint én mennék. Azt méregettem, ha kicsúszik, kit kaszál el. Volt púpos barátom szerint is őrült. Azért Ákos sem tökéletes, mindenképpen gyalog akar visszajönni a szállásról, enni-inni. Elég fáradt a rossz lábam, de egye fene. Ági nem kért a három csülök négyünknek ötletből. Ok, neki psztruh, mi kértünk kettőt. A tegnapi csak kis-malac volt a maiakhoz képest. Szerintem a szakács dühöngött, hogy tegnap a 4 rendes kaja után még leküldtünk egy csülköt. A két jószág simán verte a 3 kg-t. Óvatos voltam, a fiúk nem, elfogyott. Érdekes, a számlán nem volt különbség, darab, darab. Hiába, az alkoholista törzsvendégek tekintélye. Elindultunk kis kerülővel, várnézéssel hazafelé.

Mellesleg a krumlovi Csehország második legnagyobb vára, a prágai Hradzsin után, viszont ott nincs maci a várárokban. Óvatosságom eredménye: még bírtam enni Bozsena sütijéből, és másnap nem lettem beteg, mint egyesek. Esti teraszbagózás, hűtőkönnyebbítés. Ákosom felállt, megy aludni, álmos. Tomi kötelesség-szerűen ugrik, Ő is megy. Azt a nézést inkább most nem taglalnám. Ákos udvariasan megkért minket, legalább 20 percig tartsuk itt Tamást, addig Ő elalszik. Ok, ez durván egy sör Tominak, nekem több idő kell, dohányzom is. Ákos már alszik, Ági fürdőszobázott, most már elengedtem aludni a Fiút. Reggel senki sem panaszkodott, Ákos karikái elmúltak, szuper!

AZ ÉSZAKI KÖRÚT: Reggeli után indulás Budejovicébe, a Moldva folyó mellett. Szerintem az öreg krumlovi sörgyár termékei jobbak, mint a budejovicei (Budweiser), de ez gusztus dolga. Főtere viszont nem az. Lenyűgöző, már csak a méretei miatt is. 133x133m, tehát majdnem 1,8 hektár.

Budejovice főtere, itt aztán van távlat

Körben lábas-házak, nagyon szépen rendbe hozva. Az egész óváros úgy maradt, ahogy felépítették kb 7-800 éve. Érdekes, egész Csehországban, a vidéki városokban, szabad járművel is bemenni a közepéig. Nem dübörög a II-es golf mélynyomója, normálisan parkolnak…Ezen múlik minden.

Körsétánk alatt megvitattuk a két sörgyár közti különbséget, majd újabb várnézőbe indultunk észak felé. Hluboka. Hogy egy XIII. sz-i gótikus várat hogy lehet így elb@Ł$ni, nem tudom, de a turisták imádják. A belső udvarokon látszik eredeti szépsége, de kívülről giccsesebb, mint egy lila naplemente. Mentünk egy kört vason, kicsit gyalog, majd adtunk az alkoholizmusnak. Tomi kihúzta magát, itt találkozunk felkiáltással távozott. Motorral!!! elment újra, várnézőbe. Szorgalmasan vártuk, néha pár gondolattal mentőakciót terveztünk. Háromnegyed délben megjelent, teljesen boldogan. Gyorsan levetkőzött, lepakolt, de mielőtt belefogott volna a tigrisvadászati elbeszélésbe, Ági megkérte, rakodjon össze, ide ebédelő emberek jönnek. Frankón, négy asztalt elfoglalt: bukó, dzseki, kesztyű,… Igazából azon döbbentem meg, hogy a baseball sapka is külön asztalon landolt. Nem is tudom, honnan rántotta elő. A miért kérdésre gyors válasz volt: kb 10 éhes fickó helyet keresett.

A Hluboka „vára”…

…és kapuja /itt látszik, milyen volt normálisan/

A tegnapi csomagtartó-nyílásból adódóan, most kevesebb a behi, úgyis egyenes úton megyünk. Irány Tábor, a husziták fővárosa. Hát, jobban néz ki, mint egy szekértábor. Főtér, sörözés,…stb.

Ákos még itt is „dolgozik”

Séta az óváros össze-vissza utcáin

Célegyenesben

A husziták temploma

Jan Zsizska, a félszemű

 Ági bement a templomba is, megnézni, miben más a huszita hit. Nem talált nagy eltérést, de én azért megértem a régi fiúkat. A főnöküket menlevéllel hívták Konstanzba, aláírta a Német-Római császár (mellesleg Magyar király), ettől függetlenül megégették. Hát, lehet, hogy baromi nagy diplomáciai siker volt a sok pápa-ellenpápa ügy rendezése, de fél Európa lángba borult kb. 15 évre. A Prágából elüldözött husziták 1420-ban egy sziklán várat építettek, megalapították a várost. A husziták, ma úgy mondanánk „katonai szárnyával”, sok gondja támadt még Mátyás királyunknak is, pedig a Fekete Sereg nem volt piskóta. Lehet, hogy sok nálunk szolgáló zsoldost még Zsizska képzett ki.

Az 1420-ban, még szekérvár helyén alapított Tábor város főtere

Durván 200 évig ez a város a cseh nemzet fő bástyája. Még a 30 éves háborúban is számottevő ellenállást tudott kifejteni. Viszont ma jó sörrel, szép főtérrel vártak minket, ellenállás nélkül. Nem akartunk csalódást okozni. Hazafelé, Budejovice után betértünk egy igazi gyöngyszembe: Zlatá Koruna. Nagyjából egyidős Hlubokával, de senkit sem érdekel. „Csak” egy régi kolostor, a gótikából.

A kolostor nem körülállványozott része

A husziták kirabolták, máig sem kapta vissza a holmikat, alig állt talpra, a „kalapos” király betiltotta, később minden volt, mint a magyar kastélyok. Külön fájó, hogy a falai között, az egyetlen eredeti, jogosan működő gyár már nem gyárt… sört. Szóval ide jobbára a vízi turisták járnak, a Moldva szokás szerint jó kis kanyart csinál, szinte körbejárja a kolostort. Sajnos, amit éppen nem renováltak, az zárva volt. Laza menetben haza, most nem nyílt ki semmi, szinte már unalmas. Ákos megint ragaszkodott a gyalogos kajamenethez. Másik helyet kerestünk, mert mindkét társunk diétás elképzeléssel állt az estebédhez. Úgy látszik, tegnap besokalltak a fiúk. A cseh nyelv hiányos ismerete 4-4 db pici, sült csirke szárnyat, és némi rizst tett a tányérjukra. Gyanús, nem panaszkodtak, tényleg betegek. Esti levezető séta, búcsú a várostól, holnap sajnos hazamegyünk.

Pihenő vasak Zlatá Korunában

Búcsú Krumlovtól, a Moldva partjáról

A HAZAÚT: Sűrű puszik, és sok sajnálkozás közepette búcsúztunk Bozsenától. Mi is nagyon szomorúak voltunk, szegény még el is sírta magát. Persze, szezonon kívül teltház volt velünk. Sajnos a mi szomorúságunk a borús időnek szólt, szitáló ég, vizes út… Újra a Moldva mentén poroszkáltunk dél felé. A határ után, Freistadtnál már rendesen esett. Tökölő autók, szabályos dugó. Ákosunk az élre vágott, elege lett balfácánkodásomból. Néhány osztrák infarktusa árán kiértünk a városból, elállt az eső. Átvágtam Mauthausen irányába, ezzel kikerültem Linzt. Tomi a kis fürge GS-el Ákos nyomába eredt, majd mikor Ákos bevárt, és visszaállt mögém, Ő továbbra is az élen száguldott. Nem tudta az utat, de mámoros lelkesedéssel ment elöl, pedig nem is ivott semmit. Alig tudtam utolérni, mégiscsak utassal voltam. Szerencsére az elágazás előtt sikerült. A 3-as úton elértük a Dunát, ami nagyon szép út lenne /Wachau-i áttörés/, tiszta időben. Átmentünk a melki hídon, St. Pölten, újabb eső. Ákos már fölvette volna a kotonkabátot, de megint tisztult. Beértünk Bécsbe, ahol éppen most tartották a gazdák a tiltakozó, traktoros felvonulást, a tejárak miatt. Még jó, hogy az útra nem borogatták ki a tejet, de esőben, dugóban ülni, így sem túl felemelő. Hosszúra nyúlt átvergődésünk után Schwechatnál elbúcsúztunk Ákostól. Nagyon betegeskedett a belügyminisztere, ráment a pályára, odahúzott a 4 hengernek. Mi még tököltünk egy keveset hazáig a 10-es úton. A bőr nem ázott át, de Bagolyra ráfért egy alapos takarítás. Majd Ági megcsinálja, ha ráér.

TANULSÁG: Szép volt, jó volt. Mentünk kb. 1100 km-t, többet, mint Tomi két éves motorozása. Tulajdonképpen semmi gond nem volt vele, nagyon jól bírta, még a szekálást is. Ákosom megfogadta, ide eljön, családdal együtt. Csak jó volt minden, ha három és fél év után is így emlékszem a dolgokra.

Az új nemzedék

Kedvenc városunk térképe – fölülről

Mistéth Ákos, 2013. március