Kalotaszegi húsvét
GurulásokA kalotaszentkirályi református templomhoz megfagyva, de lelkesen érkezett a csapat. Mivel az istentisztelet már elkezdődött, a bejárat előtti kis
A kalotaszentkirályi református templomhoz megfagyva, de lelkesen érkezett a csapat. Mivel az istentisztelet már elkezdődött, a bejárat előtti kis
Az egyik srác, aki világ életében diesel autóval közlekedik, gyakorlott mozdulatokkal vette le a kút oszlopról a diesel pisztolyt, és már csordultig is volt az első, kísérleti Diesel Honda Transalp motorkerékpár!
Dunakilitire beérve a Vízerőmű táblát kell keresni (ez jobbra lesz). Az úton haladva felérünk a gátra az út minősége olyan, mint a Kunmadarasi beton.
Ahogy a műszerfalon szaporodik a kilométer-számlálóm által futott körök száma, egyre távolabbi célpontok vonzanak. Ám talán sokunkhoz hasonlóan, a fokozatosság elvét favorizálom.
A hidegben csak egy dolog éltet bennünket, hogy pár nap múlva majd a tengerparton fogunk gurulni remélhetőleg napos, meleg időben. Többen azonban jelezték, hogy ne reménykedjünk a jó időben, mert havazik arra.
Az is kiderült beszélgetéseinkből, hogy az I.világháború mély nyomot hagyott az itt élőkben, hiszen az Olasz-Osztrák frontvonal éppen ezen a vidéken húzódott.
Rendesen leégek mikor abban a hitben, hogy három hamburgert kértem a hölgy közli hogy nincs ingyen hamburgerük. Rendben, egy kissé csapzottan nézek ki, de ennyire?
Amikor 2005-ben a PARIS-DAKAR Rally-n, mint a Szalay Dakar Team szerelői részt vettünk, akkor határoztuk el Léner Tibci barátommal, hogy ezt a csodálatos, felejthetetlen országot jobban meg kell ismernünk, mégpedig motorral!
Mint minden kezdet nehéz, ez a szervezés sem volt zökkenőmentes. Ugyanazok a körök, merre is induljak? Aztán kivel? És mégis mikor?
Még 2008 decemberében elkezdtük tervezgetni, hogy merre menjünk nyaralni a barátokkal. Volt tervben Ausztria, Wörthi tó környéke, Attersee vagy Szlovénia Bledi tó, vagy a Szlovén tenger, esetleg Olasz tenger Bibione környéke…