Motorozás női szempontból, utasként, hátul ülve.

Idei új hobbiként, az eddigi szeptemberi Balkán-barangolásunkkor az autót motorra cseréltük. A csere izgalmasnak bizonyult, sokkal jobban bejött így az utazás. Mivel nyáron már volt egy nyaralásunk (autóval), ezért a szeptemberi kört próbáltuk minél olcsóbban megúszni.

Az időjárás – enyhén fogalmazva – elég változékonyra sikerült. Előző héten néztem rendszeresen az online időjárás jelentéseket. A szabadság fix volt, hogy mikor tudjuk kivenni, az adott hétre napocska volt mindenhol. Az indulás hetén, szerdán megjelentek mindenfelé az esőfelhők…Kb. 5 C – 30 C között ingadozott az utunk során a hőmérséklet.

Több női ismerősöm alapból nem menne motorral kirándulni, vagy nem is értik, hogy lehet elmenni motorral, nekik egy kis tapasztalat utasként:

A motor egy 10 éves Suzuki GS500E, melyre 3 csomagtartót tettettünk (1 doboz hátulra – motoros kellékek, víz és fontos dolgok, 1-1 oldalra egy nekem, egy barátomnak). Itt jött a legnagyobb probléma, hogyan vigyen egy nő egy hétre csak annyi cuccot, ami belefér egy dobozba? (szinte sehogy). A motor kimondottan kényelmes hosszú távon és hátul elég sok mindennel el tudtam magam foglalni az út során. Nyugodtan tudtam fényképezni, kamerázni, forogni. Egy közepes méretű fényképező a táskájával elfért simán kettőnk közt, így akkor fényképeztem, amikor akartam. Offline papír alapú térképünket, amit évekkel ezelőtt vettünk, tudtam nézegetni, merre járunk, menjünk, zsebbe visszarakni. Több női ismerősöm kérdezte, hogy nem-e unalmas hátul, szerintem nem. Sokkal izgibb, közvetlenebb, mint autóban. Szóval messze nem olyan borzasztó, mint az elsőre gondolják a nők :).

Egy kis öltözködési tapasztalat női utasoknak: tényleg nem kell annyira beöltözni a hátul ülőnek, a pasi úgyis felfogja a szél nagy részét. A kabátom és a nadrágom is egy nyári modell, bélés nélküliek. A kabát alá a Decathlonban vettünk saját márkás aláöltözőt (melegben csak egy top), a nadrág alá egy dryfit vagy clima cool sztreccs edzősnadrág. Egy helyzet kivételével nem is fáztam. És annak ellenére, hogy nem esőállónak van feltűntetve a ruházat (Difi kabát, Dane nadrág), nem is áztam át. A nadrágon volt egyetlen csík a térdvédő felett, ami más anyagból készült, az a csík ázott csak át. Míg barátomnak a kabátja – ami elméletileg egy bizonyos szintig esőálló – eléggé átázott, szintúgy a cipője.

Azt feleslegesen nem szeretném leírni minden naphoz, hogy milyen jó volt az út minősége. Szóval ezt az ismétlődő mondatot kihagyom, képzeljétek oda mindenhova 🙂

Egy átlagos boszniai út minősége.

Este, munka után, autópálya, dögunalom

Délelőtt barátainkhoz átugrottunk Zalaegerszegre, és onnan sikerült olyan 13 óra tájt elindulni dél felé. A késői indulásnak az volt az ára, hogy sötétben tettük meg a Jajce előtte 30-40 km-t.

Magyarországi szakaszon semmi forgalom, kellemes napsütés, szépreményű kezdés, igazi nyaralóidő. Horvátban már elkezdődnek az emelkedők, több motoros banda is jött szembe.

Egy helyen néztünk be egy táblát, Lipik városában. Szépen elmentünk egyenesen egy balra kanyar helyett. A rendőrök meg is állítottak, de csak mondták, hogy forduljunk meg, és egy helyi erő is németül mondta, hogy mennyit vissza és merre tovább. Mellesleg a város elég szép, megér egy kanyargást.

Banja Lukánál az utolsó ~10km en mentünk fel az „autópályára” (nem fizetős), hogy elkerüljük a város nagyját. Itt már elkezdett szürkülni, mire Jajce-ba értünk sajna be is sötétedett. Én tudtam forogni, elég jól néz ki a sok kis gát a folyóval, legközelebb napfényben vissza kell kanyarodni. Forgalom itt elég nagy volt, dobozokkal nem tudott Laca az autók közt cikázni, lassan haladtunk. Jól néz ki a vízesés és a kivilágított vár éjszaka a folyó túloldaláról (M-16), de már fáradtak voltunk fényképezni.

A szállást könnyen megtaláltuk, pont ott volt, ahova a maps jelezte: Youth Hotel. 10 euro / fő, két ágyas szoba, fürdő van, személyzet (csupa nőkkel találkoztunk) nagyon kedvesek, németül csacsognak. Az ágy nem túl kényelmes, de aludtam már rosszabbon is több pénzért nyugaton. Nem volt márkánk, így ők 2:1 arányban korrektül váltottak nekünk euróról. Mivel este fél 10 lehetett, mire fürdés után lementünk vacsizni, már csak csevapcsicsa volt. Csináltak nekünk – de sajna a csevapcsicsa, pliskovica, mics és társai egyikünknek sem kedvence… (bocs, ha rosszul írtam valamelyiket). A moci garázsban alhatott, nem szabad ég alatt.

Első nap boszniai érdekessége: hova lettek a kettes Golfok?

Ezen a napon rendesen megcsúsztunk az aznapra kitalált programokkal. Persze ez a kötetlen nyaralás szépsége, hogy akkor írod újra a tervet, amikor akarod. Szerettem volna Blagajt is megtekinteni – kimaradt. Trebinje után még Sutomoreig legurulni. Abból indultunk ki, hogy autóval a Baja-Shkoder (Albánia) táv simán megvan 12 óra alatt megállásokkal, ami dupla ennyi táv, ez is menni fog. De az eső közbeszólt.

Reggelire 5 KM-ért fejenként toltunk egy bosnyák omlettet (nem tudom hány tojásból készült + sonka + sajt, de nagyon bőséges) friss kenyérrel. Ennyiért megéri, hogy valaki ne a konzerveket cipelje.

Vízi színpad – semmit nem lehet hallani a vízesés robajától, nem tudom, mit adnak itt elő, de mutatós

Délelőtt még kisétáltunk Jajceban a vízesésekhez fotózgatni, majd 10 tájt nekivágtunk az útnak. Az út minősége kifogástalan, Laca élvezte nagyon a vezetést.

http://www.cracktwo.com/2011/04/25-abandoned-soviet-monuments-that-look.html

Ebből a szoborgyűjteményből a „Makljen”-nél lévőt meg is találtuk. A helynél egy hágó tetején van 1000m-en, jó kilátással. Itt érdemes megállni/pihenni/fotózkodni.

(majd ez is egy jó túra-téma lesz a jövőben, hogy minden Tito-szobrot megtaláljunk  )

Innentől viszont elkezdett szemerkélni… Egy benzinkúton megálltunk vártunk, semmi javulás. Úgy döntöttünk, hogy Laca kabátja csak túléli a szemerkélést, nadrágja vízhatlan, menjünk.

Jablanica után kisütött a nap, gyönyörű az a szakasz Mostar felé. Mostarnál a 6-1-esen akartunk maradni, ezért sikerült is egy helyen betévedni a városba, de gyorsan korrigáltuk.

Városból kiérve eléggé eleredt az eső – Blagaj kihúzva, irány Gacko felé. Nem tudom, hogy általános-e ez a nagy faszállító forgalom arrafelé, de mikor lejtőnek lefelé mentünk, és elölről/hátulról/szemből jöttek a megrakodott teherautók – max 20-30 km/h s sebességgel a sok kanyar miatt, kb. úgy éreztük magunkat, mint a forma1 es versenyzők a safety car mögött.

Csak amiatt nem panaszkodtunk a „szép” időben, mert több stoppolós turistát (nem helyi erők, felszerelés alapján nyugatiak) láttunk az út mentén, akik még órákig fognak sétálni két falu közt, hacsak egy teherautó fel nem kapja őket átázva.

Bileca előtt Laca nyűgös lett, hogy szálljunk meg itt, mert éhes is (az omlett óta csak 1-1 tábla csokit ettünk) és száradna egyet, de ebbe a városba még nem érhetett el a renoválási hullám. Elég sok szétlőtt házat láttunk látszólag árva barnább bőrű kisgyerekkel és korcskutyákkal.

Meg is érte tovább menni Trebinjébe. A város mintha már egy tengerparti horvát város lenne – tisztaság, felújított terek, parkok, rend és béke. A városban elég gyorsan kiszúrtuk a Motel Acimovic-ot, ami 33 euro / szoba + reggeli + kávé (2 főre!) elég jó választásnak bizonyult. Új szoba, nagy ággyal, nagy fürdő, minden tiszta és rendben van, fűtés is van + mélygarázs. A hotel mögött rögtön van két benzinkút – egy százszorszépes is, a favoritunk, tankolás gyorsan letudható. Kb. 10 perc besétálni a főtérre, megvacsizni. Elég gyorsan le is vadásztak minket egy étteremnél. Laca rögtön megszavazta a bosnyák hústálat, ami kifogott rajtunk méretben, pedig tudunk enni.

A főtér felé

Ötletes homokos strand – a fenti folyóból csináltak egy mellékágat.

Szintén következett egy kiadós bosnyák omlett. Sajna én a lekváros reggeli mellett döntöttem (Konzumos dzsem, nem ajánlom). Amint kiültünk reggelizni, a szomszéd macskák elkezdtek rajzani, tudták, hogy a turistáktól jönnek a finom falatok.

Délelőtti piacozás a főtéren.

Bolhapiaccal kiegészülve.

Utolsó kanyarok az országban – lesz eső vagy nem?.

Irány Hercegi-Novi irányába, a jó útra való tekintettel a montenegróiak építettek is gyorsan kapukat a határra, hogy útdíjat tudjanak szedni – 1 euró motorra. Itt a határ után át akartunk vágni a hegyeken, hogy Risan-nál érjünk ki, de mivel egy elég éles kanyar vezetett arra az útra, túl későn vettem észre. Akkor már nem akartam jelezni Lacának, hogy balra. Közben a helyi szállásadónk jelezte, hogy a szép időre való tekintettel elmennek hajókázni, este 6-7 előtt nem lesz még otthon. Így kihagytuk a tivati kompozást, inkább kerültünk újra az öbölben. Ami annak ellenére, hogy kilométerben nem egy nagy táv, valahogy mindig sok időt elvisz (talán mert kötelező fotózkodás sosem maradhat ki). A motorosok igencsak megszaporodtak a környéken, főleg németek mászkálnak erre. Gondoltuk, hogy akkor másszuk meg ma Lovcent. Kicsit zavaró volt nekem, hogy több helyen ki volt rakva, a balra Lovcen tábla, akkor most hol kanyarodjunk fel a mauzóleumhoz… Egy helyi nő segített (iszonyat lelkes volt, miután rájött, hogy pár szót megértettem oroszul, nem lehetett lelőni, úgy magyarázott. Persze nem értettem, hogy mit mond.) – hogy az alagút előtt kell jobbra fordulni. Szóval a régi kotori úton kell megindulni – még az alagút előtti időkből ismertük.

Na ezért tart sokáig megkerülni ezt a szakaszt, fotogén hely.

Már nincs meg minden „betonkorlát”.

A felfelé úton (lásd google maps sok cikk-cakk) még boldogan videóztam. Főleg mikor a busz jött szembe, és a motort meg kellett dönteni, hogy a busz elférjen. Mikor elérkeztünk egy étteremhez, ahol megindultunk tovább felfelé, belementünk egy akkora felhőbe, hogy 2 métert nem lehetett előre látni. Bármelyik horrorfilm kezdődhet így (külföldi turisták eltévednek az erdőben, helyi kannibálok feleszik őket), a kis betonkocka korlát is eltűnt. Na itt már elraktam a kamerát, csak arra gondoltam, ha itt nekiállok forgolódni és eldőlünk, akkor már nem megyünk tovább. Olyan 1400m magasságban kiértünk a felhőkből és megláttuk a mauzóleumot. Laca csak az étteremig jött fel, ott az építkezés miatt kijelölt mellékfeljáró korlát nélkül már nem volt bíztató neki. Így egyedül felmentem, de pénz nem volt nálam. A jegyszedőknek mondtam, hogy sajna pénz nincs, erre elkezdtek kérdezgetni, hogy milyen motorral jöttünk, merre megyünk. Egyik magyarázta, hogy neki is van motorja és mondta, hogy menjek és fényképezzek nyugodtan.

Mauzóleum bemérve a hegytetőn.

De csak egy maradhat, aki feljut.

Lent az ideiglenes parkolóban találkoztunk az első magyar autós konvojjal. Meg is állapították, hogy csak a helyieket engedik továbbmenni autóval, külföldinek gyalogolni kell. De nem egy nagy táv, kiderült, túlélhető.

Lefelé megindultunk Cetinjének, ami egy igazi labirintus. Erősen ismerkedtünk a helyiekkel, szerintem 4-szer kérdeztük meg, hogy merre menjünk, egy tábla nincs az egész városban, hogy mi merre. Ezt este a rokonom is megerősítette, hogy ő is tévelygett már a városban tábla hiánya miatt.

Eljött a fürdőzés ideje! Tűző napsütés, és olyan meleg tengervíz, hogy szoktatnod sem kell magad hozzá. Csak nem lehet belemenni, mert a féltérdig álló hullám a nyakadig csap fel. Csak néhány helyi erő úszott be.

Inkább nem mentem beljebb….

Délután leugrottunk Albániába tankolni és pizzázni. Le voltunk döbbenve, hogy elkészült az út lefelé (sehol a régi homoktenger, konténer határállomás). Határnál óriási sor, több jó ideje otthagyott amerikai rendszámú autó, és egy Ferrari is elzúg. Határőr jófej volt, mehettünk át a gyalogosátjárón.

Albánok Kalaja mániája odáig fejlődött, hogy már egy óriási Illiász nevű váruk is van a Buna partján. De azért megnyugodtunk, a káosz még mindig megvolt Shkoderben 🙂

Albán pizza + albán sör.

Délelőtt bementünk Barba tengeri halat venni a piacon. Mint kiderült a tegnapi hullámok miatt nem mentek ki a tengerre halászni, nincs friss tengeri hal. Így maradt a pisztráng, ami friss volt. Amúgy busz jár be viszonylag sűrűn, 1 euró a jegy, buszon kell a kallertől venni. Visszafelé taxi is 1 euró/főért hozott el. Délután szundi a tengerparton, majd hatalmas vihar, este halsütés, igazi pihenős nap.

Terméskővásár Barban, a főúton.

Kilátás az apartman szobájából Sutomoreban, vihar előtti állapot.

Egy órával később, alig lehet megtartani a gépet is.

Egy óra múlva kezd előbújni újra a nap.

A szemerkélés visszatért. A Moraca – Tara útvonalakat sikerült így szürke felhőben megtenni, nem volt így túl fotogén a táj. Egy rendőr meg is talált minket szokásosan. Előztünk egy 40-el szüttyögő autót, mikor ő kilépett egy utcai jármű mögül és leintett minket. Indított valami 50-70 eurós büntetéssel, mert szerinte gyorsan mentünk (nem volt se háromlába, se mérőpisztolya, csak a két szeme – lehet szembe épített sebességmerője van). Mi magyaráztunk magyarul, ő szerbül. Végül már 10 eurót irkált a lapjára, amit gondoltam, hogy adnék is neki, csak induljunk, de ekkor szerintem megunta, hogy Laca egyre magyarázott neki magyarul és elzavart minket.

Ronda, szürke, nyálkás idő egész nap.

A Tara hídnál az új étteremben (korábban mintha ott csak valami szocreál régi épület lett volna ott) a felszolgáló csajt megkérdeztük, hogy mit tud az útról, ami keresztülmegy a Durmitoron. Mondta, hogy ne aggódjunk, nagyon jó új út, menjünk arra, megéri, lehet hó is van még. Mivel az idő nem tűnt úgy, hogy szebb lenne, nem akartunk kerülni visszafelé, legyen, átmegyünk. 1900 méter magasan gyönyörű volt a táj, csak majd lefagyott a kezem fotózás közben. Itt ért utol a hideg, amikor megbántam, hogy a termo pulcsi otthon maradt. Ezen az úton is voltak gyalogtúrások, versenybiciklisek ilyen esős időben, elég bátrak, elismerésem nekik. Amint átértünk a hegyen, végre kisütött a nap, visszatért a jókedv is, barikkal is haverkodhattunk az úton. A hegyi út vége felé találtunk egy helyi kocsmát, ahol sikerült tea és kályha társaságában jobb erőre kapni. Helyi erőknek tetszhettünk, mert odaültettek maguk mellé.

Szürkeség… pedig napfénynél mennyivel szebb lenne a táj.

Átértünk a napos oldalra.

A kistestvérrel.

A bosnyák-montenegrói határátkelőknél szétuntuk magunkat… Több, mint másfél óra ment el. Nem tudjuk, hogy mire. Azaz, de, cigiszünet volt. 2-en álltak pedig előttünk. Közben egy magyarral beszélgettünk, aki utazgatott a környéken, meg szemre vettük az orosz biciklis társaság felszerelését, hogy ők bezzeg egy vékony bicajos ruhában túlélik az igencsak lehűlt hegyi levegőt. Már szürkült, mire elértük a kedvenc boszniai szakaszom a határ után. Mire Szarajevóba értünk, már sötét volt (~ 20:00) és nagyon durván villámlott (Boszniában nem esett). Valamelyik torony tetején láttuk is, hogy csak 8 fok van. Kegyetlen hosszú az a város, mire beér az ember a főtérig. Itt a Haris hostelt szemeltem ki a galambos téren, mert válaszoltak, hogy van zárt udvaruk az egyik szálláson, ahova a motort be lehet tenni. Az irodájukban sötétség (este mit is vár az ember ), a szomszéd mondta, hogy fel kell hívni őket telefonon. Minden plakátot végignéztem a kirakatban, a honlapjuk címe mindenütt ott, de telefonszám sehol. Szerencsére a szomszéd hostelnél jó fej volt a csaj, talált nekünk 1 házzal arrébb szállást a Hostel Magazaban. Így sikerült arra ébredni, hogy a galambos térre nézett az ablak, volt fűtés átmelegíteni a ruháinkat. Szoba ára / éjszaka: 30 euró. Amint beléptünk az ajtón, megjött a vihar, és fél órán keresztül ömlött a víz.

Kilátás a hostelszobából.

A recepciós srác elég jól beszélt angolul, rögtön ajánlotta is a helyeket, hol vacsizzunk csevapcsicsát. Mondtuk neki, hogy csak azt ne. Na, ezt nem kellett volna, mert nekiállt faggatni, hol ettünk cscs-t, miért nem ízlett, a szarajevói biztos ízlik, az a legjobb . Végül döner lett a főtéren, majd gyors alvás. A motor az utcán aludt, a srác mondta, hogy nagyon biztonságos a környék, sok a bekamerázott hely.

A reggelit a legközelebbi pékségben kezdtük – király volt, majd irány a nők kedvence: a szarajevói bazár. Szerintem a pasik csak akkor menjenek, ha lelkileg felkészültek . Órákat el tudok itt tölteni mindig, ékszerek, helyi kávék, macskák… Próbáltam venni helyi kávét, teát, de árulni nem árultak, csak fogyasztásra. A vásárlókörút után visszacsábultunk a pékségbe, és egész estig jóllaktunk az ott evett termékekből.

Macskák pihiznek mindenfelé.

Ékszerek mindenütt…ideális pénzköltőhely.

Kicsit köröztünk még a városban, nézelődtünk, embertelen sok temető van a város peremén. Hazafelé Tuzla irányában mentünk, amely útvonal szintén egyre szebb évről-évre. Lassan kezd felérni a nyugati állapotokkal, nincs szemét, le van nyírva a fű, eltűnnek a szétlőtt házak. Csak a sok házipálinka-főző az udvarokban jelzi, hogy délen vagy. Tuzla mellett egy benzinkúton vettünk egy újabb (aktuális 2013-as) Balkán-térképet, ideje volt. Gondoltuk, tegyünk bele még egy két kanyart, mert az eszéki utat már jól ismerjük. Meg kicsit szaporítsuk az országokat is, menjünk Sombor felé.

Orasje felé, láttam egy csomó plakátot, hogy Market Arizona, meg valami hatalmas telepet, ami dugig volt régi elhagyott üzletekkel. Nem értettem, hogy miért építettek a semmi közepére egy hatalmas bevásárló centrumot (~ Premier Outlet – szabadkai piac egyveleg). Jelenleg csak pár autójavító és Teppich üzlet van nyitva. Neten rákeresve van róla pár infó:

„But even while Arizona Market was supported by the IC, it was also a place where men from the region would bring women to be bought and sold like chattel alongside drugs, weapons, bootleg media, and knock-off athletic gear.”

Orasje határállomás előtt tankoltunk egy utolsót (2,31 KM a benzin), majd irány tovább. A horvát oldalon több kilométeres sor állt, hogy Boszniába lépjen, gondolom csábító a bosnyák benzinár a határ-menti horvát lakosoknak. Amúgy a horvátoknál feltűnően sok marketing plakát van a cirill írás ellen. Szerbiába Erdut után léptünk át, ahol a határőr csaj magyarul beszélt velünk pár szót. Végül Hercegszántó alatt olyan este 18 tájt átléptük a magyar határt is. Itt történt meg az első ellenőrzés is (számtalan határátkelés alatt még a bukósisakot sem vettük le, nem zavarta a korábbi őröket). Kérte a magyar srác h pakoljuk a dobozokat, ők átnézik. Már kicsit nyűgös voltam, a visszaút során csak dobáltam mindent a hátsó tartályba. Mikor felnyitottam minden csúszott szét, estek ki a papírok, víz, keksz. Srác látta a szerencsétlenkedésem, és hagyta inkább, hogy menjünk.

Laca motorral visszagurult, én pedig az autót vittem vissza Bajáról. Ez a nap csak azért fontos, mert elég jó napsütés volt, és a régi 6 oson olyan motorosrajzás volt, hogy nem tudtam volna megszámolni, hányan előztek meg azon a 180 km-en.

Nagy Zita, 2013.10.13.