Az ősz már beköszöntött, a reggelek hidegek és ködösek. A motorosruhába belekehúzom a bélést és aláöltözöm. Vasárnap szép idő lesz, még kihasználjuk a lehetőséget és gurulunk egyet Szlovákia felé. Az eredeti terv Kassa lenne, de szerintem az ilyenkor már túl messze van. Több mint 500 kilométer innen Budapesttől. Egy laza kiruccanáshoz ilyenkor már 500 kilométer alatti távolságot érdemes választani és lehetőleg kevés programot.

A társaság igényeit is össze kell csiszolni, mert először megyünk ebben az felállásban. Imre például a megfelelő éttermet szokta kinézni és odaáig megy, meg vissza. Péter mindent látni akar Aggtelektől Krasznahorkán keresztül Betlérig (és talán még Kassát is). Én az időt számolgatom – egy hosszabb megállás meg egy ebéd belefér és talán még világosban visszaérünk.

Fél kilenckor érkezem az M3 kivezetőn a Shell kúthoz Imrével egyidőben. A társaságban 3 BMW és egy Yamaha van.

Imre indulásnál bekábelezi magát. A sisakján kívül egy bluetooth-os kommunikációs szet van felszerelve mikrofonnal és egy oldali hangszóróval. Ezt egy Bang & Olufsen fülhallgató egészíti ki, amely egy iPod nanohoz csatlakozik. Az iPod a kabát ujjára varrt átlátszó zsebben kapott helyet, így menet közben is könnyen kezelhető.

Mai egyik célom, hogy kipróbáljam a BMW R 1200 GS-t. Miki szeretne megválni egy két éves ilyen mocitól, én meg kacérkodom a gondolattal, hogy megveszem, mert vonzanak a földutak és számolnom kell azzal, hogy ha többet akarok itthon motorozni, akkor gyakran rossz utakon is el kell mennem. Az FJR a széles, sima aszfaltutakra való, az Alpok szerpentinjeire és a hosszú száguldásokra. Nehezen tudnék meglenni a sportos dinamikája és engedelmessége nélkül. Igazi nemes acélparipa, amit azonban a rázkódástól kímélni érdemes, mert elveszíti a stabilitását és mindig kitörni készül oldalra.

Bátonyterenyénél cserélünk Imrével. Az R 1200 GS ülésmagassága pont megfelelő. Kezelőszervei kényelmesek, majd meg kell szoknom, hogy az index két oldalon van és úgy érzem, hogy messzire ki kell nyúlnom érte a hüvelykujjammal. Piszok kényelmetlennek tartom. Időnként el is tévesztem és előzéskor jó nagyokat dudálok az előttem haladókra. A plexi magasságát nem tudom állítani, nagyobb lesz a szél és a zaj, mint amit megszoktam, de nem megyünk majd nagyon gyorsan. Imre szerint a plexi felszerelése az egyik gyenge pontja a konstrukciónak. Egy Turatech fémszerkezettel, ami filléres darab, a plexi kimerevíthető egy kicsit, hogy stabilabban álljon. Más BMW-sek más trükköket találnak ki. A jobb oldali markolat végén egy nyelv nyúlik a tenyerem alá (ez is egy extra), amely gyakran megtréfál, amíg meg nem szokom, addig viszont néha hatalmas fals gázokat adagolok az ott felejtett csuklómmal. A kormány széles és közel van ahhoz képest, amit megszoktam. A tükrök messze vannak két oldalt, forogni kell, ha bele akarok nézni. A vas súlya kb. 230 kiló, jó ötvennel könnyebb, mint az enyém, ezt azért már jól lehet érezni. A felszerelésben a legötletesebbnek a top case-t tartom. A dupla falú doboz egy mozdulattal nagyobb térfogatúvá alakítható. Ezt az oldaldobozok is tudják (bár kinyitva ormótlan nagyok lesznek). A bal oldali oldaldoboz érdekessége, hogy a kipufogócső miatt egy nagy darab hiányzik belőle.

A GS egyik meglepetése számomra, hogy ráz. Ez talán a két hengeres motor durvább kiegyensúlyozása miatt van. Megint a megszokás, a négy hengeres soros motortól ilyet csak ritkán tapasztalhatok. A BMW ereje nekem kevés, de hát ezt nem is az erejéért szeretjük. Viszonylagos lomhasága ellenére kiválóan lehet vele haladni, bár elmarad a kanyarodás élménye attól, amit az FJR-rel elérhetek. Ennek persze lehet az oka viszonylagos tapasztalatlanságom is. Nem bízom még a gumik tapadásában. Miki arra figyelmeztetett, hogy a gázadagolással nagyon finoman kell bánni, mert könnyen darabossá válik a motor mozgása. Ennek ellenére úgy érzem, hogy a gáz sokkal simábban működik, mint az FJR-en – leszámítva ugye azt, hogy még mindig rendszeresen adom a fals gázt a kis nyelven felejtett tenyeremmel. A motorfék hatékonyabb, ezért kevesebbet váltok, illetve fékezek. Mindent összevetve tetszik az élmény.

Imre eközben messze elmarad mögöttem és láthatóan nincs jó barátságban az FJR-rel, ugyanakkor nagyon visszafogottan nyyilatkozik róla. Szerinte a tükrök abszolút ideális helyen vannak, végre rendesen lát hátra, az üléspozíciót is kényelmesnek találja, továbbá kiváló az egyenesfutása – amit én inkább úgy értek, hogy neki az FJR csak egyenesen hajlandó menni. A kanyarokban erővel kell a kormányt elfordítani – mondja. Ezt később próbáltam rekonstruálni, de nekem az FJR úgy fekszik be a kanyarba, hogy akár elengedett kormánnyal is beengedném. Ez valószinüleg megszokás kérdése. Az FJR-rel mi már úgy vagyunk, minha én egy alkatrésze lennék neki, vagy ő egy testrésze nekem. Nem csoda – 25 ezer kilométert futottunk együtt ebben az idényben április óta mindenfelé Európában.

Péter az autópályán már próbálta az FJR-t, most két számjegyű mellékutakon is tesztelné egy kicsit. Én addig az ő R 1150 GS-ét viszem. Erről a BMW-ről nem ér le a lábam, ezért inkább menni szeretek vele, mint megállni. A motor sokkal erőteljesebben ráz, mint az 1200 GS-é és a magasabb fordulatszémoknál sem hagyja abba. A kormány magasságáig ez nem jön fel, de a csizmámnak már lassan leválik a talpa. Az 1150 GS vezetése egyébként szerintem egy motoros hajó vezetéséhez hasonló élmény. Mindegy, hogy mi van odalent, az ülés magasságában már csak az egyenletes, sima haladást érzem, az út egyenetlenségeit a gép professzionális módon kiegyenlíti. A viszonylag magas súlypont miatt sokáig tart, amíg megszokom a mozgását. Lassan azonban megtalálom a szokásos íveket, a megfelelő sebesség fokozatot és fokozatosan gyorsulok. Élmény vezetni ezt a nagy monstrumot csak megállni ne kellene a végén.

Rozsnyó (szlovákul Rožňava, németül Rosenau) neve a német Rosenauból származik, ami vadrózsával benőtt helyet jelent. A 19. században vasbányászatáról volt híres. MA legfeljebb arról, hogy 2003-ban itt misézett a pápa – még II. János Pál.

A városka főtere (a Bányászok tere) talán az egyetlen látnivaló. Ide kanyarodunk be, hogy egy éttermet keressünk. A Tri Ruze – Három Rózsa kis kerthelységében kötünk ki. Az asztalok le vannak csavarozva a padlóra, így nem tudjuk összetolni őket. A mise most fejeződött be, a hazafelé tartó öregasszonyokon kívül alig látni valakit. Az étterembe érkezők is mind magyarok – “Ezt már visszafoglaltuk” – jegyzi meg valaki a szomszéd asztalnál. Kipróbálom a kolbászos sztrapacskát, de a katarzis ezúttal elmarad.

Roznava (Rozsnyó) főterén Andrássy Francisca grófné, azaz Andrássy Dénesné szobra áll. Oldalán a következő magyar nyelvű felirat olvasható: “Az özvegyek árvák ügyefogyottak jóságos szívű támogatójának közadakozásból emelte Rozsnyó város hálás közönsége a hitélet – népnevelés – művészet nagylelkű pártfogójának.” Dénes és Franciska titokban házasodtak meg olaszországban és Dénest apja ki is tagadta a házasság miatt. Romantikus, utazgatós életet éltek, amíg örökösként haza nem költöztek. A grófné 1902-ben halt meg. Férje Krasznahorka várában múzeumot alakított ki szeretett felesége emlékére.

Az Andrássyak története bonyolult, különösen miután a család több ágra szakadt. Erdélyből települtek ide a környékre. Leghíresebb közülük az az Andrássy Gyula, akiről az Andrássy utat elneveztük Pesten. Magyar, majd osztrák–magyar monarchiabeli államférfi, aki 1867-ben a Szent koronát I. Ferenc József császár fejére tette. Sokat tett az osztrákok és magyarok megbékéléséért. Sissi állítólag kedvelte.

Betliar (Betlér) csak néhány kilométerre van Rozsnyótól. Itt áll az Andrássyak 17. századi kastélya. Itt lakott az Andrássy család egyik ága. A kastélyparkban egy hatalmas transzparens, amely tiltások tömegével szeretne elbizonytalanítani minket. Az ikonokat igyekszünk megfejteni – nem szabad például baltával fenyegetőzni, havazni és villámlani.

A kastélyt 1880-ban korszerűsítették utoljára eklektikus stílusban. A teljes régi berendezése megmaradt valahogy. Ékességei a vadásztrófea-gyűjtemény – kitömött állatok hada, amiért magam nem tudtam különösebben lelkesedni és az 1793-ban alapított könyvtár, amit viszont csak kívülről lehet megtekinteni. A kastélyt díszpark veszi körül tóval, vízeséssel, kúttal, szögletesre és kerekre nyírt sövényekkel, az egykori könyvtár és állatkert épületeivel. A parkolás 100 Korona (azonnal fizetendő), a belépő is 100 korona (a kastély melletti kis házban kell megvenni) és a fényképezés is 100 korona. Ez utóbbit csak akkor tudjuk meg az idegenveszetőtől, amikor már bent vagyunk. A Korona árfolyama most egy kicsit 9 Forint fölött jár.

Elég nagy időközönként indítanak látogató csoportokat, ha nem csípnénk el éppen egyet, akkor két órát kéne várnunk. Így is kopognunk, dörömbölnünk kell, hogy az idegenvezető visszajöjjön értünk a már bezárt kapuhoz. Lehet, hogy ezért nem szeretett minket később, nem tudom. Lajossal vadul fotóztunk, de ő Pétert szúrta ki – aki a legmagasabb köztünk – és neki magyarázta el, hogy fényképezőjegy nélkül tilos fényképezni. Ő volt az egyetlen, aki nem fényképezett közülünk.

Azzal is kihúzzuk a gyufát, hogy mivel nem értünk semmit a szlovák idegenvezetésből, jobbnak látjuk, ha lemaradunk, így legalább nem akadtunk össze a többi látogatóval. Ezzel persze állandóan lebukunk, mert az összes ajtó nyitva van és jól követhető, hogy merre járunk a csoporthoz képest. Megint Péter kapja a fejmosást (Nahát, hogy ilyen szép szál magas ember és nem tud rendet tartani abban az elvetemült társaságban.)

Az Andrássy kastélyt érdemes megnézni belülről, mert nagyon hangulatos. A földszinten kezdődik a családi múzeum, amelyben a kitömött medvék, farkas és krokodil mellett egész elefántfej, egyiptomi múmiák, egzotikus használati tárgyak láthatók, csupa praktikus holmi, ha az embernek túl sok helye van otthon. Itt a legjobban az egykori főbejárat helyén kialakított téliker tetszik, ahol szoborgyűjtemény kapott helyet. Péternek köszönhetjük, hogy láttuk, aki minden csukott ajtón megpróbált bemenni.

Az első emelet nagy fogadócsarnoka bálteremnek is jó. Végében a kis tanácsterem, vagy társalgó. Azt mondják Andrássy gróf ebben a szobában fogadta Sissit.

A második emelet főleg lakószobákból áll, és itt van a híres könyvtár. A kastélyban van korabeli fürdőszoba is, a hálókban kis sámlinak álcázott felhajtható fedelű bilik.

A vadásztrófea gyűjtemény az emeleten is kapott egy társalgó szobát. Az összeakasztott szarvú kosok, egy medve és egy jobb sorsra érdemes oroszlán fejét ott hagyták a szőnyeg szélén, minden bizonnyal azért, hogy vitathatatlanul megállapítható legyen minden szőnyegről, hogy miből van, mert ugye a padló ezektől nem lett jobban járható.

Kifelé a parkban Imre hívja fel a figyelmünket egy fára, amelynek egyik vastag mellékága belenőtt az egyik főágba. Lefényképezem, mert ilyet ritkán lehet látni.

Hazafelé Rozsnyó (Roznava) után még tankolunk egyet, aztán  Rimaszombat (Rimavska Sobota) és Losonc (Lucenec) érintésével a határ szlovák oldalán maradunk egészen Ipolyséág-ig (Sahy). Nagykürtősnél (Velky Krtís) letérünk az 527-esre. Egyfolytában megyünk kb. 180 kilométert. Az utak erre a mieinkhez hasonlóak, a két számjegyűek már rendben vannak, a három jegyűekkel, mint az 527-es Sahy felé, még vigyázni kell. Legalábbis nekem. A GS-ek jobban bírják.

A határ után Nagyorosziban állunk meg még egy rövid vacsorára, vagy inkább csak desszertre. Korán sötétedik, mire végzünk a palacsintákkal és a gesztenyepürével (lekvárral leöntve!) már leszáll a sötét, amely hazáig kísér minket. Innen már elválunk, mindenki hajt a saját tempójában.

Későinek tűnik az idő, amikor végül beállok a garázsba, leveszem a bukót, megnézem, hogy mára 470 kilométert mért az óra, aztán beköszönök a konyhába: “Szia Cica. Úgy döntöttem, hogy megveszem a GS-t.”

Letöltés	Download GPS Data
	A bejárt útvonal Garmin MapSource útpontjai a Garmin GPS készülékekre feltölthető formában.

Agárdi György, 2006. októben 26.