Szeged-Mostar-Dubrovnik-Bari-Sorrento-Nápoly-Pompei-Róma-Velence-Bad Gastein

Az olaszok nyaralni mentek

A tavalyi gyors európai vágta után valami nyugodtabb motoros nyaralásra vágytunk. Mint emlékezetes, London-Szeged, Párizson, Lausanne-on, Gradon át Szegedig, 6 nap alatt. Ezért az idei motoros kirándulást már 14 naposra terveztük. A cél a sorrento-i, nápoly-i öböl. Már az előkészületeknél kiderült, autópályán motorozni dél-olaszországba, több mint értelmetlen. Alternatív megoldást kellett keresni. Így esett a választás a kompra. Alapvetően a nyaralás kétféle lehet. Motoros, vagy motorral közlekedős. Előbbinél, a minél több km megtétele a cél, utóbbinál a motor adta előny kihasználása. Az írás végére kiderül, miért is választottam szét a két típust. Szállásokat előre lefoglaltuk, kempingekben található telepített sátrakat és házakat választottunk.

Gondoltam, ha már Bosznia felé megyünk, érdemes lenne benézni Mostarba is. Az út, a szétlőtt házakkal tarkított Mostaron kívül nem sok érdekeset tartogatott. Első szerbiai tankolásunkkor, a bank visszaigazoló sms-t és a blokkot nézve, miszerint 25l-t tankoltam, rájöttem csúnyán átvert a kutas. Míg Gabi elszaladt kezet mosni, odamentem hozzá és oroszul elmagyaráztam, hogy a motor tankja csak 21 literes, így kicsit sokallom a kifizetett pénzt. Kb 1 percnyi gondolkodás után 800 dinárral lettem gazdagabb, és elnézést is kért.

Keresztülmotorozni Szerbián, majd Bosznia-Hercegovinán nem túl érdekes. Az utak mindkét országban kitűnőek, rendőrökkel nem találkoztunk. Késő délutánra érkeztünk Mostarba, ahol megnéztük 1-2 szétlőtt házat, a megújult mostari hidat. Sajnos, mivel este 11kor indult a komp, fél órás séta után tovább is indultunk. 9 óra után érkeztünk Dubrovnikba. Gabi a naplementét már a tenger közelében nézhette meg, menet közben. A parkolóban több motoros is várakozott. Az egyik cseh kolléga odasétált, megnézte a rendszámom és csak ennyit mondott mosolyogva : “- Gábor Talmácsi!” Nesze neked országimázs. Sikerekkel lehet jól reklámozni piciny hazánkat.

A kompozás kész szenvedés, takarékossági okokból nem váltottam kabinjegyet. A fedélzeten próbáltam aludni, Gabi bemenekült a hideg szél elöl. Angol lányok egy csoportja unaloműzésként egymást fotózgatta. Ingyen leszbishow és móka a fedélzeten. Legalább volt min szórakozni.

Ugyan a hajónk már reggel 7-kor kikötött, de 8-ig, az olasz hatóságok ébredéséig várnunk kellett a kiszállással. Már a motorok berakásakor egyértelművé vált, utolsónak szálltunk be, utolsónak szállunk ki. Így is lett. 4 komp kötött ki Bariban, reggel 8kor. Mind a 4et egyszerre kezdték kiüríteni, több sorban kígyóztak az autók a határt jelentő bódék felé. Még jó, hogy mindenhol hagynak menekülő sávot, és azt a motorral, ha nem is szabályosan, de igénybe lehet venni. A reggeli 30 fok csak fokozta bennem a haladni akarást. Rövid reggeli után autópályán vágtattunk Sorrentoig.

Már az autópályán feltűnt mennyire kevés az autó. Persze, ez csak a Sorrentoba vezető útig tartott. Hatalmas kocsisor fogadott bennünket. 20 kmre a szállástól már az alagútban beállt a forgalom. Az olasz kollégáktól ellesve, a dupla záróvonalon át haladtunk egészen a kempingig, még a szerpentines szakaszokon is. Az autósok nem dudáltak. Ott ez normális, aki szembejött egyből lehúzódott. Kipakolás után vacsorával és jó sok borral zártuk a napot.

Lélegzetelállító, ahogyan az olaj és citromfák között lenéztünk a tengerre. A GPS-m szerint a kemping 110m magasan van. Egy meredek ösvény visz le a tengerpartra. Mintha mindennap megmásznánk egy 33 emeletes házat. A sorrentoi félsziget legnagyobb látványossága, motoros szempontból, az Amalfi-út. Sorrentótól indulva 40 km át, a tenger partján, ám 60-90 méteres magasságban, szűk kanyarokkal tűzdelt szerpentinen vezet az út. A motorosnak kevés lehetősége van a tengerben és a sziklákban gyönyörködni, ugyanis a kisívű fordulókban a szembeforgalomra is figyelni kell. Az élvezet az utasé.

Megállásokkal együtt kb. 1-1,5óra mire Amalfi-ba érkeztünk. Tengerparti város, melyet a közeli sziklákra építettek. Míg a városba érkezők először a tenger partján kötnek ki, kis gyaloglással akár 100 méteres magasságba is el lehet jutni. A sótól a kirojtosodott házfalak, a szűk utcák, mind-mind varázslatossá teszik a helyet. Az augusztusi hőségben a magas házfalak között könnyen találtunk hűvös pihenőt. Helyi szokás, a boltban készítik a szendvicset. Óriási parasztsonkákból hajszálvékony szeleteket raknak a roppanós cipóba, erre kerül a mozzarella és az olajbogyó. Egy ilyen szendvics felér egy ebéddel is. A főétkezésünk, a vacsora volt, napközben gyorsételeket ettünk. Amalfiból, a gyorsabb haladás végett, autópályán indultunk Nápoly irányába. Ez kb. 80 km-es út, viszont alig több mint 1 óra alatt meg lehet járni. Az autópályát szegélyező területek inkább romosak, mint látványosak.

Ha már a félszigeten töltöttünk 5 napot, a parti látványút mellé, beterveztünk egy Pompei kiruccanást is. Mint ismeretes, kr.u. 79-ben a Vezúv hamuja teljesen eltemette Pompeit. Csupán a 18. század második felében kezdték meg az elpusztult város feltárását. Ma szinte teljes terjedelmében látogatható, ám az elmúlt 250 év igencsak kikezdte a megmaradt romokat. A sós, páradús levegő folyamatosan erodálja Pompei maradványait. Ami furcsán hathat, a freskókat mind elvitték. Pompei ma egy kirabolt város. Csak a házak csupasz falai maradtak. A legtöbb ép berendezést, fali freskót elszállították a nápolyi múzeumba. Néhány ház őrzi csak az egykori pompát. A turisták lévén újra élettel teli a város.

Nápoly környékén motorozni rém egyszerű. A helyiek főként robogóval járnak, egy robogóra akár 3 ember is felfér. A szerpentines utak miatt, gyakorlatilag bármerre is járjunk, záróvonal van felfestve. De ez csak az autósoknak szól. Olasz motorosok nem állnak meg, amíg én 20-30-al előzgettem a sort, ők, még mellettem húztak el. Soha, semerre nem láttunk balesetet. Egy kocsi sem hajtott motoros elé. Errefelé tényleg figyelnek ránk. Gyakorlatilag csak dudálni és szlalomozni kell. Persze ésszel, mert turisták is lehetnek a környéken, akik nem számítanak ránk!

Caprira hajóval utaztunk, nem volt értelme átcipelni a Yamaha-t. Közel fél napot töltöttünk az igencsak híres, és méregdrága üzletekkel tarkított szigeten. Aki erre jár, és ideje engedi, feltétlen menjen át Caprira.

Nápoly igencsak nagy csalódást okozott. 1 milliós város augusztus gyakorlatilag üres, az utcák konganak. A korábbi hírekkel ellentétben, már nincs szemét az utcán, de nem túl bizalomgerjesztő hely. Nápoly egyes részein, akár 10 percig sem találkoztunk senkivel! És hát, mivel ilyenkor mennek az olaszok szabadságra, a legtöbb üzlet zárva. Augusztus egytől, akár harmincegyig.

5 napi tengerparti napozás és pihenés után elindultunk Rómába. Szerencsénkre 26 fokra hűlt a levegő, így könnyebb volt elviselni a 3 órás autópályázást. Megállás és dugó nélkül értünk be Rómába, a városszéli kempingbe. Mivel tartottam a városi motorozástól, 2 napig metróval jártunk be a belvárosba. Róma üres. Már a második város, ahonnan hiányoztak az emberek. Valahová elmentek. Valószínűleg a közeli Lido di Ositiára, a tengerre.

Róma történelmi magja kb 3 négyzetkilométeres területre koncentrálódik. Gyalog is könnyedén bejárható. Első nap letudtuk a kötelezőket, Colosseum, Foro Romano, Viktor Emanuel szobra (amit az olaszok csak fehér fogsornak csúfolnak), Szent Péter Bazilika. Persze ezen kívül még rengeteg látványosság van, csak hát abba is bele lehet fáradni.

2 napi római barangolás után a közeli Tivoliba indultunk, megnézni a Villa d’Este közel 200 szökőkútját. Grandiózus látvány, a 30 fokos hőségben több száz szökőkút ontja magából a vizet. Órákig el lehet sétálni cédrusok árnyékában. Tivoliból visszafelé bemotoroztunk Rómába, egészen a Piazza Popolo-ig. Olyan érzésem volt, mint Szegeden vasárnap délután. Üres sugárutak, haladós forgalom. Eltűntek az olaszok. Mivel nem volt kire dudálni, leginkább a gyalogosokat kellett dudaszóval az útról arrébb noszogatni. Róma még délhez tartozik. Ez a városon és az embereken is érződik. Nem túl ideges népség. A szieszta az szent. 5 előtt nem nyitnak ki, mit nekik hülye turisták. Sőt, itt is lazán bezárnak hetekre. Nekik is jár a szabadság.

Reggel nyolc után indultunk Rómából, átmotoroztunk a Gran Sasso hegy alatt, úgyhogy az utunkat kellemes 20 és izzasztó 33 fok kísérte. Szerintem a világon Olaszországban legdrágább az autópálya. Európában biztosan. A viszonylag nagy távolságok miatt, szinte kivétel nélkül autópályán közlekedtünk. Gabi régi álma, hogy delfineket lásson. Hosszas keresgélés után ráleltem egy delfináriumra, Riminiben. Gondoltuk, nem nagy kitérő, érdemes oda is benézni.

Míg a sorrentoi tenger sziklás, addig Rimini igazi Miami Beach. Hosszú homokos tengerpart. Megtaláltuk az olaszokat. Tömve volt minden strand, a mólokhoz közel, a delfináriumtól mindössze 150mre egy szabad strandnál álltuk meg. Ledobtuk a motoros ruhát, Gabi elment fürdeni, én pedig őriztem a motort, aztán váltottunk. A delfin showról lemaradtam, nem tudtuk hová zárni a cuccokat. De így is megérte. Valahol Bologna magasságában az autópályán nyaralós, több kilométeres dugóba keveredtünk. A sorok között és a leálló sávon próbáltunk elosonni, ahogy azt mástól is láttuk. Persze itthon ez elítélendő. De hát, ha már motor, akkor haladjunk is, nem?

Sötétedés után érkeztünk Velencébe, én marha, annyira bíztam a GPSben, hogy a kemping mellet jó nyolcvanas tempóban húztunk el. Csak 5 km múlva a semmi közepén kezdett a dolog gyanússá válni. Pedig POI-ként választottam a helyet. Így legalább megértem, miért kötnek ki autósok folyóban, és szakítják le a hidakat a kamionok. Újabb tanulság, a GPS használat terén.

Velence nem motoros hely. A közelébe menni sem érdemes, ugyanis parkolót, csak fizetőset lehet találni. Az pedig 15 euronál kezdődik. Szerintem értelmetlen, ugyanis a kempingekből induló buszok 4 euróért ki-be szállítanak. Velence nyáron sokkal kellemesebb, mint a karneváli időszakban. Nincs zsúfoltság, kellemes meleg az idő. Könnyedén el lehet tölteni sétálva egy egész napot. Velence egyetlen parkja ideális pihenőhely, rálátni a lagúnákra, mégis hatalmas platánfák árnyéka véd bennünket a tűző naptól. Aki nem először tér vissza Velencébe, hamar rájön, a kötelező látványosságok csak ízelítőt kínálnak a vízi városból. Ha szeretnénk megismerni ezt a varázslatos várost, érdemes a turistáktól távol sétálni. Volt olyan kávézó, az Arsenale közelében, ahol csak mi ketten üldögéltünk. Pedig a fő sétánytól jó ha 10 percre van. Mégis más a hangulata, mint a hömpölygő tömegben való araszolgatásnak.

A korábbi rossz útvonal-tervezés miatt, már az este átnéztem merre is menjünk az Alpokba. Persze a GPS kis kerülővel akart felvinni Ausztriába, de én felülírtam. És milyen jól tettem. Cortina D’Ampezzo felé indultunk, ismét a tenger partjáról. Közel 1,5 órás út múlva már 1000m-n és éles kanyarokkal tűzdelt utakon tartottunk északnak a Grossglocknerhez. Még utazásunk legelején elhatároztam, beugrunk a gleccserhez, és végigmotorozunk a panoráma úton. Megérte. A korábbi beszámolókból sejtettem mire számíthatunk. Kellemes, 17 fokos meleg és napsütés várt minket, a 2369m magas megálló pontnál. A GPS is ennyit mutatott. Legalább a magasság stimmel, ha néha el is téveszti a célt. Rövid pihenő, álmélkodás a gleccseren, a hófödte hegycsúcsokon. Ismerkedés a mormotákkal, hál’istennek, nem az út közepén. Mivel még 1 órányi út volt hátra, továbbálltunk. Csodálkoztam azokon a motoros kollégákon, akik néha elrepesztettek mellettünk, ugyanis olyan tempó mellett a környezetből semmit nem láthattak. Persze annak is megvan a fílingje, ha száguldozik az ember 2000 méter felett. Masszív 40es tempóval poroszkáltunk felfelé, rá kellett jönnöm, hogy hiába nyomatékos a motor, ezen az úton a 2000es fordulat igencsak kevés. Mentségemre, alföldi gyerek vagyok. Ahogy kezdtünk leereszkedni a hegyekről folyamatosan melegedett a levegő. Estére rövid séta maradt a szálló körül, majd a meteorológiai előrejelzés elemzése. Eső. Ciklon és vihar. Csupa biztató dolog.

Reggel 8 fokra és szakadó esőre ébredtünk. A PDA újra ellenőriztem, milyen idő várható, de csak hatalmas felhőket láttam a műholdképen. Plusz lehűlést és esőt jósoltak aznapra. Szakadó esőben indultunk haza, Graz előtt alsó ruházatunknak szárazra cseréltük. Annyira szakadt az eső, hogy a pihenőhelyre ki kellett állni. Kellemes érzés volt. Valahol Graz és a határ között még egy ebéd és szárítkozás is belefért. Utána ömlő esőben haladtunk hazafelé, a mobilom is beázott a kabát külső zsebében. Másnapra persze kiszáradt. Veszprém közelében lehagytuk a ciklont, újra szárazra cseréltünk a ruhákat. Ugyanis olaszban nem esik. Sehol. És hát akkor minek is esőruha. Muhahaha. Ezen töprengtem hazafelé, majd 8 órányi szakadó esőben történő vezetés közben. Miután a vizet kiöntöttem a csizmából, elcsomagoltunk és a száraz edzőcipőben száguldottunk hazafelé. Már csak Kisteleknél ért el az eső, de mindössze 10 percig szakadt. És hát nekem van egy elméletem, gondolom, sokan ismerik, ha elég gyorsan mész, mint a puskagolyó csatornát vágsz az esőbe. Persze hazárdírozás 145km/h-ás sebességgel szakadó esőben menni, de ki kellet próbálni. Így száraz edzőcipőben értünk haza. Mire felhoztuk a dobozokat újra elkezdett szakadni. De ezt már az ágyból néztük.

Yamaha XJ 900 Diversion, 2 oldal, 1 hátsó doboz, valamint tanktáska, kb 470 kg 2 utassal.

Benzin legolcsóbb Boszniában 2KM, legdrágább Olaszországban 1,53 euro.

Pizzák: Nápoly alatt 4 euro, Róma 5,5 euro, Velence 8 euro.

Szállás, telepített sátorban, Sorrento 25 euro, Róma 28 euro, Velence 37 euro, Ausztria szálloda 44 euroért.

Étkezés minden nap egyszer este, plusz napközben valami gyorskaja 35 euro / nap.

A túrán készült képek.

Segesvári Csaba, 2008. augusztus

	Tamás 2008-9-2  15:32
Szia, köszönöm előre is, dobj egy mailt légyszíves: tamas.reider kukac magnasteyr.com

	Segesvári Csaba 2008-9-2  14:50
Köszönöm a biztatást 🙂 a gép nikon d2xs. Ha mailt írsz és tudok, szívesen segítek!

	pp 2008-9-2  14:25
Jééé! Írni is tud!! :-))) Jó volt látni és olvasni!!

	Tamás 2008-9-2  13:2
Csaba, gratulálok! Gyönyörűek a képek! Milyen fényképeződ van? Pont gépvásárlás előtt állok.