Szomszédolás avagy irány Ausztria!

Kedves barátaim megelőztek a túraszervezésben így most én csapódtam hozzájuk egy négy napos osztrák gurigára. Terv szerint az első nap elérjük a szállást Salzburg alatt, ahonnan csillagtúraszerűen kalandozunk a környéken.

Ausztria azért jó, mert gyakorlatilag nem lehet rossz felé menni, hiszen mindenhol csodaszép a táj és az utak kiválóak, a városon kívüli 100 km/h korlátozás pedig csak egy kis plusz a motorosnak. Felhívták a figyelmünket, hogy az osztrák rendőrök „pisztolyos” megoldással ellenőrzik a sebességet, és ha megállítanak, akkor lehajtott fejjel keressük elő a bemondott összeget majd sűrűn megköszönve az intézkedést távozzunk elegánsan ugyanakkor határozottan. Rendőrt láttunk, de nagy örömünkre a hétvége ellenére nem próbálták növelni az állami bevételeket.

Ami még nagyon tetszett, hogy villámgyorsan kiszolgáltak minden étteremben, kávézóban. Nem tudom, hogyan csinálták, de még a hegy tetején lévő étteremben is 5 perc alatt kaptuk meg hatan a rendelt burgert/melegszendvicset/levest/sajtosnokedlit. Lehet volt benne szerepe annak, hogy a pincér elektronikusan rögzítette a rendelést, ami valószínűleg azonnal a konyhán landolt és már félig kész volt mire beért a konyhába.

Körmendről indult a túra, és már a kezdet is kalandos volt, mert előző napi érkezésünket bőséges égiáldás kísérte. A benzinkút rejtekéből kémleltük az eget, hogy vajon tartogat-e több esőt számunkra az út. Hát persze hogy igen.

Az út eseménytelenül telt Graz-ig, ahol a helyi LOUIS shopnál töltöttük a pihenőt. Itt gyönyörűen sütött a nap, és kihámoztuk magunkat az esőruhából.

A LOUIS parkolójában egy kezdetleges, de annál furfangosabb navigációt láttunk, a felül illetve alul lévő hengerre mehet a térkép, aztán lehet tekerni

A vásárolt „ablaktörlő”. Nem gondoltam, hogy ennyit kell majd használni

Graz után a 77-es út felé vettük az irányt, ami csodás helyeken kanyarog a csúcson lévő étteremig. Természetesen mi nem részesültünk a felettébb csodás táj látványából, mert beborult és innentől kezdve úgy is maradt.

A rossz idő ellenére gyűltek a motorosok

Felhőben a csúcs

A hegyről a 77-es út tócsáit átszelve nyugat felé, Murau irányába mentünk tovább a 317-es, majd 96-os utakon. Itt egy felújítás tette próbára türelmünket, ugyanis a burkolat teljes szélességben fel volt marva és lépésben lehetett közlekedni. Ez még nem is lett volna olyan nagy baj, de az eső miatt felázott földet a motorok annak rendje és módja szerint szórták szerte-széjjel és a szakasz végére úgy néztünk ki, mint egy off-road tréning lelkes résztvevői.

Ezt követően letérve a 96-os útról az L501-esre fordultunk, majd az L704-esen haladva megpróbálkoztunk a Sölkpass lankáival, de nem jártunk sikerrel errefelé sem. Eső végig, patakok csobognak a hajtűkanyarokban, és vidám de annál szagosabb tehenek ugrálnak az ölünkbe.

Ezen a szakaszon próbáltam ki az IXS által gyártott esőcsizmát, ami egy vastag gumitalp és arra csatlakoztatott vízhatlan anyag furfangos kombinációja. A próbát követően jutottam arra a következtetésre, hogy inkább egy vízhatlan csizma, mint ez, ugyanis az esőcsizma olyan burkot képez a lábon, ami igencsak megnehezíti a váltást, ráadásul ha beakad a váltóba, akkor az ki is szakítja (mert hát kiszakította).

A koncentrálástól megfáradt szemizmokkal a motorokat a szállás felé fordítottuk, mert első napra elég volt ennyi is.

A hotelhez érve viszont rögtön feledtük a nap megpróbáltatásait, mert egy minden igényt kielégítő helyre sikerült megérkezni. Werfenweng településen, közel a német határhoz találjuk a Barbarahof Hotelt, ami az otthonunk lett három éjszakára, és bár 3 csillaggal volt ellátva, sok itthoni 4 csillagos szálloda elbújhat mögötte.

Tiszta szobák, kényelmes ágyak, WIFI és remek ételek jellemezték ezt az amúgy pályaszállást, mert az épület mellett indult a felvonó a sípályákra. Érkezés, kicsomagolás után megszálltuk az éttermet, mert hát az eső szakadt és ugye akkor kell inni amikor JÓL-ESIK!

Szállásunk

Nem sokat láttunk a környékből

Pedig szép lett volna

Vidám tereptárgyakkal kedveskedtek a megfáradt utazóknak

Indul a felvonó

Mikor elmentek a felhők, a gyönyörű táj megmutatta magát

Nagy reményekkel melegítettük reggel a motorokat, de azért felpókoztuk az esőruhát. Mai napra van betervezve a Grossglockner, a motorosok méltán kedvelt és egyben kötelező célpontja!

Dél felé indultunk a szállástól, majd a 311-es úton Zell am See-nél rátértünk az egyik legszebb alpesi útra, a 107-esre. Kezdett felszakadozni a felhőzet, minden adott volt egy remek kis kiránduláshoz. A csúcsra vezető fizetős út kapujánál gyorsan megszabadítottak minket motoronként 24 EUR-tól és már gurulhattunk is.

Út a fizető kapuhoz

Matrica megvéve, sorompó felhúzva

A csúcs még egyenlőre messze

Kezdtük átérezni azt, ami miatt idejönnek a motorosok. Hihetetlen látvány párosul olyan utakkal, amiről mi csak álmodunk. De itt és most valóra vált. Menetközben nem győztük élvezni a kanyarokat és csodálni a hegyeket, a havas csúcsokat, a sziklákat, a hihetetlen mélységet.

Fel a csúcsra!

Felérve az első nagyobb pihenőhöz meg is álltunk és úgy döntöttünk, hogy most nem megyünk tovább, inkább itt töltjük el az időt. Felgurultunk az Edelweisspitze-re hogy onnan is körbetekintsünk. Ide meglehetősen szűkre szabott macskaköves kis utacska visz fel, nem árt vigyázni. Különösen arra, hogy a fenti parkoló szűkössége miatt az úton folyamatosan állnak a feljutásra váró kocsik és őket körülményes kerülgetni. Na, ilyen helyzeteket kellett volna teremteni a jogsi megszerzésekor, akkor megtanultunk volna normálisan vezetni és nem kell utána vezetéstechnikai tréningekre járni.

Pihenőhelyünk, balra az Edelweisspitze

Lehet, hogy nem a legjobb parkolóhely…

Látvány az Edelweisspitze-ről

Már lefelé a hegyről

Miután kinézelődtük magunkat irány vissza, mert a következő látnivaló a Krimml vízesés, közel az olasz határhoz. Ehhez vissza kellett mennünk a 311-esre, Zell am See után tovább haladni nyugat felé, majd Mittersill-t követően a 165-ös úton figyelni, hiszen már onnan látszik a hatalmas zuhatag. Ez a természeti jelenség Ausztria legmagasabb, Európa leghosszabb szabadon alázuhanó vízesése, ami a Hohe Tauern Nemzeti Park területén található.

Gyaloglás előtt nem árt az energia

Még nem látszik olyan jól…

Több lehetőség van a megtekintésére. Vagy gyalog nekiindul az emberfia, de ez csak harcedzett bennszülötteknek való, vagy a kuncsaftra váró kisbuszokkal hódítja meg a látványosságot nem csekély mennyiségű euró leszurkolását követően.

Mi a gyalogmódszert választottuk, de a motorosfelszerelésre tekintettel csak a vízesés aljáig mentünk, mert úgy hiányzott már egy kis víz a nyakunkba, amit meg is kaptunk fejenként 3 euróért.

Na, most már látjuk…

A vízesés tövétől kicsi, de annál mérgesebb patak indul

Ami idővel kiszélesedik

Szárítkozás és séta után pedig visszamotoroztunk a szállásra, ahol már várt minket a vacsora, útközben pedig szomorúan láttuk, hogy a Grossglockner máris felhőbe burkolózott, mi pedig ismét kaptunk egy kicsit az eső széléből.

Mindenféle politikai nézetet félretéve mondhatom, hogy nagyon vártam ezt a napot, mert a cél a bajorországi Berchtesgaden, a Sasfészek!

A 159-es úton északnak haladva kanyarogtunk egészen Hallein-ig, ahol egy gyors balossal átszáguldottunk Németországba. Itt remek lehetőségek kínálkoznak, hogy a hegyen különböző alsórendű utakon szórakoztassuk magunkat.

Megérkezvén a Sasfészek parkolójába szembesülhetünk a precíz német szervezéssel: innen a célhoz kizárólag a megadott buszokkal lehet eljutni, és azok közül is csak azzal, amelyikre szól a megváltott jegy. Fontos tudni, hogy a csúcsra érkezvén azonnal regisztrálni kell a visszaút időpontját is, és ennek lekésése kellemetlen lehet. Télen a hely zárva tart, így tavasztól őszig rengeteg turista keresi fel.

Itt is megmutatkozott a német-osztrák virtus: nem kevesen gyalog vagy biciklivel vágtak neki a távnak, pedig a busz a Kehlsteinstrasse-n 7 km-en keresztül kanyargott és közben több száz méteres emelkedést győzött le. A sofőröket szerintem gyerekkoruk óta nevelik a buszok vezetésére, mert hihetetlen precizitással terelgették az egysávos úton illetve az alagutakban a járműveket és óramű pontossággal várták a fel-le konvojok egymást a szélesebb szakaszokon.

Indulunk felfelé, a messzi csúcson a Sasfészek

Már majdnem ott vagyunk, de előtte még egy 124 méteres liftezés vár minket az alagútban

A Sasfészekbe felérve mindenki szétszéledt, hogy körbefotózza a tájat, ami érthető, hiszen Ausztriáig el lehet látni.

Mindenki kíváncsian tanulmányozta a magaslat történelmét, mert hát nem mindennap lehetünk ilyen fontos helyszínen. 1842 méter magasan helyezkedik el, és bár a háború végén lebombázták, később szépen helyreállították az épületet.

A ma már csak étteremként üzemelő épület mögött még magasabbra lehet menni

A keleti oldalon Ausztria

A dél-nyugati, nyugati oldalon Németország, lenn a Königssee

Belül étterem és panoráma várja a turistát

Pihen a csapat

Mögöttünk a Sasfészek, hajtunk tovább

Már fentről látszott a Königssee zöldes víztükre, ami következő célpontunk lett. Közelről sem csalódtunk benne, szóval itt meg is álltunk ebédelni a partmenti étteremben. A tavon hajókázhatunk – de csak elektromos meghajtásúval! – ahonnan külön műsor keretében mutatják meg a meredek sziklafalak által generált visszhangot. A tó legmélyebb pontja 190 méter, lehet fürdeni!

A Königsee és partján az étterem

Sikerült leparkolni

Van aki megengedte magának a fürdést

Lehet hajókázni

Ebéd után a 305-ös úton nyugat felé továbbhaladva egy kerülővel terveztük a hazatérést, Ausztriába a 21-esen léptünk vissza, ami innen már a 178-as utat jelenti, majd ezen dél felé haladva és a 311-esre váltva értük el Saalfelden am Steinernen Meer-t. A lakott részre beérve szembesültünk azzal, hogy ismét vehetjük fel az esőruhát. A legjobbkor álltunk félre a városka talán legkisebb alapterületű benzinkútjánál, mert két perc múlva jég kopogott az aszfalton. Innen a 164-es sz. úton továbbmenve sem csalódtunk a tájban és az útminőségben, szóval élménymotorozás következett.

A 164-es sz. úton hazafelé

Szállásunkon sóhajtozva pakoltunk össze a másnapi induláshoz és kellemesen elfáradva kortyolgattuk búcsúsörünket.

A hazautat a 320-ason terveztük, de közben egy fizetős szakaszt közbeiktatva meglátogattuk Dachstein csúcsát, ahová egy kabinos felvonóval (vagy helyi szokás szerint gyalog) lehet feljutni. Érdekesség, hogy a kabin tetején is lehet utazni. Az utat és a csúcson található összes látogatási lehetőséget magába foglaló belépő 45 eurót kóstál.

Dachstein felvonója

Az épület messzebbről és fent a cél!

Ide csak akkor érdemes felmenni, ha a 3000 méteren lévő csúcs nincs felhőben, mert a kilátás a fő attrakció. Meg az üvegpadlójú, semmibe lógó kis nyúlvány, ahol mindenki heves fotózásba kezd.

Mi is végigjártuk a látványteraszt majd egy függőhídon át megközelítettük a tériszonyosok kínpadját, egy szakadék fölé kilógatott lépcsősort, ahol mindenki pozitív eredménnyel teljesítette a zabszem tesztet.

A látványterasz

Lehetett síelni, hógolyózni

Elképesztő látvány déli irányba

Szerencsére mindenkinek volt annyi esze, hogy nem egyszerre zúdultak rá

Pillantás visszafelé

Ezt követte a jégbarlang, ahol különféle jégből faragott, megvilágított szobrokkal, és a gleccserekről szóló információkkal szórakoztatták a látogatót.

Az igazi „jegesmedve”

A gleccserről volt itt mindenféle információ

Rövid hógolyózás után lementünk a csúcsról, mert kezdett felhősödni, és a hasunk egyébként is jelezte az ebédidőt.

Innen viszonylag eseménytelenül telt a hazaút, Liezen-nél felhajtottunk az A9-es autópályára Graz felé majd rátérve az A6/S6-osra Bécsújhely előtt irány Magyarország. Szomorúan konstatáltam a határ elhagyása után hogy mennyivel romlott az utak minősége és a közlekedési morál. Talán megérné az osztrák határ mellett lakni?

Tschüss Austria!

Booking.com

Dr. Ungvári Gábor, 2014. augusztus