A tavalyi túra nyomán tavasszal felvetettem menjünk klubnyaralni Ausztria legszebb részére. Hosszas egyeztetés után sikerült kitűzni a dátumot: 2010. augusztus 18-20, a Hosszú hétvége. Terveim szerint már az odaút is érdekes lesz, nem szeretnék az autópályákon ásítozni, a tavalyi túrán éppen elég volt !

Találkozó a viaduktok alatt Biatorbágyon, hajnali 9-kor. Persze van akinek még ez is túl korai…mentségére legyen mondva, hogy Kiskunságból indult és ráadásul Suzukista. 🙂 Na, pont itt jut eszembe… Ájsz gépén két szép sportdob figyeli a mögöttes forgalmat ! ( mert egy egyhengeresre ugye kettő kell 🙂 )

Rengeteg rémhír kering a bundássünök szigorú hallásáról, így mindenkit megkértem a szokásos dolgokon, mint fék-gumi a kéményekkel is tegyen vmit akinek hangos. Ezt kunsági barátunk parádésan oldotta meg, két kólásdobozt szétvágott, az alját kifurkálta, majd feldrótozta a dobokra ! Optimális hangja is lett, csak így a balanszlánc hangja lett domináns… 😀

Az útvonal a 811-es úton Szfehérvár, ez azért is nevezetes útvonal nekünk, mert anno, a régi Africa Twin Klub első klubtúrája is erre vezetett. Übereli a dolgot, hogy a régi klub egyik oszlopos tagja, CSE is jön velünk, igaz már a Bajor Motorral Wergődők táborát erősít. 🙂 Mondjuk ez legalább biztosan beindul és mégiscsak kéthengeres, nem három ! 😉 A másik érdekesség Gaby, aki klubunk első teljesjogú hölgytagja csodálatosan újszerű Africájával. Orsi a másik motoros csaj, Ő már két éve kerget minket az XT-vel, Kata lenne a harmadik, de az NX helyett ezúttal utas és mint főszakácsként jön velünk.

Fehérvártól a 8-as úton vitorlázunk az egykori határig, majd Ókörtvélyesnél (Eltendorf) balra leborítunk. Innen tekervényes mellékutakon Graz-ot dél felől kerüljük ki Deutschlandberg felé. A hegyeken át gyönyörű panoráma utakon húzunk mintegy bemelegítésként. Judenburg a következő célpont, majd Oberzeihing. Végig falvakon át kár, hogy a felhők alacsonyan tanyáznak így a magasabban vezető szakaszokon alig néhány méter a látótáv.

Schöder előtt jobbra letérünk utunk első nevezetes útja felé, ez a Sölkpass. Kissé nyirkos a levegő, az út első a szakaszán hibátlan új aszfalt van. A hágóhoz közeledve egyre sürűbb a felhő… a legmagasabb ponton megállunk nézelődni. Az időjárás javul, már kilátszanak a tehenek és persze a “lábnyomaik” is az úttesten. A hiedelmekkel ellentétben nem lilák és mind a négy lábuk egyforma hosszú, a meredek hegyoldalon másként oldják meg a függőleges pozició tartását. 🙂 Az út lefelé is csak nyomokban tartalmaz egyenes szakaszokat, de pont ezért jöttünk.

Az Erzherzog úton leérve a főúton márcsak néhány báránybégetés Schladming, ahol a főhadiszállásunk lesz. Az autóúton elkerüljük a várost, jobbra a szupermarketek (amelyek este 7-kor jól bezártak) majd az Agip-kút, ezután kb. 200 méterre van egy fatelep itt kell jobbra kanyarodni a panzióhoz. A szállásunk a Wittinghoff névre hallgat, de mi is a céges neve alapján ismerjük: Ridehouse.hu Magyar tulajdon – magyar házigazda. Télen snowboard és síszállás, nyáron bringások és motorosok kedvelt bázisa. Egyszerű, tiszta, korrekt és nem drága, ez 16-20€ fejenként, illetve aki kér bőséges reggelit az még egy ötös. (Megéri!)

A hely ideális motorosoknak, mert félnapi járóföldön belül van szinte minden nevezetes látványút ! Csak néhányat említsek: Grossglockner-Hochalpenstrasse, Sölkpass, Postalm, Gerlos-strasse, Nockalm-strasse, de a Dachstein-gleccser, Kaprun-gleccser, Hallstadt (város és a tó) Hohertauern, Obertauern, Kitzbühel, Salzburg… A környező hegyek közül mindegyik síparadicsomból van, amelyekre motorral is érdemes felmenni, ilyen pl. a Planai vagy a Reiteralm.

Befészkeltük magunkat a szállásra, a garázsba is befért néhány motor, az arcunkba meg néhány szörp… Gyula hív taxit, néhányan lemennek étterembe… utólag mesélik,hogy drága volt és nem annyira jó… (ez ismerősnek tűnik) vannak akik eleve a közeli török büfét vették célba, ők jártak jobban ! A panzió udvarán kivesézzük az élményeket… némi fájőrvasszer kíséretében.

A reggeli ugyan már hajnali héttől ki van készítve, a csapat csak fél kilenc környékén kezd szállíngózni. A frissen sütött péksütemény és a bőségesen megrakott asztal mellől aggódva nézzük az ablakon túli világot… esik. Olyan babonából minden nagyobb klubrendezvény előtt felkérjük a klubhoz tartozó lyányokat, hogy dörgöljék szorgalmasan az üveggömbjeiket, símogasság a fekete macskákat… de úgy látszik németül is el kellett volna mondani a varázsigéket.

Schladming egy hosszú völgyben fekszik, a panzió a völgy oldalán kb. 750 méter tengerszintfeletti magasságon terül el, szemben kb ezer méterrel magasabb hegyek vannak. Mögöttünk a Dachstein csoport 2900 körüli csúcsai. A gomolyfelhők közül csak néha bukkannak ki a hegyek, az eső gyengén szitál. Szépnek szép, de mi nem pont erre vágytunk !

Házigazdánk vígasztal, hogy a hegylánc déli oldalán már jobb idő van, megnézte a neten. Mivel tavaly a Gglockner felhőbe burkolózott úgy döntök csak délután érünk oda, hátha addig megváltozik a helyzet. Tízkor sikerül nyeregbe ültetni a társaságot, irány a benzinkút, itt megzavarodik a navigációm, az összes útvonaltervel együtt. Határtalanul boldog vagyok… Reméltem kibírja még ezt a túrát és utánna mehetek Duett-be, de nem. A Garmin a javítást úgy oldja meg, hogy típusonként megállapít egy összeget amiért kapok egy vadonatúj cuccot. Még jó, hogy többünknek egyforma készülékünk van, Erik kölcsönadja a sajátját. Indulhatunk is, szemben már vár a Reiteralm.

Egy kicsit tekergünk a hegy oldalán, majd rákanyarodunk a felvezető útra. Az idő nedves, néha csak ködös-felhős, néha szemerkél is. A csúcsra vezető út fizetős, 2€. A kanyargós aszfalt átvált murvás földúttá, de nagyon szép, tipikus Alpesi növényzettel. Az úton új sífelvonót építenek, a munkagépek kezelői nem foglalkoznak az erre közlekedőkkel… A hegyen a hütténél megállunk nézelődni, a felhők között néha kibukkannak a völgy szétszórt házai. Többen megállapítják, hogy olyan mint egy terepasztal. A szétszórt házak, legelők, tehenek, traktorok és a völgyön keresztül robogó vonat. Lefelé többször megállunk fotózni, az időjárás kezd javulni, egyre kevesebb a felhő. Leérve nem megyünk ki a főútra, hanem Forstau felé indulunk nyugatra, a Hochalpenstrasse északi kapujához. Ez az út is kanyarog rendesen, de sajnos hamarosan beletorkollik az unalmas autóútba. Kisüt a nap, így javul a jókedvünk talán szerencsénk lesz. A fizető kapu előtt három veterán traktor jön szemből, az egyik orrán ott az 1955-ös gyártási évet hirdető tábla, gazdája jóval korábbi évjáratú…

A Gg-t nem részletezném, sokan írtak már róla, inkább néhány személyes apróság. Idén 75 éves az út, az idei, egyedi matrica is ezt hirdeti. Még előző nap tankoltunk a Sölkpass előtt, úgy gondoltam mindenki csak annyi abrakot cipeljen ami éppen elég, így élvezetesebb a kanyargás. A 10 motor feletti létszám miatt azt látom célszerűnek, hogy találkozzunk az Edelweiss csúcson. Szétszóródik a csapat… szinte minden kanyar után látok ismerőst ahogy éppen fotózzák a tájat. Szemből elhúz egy álcázott Jaguár autó, gyakran látni furcsa autókat, az gyárak itt tesztelik a fékeket. Fenn az Edelweiss csúcsán, a Biker Point-nál van az első találkozási pont. Sajnos a felhőalap olyan alacsony, hogy miatt semmit sem látni… hamarosan indulunk is tovább. Bár van akinek itt jut eszébe, hogy tankolnia kell… Ő vissza, mi tovább indulunk.

A Hochtor-alagút túloldalán teljesen más idő fogad… napsütés, néhány kóbor felhővel. A gleccsernél nem a motorosoknak kijelölt helyre állunk be, hanem felmegyünk a parkoló tetejére, innen a legjobb a kilátás. A gleccser végig látszik, akik először vannak itt fel sem fogják mekkora szerencséjük van… Irány az étterem a kötelező gőzgombóccal (ami ugye gőzből és gombócból készül 🙂 ) , Germknödel, így hívják osztrákul és 5.90€. De előbb a kolbász, aztán a Gombi.

A völgy fölé kínyúló teraszon falatozunk, csodás a táj. Látunk a parkoló feletti hegyoldalon mormotát, ami a szuvenírboltok fő témája. Rengeteg kanyarral és fotóval később mégegyszer benézünk az Edelre, most határozottan jobbak a látási viszonyok, már akár 20 méter is van a látótáv… Molyolunk egy darabig, hátha a gyorsan változó idő megkegyelmez rajtunk. Végül annyi változik, hogy észak felé látni a csúcs alatti területet.

Elindulunk a szállásunk felé, de két fiatal sporttárs marad még kanyarogni. Többen már tartalék benzinen vagyunk, úgyhogy cél a kapu közelében a benzinforrás. Itt találkozunk ismét a három öreg traktorossal… nézegetjük az öreg vasakat, majd Orsi segitségével beszélgetésbe elegyedünk. Nem kicsit lepődünk meg ! Ők nem helyi gazdák, hanem egy veterán Steyr traktor klub tagjai és TÚRÁZNAK !!!!! Mint mi, csak ők nem motorkerékpárral ! Bejárják egész Ausztriát… Az első gép ugye 1955-ös az utolsó 1975-ös a középső meg valahol a kettő között… de mindegyik gyönyörű állapotban ! Ezek után már nem tudunk csodálkozni a cseh Triumpf klub veterán kabrió autóin.

Azt terveztük, hogy este bevásárolunk és Kata a panzió konyhájában főz nekünk finom vacsorát… de a boltok este 7-kor bezárnak, mi ennél jóval később érünk le a hegyről. Taxit hívunk, irány a török büfé… a Transporterben hölgy soffőrünk van, aki magyar. A városba leérve újjal mutogatnak a többiek arra az étteremre ahol tegnap…khmmm… nem jártak jól, Ó, ez az ahol tavaly Krisztiékkel sem jártunk jól ! Állandó a színvonal… de mögötte néhány házra van két török büfé (úgy látszik ha nem a janicsárokkal jönnek szívesebben látják őket Európában) Mi a baloldalit választjuk, a csapat még motorozó része később a másikban járt, az is rendben van. A panzió udvarán nézzük egy kicsit a teliholdat…

Reggel ismét a frissen sült zsemle illata fogad egy kondér főtt virlivel… de fontosabb, hogy SÜT A Nap !!! Nem kicsit, nagyon ! 🙂 Akkor ma a Dachsteinen kezdünk ! Ott van a Skywalk -nak nevezett üveg járólapú híd, ami 2700 méteres magasságban nyúlik ki a semmibe. Úgyhogy itt ma mindenki Skywalker lesz… Szkájvóker Lajos nyomdokába lépünk! Az út a kábelvasúthoz Schladmingból indul, szép kanyargós, viszont egy része le van zárva, így az a kilátópont ahonnan a völgyre jól rálátni most kimarad. Kár, mert onnan olyan, mint egy makettváros. A lanovkához vezető út fizetős, de csak visszafelé és csak ha nem jutottál el a csúcsra ! A pénztár lefelé van és kérik a kabinjegyet, így ingyenes, különben 5 ojró.

Ahhoz képest, hogy hétköznap van, sokan vannak…túl sokan ! Aha, megvan ! Úngárische túrischta buszsch (schschsch…) a schor meg kb 50méter a kasszákig. A fülke 60 személyes, viszonylag hamar elfogynak a népek. A jeggyel vigyázni kell mert becsapós! Az olcsóbbik változat csak felfelé érvényes, vissza nem. Tehát a BERG önmagában kevés nekünk, szükséges a TAL szó, mint völgy (menet) a teljes boldogsághoz ! Ismét bebizonyosodik, hogy a túristánál türelmetlenebb állatfajta nincs e bolygón, tapossák egymást,hogy minél előbb bejussanak. De a profizmus és a rutin ellen tehetetlenek:aki utolsónal száll be az a nyitott ablakon élvezhetem a látványt…ők meg az én hátamban gyönyörködnek. Csoportoknak ajánlom figyeljenek a létszámra, (ezt jelzi a kapu feletti kijelző) mert gép számolja őket és nem enged be a létszám felett. Normál esetben (ha nincs sáskahad) csak óránként jár …

A tájat meg sem próbálom leírni…lehetetlen, ezt látni kell ! A felső állomás 2700 méteren van, innen nyúlik ki a szkájvóker képző, míg a másik oldalon a gleccser és a sí/board pályák. Ezek most teljesen használhatatlanok, de azért van rajta hó, a Ratrak is szunyókál, talán néha álmában csenget egy picit. Tavaly augusztus elelén még síeltek, most csak ténferegnek a gyalogok. Iceapó még nem volt ilyen magasan, meg nyári havat sem ismeri személyesen, (hol itt a Nomen est omen??) úgyhogy egy kiadós fürdetés jár neki ! Ami végül is egy össznépi hócsatás-fürdetős orgiává változik. Jegyet kéne szednünk, mindenkinek tetszik a produkció… Különösen a has szépség verseny…amit az abszolút favorit persze a büfé teraszáról (a biztos győzelem édes tudatában) néz végig. A magasság mindenkiből kiszívta az oxigént, úgyhogy elég volt, lemegyünk. De előbb még felvonszoljuk magunkat a teraszra. Legközelebb nyár elején kéne jönni. A panoráma lefelé is fogós, most megengedjük, hogy a csajok is odanyomják az orrukat a nyitott ablakhoz. Nyergelünk, az út lefelé is ugyanolyan kanyargós, most viszonylag tehénmentes, bár a lenyomataik ott vannak az úton. A kapu után jobbra fordulunk, nem véletlenül van a térképekben zöld színnel jelölve ez az út. Itt szembe jön velünk az a társunk aki mára pihenőnapot hirdetett…

A következő úticél a Postalm déli vége. Ez ugyan fizetős (4€/motor) de megéri. Van fizetőautomatás sorompó, de éppen ott van a jegykezelő lány, vele könnyebb megalkudni a csoportos kedvezményre. Erről a pontról jól látszik a Dachstein-gleccser, de hátulról. Az út optimális motorozásra, szépen tekereg a hegyen, viszonylag gyenge a forgalom, akik vannak is gyakran félreállnak nézelődni. A hegy tetején, egy fennsíkon nagy parkoló és panziók-éttermek várnak, tavaly az elsőben ettünk, ami most zárva van. Szerencsére. Szerencsére mert így kb. 100 méterrel lejjebb balra rátaláltunk az Alpen Rose nevű panzióra.. Hamar kiderül van magyar pincér, aki ráadásul motoros is, sőt Hondás, egy Hornettel hasítja a levegőt. A második szerencse az étel, mind a minőség, mind a mennyiség alapján ! Bár van profi németes a csapatban és ugye a magyar pincér is nagy segítség azért leírom mit érdemes enni: Leberknödelsupp, Wiener snitzel, Kaiserschmarrn. A bécsiszelet minden irányban kilóg a tenyerem alól és finom ! Tehát a hely telitalálat, mert nem is drága. A terasz nyugágyaiért némi morgás alakul ki, innen lessük a domboldalon legelészőket. Az élet nem könnyű…

Az út még tartogat jónéhány finom kanyart, úgyhogy indulni kell. Irány Hallstadt. A tó partján, a hegyek árnyékában kígyózik az út… ezt nem szabad kihagyni! Néha megállunk fényt-képezni, a koraesti nap vöröses-narancsos árnyalattal festi be a túlpartot. A város előtti szűk alagút izgalmas, utánna megállunk nézelődni… Hamar megszületik a vélemény, hogy ide vissza kell jönnünk majd! A tó déli oldalán tekereg az út, ami majd a dél-keleti végében az egyik legszebb szerpentinen kapaszkodik fel egy szurdok oldalán. Aki vonaton vagy patakvizen 🙂 jár erre nem is láthatja e csodálatos utat. Liezen felé haladunk, a főút előtt jobb oldalon egy várkastély áll egy dombon… legközelebb megnézzük közelről ezt is. Jobbra a 320-as út és irány a panzió… az órámra pillantok, a mai főzöcske megint ugrott, elmúlt 7óra, a boltok bezártak… rohan az idő ha motorozol ! A késői ebéd kitart, kivételesen nem vagyunk éhesek, néhány komlószörpöt felcsalogatunk a benzinkútról és beindul a kis esti (vagy kisüsti?) lazulás a panzió udvarán…

A harmadik nap (ami ugye a negyedik) eredetileg lazulásra volt félretéve, de mivel evés közben jön meg az étvágy, különösen ha optimális időjárás van, így végülis teljesértékű túranap lett. CSE hazaindul, így mátol Kárpit Zumóját stírölhetem, amibe már este beírtam a haditervet.

A szokásos formaságokon, úgymint finom reggeli hamar túlesünk, irány az első cél a Planai. Nagyon jó boardpályák vannak ott és mivel szinte szemben van a szállással ingerelt már minket néhány napja. Schladming keleti oldalán, a két benzinkútnál indul a Planaistrasse, nehéz eltéveszteni. innen márcsak néhány tucat kanyar, egy üzemen kívüli fizetőkapu van a célig. Persze a fizetős szakasz már nem aszfaltos, bár jó mínőségű.

Fentről pont szemben vagyunk az előző napi első uticélunkal, de az szégyenlősen felhő mögé bújik. A kilátás így is csodálatos, az idevezető út meg pont túraenduróknak termett, de a buszokra figyelni kell. E rövid kitérő után ismét kelet felé haladunk a következő célunk, a Sölkpass felé. Most a másik irányban és napsütésben hágjuk meg a hágót. Ismét a szétszoródás és a kijelölt találkozási pont taktikáját választom, így mindenki azt fényképez és úgy megy ahogy akar. A tetőn kis kápolna van, itt fakultatív programként van aki hegyet mászik van aki fotoszintetizál… Lefelé ismét menjen ki merre lát…az alján találkozunk !

A 10 db. feletti motor, bár jól néz ki együtt, néha kissé nehezen kezelhető, mégha összeszokott társaságról is van szó, de így nincs probléma. Az út alján jobbra fordulunk, írány a nokedli ! Vagyis előbb Murau, majd a 97-es úton nyugat felé. A Mur / Mura folyó völgyében haladunk, de folyásiránnyal szemben. A táj a sokásos Osztrák hegyvidéki: mindenhol legelők, tehenek, traktorok. A napos időben mindenhol dolgoznak, van ahol éppen nyírják, van ahol forgatják és van ahol a fűből traktortojás születik.

Bár a tél a főszezon túristaügyileg, de a csodás táj nyáron is nagyon vonzó, de azért a tehénbiznisz is dübörög. Balra rátérünk a 95-ös útra, itt megállunk egy haditanácsra. Orshi nem kissé morcos… Még otthon a szervízben egy foggal nagyobb első lánckereket szereltek az XT-re és a hosszabb áttétellel csak kínlódik a szerpentineken. Visszafordul és a későbbi tervezett hazaúton elindul a panzió felé. A bosszantó az, hogy pont a Nockalm (nokedli) strasse a motorozás szempontjából a legjobb út a sógoréknál.

A tempós kanyarokkal fűszerezett út a hegytetőig nagyon jó bemelegítés. A hegytetőn várjuk be egymást, ahol mesebeli kép fogad, egy kisváros egy csodás hegyi tó partján. Körülnézünk, majd indulunk tovább a meredek lejtőn, várnak a kanyarok ! Néhány kilométer után jobbra az a tábla áll amit már régóta vártam: Nockalm strasse. A fizetőkapunál csoportos kedvezménnyel fejenként 1ójrót spórólunk, így csak 7€ és van magyar nyelvű prospektus !

A következő 35 kilométeren ismét a lovak közé csapunk, a nemzeti park fái csakúgy suhannak mellettünk. A kanyarok nem olyan szűkek, mint a Hochalpen úton és nincs annyi autó sem, ez az igazi mennyország a motorosoknak ! De azért érdekes, hogy a kapunál van egy tiltótábla a motorosoknak 18 és 08 óra közöttre. igaz ezt sok helyen láttuk már…

Az első megálló egy hütte 2000méter felett, itt az étterem mellett helyi finomságok is kaphatóak, mint pl. kolbász, szalámi és sok-sok szúvenír. Innen már lefelé visz az út, ami rengeteg kanyarral többszáz métert ereszkedik, már azt hinnénk vége, de nem. Az út újra emelkedni kezd és ismét visszakapaszkodunk 2000méter fölé. Ez borzasztó ! 🙂 A magaslaton külön parkoló a motoroknak, kisebb ajándékbolt és csodás kilátás! Bárhova nézünk nem tudunk betelni a látvánnyal, hegyek-völgyek orgiája mindenkit elvarázsol. Nem tudunk betelni a látvánnyal, de tovább kéne indulni…

Az út továbbra is nélkülözi az egyenes szakaszokat, most írjam azt, hogy már unalmas ? Fenét ! Ezért jöttünk ! :p Itt is napijegy van, így van aki egésznap oda-vissza motorozik rajta, mi visszaindulunk a bázisra. Klubtársaim azt hiszik csak simán hazahúzunk, de egy mosollyal sikerül eloszlatnom ebbéli reményeiket ! A kapu után jobbra át, irány a hegy… és a kanyarok. Itt alacsonyabban vezet az út, így fák szegélyezik.

Nem száguldozunk, próbáljuk megtalálni az egyensúlyt a sebesség és a nézelődés között. A következő cél Obertauern, ami a rengeteg pályájával egy igazi síparadicsom. Minket a gyönyörű táj és a kanyarok kombinációja vonzott erre. Az út egy szűk vízmosáson kanyarog keresztül, itt, hiába a hátunk mögött hagyott sok látnivaló mindenki elámul. Persze, hogy ide is visszajövünk még ! Ausztriára két hét is kevés… nemhogy öt nap. Megint estére érünk haza, a nagy főzöcske ismét elmarad, bár szombaton 18-ig vannak nyitva a boltok. Konzekvencia? Reggel kell megvenni az alapanyagokat, mert este úgyis későn érsz vissza! Tehát marad a jól bevált török büfé… Már annak aki reggel nem vásárolt be. Kellemesen elfáradtunk, senki sem reklamál, hogy mára a tervezett pihenőnapot otthonra halasztottuk. Nagyduzzogva elviselik ! 😉

Reggelinél mindenki szomorkásan néz, lejárt a jegyünk a menyországba… Elbúcsúzunk házigazdáinktól és legurulunk a közeli benzinkútra. Innen nyugat felé megyünk a 320-as úton, ez autóút, tempósan haladunk. Ice virgonckodik, este leszedtem a kéményeiről a hangóvszert, amit ráhúzott. Bár sok rémhír terjeng, a helyiek, pláne a KTM-esek komoly hangorkánnal húztak el bárhol jártunk. Látunk egy igazi MOL-kutat, ami nekem fura ennyire távol, de meg kéne szokni már, hogy nincsenek határok.

Letérünk jobbra Hohentauern felé, ahol ismét egy csodás és jól motorozható szerpentin húzódik dél felé. Itt a már a jól bevált ereszd el a hajam következett… de néha mintha egy “nagy” piros bariton légkalapács hangja visszhangzana a sziklafalakról. Judenburghoz közeledve visszaveszünk a tempóból, ismét csapatba rendeződünk. Itt megcélzom a 77-es utat Graz felé, ami ott olyasmi mint nálunk a Lepence-ring, csak sokkal űberebb. Rengeteg a motoros mindkét irányban, minden fajta és típus képviselteti magát. Talán csak akkor csodálkozunk amikor egy Harley dübörög el komoly tempóval a kipuffogókig ledöntve. Az út és a látvány a szokásos, nem ismételgetem, már nekem is unalmas mindíg ugyanazokat a szavakat használni.

Grácot most nem kerüljük el nagy ívben, átkelünk rajta. Kelnénk, mert még a külvárosban egy álcázott rendőrautó kanyarodik elénk, hogy álljunk csak félre ! Na gondoltam, ennyi pénz nincs is nálunk… Előkerül a laptop és gyönyörködhetünk a képekben… nem szépek, mert hátulról készültek ! Miután áttanulmányoztuk kiderült, hogy a csapatban hatan lépték át a tűréshatárt, ez 50-es táblánál 64. Érdekes, hogy a csapat középső része rendetlenkedett ! De én neeeem ! Csak ők hatan ! Beeeeee… ! Orsi némettudása aranyat vagyis eurót ér, kiderül, hogy a bundássün is motoros így 140€-ből megússzuk, ezt nevetve összedobjuk. Persze a falhoz állítjuk a bűnösöket és fotó készül szemből és oldalról. A tökéletes rabosításhoz már csak a zongorázás és a perec hiányzik… 😀 elítéltek nem vigyorognak !!!!!!! 😉

A városból kiérve a gps elvezet észak-kelet felé, amikor megállunk, mert gyanús kezd lenni az irány össze-vissza tervez. Grrrrr…. Nem is a plusz táv, hanem az elfecsérelt idő… Gyorsan vissza a fóútra ! Körmendnél állunk meg tankolni, innen a nyolcas út. A veszprémi elkerülőn dugó van, ahogy Várpalotánál is. Innen már tempósan haladunk Fehérvárig, majd 811-es Etyekig. Itt búcsúzunk… kb 2000 km, többezer kanyar, sok élmény és jóleső fáradság.

Az Africa Twin klub honlapja: www.africatwin.eu

Linkajánló: www.ridehouse.hu www.grossglockner.at www.nockalmstrasse.at

Kállai Tibor, 2010. november 11.