Alpok túra 2010 – CBF Egyesület – Horgos Dániel

Nagymotoros pályafutásomat valamikor 2007 augusztusában kezdtem meg egy Honda Cbf 600s-el. Az interneten keresgélve hamar ráakadtam néhány Cbf-es motoros kis közösségére. A télen még csak a netes fórumokon ment a beszélgetés, majd tavasszal csatlakoztam hozzájuk, és a nicknevekből hirtelen arcok lettek. Nagyjából ekkor vált hivatalossá a kis csapat, a Magyar Honda CBF Egyesület. Azóta kialakult egy olyan közösség, akikkel gyakorlatilag bármikor és bárhova neki mernék indulni motorozni. 2008-ban néhányunk abszolvált egy kéthetes túrát, amit csak „Francia túraként” emlegetnek, ebből sajnos egyetemi elfoglaltságaim miatt kimaradtam. Egy év múlva a nagy túra a napsütötte Toszkánát célozta meg, ezen már jómagam is részt vettem. Motoros szempontból kevésbé volt izgalmas, de a maroknyi csapatot még jobban összekovácsolta a táj mesebeli hangulata.

Amikor 2010 telén, egy mátrai síelés során előkerült a nyári motorozás témája, mindenki tudta, hogy idén bizony motorozni akarunk, sokat, és nem a kánikulában, hanem hegyek között. Aztán a tavasszal úgy tűnt, hogy romba dőlni látszik az idei motorozásom, befejeztem az egyetemet, hamar találtam is munkát, kérdéses volt, hogy elengednek-e két hónap után egy hét szabadságra. De a csillagok jó állásban voltak, és májusra kiderült, hogy mehetek. Bekapcsolódtam a szervezésbe, ami az egyik kedvenc feladatrészem. Blake barátom már kész útvonaltervet adott át, amin csak finomítani kellett. Az időpont 2010.június 26.-július 3-ra esett. Ekkor már bőven nyitva vannak a hágók és tombol a nyár, de még nincs az augusztusi kánikula, ami sisakban, bőrszerkóban valljuk be, hogy nem a motorosok vágyálma. Körutazást terveztünk, érintve a Grossglocknert, az olasz Dolomitokat, svájci Alpokat, a francia Nagy Alpesi Út részeit, hazafelé egy kitérő erejéig Bajorországot. 8 nap, 7 éjszaka, 3500 km, 6 motor, 7 fő (Madi, Tibor, Viktor, Anita, Blake, Rocker, én), megszámlálhatatlan hajtűkanyar jellemzi a túrát.

Miután majdnem minden nap máshol aludtunk, és napi 500 km körüli távok voltak, várható volt, hogy nem a pihenésről fog szólni ez a 8 nap. A szállásokat előre lefoglaltam, mindenhol találtam 40-45 €/fő körül félpanziós szobákat, ez alól Svájc volt a kivétel, itt mélyebben a zsebünkbe kellett nyúlni, viszont 100 Chf-ért kitűnő ellátást kaptunk, 5 fogásos vacsorával. A túra első napjaira, egy Alpok Light verzióra csatlakoztak hozzánk még hárman az egyesületből, Józsi, Doky, Frigyes Mester. Gyakorlatilag mindent megterveztünk előre, már csak egy dolog maradt hátra, el kellett indulni, és végig kellett menni az itineren.

terkep

Június utolsó szombatján indultunk, előző nap gondosan bepakoltam. Összenéztem a papírokat, hogy minden rendben van-e, útlevél, biztosítási zöldkártya és a beváltott valuta. A szállások címet beírtam a telefonomba. Két garnitúra akkumulátort feltöltöttem a PMR rádióba, a Zümoba betápláltam az első napok útvonalait. A hajszárító sem maradhatott ki a dobozból, Maditól tanulva ez a motoros túra alapkelléke, legjobb, ha kettő van belőle, csizmánként 1-1, egy kiadós bőrig ázás után… Persze mi esővel nem számoltunk, Blake barátunk mindig garantálja a napos oldalt.

Reggel egy gyors láncsprézés után viszont már elő is csomagolhattam a Louisban vásárolt vadonatúj esőruhámat, ugyanis szemerkélni kezdett az eső. Nem baj, essünk túl az elején a rossz időn, gondoltam magamban. A többiek Budapestről jöttek, én Székesfehérváron csatlakoztam hozzájuk. Csatakiáltás után nyakunkba vettük a 8-ast, és Körmend felé megcéloztuk Ausztriát. Graz után hagytuk el az A2-t, majd L91-en Althofen felé. A 93-ason végighaladtunk a Gurktalon, Ebene Reichenaunál felkanyarodtunk a Nockalmstrassera. Ez volt a bemelegítő szerpentinezés az elkövetkezendő pár napra. Az útdíj motorosok számára 8 €. Itt már nyoma sem volt az otthoni esőnek, szikrázott a nap, viszont 2000 m körül bizony hűvös volt a levegő, de ki foglalkozik ezzel, amikor lábtartóig dönthető a motor? Felfelé menet megcsodálhattunk néhány Lambo-t és Ferrarit, éppen egy luxusautó találkozó kellős közepébe csöppentünk bele. Kávé a csúcson, majd közös fotó néhány pihenőhelyen, és haladtunk is tovább a szállásunk felé.

Gmünd im Kärntenben sokadszorra hagytam ki a Porsche múzeumot, de nem baj, majd legközelebb. Este 6-ra értünk a szálláshelyre Mallnitzba, rövid, fél órás keresgélés után sikerült is megtalálni a Truskaller panziót. Két éjszakát töltöttünk itt Auszriában megszokott, kulturált szobákban. Mallnitz egyébként a Bad Gasteinből induló hegyi vasút másik oldala, egy 9 km hosszú alagút köti össze a két völgyet, ezáltal jóval megkönnyítve a közlekedést. Szállásadónk este jó hírt közölt, ingyen jegyet tud adni a Grossglockner Hochalpenstrassera, másnapi úti célunkra, és egyéb kedvezményekre is jogosít a kártya. Este vacsora és néhány sör után fáradtan tértünk nyugovóra.

térkép

Bőséges reggeli után 10-kor indultunk a híres Grossglockner Hochalpenstrassera. Én már többször jártam arra, így az aznapi túravezetést is elvállaltam, ami aztán kitartott az egész túrán. Örültem ennek, szeretek elől menni, kimondottan jól esik, hogy fiatal korom ellenére bizalmat szavaztak a többiek.

A Grossglockner panorámautat 1930-ban kezdték el építeni és 1935-ben adták át a forgalomnak, pusztán turisztikai célból készült, most egyébként Ausztria második leglátogatottabb turisztikai látványossága. Azt hiszem manapság nincs olyan motoros, aki ne hallott volna róla, vagy ne akarna végigmenni rajta egyszer.

Mallnitzt elhagyva a Möll völgyén mentünk végig a 106-oson, Winklernél ráfordulunk a 107-esre. Heiligenblutnál sikeresen beváltottuk az ingyenjegyeket a fizetőkapunál. Először felmentünk a Ferenc József kilátópontra, a parkolóház éttermében kávéval és sütivel elintéztük a tízórait. Kitűnő panoráma nyílik innen a gleccserre, ami az átlaghőmérséklet növekedésével évről évre visszább húzódik.

Viktor lemaradt, mert egy fotózás alkalmával sikeresen eldőlt Anitával együtt a murván, a manőver eredménye egy letört első lábtartó lett. Gyors kupaktanács után hamar összedobtuk a megoldást, egy másik motor hátsó lábtartóját applikáltuk fel, majdnem olyan jó lett, mint az eredeti. Ennél nagyobb baleset sose történjen. Barkácsolás után felmentünk az Edelweisspitzere.

Szendvicsezés, majd elrajtoltunk Zell am See felé. Bár az Edelen már háromszor jártam, a másik oldalon most mentem végig először. Lent a völgyben pokoli hőség várt ránk. A tó északi oldalán kerestünk egy strandot, de a csapatból csak ketten voltunk elég bátrak, hogy megmártózzunk a ~18 fokos vízben. Fél óra pihenő után irány a 167-es Gasteiner Strasse-n Bad Gastein. Itt vonatra tettük magunkat és a motorokat, átvágtuk a hegyet, és Mallnitzban kötöttünk ki. Este vacsora a helyi Sport Caféban, felkészülés a holnapi kemény menetre. Sörfogyasztás csak mértékkel.

térkép 1

térkép 2

Hétfőn reggel 8-kor indultunk el, reggeli után könnyes búcsút vettünk az Alpok light résztvevőitől, Doky, Józsi, Frigyes Mester hazafelé vették az útirányt. Mi a 100-ason haladtunk tovább Olaszország felé. Első megállónk a Misurina-tónál volt. Érdekessége, hogy 1784m magasan fekszik a tengerszint felett. A panoráma csodálatos, a háttérben magasodnak a Dolomitok kopár hegyvonulatai, hamarosan ott fogunk motorozni.

Helyenként rossz minőségű utakon, de tempósan mentünk Cortina d’Amprezzo felé. A környéken gyakorlatilag bármerre indul el az ember, mindenütt hágókba ütközik. Cortina után az SR48-on átmentünk a Falzarego hágón (2117m), itt kétfelé ágazik az út, mi a Passo Pordoi (2250m), majd Sella-csoport (2244m) felé vettük az irányt. Mindenütt sífelvonók és sípályák látszódnak az aszfaltról, furcsa, de 3 hónappal ezelőtt itt még emberek csúszkáltak a léceiken, most meg a tehenek legelik a zöld füvet.

Hágó hágó hátán, a Val Gardena (2121m) után megcéloztuk az A22 autópályán keresztül Bolzanot. A völgyben ismét kánikula fogadott minket, és bár jól haladtunk, a napi táv felét tettük meg kora délutánig, tudtuk, hogy este 8 előtt nem érünk a svájci szállásunkra. Kellemes felüdülést jelentett néha az út menti hatalmas öntözőből arcunkba csapódó vízpára. A nap fénypontja a Stelvio volt. Az odavezető út hosszú és unalmas volt a 35 fokban, végeláthatatlan kocsisorban haladtunk, előzni nem volt értelme, tartottuk a többiek tempóját. A Stelvio előtti utolsó faluban persze elfelejtettünk tankolni, főleg Madi 1000-ese miatt aggódtunk felfelé, a csúcson már porzott a tankja.

Aki még nem járt erre, feltétlen tegye meg, ha van rá lehetősége. Nekem személy szerint a legnagyobb motoros élményem volt a 48 hajtűkanyar fölfelé. Leírhatatlan érzés visszafordítóról visszafordítóra menni kilométereken át a meredek hegyoldalban. A 3-as fokozatot már nem sűrűn kellett kapcsolni, itt bizony megküzd az Alföldhöz szokott magyar a motorral. A másik oldalon az Umbrailpass is hasonlóan fantasztikus, bár volt egy murvás szakasza is. Alp Muraunza falu felé haladva átvált az út keskenyre, szűk kanyarokkal, viszont Hungaroring aszfalttal. Lent végre megtankolhattuk a gépeket, itt már svájci frankért. Meglepett, hogy olcsóbb volt az üzemanyag, mint Ausztriában. Utunkat több „kisebb”, 1500-2000m körüli hágóval folytattuk, a nevüket már nem is tudtam megjegyezni, gondoltam, hogy lesz még bőven.

A nap utolsó magas pontja a Flüelapass (2383m) volt, a kietlen, holdbéli tájon még erősen látszottak a tél nyomai, a tóban hatalmas jégtömbök úszkáltak. Itt 8-10 foknál nem is volt melegebb. Mindenütt 2-3 m magas karók övezik az utakat, gondolom a tavaszi hómarásnál jelzik a gépeknek a nyomvonalat. Davoson keresztül közelítettük meg a szállásunkat Thusisban. Este 8 óra volt már, az épületet is nehezen találtuk meg, ráadásul be volt zárva a panzió, ahova a szobákat előre lefoglaltuk. Tanakodás után észrevettük, hogy az oldalsó bejáratra akasztva, egy borítékban voltak a szobák kulcsai. Ez ám a svájci vendégszeretet! Este a panzió tetőteraszán a maradék szendvicset ettük némi benzinkúton vásárolt sörrel leöblítve, aztán mindenki korán kidőlt a mai napi tömény szerpentinezéstől.

térkép

Reggeli után, melyet a panzió alatti pékségben kaptuk, elindultunk Franciaország felé, persze ehhez ismét vissza kellett térnünk az olaszokhoz is. Az nap első szakaszán a 13-ason haladtunk a Viamala szurdokban, az út itt vadregényes, sziklába vájt alagutakon és kőhidakon keresztül tekereg a magasban.

Ezután átkeltünk a San-Bernardino hágón (2066m), megvoltak a szokásos fotók a magassági táblánál, majd megcéloztuk Luganot, a híres üdülőhelyet. Lefelé nagyon komoly autóút van, hosszú, tempós ívekkel.

Luganoban igen meleg volt, a bőrruha ehhez nem egy ideális városnéző felszerelés. Parkolni csak a kijelölt autós vagy motoros parkolóban érdemes, járdáról azonnal elzavar a rendőr, mint ahogy minket is. Egy kávézóban magunkhoz vettük a szokásos koffeinadagot, kattintottunk pár közös fotót a tó partján, dél körül elhúztuk a csíkot Itália felé.

Hosszas, unalmas, és forró autópályázás következett az A9-A4 vonalon. A díjak kb. 25 €-t tettek ki, drágák az olasz pályák, de haladni kellett. Az A5-ön messziről láttuk a Pont-Saint-Martin-i kőhidat. Menet közben sok helyet jegyzek meg magamban, ahova később vissza kell majd térni. Az egyik tankoláskor Tibor motorja megviccelt minket, a tanksapka zárja nem akart kinyílni, csak a csavarok lazítása után tudtunk üzemanyagot tölteni a tankba. Közel jártunk már a francia határhoz, kezdett beborulni, a felhőket elnézve jobbnak láttam felvenni az esőruhát (indulás óta először), gondoltam, hogy ezt nem ússzuk meg szárazon. Olaszországot a Kis-Szent-Bernát hágón (2188m) hagytuk el. A többiek itt húzták fel az esőkabátokat, amire aztán a túra során többször nem is volt szükség.

Bourg-Saint-Maurice majd Beaufort következett, az eső ellenére gyönyörű volt a táj, egészen más, mint az eddigiek. Embert és autót is szinte alig láttunk.

A vizes út kicsit lelassított minket, gyorsan írtam egy emailt a szállásadónknak, hogy késünk. Hamar jött is a válasz, hogy siessünk, mert 7-kor van vacsora normál esetben, 8-kor már nem ad. A francia vendégszeretetről regényeket lehetne írni. A szállás és az étel egyszerű volt, de 40 €-ért félpanzióval tökéletesen megfelelt, a kertből pont a Mont-Blanc-t láttuk a naplementében. Elfáradtunk a két nap hajtásban, két éjszakát maradunk itt, holnap pihenőnap.

térkép

A pihenőnapot ne úgy értsétek, hogy nem motoroztunk aznap, hanem redukáltuk egy kicsit a távolságokat, és inkább csak turistásra vettük a figurát. Ráértünk 9-kor reggelizni, szép komótosan 10-kor elindulni. A nap fő attrakciója az Aquille du Midi kilátópont elérése Chamonixban. Az idő ennél kitűnőbb nem is lehetett volna, hogy megnézzük a Mont Blanc-t. A kábelvasút pénztárainál kígyózó sorok álltak, a jegy felnőtteknek ~40 €. Egy átszállással lehet felmenni a csúcsra. A kabin szinte úgy emelkedik a magasba, mint egy repülőgép, nagyjából 8-10 perc alatt éri el a 2317 m-en lévő Plan de l’Aiguille állomást. Innen újabb 10 perc az Aquille du Midi 3777 m. A legmagasabb pontra egy lift visz fel minket, természetesen erre újabb jegyet kell vásárolni, ha jól emlékszem 3 €-ért. Hajmeresztő, hogy ide a sziklák tetejére képesek voltak megépíteni egy ilyen létesítményt.

Nagyjából fél órát időztünk el a csúcson, 3842m-en. A panorámával nem lehet betelni, bármerre néz az ember, 4000 m magas hegycsúcsokat lát. A hegymászók kis hangyáknak tűnnek, monumentálisak a méretek. Itt már elég ritka a levegő, 20 lépcsőfok megtétele után kellemes szédülés fogott el minket, úgyhogy elindultunk lefelé.

Utunkat a Lac d’Emosson víztározó felé folytattuk. Ehhez Martigny felé át kellett mennünk Svájcba. A tó 1930 m magasan fekszik, a völgyzáró gát 180 m magas.

Kicsit gátőrködtünk itt, hazafelé tankoltunk frankért, St. Gervaisban bevásároltunk egy tálca sört és uzsonnának valót, 4-kor már a szálláson voltunk. Hogy ne teljen hasztalanul a délután, ápoltuk kicsit a motorokat, láncfeszességet állítottunk, Rockernek hátsó fékbetétet cseréltünk. Este sokáig beszélgettünk a teraszon, kicsit szomorkásak voltunk, mert túl vagyunk a túra felén, holnaptól már visszafelé megyünk.

térkép

 Chamonixon keresztül, a tegnapi útvonalon hagytuk el Franciaországot. Martigny-ben találkoztunk Blake gyerekkori cimborájával, Strucival, aki már régóta kint él Svájcban. Ő egy nagy Harleyval csatlakozott hozzánk a mai napra. Martigny egyébként nagy bortermelő vidék, a hegyről lefelé jövet csak szőlőket láttunk. Ismerkedés után Struci átvette a stafétabotot tőlem, elindultunk a Nagy-Szent-Bernát-hágóra (2473m). Fent megnéztük a bernáthegyi kutyusokat, rajzoltam a hóba egy Cbf feliratot, hogy elküldjük mms-ben a többieknek.

Ezután visszamentünk a 8-as útra, majd Sierre-nél felmentünk a Lac de Moiry tározóhoz. Ezt a szakaszt, ha tehetném, kitörölném az emlékezetemből. A Harley mögött haladtam, amikor az egyik faluban, egy hajtűkanyarban azt vettem észre, hogy a földön hempergek, és kétségbeesetten próbálom szorítani a kezemmel a motort, nehogy nekicsússzon a szalagkorlátnak. Szerencsére idejében megálltunk, felpattantam, éreztem, hogy semmi baj. Felrántottam a motort az aszfaltról, nyugtáztam, hogy nincs nagy kár, csak a kuplungkar hajlott el, és az oldaldoboz fedelét zúzta le a talaj. Valami csúszós kerülhetett az útra, mert elég gyermeki tempóban gurultunk. Érthetetlen számomra, hogy ment ki alólam a motor. Keserű szájízzel indultunk tovább, ez után minden kanyarban úgy éreztem, hogy csúsznak a kerekek. Az út végén lévő parkolóból megcsodáltuk a gleccsert, majd a gát tövében a fiúkkal elvégeztünk egy gyors ürgeöntést.

Elbúcsúztunk Stucitól, aztán a 19-esen nagyjából 100 km-t mentünk Ulrichenig, a szállásunkig. Kicseréltem az elhajlott kuplungomat, mert már nagyon zsibbasztotta a kezemet. Ajánlom mindenkinek, hogy legyen nála egy tartalék fék- és kuplungkar. A panzió kitűnő volt, ötfogásos vacsorával, büféreggelivel együtt fizettünk 100 CHF-t.

térkép

Ez az utolsó napunk, amikor a hegyekben motoroztunk. Hamar eltelt ez a pár nap, nem úgy, mint egy átlagos munkahét szokott. Reggel éhgyomorra kávé helyett inkább lenyomtunk gyorsan két hágót. A Grimsellel kezdtünk (2165m), itt több völgyzárógátas víztározó is van, érdemes megállni, és körbenézni.

Utunkat a Sustenpass (2224 m) felé folytattuk, itt voltunk utoljára 2000 m felett. A csúcson olyan elvetemült ötletem támadt, hogy ki kéne próbálni, milyen hátul az utasnak egy szerpentinen? Akkor még nem tudtam mire vállalkoztam. Viktor vállalta a nemes feladatot, bár ne tette volna! A halálfélelem az első kanyar előtti fékezéskor kezdődött, és a motor dőlésével teljesedett ki. Szerencse, hogy aminek bent kell maradni, az bent is maradt… Megfogadtam, hogy utasként soha többet nem ülök fel motorra.

Lent a völgyben felhajtottunk a 2-es autópályára, majd a Tell Vilmosról híres Altdorfnál fordultunk el az utolsó hágónk, a Klausen (1952 m) felé. Lefelé menet igencsak vigyázni kellett, mert a milka tehenek az út kellős közepén kódorogtak, néhol feküdtek.

Innen a 13-ason keresztül Bregenz-nél visszatértünk Ausztriába, majd egyből át Németországba, a 12-esen Kemptenen, majd Füssenen át értünk a szállásunkra, Halblechbe. Az eredeti útitervben még meg akartuk nézni Neuschwansteini kastélyt, de a fáradság győzött, és inkább a bajor söröket választottuk a kellemes késő délutáni melegben. Madi és Viktorék még elmentek gyorsan lefotózni a kastélyokat. Utolsó vacsoránkat a panzióban fogyasztottuk el.

térkép

Szombat eggel nagyjából 8:00-kor már motoron ültünk, hosszú és monoton utazás várt ránk hazáig. Halblech-Bad Tölz-Holzkirchen vonalon főúton mentünk nagy forgalomban, majd fel a német autópályára, mindenki élvezhette kicsit a sebességkorlát nélküli szakaszt. Ausztriában az A1-en nyomtuk végig, volt, hogy 250 km-t egyhuzamban, mert a kánikula miatt nem volt kedvünk megállni. St. Pöltennél tartottunk egy órás pihenőt és egy kiadós ebédet. A magyar szakaszon Mosonmagyaróváron elbúcsúztunk egymástól, fantasztikus nyolc nap volt ez, gyönyörű idővel. A komáromi lehajtónál én Székesfehérvár felé vettem az irányt, fél hat körül haza is értem. Hulla fáradt voltam, a nagy melegben jól esett az otthoni koszt, és a jól behűtött hideg sör. Nyugtával dicsérd a napot!

Szállások:
– Truskaller panzió, Mallnitz, www.truskaller.at, 25.5 €/fő/éj, kétágyas szobában reggelivel
– Gyger-Thusis, Thusis, www.gyger-thusis.ch, 40 CHF/fő/éj, kétágyas szobában reggelivel
– La Mélusine, St. Gervais les Bains, http://www.lamelusine.com, 44 €/fő/éj, kétágyas szobában félpanzióval
– Hotel Nufenen, Ulrichen, http://www.hotel-nufenen.ch/, 100 CHF/fő/éj, kétágyas szobában félpanzióval
– Gasthaus Geiselstein, Halblech, http://www.alpengasthof-geiselstein.de, 45 €/fő/éj, kétágyas szobában félpanzióval

Horgos Dániel 2011. április 25.