Albánia Ladányi Lajossal
Categories: Gurulások
| 2011.június 23. csütörtök. A 0.nap. |
A Kiskundorozsmai Kempingbe beszéltük meg a találkozót. Ez volt az a gyülekezési pont ahonnan a túraterv szerint a legkedvezőbbek a feltételek a másnapi induláshoz. Én érkeztem elsőnek és nyomban kivettem és ki is fizettem két darab háromszemélyes faházat.
Külön közös WC és zuhanyzó. Nem túl rossz, de legalább olcsó.
| 2011.június 24. péntek. Az 1.nap. |
Összecsomagolás után indultunk neki a röszkei magyar – szerb határnak. Viszonylag gyorsan átjutottunk, majd az első benzinkútnál mindenki teletankolt. Az első etap 389 km volt, ami a Bosnyák határig vezetett.
Határátkelés után a boszniai Visegradnál kezdődött a túra érdemi része. Itt voltak először olyan látnivalók, amikért tulajdonképpen jöttünk.
A Drina folyó partján megálltunk és egy kicsit hűsöltünk. Nem sokkal a pancsizás után láttam egy táblát az út szélén. Egy kemping hirdette magát. Nem volt késő, de úgy döntöttem megállunk. Lesz ami lesz. Valahol Josanica környékén járhattunk. És hogy milyen érdekes az élet. Most így utólag a túraleírás szerkesztése közben derült ki számomra is, hogy tulajdonképpen hol is jártunk. A Drina folyó ezen része Bosznia Hercegovina területén van ugyan, de ez a 40 km x 20 km –es szakasz melynek a déli határa a Drina folyó – nem volt más mint a Bosznia Szerb Köztársaság egyik kantonja. Utána olvasva a terület történelmének, a következő derült ki. Idézet a kietekinto.hu weboldalrol:
|
“Európa legbonyolultabb állama Az 1992 és 1995 között dúló boszniai háborút lezáró békeszerződést, az Egyesült Államok aktív közreműködésével, az Ohio állambeli Daytonban írták alá. Bár a kompromisszumos egyezménnyel egyik fél sem lehetett elégedett, azt a “vérontásnál minden jobb” alapon végül mindenki elfogadta. Daytonban Európa, de talán a világ egyik legösszetettebb és legbürokratikusabb föderatív állama jött létre, melyben a központi hatalom szinte alig bír számottevő erővel. Az ország két nagy egységből áll, a Szerb Köztársaságból és a Bosnyák-Horvát Föderációból. Mindkét egység saját alkotmánnyal, törvényhozással, kormánnyal, igazságszolgáltatással, hadsereggel rendelkezik. A Bosnyák-Horvát Föderáció területe azonban további tíz kantonból áll, ezek mindegyikének szintén saját kormánya, törvényhozása, rendvédelmi szerve van. A központi hatalmat a háromfős elnökség jelenti, melynek 1-1 szerb, horvát és bosnyák tagja van, a testület minden tagja vétójoggal bír. A kétkamarás összboszniai parlament házaiban egyenlő létszámban kell lenniük a három nemzet képviselőinek. A főhatalmat azonban nem ez a két szerv testesíti meg. Az egész államszervezettől elkülönítve, de gyakorlatilag annak csúcsán az ENSZ és az EU által jelölt Főmegbízott áll, aki bármelyik parlament, kormány vagy tisztviselő döntését megvétózhatja, ha az sérti a daytoni béke pontjait. Sokak szerint ilyenformán Bosznia-Hercegovina az ENSZ és az Európai Unió kvázi protektorátusává vált.” |
Ebben a zavaros és kissé átláthatatlan politikai helyzetben azért sikerült ezt a kempinget megtalálni. Fogalmunk sem volt, hogy a vendéglátónk miféle nációhoz tartozott. Egy biztos, mikor megtudta, hogy magyarok vagyunk, nagyon boldog lett. Grilles vacsorát készített és készségesen segített az angolul jól tudó fia. Telefonon érdeklődte meg számunkra a környékre hirdetett másnapi időjárást. Ami nem hangzott valami biztatóan.
Képek a szállásról, a vacsoráról és a kempingről.
Ez a kemping az út jobb oldalán jól ki van táblázva a Drina folyó partján. Boszniába átlépve Visegrád után ez az első kemping. A határig azonban másnap találtunk még vagy kettőt a hegyek közt, a Drina hídján átkelve, fentebb a hegyekben, közel a határhoz.
| 2011.június 25. szombat. A 2.nap. |
Nem sokat kellett menni már is a Tara kanyon kezdődött. A Tara kanyon ezen részét nem láttam még. Tavaly a zabljaki szakaszt láttuk és azt hittük ezzel kész is. Tévedtem. A Tara kanyonnak egy része erre húzódik és ez a szebb és vadregényesebb.
Az időjárás jelentésből előző este már megtudtuk, hogy nem sok jóra számíthatunk. Végig párás szemerkélő esőben haladtunk. Csak néha sütött ki a nap.
Titó és a partizánok:
Itt van az útelágazás a híd előtt . Itt kell Zabljak felé menni.
És a már jól ismert kosárlabda palánk a Durmitur Nemzeti Parkban – valahol a fennsík közepén. Ez a kép, több túraleírásban is feltűnt már. Most végre már én is tudom hol van.
Nagyon fújt a szél és nem volt több 8-10 foknál. Időnként még szemerkélt is az eső, ha felhőbe futottunk. Hosszú az út Zabljakig. Szinte egy örök valóságnak tűnt.
Valahol félúton megálltunk kajálni. Dél felé járt az idő.
Attila a Tara folyó hídjánál, már Zabljak után. A városban megálltunk. Jól esett egy forró kapucsínó a hűvös, szeles, és csapadékos fennsík után.
A Montenegrói határátkelés után ezt az utat jártuk be. Estére értünk a Ropojane völgybe. A C pontig mentünk el kb. Onnan visszafordultunk, mert már nagyon nem volt járható az út és az is egyre veszélyesebbé vált.
A Niva csak a járható részig jött be ebbe a zsákutca völgybe.
Nem nagyon látszik, de itt már elég meredeken emelkedett az út.
Visszafordulás után a völgy kezdetén a kép közepén találtunk egy nagyon érdekes természeti jelenséget. Még soha nem láttam ilyet. A képen látható viszonylag bővizű patak egy kürtőben eltűnik. Van róla videó is. Elég félelmetes. Akit ez a kürtő (dolina) beszippant, annak annyi. Legalább 10 méter mély ami látszik, de szerintem ennél jóval mélyebbre zuhog a víz. Elneveztem a helyet mosógépnek. Másodpercenként legalább 5 m3 víz tűnt el a kürtőben.
A közelben két völgyet akartunk megnézni. Ez volt az egyik, a másik a Grebaje kanyon. Mint kiderült, ott az út végig ki van építve. A völgy maga sokkal keskenyebb és ott házak is vannak. No és egy panzió, amiről tudtam, csak nem ismertem.
A panzióban befészkeltük magunkat.
Hogy mit ettünk – fogalmam sincs. A vendéglátók angolul nem tudtak, mi meg a helyi nyelvet nem beszéltük – az étlapot sem értettük. Ez a csoda amit végül is kaptunk a román micshez hasonló húspogácsa, csak ilyen lepény alakú. Az enyémre azt a túró szerű valamit nagyon bölcs előrelátással nem kértem. A kaja minden esetre jó zsíros volt. Jól csúszott a sör. No meg a sligovica. A sligovicát a gazda vette elő, amikor már látták jó vendégek vagyunk. Eszünk iszunk, jól érezzük magunkat. Egy biztos magyarokat még nem igen láttak arrafelé. Amilyen bizalmatlanok voltak velünk eleinte – a végére nagyon feloldódott a légkör. Éjfél felé már a Natalit énekeltük. Legalább is a refrén nagyon ment. A többi rész nyelvezete ismeretlen volt. A gazda zenei repertoárjából ezt a multikulturális remekművet rakta be a CD lejátszóba. Jó döntés volt – ismertük.
A söntésben volt még egy asztal ahol helyi vendégek ültek és nagyon figyeltek. Ők sem láttak még magyarokat errefelé – ezen az isten háta mögötti zsákutcában.
Másnap aztán korán felkeltem, a többiek még aludtak – és gyalog indultam a völgy azon részébe ahova már motorral nem mentünk el. Járható lett volna, csak értelme nem volt, hiszen alig 1 km-ről volt szó.
Ahogy a turista jelzésen látszik, az itteni csúcsok 2000 méter körüliek.
Ez itt a helyi tehénpásztor kunyhója. Télen minden bizonnyal ezt a völgyet vastagon belepi a hó.
A szobákról annyit kell tudni, hogy bár látszólag rendesen meg vannak csinálva, a hőszigetelésre és a fűtésre nem gondoltak. Ez a létesítmény télen egészen biztosan nem üzemel.
A motorok biztonságban voltak. A kutya sem járt a környéken. Az udvarra vezető kapubejárót a Niva elállta.
| 2011.június 26. vasárnap. A 3.nap. |
Reggelit nem kaptunk. A kiszolgálás ebben a tekintetben elég hiányos volt. Viszont volt hazai koszt. Abból kajáltunk. A Nivában egy hűtőtáska tele volt mangalica szalámival és szalonnával. Még mielőtt a panzió felébredt volna, mi szépen elhúztuk a csíkot. Előző este természetesen előre fizettünk. A Niva hozta a túra ivóvíz készletét is. Ami később nagyon jó döntésnek bizonyult az albán szakaszon.
Meg sem álltunk a Montenegró-Albán határig. Mint ha megállt volna az idő.
Egy-egy katona volt szolgálatban mind a két oldalon. Innen még úgy látszik milyen jó lesz az út. Hát nem volt az. Egy kb 80 km-es kősivatag kezdődött. Extra szar útviszonyok. Kb 6-7 óra alatt tettük meg az utat. Néhol már elkeserítően rossz és kényelmetlen körülmények közt. Az előző napok csapadékos és hideg időjárása itt már nem érződött. Sőt néha úgy hittük, hogy itt mindig is negyven fok van és soha nem esett egy csepp eső sem.
Dél van az árnyék a motor alatt, mint ha az egyenlítőn járnánk.
Itt már nem a szárazföldi éghajlat dominált, ha nem a mediterrán. Annak is az igen száraz változata. A tengeri párás levegő ide mér nem jut el. Csapadék ezért nincs is. Végig olyan helyeken mentünk, ahol úgy látszott – évek óta egy csepp sem esett.
Egy a környezetétől elzárt hegyi falucska. Aki innen elindul, annak 6 óra gyötrelmes terepautózás jut sorsául és ér el az első városba.
A növényzet nagyon gyér. Sehol egy árnyék. Inkább csak amolyan félsivatagi cserjékkel találkozni.
Az iménti falucskába vezető leágazó út.
Az első árnyék, de ezt is csak a sziklák adják.
A Nivában nincs klíma. Józsit nagyon dobálja az út. Kezd ideges lenni.
Pedig a java még hátra van
És végre megtaláltuk. Az a bizonyos „albán szamár”. Hát idáig kellett érte jönni.
A Mesit-i híd. Tavaly itt még volt víz a folyómederben. Mára ez is kiszáradt.
Ilyet? Ilyen kempinget még csak elképzelni sem tudtam azelőtt. Minden képzeletet felülmúló kimagaslóan rossz higiénés viszonyok.
A kemping konyhája. Ezek után el lehet képzelni a hordót és annak tartalmát.
Aztán a képek magukért beszélnek. Négy az egyben. WC, felette zuhanyzó, mosdó és mellette mosógép. Milyen víz folyhat a csapból? Elképzeltem…..
Ezen az estén és a következő reggelen nem mostam fogat. Elképesztő volt a szag és ragadt minden a mocsoktól. Nem is csoda, hogy aznap este a sátor mellett hömpölygő erőműből távozó jéghideg ám tiszta vizű folyóban mosdottam, akár csak a többiek. Igaz a bokámba 10 másodperc alatt beleállt a hideggörcs, de ezt szinte meg sem éreztem.
A kemping söntés része. Csak a sört bírtuk hasznosítani. Az legalább hideg volt olcsó és finom.
A magyar csapat táborhelye.
Panoráma fotó a kempingből, a sátraink mellől. Ez a folyó az erőműből folyik bal oldal felől. Ciklikus működésű. Este indítják be és késő éjszakáig zuhog a víz. A vízszint is megemelkedik egy fél méterrel. Ebben fürödtünk az este. Reggelre az erőművet leállítják, hogy aztán este újra elindítsák.
Az este közeledtével sorra érkeztek a vendégek. Ők például lengyel terepjárósok. Komolynak tűnt a felszerelésük is, nem csak az autóik.
Következő nap kompozni fogunk és elérkezünk a Valbone völgybe, ahol már kultúrát körülmények vártak bennünket. Itt már tavaly is jártunk. Ismertük a körülményeket.
| 2011.június 27. hétfő. A 4.nap. |
A kikötőben gyülekeztek mindazok, akik aznap Fierzbe akartak eljutni. Nagyon észen kellett lenni, mert sok nagyon rossz kinézetű ember ólálkodott a motorok körül. Minden mozdíthatót leszedtünk és jól elraktunk. Valaki mindig őrködött.
A komp érkezése után behajózás.
Együtt utaztunk a tegnap este megismert cseh motorosokkal és a lengyel terepjárósokkal.
A komp kb 30 km hosszú felduzzasztott völgyben halad. A menetidő két órahossza. Lélegzetelállító hely ez. A sziklafalak időnként nagyon közel voltak a hajóhoz.
Kikötés után irány a Valbóna völgy. Bajram Curri útba esett. Tavalyról már tudtam, ebben a városban nem szabad megállni. Borzasztó egy hely. A nyomor szinte tapintható. Itt hallottuk a lövöldözést tavaly.
A Valbona völgyben szállásunkat megtalálva lepakoltunk. Mindenki nagyon fáradt volt. Józsi megint panaszkodott, hogy ő bizony több terepet nem akar látni. Szétrázza a rossz gerincét a Niva.
Így aztán a völgy végéig csak Attila és én mentünk el. Ez tavaly kimaradt. Nagyon jót motoroztunk. Vacsorára értünk vissza a szállásra. Kajáltunk beszélgettünk, majd lefeküdtünk. vendéglátóink nem voltak valami túlzottan nyájasak, a háziasszony például ki sem jött mikor érkeztünk. Annál is furcsább volt ez, mert tavalyról már ismert bennünket és ezt megelőzően hónapokon keresztül leveleztünk a foglalást és a részleteket illetően.
A hegyek már ismerősek voltak. Tegnap ugyan ezeket a csúcsokat láttuk csak Montenegró felől. A völgy ezen déli része ahogy elnéztem vízben gazdagabb. Több és bővizűbb patakot láttunk. A csúcsokon még bőven volt hó.
Attila és én a Valbóne völgy végén, Albániában. Ez a világ vége. Ide már nem hoztuk a bőröndöket. Sokkal jobban tudtunk menni. Jó pár mellékútra letértünk és igazi örömmotorozás volt ez a kora esti önfeledt csavargás ebben a varázslatos környezetben. Jó pár patakon is átkeltünk, ami csak a filmen van megörökítve.
Ezalatt a többiek aludtak a panzióban. Erről maradtak le. A legszebb részről. Másnap ide már nem jöttünk. Ahogy éreztem már mindenki a tengert szerette volna látni.
A negyedik napi Koman-Fierze kompszakasz után megtett út.
A motorok éjjel a panzió előtt parkoltak. Közbiztonság szempontjából nagyon jó helyen voltunk. Errefelé kizárólag vendégszerető emberek laknak. Nincsenek lopások és rablások.
A ház előtt, a gazda, a patak vizét ezekbe a medencébe engedte. Pisztrángot nevel benne. Aki halat kér a konyháról, annak innen fogják ki merítőhálóval. Ami garantáltan friss.
Ez a panzió bár hol Európában megállná a helyét. Első osztályú fürdőszoba, zuhanyzó, hideg meleg vízzel és hímzett törölköző jár a szobákhoz. Óriási kontraszt tud lenni országon belül. A mindent alulmúló totális igénytelenségtől és szegénységtől, a profi vendéglátásig volt alkalmunk megtapasztalni mindent. A panzióban csak mi voltunk.
Én és a Valbóne völgy..
Sikerült – és azt hiszem jövőre megint megyünk.
Ami ez után jött, a túra hátralevő része nem éppen úgy alakult ahogy eredetileg terveztem. A terepezéshez Józsinak már egyáltalán nem volt kedve. Azért, hogy a csapat ne szakadjon szét, kompromisszumos javaslatot fogadtunk el. Másnap nem megyünk a Lure Nemzeti parkba, ha nem egyenesen a makedón tengerpartra megyünk egy kempingbe.
| 2011.június 28. kedd. Az 5.nap. |
Térkép: 
A B és C közti utat természetesen az autópályán tettük meg végig, csak a Google nem engedni tervezni.
A Fierz Kukes útvonal egy viszonylag jó minőségű igen kanyargós út, ami kb 80 km.
Egy kávézó valahol félúton. Nagyon színvonalas. Kellemes meglepetés volt ez is. Közel távol nincs lakott település az úton. Ide csak azok térnek be, akik erre elhaladnak.
Kukes után kezdődik egy most épült autópálya. Feltűnően jó minőségű. Koszovóból lehet lejutni rajta egyenesen az albán tengerpartra. Ha valamire szüksége volt Albániának, akkor ez az út az. Nagyon sokat javít a megközelíthetőségén. Másodszor mentünk rajta. Most is ingyenes volt. A 8 km-es alagútnak viszont már elkészült a másik fele is. Így a kétirányú forgalom zavartalan.
Albániát elhagyva beléptünk Montenegróba és egy tengerparti kempingben kötöttünk ki estére.
Józsi szobát vett ki, mi sátrat vertünk. Színvonalas volt a szállásunk. Az ára is ennek megfelelő volt. Este sötétedés előtt még tudtunk egyet fürödni, majd a parton egy krimóban vacsoráztunk. Ami nem volt kimagaslóan drágának nevezhető. Vizes blokk tiszta volt működött. Balaton parti árak vannak erre felé.
Reggel elmentünk a közeli boltok egyikébe. Vettünk tojást és friss kenyeret. Rántotta készült mangalica szalámival,szalonnával és hagymával. A konyhában ( a szobához járt konyha használat) Józsi csinált reggelit. Végre egy kis haza íz!
| 2011.június 29. szerda. A 6.nap. |
A Kotori öbölhöz egy kis kerülő úton mentünk. Nem véletlen, hiszen az öböl előtt egy satírozás szerű hajtűkanyar kombinációt lehet a Googlin felfedezni. Sajnos lefotózni nem lehetett, mert annyira meredek, hogy érdemben csak helikopterről lehet látni. Illetve a weben is csak ezt a képet találtam róla.
A szerpentin előtt a lenti vendéglőnél álltunk meg pihenni. Már bánom, de nem vettem, ott lehetett teljesen jó minőségű, fotó képeslapot venni erről az útról. Azok a képek is, hasonlóan ehhez, helikopterről készültek.
Az öblöt elhagyva nem sokára elértünk a horvát határra. Amíg a sorban álltunk és vártunk az útlevél kezelésre, egyszer csak a földön előttem egy 500 kunást pillantottam meg összehajtogatva. Azonnal észrevettem, pedig Marci szorosan mellettem állt, neki nem tűnt fel. Mint később kiderült 500 kuna az jó 80 eurónak azaz közel 22 ezer Ft-nak felel meg. Mivel előttünk nem állt csak egy busz és gyakorlatilag az alól bukkant elő a bankjegy, különösebben nem kerestem a gazdáját, hiszen a buszból nem szállt ki senki. Ki tudja mióta mentek át rajta az autók úgy, hogy senkinek fel sem tűnt. Ez a pénz később jól jött. A kempingben az aznap esti sört megvettem belőle a közösbe – a többit meg kemping díjra és végül a maradékot tankolásra költöttem. A talált pénz egy ilyen túrán soha nem jön rosszul.
Ismét csak elhaladtunk Dubrovnik mellett. Most másodszorra nem mentünk be. Azért néhány fotót készítettünk.
Megviselte a túra. A kényelmetlenségek, a honvágy, a rossz utak és a néhol igen csak nomád körülmények.
| 2011.június 30. csütörtök. A 7.nap. |
Képek a városból.
Szarajevót elhagyva egy hegyi szerpentines szakasz következett. Lassan szállást kellett volna már keresni, mert a felborult útiterv szerint itt nem ebben az időpontban kellett volna tartózkodnunk. Kanyargós vizes úton haladtunk, amikor is egyszer csak a hátsó kerekem kezdett előrejönni egy balos kanyarban. Ráadásul beláthatatlan kanyar volt. Én a végsőkig próbáltam a motort állva tartani. Ez sikerült is, hiszen driftelve sodróttam át szép lassan a szemközti sávba. Ahol is az utolsó méterre elfogyott a csúszós szakasz, az olajfoltról kicsúsztam a vizesre, ahol a kerék váratlanul megtapadt. Oldalazva haladtam – eldőltem, keresztben az úton. Átrepültem a motor felett és előtte értem földet a jobb vállamra. Ahogy leértem egy autó tűnt elő a beláthatatlan kanyarban. Nekem még volt annyi időm, hogy elugrottam az út széle felé. Az autó pedig nem jött gyorsan így ki bírta kerülni a motoromat. Attila és Marci mögöttem jöttek elhűlve nézték végig az eseményeket. Csak félrehúzódni volt idejük, hogy a kikerülő autó elférjen.
Miután összeszedtem magam újra nyeregbe ültem, csak az volt a baj, hogy a jobb karom nem tudtam a combomról felemelni. A bal kezemmel tettem fel a kezem a kormányra. Utána már a vezetés az ment. Féket, gázt, kormányt könnyen tudtam kezelni. Mielőtt elindultunk volna, az utat megvizsgálva kiderült, hogy azon bizony nem kevés olaj is volt. Cipőben tudtam csúszni rajta nekifutásból legalább 4 méter. Nem csoda, hogy a gumi nem tapadt. Még szerencse, hogy a többiek nem jártak hasonlóan.
Az éjszakát végül egy nagyon barátságtalan környéken töltöttük egy kisváros moteljében, Kladinjban, az F pontban levő motelban. Egész este és éjjel szakadt az eső. A hallban kurvák és futtatóik. Abban reménykedtem, hogy nem jönnek oda és ajánlanak fel egy pár lányt amolyan kötelező jelleggel. De végül semmi baj nem történt. A motorokat éjszakára az utcán kellett hagyni. Még láncunk sem volt összekötni őket. Szerencsénk volt, mert a rendőrőrs a motel mellett volt. Éjszaka több időt töltöttem az erkélyen és figyeltem a motorokat – mint sem aludtam volna. Szerencsére a rendőrök egész éjjel a motel előtt sétálgattak és cigarettáztak. Ahogy telt az idő a vállam egyre jobban kezdett fájni az éjszaka. Egyáltalán nem tudtam akkor még, hogy a másnapi hazavezető utat képes leszek e megtenni. Marci többször felajánlotta, hogy szól Regalnak. Eljön furgonnal és hazavisznek. Tudom, hogy megtette volna értem, de végül is nem került rá sor.
| 2011.július 1. péntek. A 8.nap. |
Marci és Attila nem aludtak Szegeden. Már ők is mielőbb otthon szerettek volna lenni. Egyhuzamban nyomták le a Szeged, Marosvásárhely távot. Másnap kaptam sms-t, hogy ők is és Ales is és Józsi is szerencsésen hazaértek.
Felemás érzésem van. Nem sikerült a társaságot egyben tartani és a kitűzött útvonalat végigjárni. Legközelebb még körültekintőbben kell túrát szervezni.
A túráról készült film:
Illetve aki nem tudja letölteni:
| Utóirat |
A vállamról akkor azt hittem, hogy csak egy zúzódás. Ennek megfelelően is jártam el. Nem mentem vele orvoshoz. Viszont később sem javult az állapota. Továbbra is lógott a karom mint a kabátúj. Végül szeptember 2-án két hónappal az esés után röntgenezték meg először. Ekkor máj éjszaka sem tudtam aludni a fájdalomtól. (nappal nem fájt soha és a tünet mindössze annyi volt, hogy oldalra nem tudtam a kezem felemelni, viszont logó karral emelni azt tudtam, akár 30-40 kg-ot is). Röntgen után 4 nap múlva, 6-án már műtőasztalon is voltam. Akoromion plasztikát csináltak rajtam. Mint kiderült az ínköteg az izmaival együtt, ami a kezdő mozgást indítja lógó állapotból felfelé, az kitört – tapadása kiszakadt a felkarcsontból. Az int visszavarrni – drótozni nem lehet. Ezért az akormion csont (lapocka csont egyik vége) nyúlványból egy darabot levágtak és rövidített állapotban visszavarrták . Az operáció óta eltelt immár 3 hónap. Gyógyultnak vagyok nyilvánítva. A mozgástartomány újból 100% körül van.
Kár, hogy már nem működnek a filmes linkek.
Szép Túra volt!!!