Kedves meghívásnak tettünk eleget ezen a hétvégén. Raurisba készültünk, a Sonnhof Rauris fogadóba. Nemrég megjelentettünk egy cikket a motorosokat szívesen vendégül látó magyar vállalkozásról és a írásunk nyomán már több motoros ellátogatott oda magyarországról, sõt azóta voltak, akik visszajáró vendéggé váltak. Mi is készültünk már oda egy ideje, de az idõjárás mindig megakadályozott ebben. Ezúttal nem hallgattunk az idõjósokra és szerintem jól tettük.

Kilátás a Sonnhof Raurisból. A hegyen a szivárványt a környékbeli gyerekek kedvéért építették.

Csütörtökön reggel motorral mentem ki Bécsbe, aznap a cég ottani irodájában dolgoztam, egészen délután hatig, amikor megint csizmát húztam meg cordurát a business casualra és motoros futárnak álcázva csusszantam ki a főbejáraton.

Az A2-es autópályán dél felé haladva hagytam magam mögött Bécset. Wiener Neustadtnál jöttem le a pályáról és átállítottam a GPS-t, hogy most már kerülje el a fizetős utakat és a legrövideb úton vigyen előbb Lockenhausba, pontosabban az 56-os út Lockenhaus és Rechnitz közötti szakaszára egy kis erdei kanyarvadászatra, majd tovább Szentgotthárdra, ahol aznap este találkoztam a többiekkel.

Az L148-ason dél felé előbb Hochwolkersdorfba értem, aztán Schwarzenbachnak fordultam keletre. A korábbi utazásainkon már ismerőssé vált Burgenlandi mellékutakon barangoltam.

Egy félpályás útlezárásnál lefényképeztem a jókedvű tárcsás forgalomirányító embert, aztán õ is lefényképezett engem a mobiltelefonjával. – „Schöne motorrad.” – mondta magyarázatként, miközben a csomagokkal rendesen megrakott Yamahára bökött.

Schwarzenbach elõtt kis tábla figyelmeztet a kanyargós utakra. A település előtt van egy rövid szerpentin néhány hajtűkanyarral, a felsõ végén kis pihenőhellyel. Mire ide értem a nap már alacsonyan állt, telibe világította az FJR ezüstös oldalát. A hajtűkanyarok már árnyékban voltak. A frissen lenyírt fű a hegyoldalakon arra emlékeztetett, hogy nem ártana már otthon is füvet nyírni.

Hajtűkanyarok Schwarzenbach felett

Schwarzenbach és Oberpetersdorf között az út száma L103-ra változik. Ezen érkeztem Kobersdorfba, ahol elmentem az 1528-ban épült kastély mellett, amely Martha Bolldorf-Reitstätter nevű építész hölgy elkötelezettségének köszönheti, hogy fennmaradt és újjáépült. 1963-ban le akarták rombolni. A kastély ma Martha örökösének a birtokában van.

Kobersdorfban még láttam egy rendőrt, aki a papundeklibõl készült kollégáihoz hasonlóan állt az út szélén, de közelről három dimenziós volt és a fejét is forgatta – lehet, hogy igazi volt. Az egyik vendéglõ előtt hatalmas stilizált pléhmotor bizonygatta, hogy a motoros piac egyre nagyobb üzlet Ausztriában és a vendéglátók versengenek az országutak kétkerekű vándorainak pénzéért.

Még egy kerülőt kellett tennem a hegyekben Markt Sankt Martinnál, ahol az S31-et építették. Ausztriában akkor lehetett a szezonja az útépítéseknek. Állandóan eltereltek valahová. Vad irányváltások után végül Lockenhausban találtam magam, ahonnan a jól ismert szerpentinen (az Írottkő mellett vezető út) végre óriásiakat döntögethettem. A késő délutáni órában egyedül voltam az erdőben.

Rechnitz után az én égi vezetőim mindenképpen el akartak küldeni nyugatra, hogy hatalmas félkörben kerüljem ki Güssinget és fussak be Heiligenkreutzba. A Garmin szoftver térképek közötti áttervezése valahogy nem tökéletes. Ausztriában még a Nyugat-Európa térképen navigál, Szentgotthárd viszont csak a Magyarország térképen van rajta. Ez komoly gondot okozott a készüléknek, amely nagy kerülőkkel akart a beprogramozott célhoz küldeni. Időnként el is tévedt, a határ közelében volt úgy hogy egy földútra küldött, aztán hamarosan a földutat is elveszítette. Egy idõ után már inkább a táblákra hagyatkoztam. Güssinget kerestem, amelynek a dombtetőn álló várát már régről ismerem. Csodálkoztam, hogy a falu mekkora nagy ipari településsé nőtt az utóbbi években.

A nap már alacsonyan állt, telibe világította az FJR ezüstös oldalát. Naturpark Landseer Berge. A háttérben Schwarzenbach.

Szentgotthárdon valahol a város szélén áll Zsida Termál Panzió. A Széchenyi terv keretében épült házacska a semmi szélén elsősorban a nagy nyugalomra vágyókat várja. Sokszor esnek be ide vendégek az Internet miatt, mert a Szentgotthárd és a panzió keresőszavak elsőnek a Zsida honlapját dobják fel.

Kilenc már elmúlt és nagyon hálás voltam Péternek, aki már korábban megérkeztett és bevásárolt egy kis tartós kenyeret, felvágottat meg sört, amit gyorsan meg is ettem, miközben a többiek különbözõ egészségügyi elméletekre hivatkozva igyekeztek tartózkodni a vacsorától.

Reggel folytatódott az őrült meleg. Az erkélyen reggeliztünk a ház két kutyájával, aztán felmálháztunk, elköszöntünk kedves vendéglátóinktól a Termál Zsidában és elindultunk azzal a szándékkal, hogy igyekszünk Raurist a lehető legeldugottabb osztrák utakon megközelíteni.

A szomorú szemû kutyusok éberen vigyáztak ránk, miközben a teraszon reggeliztünk.

A Termál Zsida színei. Széchenyi tervből épült.

Az első feladat Graz kikerülése volt. Tamás maga elé vette a 250 ezres spirálos Ausztria térképet és csak a fehér színnel jelzett legalsóbb rendű utakon igyekezett távol maradni minden rendesen megépített országúttól.

Elsőként ő is Güssing felé került, Stegersbachig az 57-est követtük, aztán Burgaunál a Wagerbergwegen kertek alatt, erdőkben bújkálva, dombok között kanyarogva igyekeztünk eljutni Sebersdorfba, ahol a grazi autópályát kereszteztük. L412 – L413 – Pöllau következtek. Pöllau így kerülőúton 75 km és 1 óra 20 perc volt Szentgotthárdtól.

Güssing vára.

Pöllaunál időt kértem, ha tehetem mindig lekanyarodok ennek a kis településnek a romantikus főterére egy kávéra, és ilyenkor meglátogatom a gazdagon díszített barokk Szent Vitus templomot. Most is kaptam egy jeges kávét. Hohó, micsoda különbség az USA beli jégkásás Nescaféhoz képest! Ha ez el tudnám motorozni lekörözném Rossit.

Mint két tojás. Elõl mentem egyszer amikor belenéztem a tükörbe és csak egy motorost láttam magam mögött. Nézem a másikat – ott is csak egy. Rögtön lassítást vezényeltem, mert azt hittem alakit elhagytunk. Csak a legközelebbi kanyarnál láttam, hogy mind a kettő ott van a sarkamban, majdnem egymás mellett.

Panoráma Pöllau főterérõl.

Pöllau színei. A Szent Vitus templom tornya.

Barokk belsőépítészeti motívumok a pöllaui Szent Vitus templomban.

Pöllau

Pöllau után L448 Birkfeld és onnan nyugatnak egy darabig a jó irányban haladtunk, aztán egy hirtelen fordulattal elindultunk délnek, L320 – L318 és valamivel Graz fölött Friesachnál kereszteztük a Grazból északra tartó A9-es autópályát.

Ne csak a zebránál lassíts!

A kőzúzalékkal vstagon felszórt úton a BMW-k jobban érezték magukat, mint az FJR.

– Mi lesz a kép címe? – érdeklõdött Péter – Marhák között?

A motorosok mind kint voltak az utakon ezen a szép szombati napon.

Nem is csoda.

Rosentalban és Köflachban közel vagyunk a Graz melletti Piberhez, ahol a Spanyol Lovasiskola és az Állami Istállók találhatók. Itt minden a lovakról szól. Nem messe van Bärnbach, ahol egy Hundertwasser templom áll.

A Nordkappra emlékeim szerint kevesebb cuccal mentem.

Továbbra is délkeletnek tartottunk Sankt Oswald – Kalchberg – Rosental – Köflach következtek. Rosentalban egy bárban az üdítők összetételét elemeztük. Tamás az 50%-os fürjpástétomot hozta fel példának, ami 50% fürj és 50% lóhús keveréke (1 fürj + 1 ló). Köflachban megint megálltunk ebédelni egyet az egyik supermarket önkiszolgáló éttermében. Frissen grillezték a húsokat, nagyon jó volt az ebéd, be is jelöltem a GPS-en a helyet (N47.06291 E15.09273).

Gyors tankolás után én álltam az élre a GPS-sel és a legrövidebb út, fizetős utak kizárva opcióval igyekvős tempóban jutottunk a B77-esen előbb Judenburgba, majd onnan már a két számjegyû utakat követve a Mura völgyében előbb Murauba, majd a B96-oson Tamswegbe.

Alpesi tájkép száguldó motorról

Tamswegben megint kávéztunk egyet a fõtéren. A hibátlan napsütésben a városka öreg épületeit fényképeztem. A motorosokat itt is hívogatják a helyi éttermek, nem is hiába. Perenként átmegy itt két keréken valaki, van bőven parkolóhely és három árnyas vendéglő.

Tamsweg főtere a városházával

Tamswegtől semmi sincs messze

Egy nagy felhő telepedett fölénk, amikor Obertauernen keresztülhajtottunk Radstadt felé. A környezõ hegyeken az ismerõs sípályákat most zöld fű takarta. Radstadtnál lekanyarodtunk Altenmarkt felé, keresztülvágtunk Wagrain és St. Johann utcáin és elértük a 311-est nyugat felé, ahol hamarosan elhagytuk a Gasteiner Tal felé vezető balra kanyarodós kijáratot. A nem túl részletes ADAC térképemen nem szerepelt a következő kijárat, de hallgattam a GPS-re és gyanakodva bár, de bementem a hegyek közé délnek. Itt Rauris nem volt kiírva. Nem is itt kellett volna lehajtani, hanem egy kijárattal odébb, de ez az út is oda vezetett csak a hegyen keresztül.

Raurisba érve megálltam egy szállodánál, hogy megkérdezzem hol van a Sonnhof fogadó. Szőke pincérlány igazított útba – gyerekkoromban ilyennek képzeltem a tündéreket, leszámítva talán a tökéletes angolt. A ház mögött kell elmennem, nincs kétszáz méterre a fogadó. Visszatértem a motoromhoz, ami egy szép nagy fehér tábla alatt parkolt. Az volt ráírva – Zufahrt Sonnhof.

A Sonnhof szálloda előtt Gábor, az üzletvezetõ fogadott minket, aki kijött elénk a motorok zaját hallva és rögtön útba igazított minket. A bátor vállalkozók a 2003-ban felújított Sonnhof házat néhány hónapja bérlik és szándékuk szerint hamarosan megvásárolják. Gábor nagyon lelkes, minden követ megmozgat, hogy sikerüljön beilleszkedniük Rauris zárkózott osztrák közösségébe. Ebbe beletartozik a helyi elöljáróság (a rendőrfőnök, a bankigazgató és a polgármester) kedvezményes szórakoztatása a száz tagú cigányzenekar verseny nyertes prímásával, aki hetente néhányszor itt koncertezik a raurisi közönségnek.

Sonnhof Rauris

A völgyben régen aranyat bányásztak, ami az itt lakókat összetartóvá és egyben a külvilággal szemben kirekesztővé tette – ez ma is része maradt a kultúrájuknak. Az elkülönülés a nyelvükben is megmutatkozik, a kívülről jövők alig értik õket. Gábor szerint több jel utal arra, hogy a völgybeliek családi kapcsolataik során sem nagyon keveredtek a kívülállókkal.

A szálló tiszta, az ellátás bőséges és nagyon jó, a kiszolgálás pedig figyelmes. Gábor egyelőre ezekre koncentrál, miközben a szálló folyamatosan szépül a magyar társaság keze alatt. Van medence, szauna, még egy profi squash pálya is a pincében, síelőknek bakancsszárító (motorosoknak ruhaszárító) és fedett parkolóhely is.

Fedett hely a motoroknak

Nyolcig volt vacsora, büféasztal parádés választékkal. Vacsora után elmentünk még sétálni egyet Ausztria harmadik és Salzburg tartomány legnagyobb falujába. A tökéletesen karbantartott és abszolút felvirágozott osztrák alpesi házak között van még néhány az 1500-as években épült épület. Itt a Sonnhoffal szemben ilyen egy malom, lent a faluban meg egy ház, amelyben a National Park Hohe Tauern irodája van.

Kilátás a szobánk erkélyéről.

Gábor feldobta az estét, amikor az étteremben söröztünk. Elmondta, hogy Dundika aznap éjszaka a szállodába látogat és másnap valószínűleg feltűnik majd a vendégek között és ha minden igaz néhány snittet is felvesznek vele a szállóban, amit majd egy népszerű TV csatorna fog leadni. Mivel rettentően tájékozatlannak bizonyultunk celebtanból Gábor gyorsan összedobott egy internetes Dundika tanfolyamot, amelynek keretében végig browse-oltuk Dundika videóit és jobban sikerült fényképeit is.

Vacsora a Sonnhofban

Az időjósoknak igazuk volt. Reggel az ég egyenletesen szürke volt és folyamatosan esett az eső. Kaprunban és néhány osztrák síterepen már havazott. Negyven éve nem volt ilyen idő – mondogatták nemrég az USA-ban, amikor Phoenixben a kemence forró szél próbált múmiává aszalni minket. Raurisban arra panaszkodtak, hogy negyven éve nem volt ennyi eső nyáron. Nem nagy meggyőződéssel ugyan, de végiggondoltuk mit csinálhatnánk aznap.

Minden rendes síterepen havazott aznap. Raurisban a völgyben is esett.

Sorra vettük a lehetséges esős programokat a környéken:

Eisreisenwelt Werfen – a világon a legnagyobb jégbarlang. A parkolótól húsz perc séta a felvonó, onnan még 15 perc a bejárat. Tamás már volt ott. Van egy története arról, hogy milyen teljesen kiizzadva lemenni a jégverembe két kis gyerekkel és egy terhes feleséggel. Péterék Dachsteinben jártak egy szál papucsban a jeges pocsolyákban.

Hohenwerfen erőd – amióta ott jártunk már megépült egy felvonó a hegyre és az új prospektusban már lóhátról forgatják a solymászok a műpockot a ragadozó madarak elõtt. A várnép továbbra is középkori maskarában szolgálja ki a látogatókat. A vár legfőbb látványossága a fegyver múzeum. Mára épp nagy ragadozó madár bemutató és udvari zene fesztivált terveztek.

Átnéztem az Internetet, hogy mit írnak a motorosoknak Izlandról.

Végül a lustaság győzött – szauna és ebéd a hotelben, aztán séta a faluban amikor már egy kicsit elállt az eső és a havazás. Péter elvonult aludni, mi meg átbeszéltük a jövőre esedékes izlandi túra részleteit. Megnéztem a YouTube-on néhány videót izlandi motoros túrákról. A filmek fele arról készült, hogy motoros egy gázlón próbálja átverekedni magát és a technikát legalább derékig érõ vízben. Aszfaltot egy filmen sem láttam, bár azt írják, hogy az utak 80%-a aszfaltozott.

Időközben celebtanból megbuktam, mert bár Dundika a szomszéd asztalnál ebédelt, egyáltalán nem ismertem fel, igaz ebben szerepet játszhatott, hogy amiről felismerthettem volna a tegnapi tanfolyam alapján, azt most mind egy melegítő alá rejtette.

Szauna után, ebéd elõtt.

Kilátás az étteremből.

Egy kis desszert ebéd után

Délutáni séta

A házaknál sok helyen tartanak motort. Ez is egy szép darab, tetszik benne hogy olyan könnyû, csak kicsi a tankja és kényelmetlen az ülése.

A helyi fiatalok kávézója Raurisban. Este itt nagy élet van.

Ez meg a közeli cukrászda, vagy látványpékség? Kaptam egy kappuccinót.

Oroszlán.

Este még körbejártuk a szállodát Gáborral, aki mindent megmutatott és közbenlelkesen mesélt a terveirõl. Azt mondta, hogy a motorostura.hu-n megjelent cikk nyomán talált el hozzájuk a vendégeik kb. negyede. Mesélte, hogy volt egy pécsi motoros csapat, akik miután ide látogattak megváltoztatták a tengerparti nyaralási tervüket, hogy visszajöhessenek és itt tölthessék a szabadságukat.

Az FJR a parkolóban várja, hogy felszereljem.

Gábor figyel a vendégeire

Ismét napsütésre és kellemes melegre ébredtünk. Éjszaka még eshetett az esõ, mert odakinn minden vizes, illetve egy bizonyos magasság felett havas volt. Elköszöntünk vendéglátóinktól és nekivágtunk az Alpok mellékútjainak. Továbbra is Tamás vezetett és minden kétszámjegyű főutat gondosan elkerült Hallstadtig.

Kifordultunk a B311-re és a következő kijáratnál átmentünk az északi oldalára – Dienten – Mühlbach – Bischofshofen – B99 csak egy kicsit – B166 Lammertal (megint síterepek között) – Hallstadt.

Mellékutakon

Mesekönyvbe illő tájak.

Tűzoltózenekarok ünnepe Mühlbacban.

Hallstadtban a város déli végénél a fizető parkolóval szemben egy üzlet parkolójában álltunk meg és tettünk egy körsétát a hegyoldalba épült tóparti településen. Ismét kipróbáltam egy jeges kávét a főtéren és még mindig nagyon finom volt. A tóparton és a hegyoldalban daruk magasodtak, Hallstadt épült és szépült.

Kalpárus Hallstadtban

Egy halételeket áruló vendéglő hirdeti magát ezekkel a rettenetes ragadozó koponyákkal.

Hallstadt főtere. Egyik különlegessége a városnak ahogy a gyümölcsfákat nevelik.

Café Derbi a schwarzwald tortámmal.

Színes szagos souvenír bolt Hallstadtban.

Nagy csapat mopedes turistát kerülgettünk Hallstadt elõtt.

Hallstadt után Liezennél álltunk meg tankolni, Tamás itt elbúcsúzott és hazapályázott, mert estére vendégeket várt. Mi Péterrel Kalte Kuchlt, a motoros találkozóhelyet jelöltük meg célpontnak. Liezen – Admont – Nationalpark Gesäuse – Wildalpen (raftingosok) – Mariazell – Terznél észak B21 – Kalte Kuchl. A 127 km-es szakaszt Liezentől ideáig 1:43 perc alatt tettük meg. Ezek az utak az Alpok alján felérnek a legtöbb nemzeti parkon átvezető fizetős utakkal.

Kalte Kuchl egy település Bécstõl 63 km-re 8 óránál, vagy Neukirchentõl 35 km-re 10 óránál, amely az itt álló panzióról híres. A közeli szerpentineken motorozók kedvelt találkozóhelye most is tele volt, csodálkoztunk is, hogy ennek ellenére milyen gyorsan kiszolgáltak minket. Érkezéstől indulásig mindössze 45 perc telt el. A gombás szósszal leöntött hús (Eierschwammelsnitzel) nagyon jó volt. Mindenkinek ajánlom.

Kalte Kuchl

Kalte Kuchl a 21-esen.

Egy új BMW R1200RT minden lehetséges extrával felszerelve. A hifi hangot már tudja, a Blueray lejátszó még hiányzik belőle.

A látványos hegyi utak és települések Wiener Neustadt környékéig tartanak, onnan már sík és többnyire unalmas területen utaztunk a legrövidebb úton Hegyeshalomig, majd onnan a mosonmagyaróvári kútig az autópálya mellett. A Kalte Kuchl a mosonmagyaróvári kúttól 150 km-nyi távolságra van. A terület, amit a helyi motorosok az Ördög Konyhájaként emlegetnek egy-vagy kétnapos rövid kiruccanásokkal is megközelíthetõ. Az utolsó kilométereket hazáig az autópályán tettük meg.

A bejárt útvonalak Ausztriában. Kattints rá a térképre a nagyításhoz

Agárdi György, 2009. július 22.