Október 16.-án indultam, akkor még egy szervezett túrával a horvát tengerpartra, hogy aztán ott a többiektől elköszönve elinduljak Európa legnyugatibb pontjára.

BÁTRAKÉ A SZERENCSE, ez újra beigazolódott. Egy hetet izgultunk otthon, hogy milyen időnk lesz majd Horvátországban. Az eső szakadt és az embernek még kimenni sem volt kedve nem hogy motorra ülni. Pénteken is hideg volt, a magyar szakaszon bizony 7 fok körül gurultunk, de Zágráb kornyékén már túl léptük a 10 fokot. Viszont másnap a tengerparti szlalom végig napos időben zajlott, mindenki megelégedésére.

Eddig:1230 km

Ma reggel “könnyes” búcsút vettem a csapattól és elindultam Portugália irányába. Az utam viharos széllel kezdődött! Nagyon élveztem a tengerparti szerpentint fel Rijekáig, bár néha olyan széllökések voltak, hogy felállították egyenesbe a motort miközben döntöttem. Egy alkalommal megálltam fotózni és elfújta a kesztyűmet a szél, 20 métert szaladtam utána, és arra gondoltam, jó kis kezdet lett volna, ha beesik a tengerbe.

A Biogradtól Senjig tartó tengerparti szakasz kifogástalan “kanyarvadászoknak”, már alig várom, hogy tavasszal visszatérjünk. Trieszt volt az első cél, ott pont belefutottam egy veterán autóverseny befutójába, sikerült megörökítenem néhány ritka szép sportkocsit. Elég jól haladtam az olasz szakaszon is (14 út) így viszonylag korán a mai szállásomra értem. Velence előtt vagyok valamivel,holnap Rimini és San Marino a cél.

1590 km

Egy viszonylag unalmas úton leértem Riminibe. Ez a kisváros már bezárt, pont mint a Balaton télen! Néhány nyugdíjas ugyan kocogást imitált a parton, de teljesen kihalt volt a gyönyörű homokos tengerpart. Egy késdobálóban kaptam szállást a pályaudvar mellett, a szobákhoz egy billiárd termen keresztül lehetett feljutni, képzelhetitek hogy néztek rám amikor negyedszerre fordultam a csomagjaimmal. Ami érdekes volt, hogy a szobámban a TV-n be volt állítva egy csatorna amin a teremben zajló, “vérre menő” csatákat lehetett figyelni élőben. Persze a cél lehet, hogy az volt, ha lent elfajulnak a dolgok legyenek szemtanúk a szobákban:))

Egyébként az úton volt egy érdekes kitérőm Ravenna előtt, a kisváros neve Comacchio. A helyiek Kis-Velencének hívják, és tényleg! Jó volt itt megpihenni egy órára.

1915km

San Marino volt az első célállomás, Riminiből ide hamar fel lehet érni. Szép-szép, sok a Ferrari, Porsche, Jaguár! (egyébként otthon is egyre több san marinoi rendszámú autót látni, lehet hogy kedvelt turista célpont lettünk a san marinoiaknál, na jó nem álmodom). Itt a rendőrök is jó fejek, a gyalogos még csak a távolban látszik de már minden autót megállítottak a környéken, aztán ha átbattyogott a nyugdíjas mindenki mehet tovább. A LEGNAGYOBB RAY BAN napszemcsit viselik, és mosolyognak munka közben.

San Marino után átvágtam a hegyeken és Toscana dombjai között motoroztam. Itt minden olyan mint a festményeken. Kis domb, rajta ház a jellegzetes cseréppel, a ház mellett egy hosszúkás, egy gömbölyű fa. Mindegyik szemet gyönyörködtető. Azzero és Siena érintésével értem el Grossetba, de mivel itt nagy volt a dugó ezért lecsaptam jobbra és milyen jól tettem! Egy festői szépségű (tudom, ez a jelző már el van csépelve, de ez tényleg az volt) kis faluba értem, Castiglion della Pescara. Gyorsan találtam szállást, a hotel tulaja egy fura öreg ember volt akinek volt egy drótszőrű tacskója, ami mindig ugatott. Később láttam az öreg ember, még öregebb anyját is, aki gond nélkül leüvöltötte a kutyát. Most már értettem miért olyan fura az öreg. Az esti séta a parton, a naplementével már-már giccses volt! Jó volt nézni a hazatérő halászhajókat, ahogy kikötnek és a halászok vidáman fecsegnek a parton kávézgató helyiekkel.

2200 km

Szakad az eső, tologatom az indulást, a tacskó folyamatosan ugat, végül elindulok tíz körül. Az esőruhámat egyenlőre nem veszem fel, mert bízom a DANE gore-tex dzsekimben, meg a DIFI csizmámban. Derekasan állják a sarat(esőt). Áldom aki kitalálta ezt a kis pántot ami a kabát hátuljából tangaként előre jön a két lábam között és így lehúzza a kabát hátát. Nagyon melegen tart, érezhető a különbség.

Pisa fantasztikus. Mentem pár kört mire megtaláltam a ferde tornyot, viszont mikor odaértem tátva maradt a szám. Néhány fekete pasi sorfala mellett sikerült remek helyet találnom a fotózáshoz. Persze előtte meg kellett értetnem velük, hogy nem akarok Rolex karórát és kígyóbőr övet venni 20 euroért. Nem értem miért nem dől el ez a harangtorony. Nekem már olyan mintha túl lenne a holtponton, de mégis áll, ráadásul még embereket is felengednek a tetejébe. Ők tudják.

Pisa után óriási zuhét kapok a nyakamba, az úton folyamatosan csúszkál a motorom, végül úgy döntök, hogy kiállok. Nem tudom pontosan hol vagyok, de az biztos, hogy Genovát nem értem el. Tengerpart az van megint, a szállás príma, van internet, mi kellhet még. Holnap remélem kisüt a nap és mehetek tovább Monaco felé. (Chiavari volt a város neve)

2425 km

Nem sütött ki a nap, végig esőben mentem. Genova, San Remo, Nizza. Valahol Marseille után álltam meg egy kiejthetetlen nevű francia kisvárosban. A szakadó esőben már semmit nem láttam, mindenemből folyt a víz, végül már a kesztyűmet sem vettem vissza. A harmadik szállás után ahol azt mondták SORRY de nem vagyunk nyitva, hagytam a GPS-t és a szerencsémre bíztam magam. Hopp, egyből balra egy tábla, begurultam hosszan egy földúton és egy kis parasztházhoz értem. A tulaj kijött elém és a kérdésemre, hogy szobát keresek tökéletes angollal azt mondta, hogy akkor mutat egyet. Mondjuk ez volt eddig a legdrágább szállásom 60 euro és még reggeli sem volt, de nekem már mindegy volt, csak megszárítkozhassak, és végre aludhassak. Egy kicsit próbáltam ugyan alkudni azzal hogy nincs ennyi készpénz nálam, de a bácsinak volt BANKKÁRTYA LEOLVASÓJA. Mosolyogva húzta le az összeget, én meg elballagtam aludni.

2928 km

Süt a NAP, vidáman indultam tovább! A szállásadóm tanácsára délnek tartok és kihagyom a tervezett francia részt (talán majd visszafelé). Az első komolyabb motoros csapattal egy benzinkútnál találkozom utam során. Harley-sok, nem is köszönnek, pedig szívesen elcsacsogtam volna végre valakivel a “motorozás szépségeiről”. Egyébként szerencsém volt, mert 386 kilométert mentem egy tankkal és épp, hogy beértem ehhez a kúthoz. Már porzott a tankom.

A következő ijedtség egy pihenőben ért, amikor megláttam a hátsó gumimat – kilátszottak a fémszálak. Ez mikor kopott el így? Persze terveztem egy gumi cserét az úton, de azt hittem kitart Barcelonáig, hát nem! Na innentől „pianóban”, 60km/h-val poroszkáltam el Perpignanig, ott egy kis keresgélés után egy motorkereskedésben kicserélték a gumimat. Ami érdekes volt az egészben, hogy hatvannal cammogva egész más élményt nyújtott a gurulás. Mindent láttam, mindent észre vettem, valahogy teljesebb élménynek tűnt. Szerintem jövőre megcsináljuk Szilárd barátom ötletét – ROBOGO TÚRA AZ ALPOKBA. Max. 125 ccm és csapatunk 80km/h-val.

Estére értem Barcelonába ahol Előd barátommal találkoztam. Este nyolckor 22 fok, a város nyüzsög, hullámzik. Nagyon szeretem Barcelonát! Míg vártam rá a Plaza Catalunyán elképesztő dolgot láttam. Kb. 30 fekete hapi nagy zsákkal a hátán üldögélt a lépcsőkön. Egyszer csak mintha vezényszóra menne a dolog átrohantak batyustul a négysávos úton és a járdán fél perc alatt berendezték a saját kis butikjukat, (táskák, övek, sálak, stb), ám néhány perc “értékesítés” után jött két rendőr és ők megint egy mozdulattal felkapták a portékát és rohantak vissza a lépcsőkhöz. A rendőrök egyet kaptak csak el, az széles gesztusokkal magyarázta, hogy ártatlan bármivel is vádolják. A többiek csak néztek mikor ér végre véget a műsor, hogy újra kezdhessék a melót. Előd szerint ez mindennapos itt és a rendőrök csak akkor kaphatják el őket ha kint van a cucc, ha már a vállukon libeg akkor ők nyertek! Igazi macska-egér harc Barcelona egyik legnagyobb terén.

3378 km

Barcelona városnézés. Parkok, Szentcsalád templom, part. Sokan még fürödtek a tengerben, persze a 24 fok volt. Egy utcai zenész Neil Young és Bob Dylan számokat játszott a parti sétányon, nem is tehetett volna jobbat velem. Este Előddel és barátnőjével a Hard Rock Caféba mentünk. A hely érdekessége hogy rengeteg LCD tévén koncertfelvételeket nyomnak egész este. Persze nekem minden összejött ezen a napon mert Bruce Springsteen koncert felvételek mentek, és bár háromnegyed órát kellett várnunk az asztalunkra a sajttorta felejthetetlen volt. Éjjel motorozni a hat-nyolcsávos sugárutakon egészen különleges érzés.

3402 km

Előd szervezett egy túrát a Barcelona környéki hegyekbe. Nagyon élvezetes, csapatós hegyi szerpentineken gurultunk végig. Egy kedves kis katalán faluban (El Brull)ebédeltünk, úgy fél órát kellett várnunk az asztalunkra így volt időnk “körbenézni a faluban”. Ez komolyan így történt: megálltál, körbeforogtál és kész. Előd szerint 240 ember lakik ebben a faluban, szerintem az étterem vendégeit is beleszámolták! Este Barcelona-Zaragoza meccs volt, 6-1 lett a vége. A stadion környékén megteltek az utak motorokkal, robogókkal! Olyan volt, mint egy méhrajzás. A mérkőzésre a Barca rajongók zöme motorral megy, nem hétköznapi látvány, ahogy 10 tömött sorban állnak a mopedek, amíg a szem ellát. Ezen a vasárnapon egyébként 8 óceánjáró érkezett Barcelonába és több, mint 25000 utas nyomult be a városba szétnézni. A mediterrán csúcs 12 óriáshajó egy kikötőben és ezt egyszer Barcelona is majdnem elérte – három órán múlt mindössze. Ezeket az infokat a magyar főkonzullal beszélgetve szereztem, aki végtelenül segítőkész volt és persze ő is motoros.

3658 km

Sitgesig elkísért Előd, ott ittunk egy kávét és elbúcsúztunk. Sitgesben egyébként több MotoGP sztárnak is van háza, ez talán a legkedveltebb üdülőhely Barcelona közelében. Irány Valencia! Az N340-es utat választom, ezen poroszkálok délnek, az idő bomba, 26 fok, sima aszfalt, nekem találták ki. Hol narancs ligetek, hol partmenti felhőkarcolókat látni. Valenciába viszonylag korán leérek és úgy döntök, van még bennem szufla, így Alicante a mai nap vége. Nyüzsgő tengerparti város, a szinte már szokásos látnivalókkal – domb, vár, felhőkarcolók, kaszinó, temgerparti sétány, jachtok(nem kicsik), nyugdíjasok.

4208 km

A mai célom Marbella, így a Torrente filmek után szabadon belekezdek a Marbella küldetésbe. Almeirahoz közeledve egyre több arabnyelvű tábla is ki van téve az út mellé, ez a kornyék már erőteljesen magán viseli a mórok hosszú tartózkodását a spanyol földrészen. Almeira után N-340a, jött egy durva szerpentin a tenger mellett, ezt sikerült is felvennem videóra. A nagy csapatás után jól esett fürödni a tengerben. Ebben a régióban nagyon megy a narancs termesztés, amíg a szem ellát mindenhol nejlon sátrak, olyan, mintha víz lenne de nem az. Elég unalmas rész volt. Majd Malaga után újra egy csinos kanyargós rész következett. Marbella egy klasszikus üdülő paradicsom, télen nyáron látogatható. A Costa del Sol partszakasza kezdődik itt, és egészen hosszan elnyúlik délnek. Hamar találtam szállást magamnak, a recepcióssal beszélgetve kiderült, hogy ő kéthete volt Alicantéban és elismerően bólogatott a mai teljesítményemre, gyorsan el is engedte a parkolás árat.

4760 km

Reggel korán indultam, hogy beleférjen minden amit terveztem. Gibraltár volt az első látnivaló. Egy kicsit csalódtam, mert olyan lepukkantnak tűnt az egész város. A legdélebbi pontnál egy csomó felújításra váró épület volt, szűkek voltak az utcák és olyan bénán egyirányúak. Ami tetszett, hogy egy csapásra minden angolul volt kiírva és furcsamód a határátkelő után az ember míg eljut a városba a repülőtér leszállópályáján kell átcaplatnia. A határon a motorosok csak fékeztek és lobogtatták az útlevelet, az angol határőrök meg csak intettek. Olcsóbb volt a benzin, mint Spanyolországban, és a majmok is jó fejek voltak. Az útikönyv szerint Európában csak itt élnek szabadon, ezzel azonban vitatkoznék – gondoljunk csak a magyar “celebekre”.

Gibraltár után Cadiz felé vettem az irányt, errefelé minden ki van írva arabul is, és a környezet is nagyon arabos. Palmafák, fehér épületek, ja és az arabok. A tengerparton tovább haladva rengeteg széllapát forog az igen erős szélben. Amikor megálltam fotózni majdnem perec lett belőle, a holtpontról sikerült visszahoznom a mocit. Tarifa egy gyönyörű vízparti kisváros, fehér házakkal. Tovább a parton rengeteg wakeboardost látni ahogy a nagy szélben a kis ernyőjükkel repkednek aztán siklanak a vízen. Nagyon jó úton haladtam Portugália fele, a hőmérőm végig 31 fokot mutatott. Estére értem Lisszabonba és szerencsére Bandi barátom ajánlott egy szállást ahol nagyon laza figurák gyűltek össze. Van egy nagy nappali ahol lemezjátszó szól és nagy kanapékon lehet olvasni, feküdni. Közös a konyha és aki kér menüt azoknak egy indiai pacák csinálja a vacsit. Külön internet szoba van ahol három gépen éjjel-nappal lehet netezni.

5620 km

Cabo da Roca – Európa legnyugatibb pontja. Ez volt a cél. Megcsináltam, most már mehetek haza.

Persze ma azért leizzadtam mire kijutottam Lisszabonból. A szállásról elindultam a part felé mert ez tűnt logikusnak… na a logikát felejtsd el itt. Egyből egy egyirányú utca, aztán még egy, aztán ugyanott voltam ahonnan indultam. Majd balra próbálkoztam és máris egy szűk utcában voltam ami macskaköves, plusz meredeken emelkedik, plusz villamos sínek vannak rajta. És persze egyszer abba maradt az emelkedés és akkor jött a meredek lefelé… szabályosan izgultam mi vár rám a következő szűk kanyar után – villamos szemből, vagy taxis oldalról, vagy gyalogos akárhonnan – közben meg tartani magam csuklóból a meredeken. Na nem is ragozom tovább, egy óra alatt kikeveredtem, és utána sima utam volt a parton.

A Cabo de Roca parkolójában keltettem némi feltűnést a magyar rendszámommal, akik tudták hol van “ungria” azok elismerően bólogattak, sőt, egymás kezébe adták a gépemet, hogy segítsenek lefotózni engem és a motorom! Este város nézésre indultam. A sétáló utcában francia fúvósok a repülőjükre várva szórakoztatták a nagyérdeműt. A portugálok meg annyira élvezték a „karnevált” hogy táncra perdültek. Majdnem egy órán keresztül ment a zene és a tánc az utcán. Mivel másnap indultam haza próbáltam kiélvezni Lisszabont. Egy portugál motorszalonban voltam és a tulajdonossal beszélgetve kiderült, hogy ott ha valaki vesz egy robogót akkor kb. 20 percen belül eltudja vinni rendszámmal. Ez hogy lehet? A szalonban gyártják le a rendszámot és ideglenes papírokat állítnak ki, a végleges dokumentumokat a hivatal postázza pár héten belül. Na ez szolgáltatás!

5755 km

Lisszabonban reggel óriási köd volt, a nagy hídon, ami az öböl két partját köti össze az orromig sem láttam. Egyébként a híd belső és külső sávja fémből készült, ezért a motoros csak a középsőben mehet biztonságosan. Viszont a melletted közlekedő autók olyan hangot adnak ki, mintha egy forma-1-es versenyen a boxutcában állnál. FÉLELMETES!

A portugál szakasz hamar eltelt, semmi különös nem történt. A spanyol oldalon viszont Madrid felé haladva az EX102 úton Zorita és Talareva között, na igen….ez benne volt az öt legjobb motoros élményemben. 25 fok, tökéletes kanyarok, vadi új aszfalt, minimális forgalom (5 autó 75km alatt).

Madridba este hét körül értem, a belvárosig jól lehetett haladni, ott viszont a GPS bevitt a sűrűbe – folyamatosan a sétáló utcán akart átvinni, aztán meg egy olyan téren, ami fel volt bontva. Na mindegy, pár perc alatt találtam szállást és már be is vetettem magam az esti forgatagba! 4 euroért olyan gyrost ettem, hogy a tíz ujjam megnyaltam utána. A recepciós reggel megkérdezte, “Te tudsz magyar?” mire én meglepődve mondtam “Si”, erre megbeszéltük, hogy ő Szlovákiából származik és milyen jó is az örök szlovák-magyar barátság.

6385 km

Madridból indulva Zaragozáig kellett eljutnom. Az N11 es úton mentem. Az út szinte végig sziklák között vezetett, annyi eltéréssel hogy először vöröses barna majd homokfehér színben tündököltek. Zaragoza után összeszűkült az út és egy kanyargós szakasz következett Barcelonáig. A táj itt már nagyon szürke volt, izgalmat csak az jelentett hogy végre láttam motorosokat szembe jönni. Egész kis csapatok indultak hétvégi kirándulásra. Megint estére értem Barcelonába.

7020 km

Reménykedtem hogy hazafelé betudom járni a Verdon kanyont franciaországban, de az idő újra elromlott. Genováig bírtam a tempót, egy Ducatis sráccal mentünk együtt. Genova előtt lekanyarodtam és Ovadában kaptam szobát.

7923 km

Reggel szakadó esőben indultam haza. Terveim szerint ma hazáig húzom a gázt. A tizenöt fokban elvoltam, felvettem az esőruhámat is, jó zene szólt a sisakomban, egyszóval elviselhető volt a helyzet. Triesztnél abba maradt az eső és kezdtem reménykedni hogy minden jobbra fordul. Na Ljubjanától kezdődött a rémálom. A motor hőmérője percek alatt 1 fokra ment le, szabályosan vacoktam. Innentől átment a hazaút túlélő túrába. Bár a hőmérséklet „felment” 4 fokra elkezdett esni újra az eső, sebaj-gondoltam-bírom én! Aztán köd lett és a nap is lement. Egy kamion mögött haladva a sötétben arra gondoltam hogy most rögtön visszafordulok és a spanyol melegben megvárom a tavaszt, majd akkor ráérek hazajönni! Végülis este tizenegy órára értem haza Budapestre hullafáradtan, átfagyva, de tele élményekkel és az érzéssel hogy „Megcsináltad apafej”!

9008 km

Szimcsák Attila, 2009. december