Idén másodszorra álltunk rajthoz a BMW Motoros Túraklub által szervezett 24 órás túraversenyen. A jól összeszokott csapat tagjai: Kasos Mihály, Miklósi László és jómagam voltunk. Ezúton ismét gratulálok a csapattagjaimnak a kiváló teljesítményükért! A tavalyi sikerünk után idén nem volt kétséges, hogy újra megcsináljuk. Az előző versenyen egy megosztott első helyezettként nulla hibaponttal zártuk a versenyt. Idén másodikak lettünk egy amatőrnek egyáltalán nem nevezhető motoros rendőr csapat mögött. Tőlük pedig, azt gondolom egyáltalán nem szégyen kikapni. Sőt!

Számokban: 53 csapat indult, azaz 159 motoros. Ebből 38 csapat ért célba. A többiek útközben feladták technikai vagy egyéb okok miatt. A részletes eredmény és fotók megtalálhatók a www.bmwmtm.hu weboldalon.

Aki nem ismerné a szabályokat, azoknak röviden elmondom, hogy a verseny lényege, hogy a 3 fős csapat minél kevesebb hibapontot gyűjtsön. A rajt előtt 10 másodperccel kapjuk meg fejenként a szöveges itinert, amit követni kell az elkövetkező 24 óra alatt.

A csapatnak mindvégig együtt kell maradnia. Az itineren szigorúan szövegesen megjelölik az útvonalat, az egyes etapok végét és a szintidőket. Minden etap maga egy útvonal ellenőrzési pont, ahol pecsételnek, de ezen felül előre nem bejelentett, váratlan ellenőrzési pontok is vannak. Nem kevesen. Ha ezek akár csak egyikét is kihagyja valaki, vagy késve ér oda, vagy rossz irányból közelíti meg, akkor máris hibapontot kap. Mivel hármas csapatban megyünk, azt a hibapontot kapásból hárommal már lehet is szorozni. Ennél persze sokkal szofisztikáltabb a teljes szabályzat, de a lényeg ennyi.

Nos, idén a tavalyi „viszonylag” könnyű verseny után számítottunk rá, hogy sokkal keményebb lesz, de azért erre még mi sem számítottunk. Pl. nem lehetett használni GPS-t, csak saját térképet és persze az itinert. A szintidők néha annyira rövidek voltak, hogy volt két etap is, ahol egy pillanatra sem tudtunk leszállni a motorról, mert már indulnunk is kellett a következő, adott esetben újabb kétórás szakaszra. Észak-kelet Magyarországon kellett lenyomni a közel 1200 km-t, és ismerve a helyi útviszonyokat talán nem túlzás, ha azt mondom, hogy ennek a távnak kb. a felét szinte repülve teszi meg az ember. Kritikán aluliak az útburkolati viszonyok egyes falvakban és azok között. Ha mindehhez hozzátesszük, hogy versenyről van szó, tehát a sebesség igazán nem elhanyagolható tényező, akkor jobban átélhető az élmény. Ott és akkor pihensz, amikor tudsz, de erre egyébként nem igen van lehetőség. Külön kihívás volt folyamatosan kalkulálgatni a rendelkezésünkre álló üzemanyagot, mert benzinkút ugye nem mindig ott van, ahol éppen szükség van rá. Hajnali kettőkor két isten háta mögötti falu között ha kifogy a benzined, akkor az nem annyira jó…

Tényleg kijutott mindenből. Voltak percek, mikor a jó fenébe kívánja az ember saját magát, az időjárást, a szervezőket, aztán vannak percek, mikor csak úgy önfeledten élvezi ugyanezt. Ilyenek vagyunk és ez így van rendjén.

 A szervezés maga egyébként kifogástalan volt, megint kitettek magukért a szervezők, a pontőrök. Ezúton ismét gartula nekik érte! Az útviszonyok és az erősen hektikus időjárási körülmények ellenére jó hangulatban folyt a verseny. Volt egy-két kisebb baleset, de ez inkább az éjszakai motorozás veszélyeit jelzi, semmint a versenyzők rutintalanságát. Alapvetően, aki egy ilyen versenyen elindul, az jól kell, hogy ismerje mind a saját, mind a motorja képességeit. Ennek értelmében indultak páran veterán motorral is, csakúgy, mint Jawa-val, így tényleg szabad a pálya mindenki számára!

Molnár Imre, 2006. július 26.