Albánia – Ide sasoljatok !

Bandi & BesenyőPista

Útvonal: Horvátország – Bosznia – Montenegro – Albánia – Koszovó – Montenegró – Bosznia – Horvátország.

6 nap és 2800 km

Talán ez a leírás nem fog túl sok új nyugat-balkáni (Bosznia-Montenegró-Albánia-Koszovó) látnivalót hozzáadni a korábbi útleírásokhoz, célunk inkább hogy ’friss’ információkkal és hangulatjelentéssel kedvet csináljunk azoknak, akik egy hasonló túrán törik a fejüket így a túraszezon kezdetén. Ugyanis ezen az úton a természet szépsége mellett leginkább annak hangulata – és az emberek akikkel találkoztunk – ragadott meg. Mindenütt nagyon jól éreztük magunkat és soha ennyi érdek nélküli segítségben még nem volt részünk. Mindamellett láthattuk egy darabkáját Albániának – Európa Kubájának – ami hamarosan el fog tűnni a tömegturizmus süllyesztőjében. Szóval látni kellett – s ha minden jól megy, hamarosan újra visszatérünk :).

• Június 3.-án indultunk és 8.-án értünk haza, 2800 km-t tettünk meg két Varaderon.
• Mindenütt tudtunk €-val vagy bankkártyával fizetni és a bosnyák autópálya kivételével €-ban is adtak vissza… centre pontosan !
• Minden határátkelésnél szükség van a motor papírjaira, zöldkártyára. Koszovóban a határon külön biztosítást is kell kötni 15€-ért. Segítőkészség, minimális várakozás minden határon.
• Rendőrök csak Montenegró főbb útjain lelkesek, de nagyon kompromisszum készek is egyben 🙂
• Motorokat – és otthagyott cuccokat (volt hogy GPS, tablet, papirok is véletlen ott maradtak kis időre) – Sarajevo kivételével SEHOL sem piszkálták. Ott is csak a helyi etnikum jeles képviselői próbálkoztak a tanktáska teleportálásával.
• GPS támogatás Boszniában és pláne Albániában igen karcsú, sem IGO sem Garmin nem tud sokat. Bevált az Androidos cuccra – adatforgalmi költségek kordában tartására – a Google Maps térképszelvényeket off-line letöltése (pl Tirana) így ha navigálni nem is, de térképen a pozíciónkat általában láttuk.
• Szállást sehol sem foglaltunk előre, mindig akadt valami.

Sikerült korán reggel útra kelni, a kihalt M6-os és az egyébkénti vasárnapi hangulat hatására hamar elértük a horvát határt és kis országúti kerekezés után az ottani autópályát ( szintén kihalt) hamar leküzdve a bosnyák határra megérkezni. Itt a határátkelő utáni EU standard OMV kútnál tankoltunk, majd Sarajevo felé fordultunk. A táj és az út Doboj környékétől kezdett élvezetes lenni , bár a hosszantartó útépítés – felmarások miatt ( biztosan volt vagy 60-80 km) sokszor vissza kellett venni a lelkesedésből, de vasárnap lévén jól lehetett a rendőr mentes utakon haladni. Visszafelé pénteken már elég gázos volt. Sarajevo előtt kb 80 km autópálya van, ami kb 2 € kóstált. Az autópályával párhuzamos régi útra nem érdemes lemenni, néhol zsákutca, sok időveszteség!

Autópályáról látni a Visokói piramist – tényleg egy nagyon szabályos hegy, de hogy piramis lenne ? hááááát ….sok földet hordtak rá, mint mi az M6 alagútjaira 🙂

Szarajevót csak érintettük, majd Foca – hangulatos kisváros – következett, ahol rossz irányba fordultunk. Itt találkoztunk először önkéntes segítséggel, mikor Golf-os suhancok egyből megálltak amikor a térkép előkerült. Aztán a városból kiérve az első kis kanyont ( akkor még nem tudtuk mi jön 🙂 ) fotóztuk, mikor egyszer csak egy Komar szerű, benzint köpő Tomossal mellénk parkolt egy marcona terepszínű ruhás öreg, mellén átvetve egy tiszteletet parancsoló távcsöves puskával , s csak annyit kérdezett hetykén: „Problem ?” Mondtuk neki: ”Nincs,….. hacsak most nem lesz?! „ De aztán elmagyarázta kézzel – lábbal hogy a csak segíteni akart, s hogy megy vadászni (ezt vizuálisan alátámasztotta a Tomos első sárvédőjére profi módon integrált őzagancs).

Aztán itt a Montenegro felé tartó igen-igen alsó rendű úton leltünk egy Üvegtigris feelinges családias „autocamp-et”, ami ugyan még nem kezdte a szezont, de az alkukész tulaj – pontosabban angolul tudó lánya – izzította az infrstukturát ( értsd: villanybojler, feleség a vacsorához…). Nagyon kedves volt mindenki, kaptunk frissen sültet, ajándok pálinkát és mindezt 18€-ból ( sátoros szállás, zuhany, vacsi, 4 sör + 4 pálinka). Total csönd, csak a folyó zúgása, reggel a tehenek kihajtására ébredtünk.

Zimmer Feri & co

Elég késői indulás (11) után a csöndes, keskeny aszfalt utacskán elértük Montenegrót. Unatkozó határőrök, fahíd…… a Montenegrói oldalon találkoztunk cseh – német – norvég motorosokkal és egy Ausztrál párral, akik világkörüli úton voltak.

A ráérősebb útvonal

( Weboldaluk) Idén már Amerikában nyomják.

Itt jött a Piva kanyon, igazán szép folyó, szerpentin, duzzasztás, fel-le…… amit el lehet képzelni. S persze rengeteg alagút – na nem túl szofisztikálva, csak ahogy kifúrták, nincs felfestés, világítás vagy ilyesmi, s sok helyen víz is csöpög….. Forgalom alig, de azért vigyázni kell, mert a kanyarokat vágják.

Majd TRSA felé kell elfordulni a Durmitor nemzeti park felé, ami egy igen hangulatos „T” elágazás egy kanyarodó alagút belsejében, praktikus világító lyukkal megvilágítva.

Ilyen még a 4-es metrőban sem lesz

Aztán egy szép szerpentin rengeteg alagúttal – az út vonalvezetését időnként újragondolták egy-egy alagút be vagy út leomlása után.

Durmitor parkon egy vékony de jó minőségű út vezet át, lélegzet elállító panoráma , birkák, hófalak (néhol 4 méteresek) és foltok… és csak motorosok. Ausztrálokkal és csehekkel kerülgettük egymást s fotóztunk versenyt. Megvolt a már mémmé vált street basketball palánk … no meg az a bizonyos Zastava mementó….. meg egy YETI.

Durmitor nemzeti park

Majd Zabljak, egy korrekt kis síparadicsom, ahol a központban megint összefutottunk a fiúkkal, s a parkoló melletti FastFood-ban egy jó beszélgetés mellett emberes hamburgerrel és PALACSINTÁVAL pótoltuk az elfényképezett kalóriákat.

Tovább indultunk a Tara kanyonba, ahol az egyik első látnivaló a völgy (szakadék ?) híd. Meglepetésünkre magyarul köszöntek, az egyik árus szabadkai volt (barátnőjét is megtanította harsány „Jó napot”-ra). Találkoztunk francia bringásokkal is kik idáig tekertek …. Hogy egyesek mire nem képesek ?!

A kanyon alsóbb szakaszán, Dobrilovina környékén találtunk egy rafting-kempinget, útról látszó faházakkal. Itt száltunk meg csehekkel együtt , a tulaj nagyon jó fej, vicces csóka, szereti a magyarokat / motorosokat. Jó helyi vacsorát is nyomatott meg persze az elmaradhatatlan ajándék pálinka. A magyar zászlót kicsinyeltük a többihez képest, megígérte kiteszi, ha küldünk neki méltó méretűt… ellenőrizzétek hogy kitette-e ha arra jártok ! 30 € volt egy kulturált, új faház 2 hálóval / nappalival. Csönd, birkák, tehenek…. Érdemes lemenni a folyópartra is. Itt kaptunk némi éccakai esőt, de reggelre a karnyújtásnyira úszó felhőkön kívül nem sok nyoma maradt.

Ez egy jó szálláshely

Tovább lefelé a Tara kanyonon… A Biogradska park inkább gyalogos hely, egy szép tó partjáig el lehet motorozni 3 € ért arconként. Szép volt de nem nagyon különleges, szóval ha ráérős a tempo csak akkor javasolom….

Biogradska

Podgoricáig ezután főbb úton is haladtunk aminek a hátránya hogy az egymásba lógó lakott terület táblák miatt elméletben – s mint kiderült gyakorlatban is – nem nagyon lehet haladni. Mi is meguntuk és abban állapodtunk meg, ha nincs ház kilométereken át, akkor azt nem vesszük lakott területnek. A rend békés őrei azonban eme logikus érvet figyelmen kívül hagyva szorgalmasan radaroznak és próbálják anyagi előnyben materializálni a véleménykülönbséget….. eléggé magas kikiálltási árról indulva. Nekünk is először 100 € / motorral és Podgoricai statáriális bírósággal próbálták drámaivá tenni a történteket ami némi jól felépített színjáték után 25€ / motorra enyhült helyben fizetéssel…. Hiába, jöttek még utánunk bőven :).

Aztán az Albán határ, kedves határőrrel, aki elmagyarázta hogy nincs már szükség a motorok formanyomtatványos beléptetésére – amit a korábbi beszámolók említettek – új országos rendszerük van, s ez igaznak is bizonyult kifelé is. Itt aztán egy kicsit más világ kezdődött, mindjárt egy 2×2 sávos murvás autópályával, aminek a szélén rögtön egy EU standard benzinkút figyel.

Aztán jön az aszfalt is, időnkét megszakadva és elágazó földutakba torkollva – persze útjelzés nélkül – aztán megint aszfalt 3D felező vonallal, odaszórt macskakövek képében. Az első kultúrsokk Skhoder volt, a városban földúton irdatlan forgalom s tülekedés – tiszta India élmény. De szívesen útba igazítottak Tirana felé, nemsokára megint aszfalton „robogtunk” figyelve a szamarakra, emberekre, iránybuszokra, nagyanyókra, önjelölt lovas fogathajtókra. Persze bárhonnan, bárhová, bárki, bármikor az autó pályán…… körforgalomban szembe, busz tolatva, fogat keresztbe….szóval óvatosan. Helyi szabálynak tűnik, hogy a balra kanyarodó előbb jobbra lehúzódik, elsőbbséget ad a hátulról jövőknek, majd balra el nagy gázzal / ostorcsapkodással.

Út(v)iszonyok

Útjelzés nyista, Tiranát is csak indirekte ismertük fel. Ott a forgalom igen intenzív, két óra alatt úgy kifáradtunk mint egész nap. Fő szabály, hogy a bátornak van elsőbbsége és ami a szemlencsénk vonala mögött történik, ahhoz már nincs közünk. Ezt mindenki alkalmazza is, aki kimarad, lemerad elven még körforgalomban sem kapsz elsőbbséget. Aztán mikor ráéreztünk, motorral is jól tudtunk haladni , határozott közelítésre még a körforgalom is megállt hogy beengedjen– az elején persze lenyomtak, alapból nem vigyáznak a motorosra. Mi is láttuk a korábbi poszt által említett robogóst – biztos Albanicum – aki a 2×2 sávoson szembe , mobilozva nyomta. Hiába, Allah nagy hatalmú …

A főtéren álltunk meg, ami teljes európai – eltekintve hogy az öregek nem értették miért nem dobjuk a szemetet a járdára, pedig kezünkből kivéve az üres flakont többször meg is mutatták hogyan kell. Hiába, értetlen nyugatiak… Egyébként kulturált park, épületek, Skander bég, wifi hotspot, csajok,….. Csak a gyalogosoknak nehéz az élete. Itt is segítettek, amint megálltunk a főtéren, a belső sávban egy taxis addig állt, dudált és nyújtogatta ingyen térképet még el nem vettem tőle. Van itt minden, egyik kedvencünk a szabadtéri Media Markt volt.

Tirana

Utána irány Durres, ami leginkább a 10-15 évvel ezelőtti horvát tengerpartra emlékeztetett. Appartmanok, benzinkút mindenütt. Kimentünk dél felé a városból és egy csendesebb helyen vettünk ki appartmant. 20 € kétfős szoba, csönd, tengerpart. Itt egy kicsit magasabb volt a kaja ár és silányabb a minőség …

Durres

Durresben egy byrek reggelivel indítottunk – a fair play szabályai szerint szépen útba igazítottak a vetélytárs hamburgeresek. 3 finom byrek, 2 kefír, víz + nagyon lelkes kiszolgálás kézmosó lavórral kiegészítve volt 4 Euró. Aztán indultunk a hegyek felé. No itt a nem autópályának aposztrofált főutak igencsak kimerítik a másodrendű földutak fogalmát….. kátyú, sár, kő…..csak tábla nincs. Viszont van rengeteg segítőkész autós. Ahogy félrehúzódtunk, már álltak is meg önként – nagyfeketemergásvastagláncos maffiózók is – és azonnal útbaigazítottak s jeleztek is hátulról ha rossz felé mentünk. Megnéztük Kruje-t, Skander bég városát, s a várat. Korrekt, turistacsalogatós központ. Innen egy ’fehér’ úton akartunk tovább menni , útba is igazított egy legény, de sajnos az dugába dőlt, mert 20 km után az aszfalt szerteágazó, murvás-endurós utak tömkelegébe torkollott, táblák és GPS nélkül esélytelenek voltunk. Egy jobb minőségű utat választva gondoltuk elmegyünk Fierzebe s másnap lecsorgunk a hirhedt komppal Komaniba. Komani elágazásnál meg is kérdeztük egy mulya legénykétől hogy jár- e a komp , aki határozottan állította, hogy igen, úgyhogy bátran vágtunk neki a vagy 150 km végeláthatatlan szerpentinnek ( keskeny, de jó aszfalt). Itt azért már keményebb helyeket is láttunk , volt egy kisvároska ahol köpdösni is próbált egy két szigorú tekintetű HVCS….. aztán kiértünk a semmibe, még autóval is alig találkoztunk, leginkább csak kecskékkel, tehenekkel….. s néhány bámészkodó és boldogan integető emberkével. Gyönyörű a táj, a felduzzasztott folyó Fierze-nél.

Sötétedéskor érkeztünk Fierzebe, s kiderült -KOMP NEM JÁR. Ha erre terveztek, ellenőrizzézek, mert nagyon szétkapták a környéket, nem megközelíthető útépítés miatt.

Egyébként ez volt az egyetlen hely ahol úgy éreztük nem örültek nekünk, mikor szállást kerestünk egy legényke elindult velünk az egyetlen „hotel” felé, de mikor odaszóltak neki valamit a túloldali kocsmából, közölte, „there is no hotel for you, try your church” és elment. Nem volt egyértelmű hogy esetleg segíteni akartak – annyira rossz volt az egyszem hotel – vagy nem néztek jó szemmel ( keresztény?), mindenesetre a távozás mellett döntöttünk. Sötétedett, így megkérdeztük egy gátőr szerű fehér embert van-e ötlete, de csak Bajram Curri Eurostar hotelét javasolta a rendőrség mellett, az biztonságos . Ugye Bajram Curri az egyik város a kettő közül amit nem kifejezetten javasoltak látogatásra, sötétedés utáni áthaladásra….. Nyugodt kempingező helyet nem találván ….szóval sikerült este 10-kor odaérni. Éppen a város legszélén térképeztünk a sötétben, mikor megjelent egy 10 év körüli kis csóka és invitált az út túloldalán a benzinkútnál lévő moteljükbe. Kicsit gyanakodva de megnéztük, s láss csodát a legjobb minőségű szállást találtuk ott, tiszta új hotel, szép szobák, konyha nyit, család talpon, kaptunk frissen sült albán specialitást, ajándék sört. A fiucska pedig lelkesen és folyamatosan szóval tartott, mesélt az „üzletéről” behordta cuccainkat, garantálták motorok biztonságát……. Szóval megnyugodva tértünk a szobákba, minden jó ha a vége jó, Itt is 20€ volt a szoba, kaja is kettőnknek. Ajánlom mindenkinek aki erre vetődik! (város szélén a mecsetnél, előtte benzinkút !) Facebookon fent vannak: Sh.p.k boshnjaku, email: Avni-boshnjanku@hotmail.com / Veton-av@hotmail.com.

Kruje – Fierze- Bajram Curri csodahotel

Ez volt a leghosszabb nap …

Reggel egy-egy kávéval indítottunk (1€) majd úgy döntöttünk nem küzdünk vissza amerre jöttünk, hanem irány Koszovó majd vissza Montenegró. Néhány bunker fotó a határig, majd határátlépés. Itt kellett biztosítást kötni, s láss csodát a biztosítós néni magyarul köszönt, a szabadkai rádió riportereként minden kisebbség nyelvén tudott ilyet.

Végig zörgettünk a határ mentén – mindenütt albán zászló lobog – majd PEC-ben a folyó partjánál megálltunk enni egy friss király kebab reggelit. Tankoltunk is, s a kutasoktól nagyon örvendeztek nekünk, nyakunkba zúdították elfekvő repi készleteiket…. kaptunk ingyen Kosovo felségjelet, tollat, öngyújtot, s volt amelyik „ Szevasz”-szal köszönt. Itt is szeretik a magyarokat ….ritka hely az ilyen :). Majd fel a hegyekbe, s át Montenegróba.

It alacsonyabb rendű utakat választottunk, ami nagyon bejött. Természet, jó aszfalt, nincs rendőr… A legszebb Miloska – Savnik – Niksic régi elhagyatott úton várt (egy hajtűkanyar parkolójából indul) . Ezt már nemigen gondozzák, de jó az aszfalt, csak van némi kőomlás itt-ott. Forgalom zéró, csak tehén, pásztor (2 méter sugarú belobbantható alkohol gőzben) , tehénlepény (csúszik) és gyönyörű természet és kanyar, kanyar, kanyar…. Próbáljátok ki!

Azért volt egy magasabb rendű út, ahol nem jött be a lopakodó üzemmód, s ismét leintettek a zsaruk a 2x-es szorzó miatt. Itt már csak magyarul tudtunk – Bandi évtizedes tapasztalatait kamatoztatandó – és mivel látták a reménytelenül eltöltendő perceket, megszemlélték a rendszámokat majd „madzsarski” felkiáltással egy karlendítéssel elhajtottak bennünket. Itt is szeretik még a magyarokat…. 🙂

Erőltetett volt a menet, el akartunk érni Mostarig, szóval Niksic után Bosnia felé vettük az irányt és sikeresen átkeltünk az egyik legszebb határátkelőn. Erősen esteledett már úgyhogy zombi módban nyomtuk, de végül Mostar előtt pár kilométerrel feladtuk és egy szállóba keveredtünk ahol bár legdrágábban szálltunk (40 € /szoba), de jó büfés reggelit is kaptunk cserébe .

Kora reggel (8.00) begurultunk Mostarba, ahol egy szállodás invitaciójának engedve a híd közelében parkoltunk, Cuccainkat motoron hagyva elindultunk fényképezni, senki sem volt még a környéken, de kb fél óra múlva megtelt a híd. Bejártuk mindkét oldalt, nyomasztóak a 93-as képek, golyónyomok, videók,…s persze sajnos elszuveníresednek az emlékek ( töltényhüvely, használt szurony, sisak …olcsón). Időben érkezők a hídról naponta leugró iron man-t is elcsíphetik ! Megköszönve a parkolást ittunk egy kávét a tulaj kávézójában majd irány Sarajevó. Péntek lévén elég erős volt a forgalon, de élvezetesen haladtunk a folyóvölgyben. Itt a rendőrség nem mutatott nagy aktivitást, szóval bátrabban lehetett nekikezdeni a 700 km-nek.

Szarajevóba bementünk pihenni, kávézni. Itt ért az út egyetlen negatív élménye. Belvárosban leparkolva, kb 100m-re a motoroktól beültünk egy kávéra, de egy beparkoló terepjáró miatt elvesztettük a szemkontaktust a gépekkel. Mikor vissza indultunk nagy dudálásra lettünk figyelmesek – ami ott azért nem ritka – és egy forgolódó autóra gipsykkel. Aztán ki is derült az izgalom oka, éppen a tanktáskámat próbálta meg lecibálni, majd kiborította s a kopott bal kesztyű volt a zsákmány…. remélem fél keze van de az is a jobb. Max egy percen múllott. Nagyvárosi érzés, többen látták és oda is jöttek utána, de senki sem kiáltott rájuk, vagy hasonló…. Aztán hamar túltettük magunkat, elő a tartalék téli kesztyű és hajrá.

Autópályát megpróbáltuk elkerülni, de nem jött be – ne tegyétek, nagyon lassú, sok teherautó a falvakban, és a végén még útlezárás is volt, ….szerencse hogy a melósok átmenetileg feloldották a kedvünkért a blokádot és átengedtek az aszfaltozás szélén…. Egyébként 20 km vissza…..

Az útjavítások és a pénteki forglom miatt lassú volt a visszaút. További szakaszt már nem részletezem….éjfélre értünk haza.

Remélem sikerült valamit átadni az út hangulatából… bár sast csak az albán zászlón leltünk (3€ ellenében) mi visszavágyunk 🙂

Balesetmentes túrázást mindenkinek !

2013.05.02. Bandi & Besenyő