“Az nem motoros túra, amikor motorral elmész wellness-ezni” – mondta Cica, amikor arról beszélgettünk, hogy megírom a Felsőtárkányi utazásunk történetét. Ebben biztosan sokan egyetértenének vele, de volt néhány dolog, amit hasznos tapasztalatnak tartottam motoros szempontból és szívesen megosztanám Veletek. Így került sor arra, hogy ezt az utazást a felszerelések közé tegeltem.

A motorozás

A “nem túra” maga arról szólt, hogy motorral mentünk a felsőtárkányi Bambara szállodába egy rövid hétvégére egy kuponos akció közvetlen következményeként. Ezúttal a GS-t választottuk, okulva a Sebesvíz projekt tapasztalataiból. Kedves tigrisem hallani sem akart arról a környékről, bár neki igazán a zempléni mellékutak akadtak a torkán Tolcsva, meg Erdőbénye felé, igaz Mályinkát is máig emlegeti.

Az útvonalunkban annyi változatosságot eszközöltünk, hogy igyekeztünk elkerülni a hármas utat is, meg azt is, hogy áthajtsunk a városon Budafokról. Az M0 jelentette a kompromisszumos megoldást nagyjából Gyálig, aztán Üllő, Gyömrő, Mende, Sülysáp, Kóka, Zsámbok, Jászfényszaru következtek.

Ez itt a Takarékszövetkezet Jászfényszarun a Szabadság úton, nem messze a Szentcsalád tértől. Jászfényszarun talán először jártam. Most tudtam mega azt is, hogy itt gyártják a Samsung TV-ket. Van értelme ennek a geotegelésnek.

Hatvan és Gyöngyös között egy kicsit mégis hármasoztunk Horton keresztül. Gyöngyöstől már csak a hegyek között haladtunk, Mátraházán, Parádon, Recsken, Sirokon, Egeren keresztül Felsőtárkányig.

Visszafelé Pásztóig gurultunk a hegyek között és hasonló útvonalon, de gyorsabban jöttünk vissza.

Két újdonságot próbáltunk ki ezen az úton, az új túraruházatunkat és az új point-and-shoot kameránkat. Emellett természetesen a Bambara szállót is teszteltük, meg igyekeztem azt is jobban megérteni, hogy  miért nem tudok még mindig megválni a GS-től az FJR javára.

Nikon Coolpix AW100

Régi mániám a digitális fényképezés, amiben mára már eljutottam oda, hogy felismerjem saját korlátaimat. (Nagyon drága fényképezőgéppel is tudok nagyon rossz fényképet készíteni.) A Canon 7D nagyszerű társam az utazásaim során, de az optikákkal és egyéb tartozékokkal lassan már csak külön utánfutóban férne el – a felszerelésem nagyjából 10 kilót nyom. Kompromisszumot kell találnunk a minőség, a méret és a motoron használhatóság között.

Sokáig két géppel utaztunk, mert a Canon t1i elég könnyűnek bizonyult ahhoz, hogy Cica menet közben azt használja. A kis Canon azonban időjárás érzékeny, és a használata sokszor kényelmetlen, pld. A keresőbe kell nézni, ezért fel kell hajtani a sisak plexijét, a mikrofon szivacsát folyton elkoptatja, nem fér el köztünk rendesen, stb. Cserébe nagyszerű képeket készít, ami alkalmas akár újságban való megjelentetésre is.

Újságokba azonban egyre ritkábban fényképezünk, a webes cikkekhez meg nem kell olyan kimagasló minőség , hogy ne lehetne némi kompromisszumot kötni. Ezért nézegettem növekvő érdeklődéssel a point-and-shoot compact digitális kamerákat, hátha találok köztük egyet, ami elegendő plusz szolgáltatást nyújt web megjelenésre alkalmas képminőség mellett.

Több népszerű típust nézegettem, érdekesnek mutatkozott például a Panasonic Lumix TSx, aztán végül valamelyik nap egy áruházban ráakadtam a Nikon Coolpix AW100-ra. Amit ígért, az nekem pont passzolt az elképzeléseimhez, ezért rögtön vettem is egy darabot.

Röviden összefoglalva a következők miatt döntöttem mellette:

• GPS van benne és beírja az EXIF-be a koordinátákat. Ez sokaknak talán nem annyira izgalmas szempont, nekem azonban nagyon fontos, hogy a menet közben lekapott érdekes helyekről utólag megállapíthassam, hogy azok hol voltak. (Lásd: jászfényszarui takarékszövetkezet)
• Vízhatlan és ellenáll a pornak. Ezt az tudja igazán értékelni, aki már fizetett lencsetisztítást a Canon szervizben egy-egy utazása után.
• Ütésálló. Azt írják, hogy 1,5 m shockproof, vagyis másfél méterről ejejtve még semmi baja nem szabad hogy legyen.  Eddig háromszor ejtettem el nagyobb értékű felszerelést, egyszer az Eiffel-toronyban, egyszer egy horvátországi kompon, egyszer meg a Brice kanyonnál. Szóval nem baj,ha egy kamera bírja az ilyeneket.
• Kicsi és könnyű. Az AW100 nem egy féltégla, mellényzsebben hordható, igazán kézre álló darab.

Ennyi elég is volt ahhoz, hogy megvegyem.

Amikor kibontottam meglepett a vaskos használati utasítás, amit majd egy napig tanulmányoztam később a Bambara kellemesen hűvös tetőtéri pihenő szobájában, miközben odakinn tombolt a rekordokat döntögető júniusi hőség.

Erről a képről például most tudom, hogy Bagolyirtás és Mátraszentimre között készült északi irányban. A Google Earth azt is megmutatja, hogy pontosan hol:

Összefoglalva a pozitív tapasztalataim a kis géppel a következők:

• Elvarázsol azzal, hogy minden zsebembe belefér. Azóta, hogy megvan mindig magamnál tartom. Velem jár dolgozni, utazni, vásárolni, mindenhová.
• A panoráma funkciója a legnagyobb király. Nem kell illesztgetni, nem kell ragasztgatni, egyszerűen csak körbe kell forgatni a kamerát és kész a panoráma kép. Lehet mondani, hogy a Photoshop kulturáltabban stitchel, de a kis Nikonnál gyorsabban semmi sem.
• Kipróbáltam, igaz nem vittem le 10 méter mélyre, de a dzskuzziba beáztattam – tényleg vízhatlan.
• Ahogy az elején mondtam  – nekem fontos a GPS. Most már tudom az egyes fényképekről, hogy hol készültek, sőt az AW100-as nem csak egyszerűen beírja az adatokat az EXIF-be, hanem egy világtérképen megmutatja azt is, hogy az egyes képek hol készültek, illetve a kamera mely égtáj felé nézett az adott felvétel készítésekor. A GPS funkciói igen fejlettek a készüléknek, többek között trackelni is tud, ami szintén jól jöhet néha.
• Végül azt kell mondanom, hogy a képek minősége jobb, mint amit egy ilyen kis kamerától vártam. Lehet, hogy bennem van a hiba, mert nagyon keveset vártam.
• Elfogadható filmet készít, bár ezt a funkcióját még nem sokat teszteltem, mert nem vagyok nagy videós.
• Ma már sok kamera tudja az arcfelismerést és arra állít élességet, meg expozíciós paramétereket. A kis Nikon annyival megy tovább, hogy alkalmas beállítással ha mosolygó arcot lát, akkor önállóan exponál is egyet. Nem tudom, hogy valaha használom-e majd ezt a funkciót, de nagyon tetszett, amikor kipróbáltam.

Mit változtatnék meg rajta szívesen:

• A menet közbeni fényképezéshez három dolog kell, ami ezekben a kis gépekben ma még nincs meg. Gyors visszatérés az alvó állapotból, gyors és pontos zoomolás, és azonnali expozíció az exponáló gomb megnyomásakor. A kis Nikon Coolpix viszonylag gyorsan felébred, de nem tudja azt, amit a t1i tud, amin egyszerűen kikapcsolható a display és a kamerát nem kell altatni, hogy kímélje az elemet.
• A gyors zoomolásra az AW100-as szintén nem képes, a Canonhoz viszonyítva, ahol ez csak egy kézmozdulat az optika zoom gyűrűjén. Az AW100-asnál meg kell várni, amíg a gombnyomás után a motor átrendezi a lencséket és az sem biztos, hogy ezt akkor hagyja abba, amikor mi szeretnénk.
• A kis kamerák közös gyengéje a felvétel késleltetése az exponáló gomb megnyomásához képest. Ez a tükörreflexes kameráknál minimális idő, a miniknél viszont ezzel számolni kell. A téma kimehet a képből, mire a kamera rögzíti azt. Mindent összevetve, a compact kamera igazán akkor használható, ha lelassítok a téma közelében.
• A kép minőség a Nikonnál attól függ, hogy mennyi fényt kap. Icipici lencséjén alig enged be valamennyit, tehát nem várhatom tőle azt, amit a tükörreflexes Canon tud, amely a legendás 50-es lencséjével tűéles, részletgazdag képet hoz nagy sebességű haladásnál is. A Coolpix igazi gyengéje a kevés fényben fényképezés. Az esti képei bizony  szemüveg nélkül is csak messziről mutatnak jól. Ne értsetek félre, ez azért nem jelenti azt, hogy lenne mobil telefon amelyik felveheti a versenyt vele, mert amikor elég fényt kap és alacsony ISO értékeket használhat, akkor nagyon szép képeket rajzol.
• Van még egy buta dolog, ami engem zavar, mégpedig az, hogy nem írja be az EXIF-be az elforgatott kamera pozíciót. Mondjuk ezzel még együtt lehet élni.

Túraruházat

A régi elkopott, meg már elég elavult is volt szegény. A kék-ezüst-fekete Bearing kabátomat nagyon szeretem, de már magán viselte három évvel ezelőtti balesetem nyomát és messze nincs annyi zsebe, amennyire nekünk Cicával szükségünk van egy utazásnál. Cica holmija is nélkülözi a szellőzési lehetőségeket és már öregebb, mint az enyém. (Neki csak a bőrruháját lopták el Maastrichtban a régi motorunkkal együtt.) Egy szép nyári napon elmentünk hát az Euromotor üzletébe a Lehel útra és  felszereltük magunkat.

A kabát kiválasztásánál a következő szempontokat tartottam szem előtt:

• Sok zseb, de elsősorban egy hátsó zseb, ahol Cica tarthatja az utazás közben használandó cuccait (pipere tükröt, rúzst, szemfestéket), amik mellett remélhetőleg elfér egy fényképezőgép, esetleg egy térkép, egy szemüveg, meg néhány papír zsebkendő.
• Szellőzési lehetőségek. Szeretném, ha nem kellene külön protektoros háló dzsekit tartanom és beengedhetném a menetszelet a kabátom alá, amikor ahhoz van kedvem.
• Ne legyen fekete. OK, tudom, hogy koszos lesz és annál nincs rondább, de már unom a fekete cuccokat, maximum a szürkét engedélyezem.
• Vízállóság. A Bearing kabátot sajnos nem tudtam szellőztetni, de még nem volt olyan esőm, hogy fel kellett volna vennem rá egy esőkabátot. Az új cucctól is ezt remélem.
• Nyilván legyen több rétegű, hogy hidegben is felvehessem, de nyáron kivehessem a bélését.

A SPYKE CRUISER WP kabátot választottam. Az Euromotor honlapja ezt írja róla: “Túra és terep textilkabát, 100% vízálló, kivehető váll- és könyökprotekt. (CE), hátsó zseb 2-es méretű gerincvédőhöz (CE), kivehető vízhatlan membrán+termobélés, 8 külső+5 belső zseb, összecipzározható nadrággal, uniszex: S-4XL. Opció: láthatósági betétek.” Ezen a képen a zsebeket leszereltem. Látszik a szellőző háló.

A kabátot ezen a fent említett utazáson használtam először és eddig nagyon elégedett vagyok vele. Természetesen kiszedtem belőle mind a vízhatlan bélést, mind a meleg bélést. A kabát nagy előnye, hogy a mellső két zseb egyszerűen lezippzározható és alatta háló van. Ezen kívül még egy csomó helyen lehet nyitni rajta szellőző réseket és így a rettenetes júniusi hőség sem fogott ki rajtam, mert a kabát nagyszerűen beengedte a szelet. Cica is elégedett volt a hátsó zsebemmel, bár azt kifogásolta, hogy nem könnyű kinyitni, mert egy erős tépőzár és egy zippzár is védi a tartalmát. Tetszik a kabáton a vele járó láthatósági karszalag, hogy összezippzárazható a nadrággal és hogy végre nincs benne fekete szín, bár egy kis sötétszürkét kénytelen voltam lenyelni.

Cica is kapott egy SPYKE kabátot, ami egy kicsit más fazonú, de a tulajdonságai hasonlóak. A nagy különbség az, hogy amíg az enyémnek a zsebeit lehet levenni, az ő kabátján egy nagy körbe futó gallért. Ezen a képen levettük ezt az alkatrészt. A zippzár két oldalán látszik a háló, amely a nyakrész mögött is körbefut.

Amit a kabáton szívesen megváltoztatnék, az a csuklójánál a patent. Szerintem nem motoros volt aki azt oda tervezte. Én ezt mindig kinyitom, amikor a kabátot leveszem és bezárom, mielőtt a kesztyűt felveszem. A tépőzáras csuklónál nincs praktikusabb, a patent macera, mert el kell találni a szemközti darabját. A gerincvédő nincs benne a kabát árában, azt külön kell megvenni.

Az Euromotornál vettem még egy kis táskát a Yamahámnak.  Végre egy praktikus darab, ami kicsi, elfér benne egy kamera (a Canon t1i-vel teszteltem) meg egy szemüveg, és kulturált megjelenésű. Az erős mágnesei és kis mérete miatt nem kell külön pánttal rögzíteni.

Kaptam egy erős bélelt bőrkesztyűt is, ami nagyon kényelmes darab. Jobban kedvelem a protektor nélküli vékony bélelt bőrkesztyűket, de azok nagyon gyorsan tönkremennek, elég nekik egy kevéske víz és kész. Ez az új darab még nem ázott. Majd megírom, amikor túlesett az első vízpróbán.

A Hotel Bambara

Az öt csillagos wellness szálló – ahová Cica kuponok iránti vonzalma miatt jutottunk el – megérdemli az öt csillagot. Ennek a legegyszerűbb mércéje nálam az, hogy van-e hideg pezsgő és hal a reggeli svédasztalon. A Bambara ezen a teszten átment, a többit megugrani már nem volt olyan nehéz. A szálloda egy afrikai szafari szálló hangulatát szeretné felidézni építészeti megoldásaival és berendezésével. Ezt ízlésesen és elegánsan teszi. A belső udvarban egy szurikáta kolóniát helyeztek el, a TV-ben pedig bekapcsoláskor az első csatornán folyamatosan egy szurikáta valóság-showt vetítenek. Ugyanez a videó a szálló több pontján a falakon is folyamatosan megy. Nem ugyanaz, mint amikor a dél-afrikai Bakabungban oda jöttek a vízilovak és a varacskos disznók a szálló kerítéséhez fotómodellnek, de nem is éreztem túlzónak, vagy tolakodónak ezt a szurikáta mániát.

A szobák berendezése nekem bejött, tetszettek a függőágyak, a homokos röplabda pálya és a kikészített kerti játékok, főleg a tollaslabda felszerelés, amit gyakran nyúztunk.  A vizes blokknál talán máshol van nagyobb és jobb, de elmegy, a pihenő terület elég nagy és van egy csendes zóna a háztetőn, amit különösen élveztünk. A légkondicionált zárt panoráma pihenőben teák és gyümölcsök között válogathatunk, a nyitott részen egy három személyes dzsakuzzi áll, amit viszonylag kevesen használnak és az ember maga programozhatja.

[Show as slideshow]

A szálló szolgáltatásaival voltak apró gondjaink, de ez az ilyen viszonylag új szállodáknál mindig előfordul. Az például zavaró hiba volt, hogy a telefonos foglalásunkat nem igazolták vissza, és amikor oda mentünk közölték velünk, hogy ha nem tudunk felmutatni írásos visszaigazolást, akkor nincs szobánk. Aznap egy másik szállóban kötöttünk ki, és a Bambarába csak egy második alkalommal sikerült bejutni. 🙂

És hogy miért nem akarom a BMW-t eladni? Mert szeretem. Ennyi.

Agárdi György, 2012. július 27.