Palm Springsben arra ébredtünk, hogy este már haza megyünk. Ez volt az utolsó éjszakája ennek az utazásnak, amit az Egyesült Államokban töltöttünk. Előttünk volt még azonban az út Phoenixig a sivatagon keresztül. 

Korán keltünk másnap, mert egy kb 450 km-es rohanás várt ránk a 10-es autópályán, hogy visszaérjünk Scottsdalebe, leadjuk a motorokat, átöltözzünk, összepakoljunk és elérjük a repülőgépet, ami késő délután indult Phoenixből.

Nagy bánatomra csak elhúztunk a Joshua Tree Nemzeti Park mellett, ezt csak akkor vehettük volna be a programba, ha maradunk még egy napot. A  parkban nagyszerű fényképeket lehet készíteni a simára koptatott nagy darab gránit sziklákról és ezekről a fura Joshua-fákról ( Yucca brevifolia).

Az egyik ilyen fa ihlette meg Bono-t, amikor a U2 1987-es albumát Joshua Tree-nek keresztelte el (Where the Streets Have No Name, I Still Haven’t Found What I’m Looking For, With or Without You, …). Igaz, az a magányos fa, amely a banda útjába akadt az album fényképészeti munkái során nem itt, hanem a Death Valley közelében van. A fa maga már rég kidőlt, de a helyét emléktáblával jelölték meg és a U2 rajongók ma is járnak oda (N 36 19.852′ W 117 44.722).

A nagy rohanásban Gábor kihagyott egy tankolást és a két GS az autópálya mellett benzinhiányra hivatkozva leállta a sivatagi autópályán. Az RT még bírta egy darabig, ami elég volt ahhoz, hogy eljussak vele a következő benzinkútig. Szerencsére nem volt nagyon messze. Vettünk egy kis piros műanyag kannát, megtöltöttük benzinnel és vissza indultunk a többiekhez. El is értük őket, már csak azt kellett megoldani, hogy visszaforduljunk az Phoenix felé vezető sávokra. Visszafordulási lehetőség az autópályán csak a települések közelében van, de azok itt nem 3 kilométerenként vannak, mint Európában, tehát maradt az a lehetőség, hogy szabálytalanul visszakanyarodunk belső sávból belső sávba.

Az autópálya két irányba vezető sávjait nagyjából 20-30 méteres beépítetlen sáv választja el egymástól, amely ugyanolyan sivatagból van, mint az egész vidék általában. Néhol homokos, néhol nagy kövek vannak rajta és az sem jellemző, hogy szintben lenne az úttesttel, legtöbbször árok van benne. Időbe telt, míg találtunk egy olyan szakaszt, ahol az RT-vel át tudtunk kelni rajta. Szerencsére a sivatagi országút kamionforgalma nem volt olyan sűrű, hogy ezt megakadályozta volna.

Nem tudom mit szeretek rajta. Akkor ittam utoljára Dr Peppert.

Egy másik hely, ami mellett csak elrohantunk aznap a General Patton hadtörténeti múzeum volt Chiriaco Summit közelében. Itt az I. világháborútól az iraki és afganisztáni háborúig használt fegyvereket lehet megtekinteni 1988 óta.

Patton tábornok 1942-ben itt alapította meg azt a sivatagi kiképző bázist California-Arizona Maneuver Area (CAMA) néven, amely az afrikai invázió előkészítését szolgálta. A CAMA csak 1944-ig működött, egyedülálló méretekben, kb. 1 millió katona és kiszolgáló személyzet kapott itt kiképzést. Patton 1942 novemberében az észak-afrikai partraszálláskor az amerikai erők parancsnoka volt. Részt vett a szicíliai partraszállásban, a normandiai harcokban. Jelentős szerepe volt az ardenneki offenzíva visszaverésében. 1945-ben autóbalesetet szenvedett, és a heidelbergi katonai kórházban halt meg.

General Patton

A General Patton hadtörténeti múzeum

A gyorsan letudott 450 km után Scottsdale-ben letettük a motorokat, elintéztük a papírmunkát, aztán rögtön kimentünk a repülőtérre, leadtuk a kísérőautót és gépre ültünk.

Várt ránk a bázis – Gáborék üzlete

Még egyszer ellenőrizzük a menetrendeket.

Epilógus

Azzal kezdtem, hogy mit vártam ettől az az utazástól. Ha most egy leltárral akarom befejezni, akkor azt mondom, hogy talán nem mindent sikerült elérni, de nem lehetek elégedetlen. Hogy is volt?

• Először is egy nagyszerű RT-vel motorozhattam 5.000 km-t;
• Nosztalgiázhattam Vegasban a Paris luxus körülményei között;
• Életem egyik legszebb napját töltöttem a Death Valleyben;
• Motoroztam a Sierra Nevadában, többször átszeltem a hágóit keletről nyugatra és vissza;
• Újra láthattam az óriás vörös fenyőket és a Yosemite völgyet  a féldómmal;
• Több napot tölthettem San Francisco utcáin;
• Ismét eljutottam Montereybe, amely valamiért a kedvenc városommá vált ezen a bolygón;
• Végigmotoroztam a Big Sur tengerparti országútján, amit az embernek életében egyszer látni kell;
• Egy kicsit kivettem a részem az ipari méretű szórakoztatásból San Diegoban;
• Mindezt  egy kellemes társasággal tehettem, akiknek hasonló volt az érdeklődési körük.

Mi az amit másképp szerveznék?

• A Death Valley-ben két napot töltenék;
• Monterey is megérdemelne még egy napot;
• Elszáguldottam a Joshua Tree nemzeti park mellett, amit mindenképp megnéznék;
• Las Vegas, San Francisco, Los Angeles és San Diego rendgeteg érdekes látnivalót kínálnak, de a motorok sajnos csak álltak ezekben a városokban, meggondolnám, hogy ezeket a helyeket elkerüljem, vagy csak átmenjek rajtuk, mint az Vegas esetében történt.

Gáborék időközben eladták az AZ Ride motorkölcsönzőt és hazaköltöztek. A kölcsönző még most is működik, rendszeresen kapom a hírlevelüket, mint régi ügyfél. Ennek ellenére legközelebb valószínűleg más kiindulópontot és befejező állomást választanék az utazáshoz, amivel az első napi Phoenix – Las Vegas és az utolsó napi San Diego – Phoenix autópályázást elkerülhetném.

Pár darab a kedvenc fényképeim közül:

[Show as slideshow]

[Show as slideshow]

A teljes programunk így nézett ki:

A Zabriskie Pointnál a féktelen szeretkezés, és a nagy értékű ajándék elmaradását azért még sajnálom. Szóval lenne még miért visszamenni.

Na sziasztok! Ez már tényleg a vége.

Előző rész.      Első rész.

Agárdi György, 2012. július